Sok cég tervezi a cafeteria típusú juttatási rendszer bevezetését, hiszen számtalan előnyös hatásáról hallani a multinacionális vállalatok részéről. Szinte mindegyikük elégedett munkavállalókról, csökkentett költségű kifizetésekről és a versenyképesség növekedéséről számol be. Vannak azonban olyan esetek, amikor nagyon meg kell fontolni, hogy használjuk-e ezt a motivációs eszközt.
A részmunkaidős, megbízásos, szerződéses munkaviszonyban dolgozó nők 5-10-szer nagyobb eséllyel válnak munkahelyi szexuális zaklatás áldozatává, mint "státuszos", teljes munkaidős kolléganőik - állítja egy ausztrál tanulmány.
Fegyelmivel elbocsátotta az önkormányzat képviselő-testülete a Zala megyei Pókaszepetken az idősotthon vezetőjét, akinek közel ötmillió forint értékű lakóházi ingatlanokat ajándékozott az otthon egyik idős lakója - írta pénteki számában a Zalai Hírlap.
Félpucéran táncolt irodája bőrkanapéján, és szexmozdulatokat imitált az egyik női képviselőtársával az ausztrál igazságügyi és rendészeti miniszter, Matt Brown.
Mindössze 50 fontos pénzbüntetést kell fizetnie annak a brit fiatalembernek, aki autójával elgázolt egy idős gyalogost. A rövidlátó férfiról kiderült, hogy már régen lejárt kontaktlencsét viselt vezetéskor.
Demeter Ervin szerint a napokban nyilvánosságra került adatgyűjtési ügy arra szolgál, hogy Szilvásy György titkosszolgálatokért felelős tárca nélküli miniszter előre felépített, koncepciós eljárással próbálja lejáratni a Fideszt - az Orbán-kormány egykori titokminisztere ezért pénteki sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy hivatali hatalommal való visszaélés miatt az ügyészséghez fordulnak.
Demeter Ervin szerint a napokban nyilvánosságra került adatgyűjtési ügy arra szolgál, hogy Szilvásy György titkosszolgálatokért felelős tárca nélküli miniszter előre felépített, koncepciós eljárással próbálja lejáratni a Fideszt - az Orbán-kormány egykori titokminisztere ezért pénteki sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy hivatali hatalommal való visszaélés miatt az ügyészséghez fordulnak.
Távoznia kell Szilvásy Györgynek és bandájának a közéletből, hiszen rendszeresen törvénytelen, demokráciában megengedhetetlen eszközöket használnak fel Gyurcsány Ferenc túlélésének segítésében – jelentette ki Demeter Ervin pénteki rendkívüli sajtótájékoztatóján.
Minden parlamenti politikai erőt be kíván vonni budapesti tájékozódásába José Manuel Durao Barroso európai bizottsági elnök hétfői budapesti látogatása során - értesült az MTI a brüsszeli végrehajtó testületnél.
Az M0-ás autóút keleti szektora és az északi híd szeptemberi átadása után még nem tiltják ki a teherforgalmat Budapestről. A teherforgalmi stratégia 2009. január 1-jétől léphet életbe, további korlátozásokra ekkortól várhatók
Amikor kislány voltam, a szüleim igyekeztek nyíltan beszélgetni velünk a szexről. Még videofilmet is vettek nekünk, amelyben a szereplők nem csupán részletesen elmagyarázták, de be is mutatták az örömszerzés különböző formáit.
Mindkét amerikai elnökjelöltnek: John McCainnek és Barack Obamának is vannak nagyszerű és megfontolandó politikai tervei, elképzelései - ám akadnak olyanok is, amelyek nem a legjobbak. Előbb a demokrata, majd a republikánus jelölt tíz legrosszabb ötletét szedte listába a Foreign Policy című amerikai folyóirat internetes kiadása.
Kizárólag a Dél-Oszétiával és Abháziával határos területeken állomásozhatnak a konfliktus térségébe ezután érkező nemzetközi megfigyelők - közölte Szergej Lavrov csütörtökön, moszkvai idő szerint késő este Condoleezza Rice amerikai külügyminiszterrel telefonon.
Juhászból lett milliomos, futballstadiont épített Akasztón, imádja a pénzt és a szép nőket, börtönben és emberrablók fogságában is raboskodott már - Stadler József körül mindig történik valami. A Stadler story című könyvben a vállalkozó őszintén beszél a vele történtekről úgy, ahogyan ő látja. Sorozatunkban részleteket közlünk a kötetből.
A lourdes-i Mária-jelenések 150. évfordulóján Franciaországba látogat a pápa. XVI. Benedek kilencedik nemzetközi útjának célja a hit és a francia egyház erősítése.
Európában és Dél-Amerikában is sok-sok meglepetéssel szolgáltak a labdarúgó világbajnoki selejtezők. Elég az hozzá, hogy a kontinensünkön az 1. csoportot Albánia vezeti, míg a 7.-et Litvánia. Az angolok bosszút álltak a horvátokon, Luxemburg pedig idegenben legyőzte Svájcot. És akinek ez nem elég: sem az argentinok, sem a brazilok nem nyertek.
Péntek reggelre sem sikerült elfojtani a lángokat az Angliát Franciaországgal összekötő Csalagútban, ahol még csütörtökön robbanás történt, majd tűz ütött ki a két bejárat között közlekedő egyik teherszállító vonaton.
A Forma-1-es csapatok ismét tesztelni fogják az új biztonsági autós (SC) rendszert az Olasz Nagydíj péntek délutáni szabadedzésének végén, ugyanis az FIA minden erejével azon van, hogy mihamarabb változtathasson a sémán.
Nemzetközi irányzatot követve erősödött a forint a bankközi piacon. Budapesten péntek délelőtt fél tízkor 238,70/90 forint volt az euró árfolyama a csütörtöki 241,65/75 forint után, korábban már 238 f...
Valóra válhat a Ferrari rémálma a hazai, monzai pályán, ugyanis hétvégére a meteorológusok esős futamot jósolnak. Márpedig Felipe Massa és Kimi Raikkönen újabban nem túl acélos a csúszós aszfalton, nem úgy, mint a vb-pontversenyt vezető McLaren-üdvöske, Lewis Hamilton.
Előfordulhat, hogy egy szókimondó olasz komikusnőt beperelnek, mert csípős megjegyzést tett a pápáról. Ha bűnösnek találják, akár 5 év börtönt is kaphat.
Tizenhat órás küzdelem után sikerült megfékezni a tüzet a Csalagútban, de a tűzoltók még mindig dolgoznak, ezért továbbra is áll a vasúti forgalom London és Párizs között.
Búcsút kell vennünk a szeptemberi nyártól – mondta lapunknak Németh Lajos. A meteorológus számításai szerint szombattól már hamisítatlan őszi napok köszöntenek ránk. Igaz, sok napsütéssel és kellemes, 20–22 fokos nappali átlaghőmérséklettel.
Megszűnt a népszerűtlenségi nyomás az MSZP-n – Gyurcsány Ferenc szerint. Lapinformáció szerint ezt a pártelnök-miniszterelnök egy zártkörű értelmiségi találkozón mondta még szerda este.
A tűz úgy keletkezett, hogy a teherautókat szállító szerelvényen egy kamion túlmelegedett fékjétől kipukkadt a jármű egyik gumija, és kigyulladt a vezetőfülke
Az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány támogatásával megvalósuló "Esély 2007" projekt keretében az mtd Tanácsadói Közösség tagja, a Diverzitás Alapítvány kérdőíves felmérést végzett a közép-magyarországi régióban 50 nő és 50 mozgáskorlátozott megkérdezésével.
A tehetségmenedzsment stratégiai fontosságú a szervezetek életében, azonban megoszlanak a vélemények arról, hogy mennyire tudatosak a vállalatok e területen. Az október 9-én a Szociális és Munkaügyi Minisztérium védnökségével megrendezendő "Tehetségmenedzsment Konferencia 2008" többek között arra keresi a választ, hogyan lehet megtartani a tehetségeket.
Az idei balatoni nyár két nagy eredménye a természet megőrzött jó állapota és a belföldi turizmus növekedése, rossz híre a külföldi vendégszám csökkenése és az, hogy az egyre népszerűbb balatoni kerékpárút tarthatatlan műszaki állapotban van - mondta Rosta Sándor, a Balatoni Regionális Idegenforgalmi Bizottság (BRIB) elnöke, a szervezet csütörtöki ülésén Balatonlelle-Rádpusztán.
A ma megjelenő gépjárműértékesítés nélküli amerikai augusztusi kiskereskedelmi adatok várhatóan öt hónap után először csökkenést fognak mutatni a növekvő munkanélküliség és a rekord mértékre emelkedő árverések következtében. (ProfitLine.hu)
Szakítások kísérik ezen a héten a Mátyás király tériek életét, a sorozatban ugyanis nemcsak Kinga és Géza int búcsút egymásnak, de András is kiadja az útját Júliának. Bár a rajongók nem szívesen látják ilyen helyzetben kedvenceiket, a színészek szeretik a drámai jeleneteket.