Továbbra is érvényes az a hivatalos találkozóra való meghívás, amelyet szlovák kollégájának címezve még 2005 decemberében fogalmazott meg a magyar elnök. Ezt Sólyom László pénteken a V4-ek kétnapos szlovákiai, pöstyéni államfői csúcsértekezletének első napján, pénteken jelentette ki a magyar sajtó képviselőinek. Ivan Gasparovics szlovák elnök előtte a szlovák sajtónak úgy fogalmazott: magyar…
Záróvonalon előző sportautóban feszítő tízen-, huszonéves, és hússzal robogó, két kezével a kormányba kapaszkodó kalapos öregúr. Mindkettőtől égnek áll az átlagautós haja. Az új jogsitörvény azonban egyelőre csak az előbbi kategória tagjait igyekszik megszorongatni.
Guinness-rekord kísérlet volt Agárdon. Két huszonnégy éves fiú 24 óra 1 percig vágta a füvet egyfolytában. Az már biztos, hogy a maratoni fűnyírás magyar rekordja megszületett. A Guinness-rekordok között még nincs ilyen kategória, de a hitelesített jegyzőkönyvet továbbítják a londoni központba, így feltehetően világrekordot is felállított a két fehérvári egyetemista.
A patológus orvos véleménye szerint feltehetően meggyilkolták azt a nőt, akinek holttestét csütörtökön szállíttatta a körzeti orvos a kiskunfélegyházi kórházba, kórboncolásra.
Elrabolták egy iraki televíziós forgatócsoport tagjait, majd kivégezték őket - jelentette be szombaton az Al-Sarkíja tévé közleményében. Egyelőre nem tudni, hogy kik és miért támadták meg a stábot.
Michael Jackson éveken át állította, hogy bőre kifehéredése egy egészségügyi problémának köszönhető. Ám egy rajongója feltette „fehérítő” krémét egy internetes aukciós portálra, ezzel megdöntve az ötvenéves pop sztár eddigi állításait.
A vártnál hamarabb, a jövő héten visszatérhet Cristiano Ronaldo, a Manchester United szélsője - mondta Sir Alex Ferguson, a klub menedzsere. A portugál támadón július elején hajtottak végre bokaműtétet, de a rehabilitáció annyira jól haladt, hogy máris visszakerült az első csapatba.
Veres János az Ecofin, az Európai Unió pénzügyminisztereinek nem hivatalos nizzai találkozóján pénteken megerősítette Magyarország azon álláspontját, hogy az egységes európai pénzügyi felügyelet irányába kell és célszerű elmozdulnia az európai gyakorlatnak.
A Toro Rosso német pilótája, Sebastian Vettel indulhat az első rajtkockából a Forma-1-es Olasz Nagydíj vasárnapi futamán. A második helyet a McLaren finn versenyzője, Heikki Kovalainen, a harmadikat a Red Bull pilótája, az ausztrál Mark Webber szerezte meg. Felipe Massa a 6., Lewis Hamilton a 15. helyről indulhat.
Csak az előre hozott választásokkal érhető el egy gazdaságpolitikai fordulat ma Magyarországon. Az ország romokban hever, csak egy új kormány tudná újraépíteni - hangzott el a Keresztény Demokrata Néppárt szombaton tartott pécsi sajtótájékoztatóján.
A Franciaországot Angliával összekötő tengeri alagútban először a vasúti teherforgalom állt helyre. A Eurotunnel szóvivője szerint a személyforgalmat fokozatosan indítják újra.
Még több évtizednek el kell telnie ahhoz, hogy az büntető törvénykönyv állatvédelemre vonatkozó módosításának hatása legyen. Azaz az állatkínzás bűntette valóban büntetve legyen, és annak valóban legyen elrettentő ereje. Ezt állítják a szakemberek, akik szombaton részt vettek a Nemzetközi Állatvédelmi konferencián Pécsett.
Műkörömnyi távolságra áll a jelenleg érvényes Guiness-rekordtól Almási Henrietta testszépítő művész. Miközben nők tömege matricával, festett motívummal, strassszal vagy karikával megbolondított kiegészítőkkel díszíti ápolt ujjait, addig a felső tízezer valódi drágakövekkel dobja fel műkörmeit.
Dávid Ibolyát választotta a Magyar Demokrata Fórum elnökjelöltjévé a párt országos választmánya, miután kihívói visszaléptek. Először Almássy Kornél jelentette be, hogy nem indul az elnöki posztért. Arra kérte az országos választmány tagjait, hogy támogassák Dávid Ibolyát, mert egyetért a politikájával - közölte Hock Zoltán, a párt alelnöke.
Megsérült egy olajvezeték, és mintegy kilencszáz köbméter, azaz mintegy 30 tartálykocsi tartalmának megfelelő kőolaj folyt ki súlyos környezetei károkat okozva a dél-vajdasági Torontálalmás határában. A rendőrség közölte, hogy a lakosság nincs veszélyben.
Az Európai Bizottság felmérése szerint az Európai Unió félmilliárd állampolgárának több mint a fele rendszeresen használja az Internetet, de körülbelül 200 millióan egyáltalán nem kerülnek kapcsolatba a nettel.
Továbbra is hiányolja a pozsonyi kormány elhatárolódását a Szlovákiában tapasztalható magyarellenességtől Sólyom László államfő. A köztársasági elnök erről Pöstyénben, a visegrádi országok államfőinek tanácskozásán beszélt.
A Liverpool hazai pályán hátrányból fordítva nyert a címvédő Manchester United ellen az angol labdarúgó-bajnokság 4. fordulójának nyitómérkőzésén. Idegenben nyerta Chelsea. Jó napjuk volt a magyaroknak.
A Toro Rossóval versenyző Sebastian Vettel nyerte a Forma 1 Olasz Nagydíjának szombati időmérő edzését és életében először rajtolhat első helyről. A végig szakadó esőben felborult a papírforma és a címvédő Kimi Räikkönen csak a 14., míg az összetettben vezető, McLaren-Mercedesszel versenyző Lewis Hamilton a 15. helyet szerezte meg.
Almássy Kornél mégis visszalépett az MDF elnökjelöltségtől. Az alelnök maga kérte a párt választmányától, hogy ne jelöljék a pártelnöki posztra és még a választmányi ülés vége előtt távozott.
Az idei MotoGP-sorozatnak július közepén ugyan már volt egy futama az Államokban, Laguna Secában, a amerikaiak csupán a királykategóriát látták vendégül, a kisebb kategóriákra évek óta nem kíváncsiak. Most hétvégén mégis megtörik a jég.
A retinoblastoma kezelése az egyszerűbb lézeres kezeléstől a szemgolyó eltávolításáig is terjedhet. Rosszindulatú daganatról lévén szó, a kezelés elsődleges célja a beteg életének megmentése, és csak másodsorban a szem megmentése.
Lewis Hamilton ugyan újabban igazi esőmenőnek számít, sőt, állítása szerint alig várja, hogy a vasárnapi futamon is eleredjen, ám a tegnapi első szabadedzésen, amikor özönvízszerű zápor zúdult a monzai pályára, egy gyors körre sem vállalkozott. Ehelyett a brit a McLaren boxban húzta az orrát, mivel kiderült, a pilótatársak szinte mindegyike szabálytalannak tartja a spái manőverét.
Slágerkönyv. Már most annak tartják, pedig néhány hete került a boltokba. De úgy tűnik, ha egy csinos, fiatal, harminc körüli szőke hölgy írásra adja a fejét, s kalandozik egyet az irodalom világában, abból érdekes dolgok születhetnek.
Több mint nyolcvanötezer brit turista rekedt külföldön Nagy-Britannia harmadik legnagyobb utazási irodájának csődje miatt. Az utasokat a brit polgári repülésügyi hatóságnak kell haza szállítani.
Újabb tüntetést fontolgatnak a kertvárosiak Pécsett, miután a város szocialista vezetésének ígéretei ellenére már négy hónapja hiába várnak az egyik veszélyes kereszteződésbe megígért jelzőlámpákra.
A zsarolási és megfigyelési ügybe keveredett Almássy Kornél visszalépett az elnökjelöltségtől, és mivel a többi kihívó is visszatáncolt, Dávid Ibolya maradt egyedüli jelölt az MDF elnöki posztjára.
Almássy Kornél az MDF országos választmányi ülésének elején bejelentette, hogy visszalép az elnökjelöltségtől - közölte Hock Zoltán, a párt alelnöke szombaton Budapesten.
Visszalépett Almássy Kornél. Az MDF alelnöke maga kérte híveit, hogy ne jelöljék az elnöki posztra a szigorú biztonsági intézkedések mellett folyó választmányi ülésen. Almásy lemondott az alelnöki posztjáról is, de párttagságát megtartotta.
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) felszólítja a kormányt, hogy hagyjon fel a további privatizációval, ne kótyavetyélje el az emberek tulajdonát - mondta Semjén Zsolt, a párt elnöke és frakcióvezetője a KDNP kihelyezett frakcióülését követő sajtótájékoztatón Pécsett szombaton.
Gödörben a kátyúvonal, Kóka János 2006-os választási kampányfogása. Az egykori gazdasági és közlekedési miniszter ingyenes vonalat indított, és azt ígérte a balesetveszélyes kátyúkat néhány órán belül elhárítják. A zöld szám azóta bekékült, azaz fizetőssé vált, a rögzítőre vett üzenetre pedig nem reagál senki.
A két párt közötti tárgyalások jó irányának nevezte Kiss Péter, hogy az SZDSZ saját javaslatokat nyújt majd be a parlament elé; az MSZP alelnöke, kancelláriaminiszter erről annak kapcsán nyilatkozott, hogy az SZDSZ elnöke és frakcióvezetője az előző nap zárult frakcióülés után bejelentette: a liberálisok saját javaslatokat tesznek az asztalra az őszi ülésszakon.