A dél-koreai titkosszolgálat értesülése szerint Kim Dzsong Il észak-koreai vezető valóban átesett egy szélütésen, de ennek ellenére továbbra is kézben tartja az államügyeket.
A szakértői kormányzás és a parlamenti pártok által megválasztott kormány között nincsen jogi különbség, tehát ugyanazok a jogi játékszabályok vonatkoznak rá – mondták el az MNO által megkérdezett alkotmányjogászok.
Különleges, menetrend szerinti különjárattal utazhatnak a budapestiek két hétig hétköznapokon a fekete 7-es busz vonalán. Egy cég jóvoltából három nagy megállóban gyepszőnyegen lehet álldogálni és gyékénnyel borított padokon lehet várakozni, míg a jármű belsejében zöld növények és virágok fogadják az embereket.
A vádlottak magánszemélyek és cégek adótartozásait hajtották be, ám az átvett összegeket csak részben, vagy egyáltalán nem fizették be a cég bankszámlájára
Az amerikai olajtartalékok az elmúlt héten 5.9 millió hordóval, 1.9 százalékkal 298 millió hordóra csökkentek, mely meghaladja az elemzői várakozásokban foglalt csökkenés mértékét. (ProfitLine.hu)
Tévedésből a tervezettnél korábban kerültek forgalomba a tízezer forintos bankjegy új sorozatának darabjai - közölte a Magyar Nemzeti Bank szóvivője. Iglódy-Csató Judit elmondta: a régi és az új tízezresek egyaránt törvényes fizetőeszköznek számítanak. Az új bankjegyeket az MNB eredetileg 2009 elején szerette volna fokozatosan forgalomba hozni.
A pénzügyminiszter várhatóan a jövő héten terjeszti a kormány elé az adómódosító, és a következő héten a jövő évi költségvetési javaslatokat. Veres János elmondta: az adójavaslatoknak köszönhetően jelentős egyszerűsítésekre és tehercsökkentésre kerül sor, az egyensúlyi követelmény maradéktalan betartása mellett.
A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán szeptember nemcsak a tanévkezdés, hanem a város kulturális életét színesítő hangversenyek, zenei nagyrendezvények ideje is egyben. Idén immár nyolcadik alkalommal rendezik meg a Nagyerdei Ősz Művészeti Napokat, a Konzervatóriumi Esték Mecénás hangversenysorozatát és az Ifjúsági Hangversenyeket.
Ingyenesen vehetnek részt - az egyébként 10-15 ezer forintba kerülő - többdimenziós ultrahangvizsgálaton a kismamák csütörtökön, pénteken és szombaton Budapesten.
Adótartozás miatt vállalkozói igazolványokat vonnak vissza az Észak-alföldi Régióhoz tartozó három megyében, Hajdú-Biharban, Jász-Nagykun-Szolnokban és Szabolcs-Szatmár-Beregben - írta szerdai számában a Kelet-Magyarország a térségi APEH-igazgatóságra hivatkozva.
Több kilométeres kocsisor torlódott össze egy baleset miatt az M0-ás autóúton az M5-ös irányába nem messze az épülő nagytétényi leágazástól szerda délután - közölte az Útinform.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 40,62 pontos, 0,20 százalékos emelkedéssel, 20.040,76 ponton zárt szerdán. A vezető részvények közül a Mol 1,46 százalékkal 15.980 forintra erősödött, az ...
Az izlandi koronát a bankszektor körüli bizonytalan helyzet terheli. 18 éves csúcson az inflációs ráta, ám ennek ellenére várhatóan nem változtat a jegybank az alapkamaton. Chart-technikailag a következő árfolyamcél a 0,0603-as érték lehet. (OT/GFX)
Ismét emelkedik az USD/ZAR. Szerdán 8,0743-ig emelkedett a jegyzés. ZAR negatív a gyenge értéket hozó BER üzleti bizalmi mutató, mely 45-ről 34-re esett. 8,0785 felett megnyílna az út 8,0995, majd 8,1777 vélik elemzők. (OT/www.globalfx.hu)
Az adójavaslatoknak köszönhetően jelentős egyszerűsítésekre és tehercsökkentésre kerül sor, az egyensúlyi követelmény maradéktalan betartása mellett - mondta a pénzügyminiszter
Két lehetőséget tart támogathatónak a Szentendre és Szigetmonostor között tervezett közúti híd kiváltására a szentendrei képviselőtestület. A testület keddi ülésén az egyik lehetőségként egy gyalogos-kerékpáros átkelő megépítését szorgalmazták, a szaktárca kompenzációs csomagjával együtt. A másik alternatíva pedig a Postás-strandtól legalább 300 méterre, délre egy közúti híd megépítése lehet.
Elítélték a kisvárdai emberrablókat, köztük két volt rendőrt. Az egyik 4, a másik 3 év letöltendő börtönbüntetést kapott. Harmadik, szintén rendőr társukat viszont felmentették - tájékoztatta Független Hírügynökséget Nyakó Zsuzsanna a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság sajtóreferense.
Minden harmadik magyar szed nyugtatót egy felmérés szerint. Azt viszont fel sem lehet mérni, hogy közülük hányan válnak függővé. Hogy korunk problémáira megoldást jelentenek-e ezek a szerek, és hogy hogyan alakul ki a gyógyszerfüggés, arról Dr. Zacher Gábor toxikológus beszélt az RTL Klub Reggeli című műsorában.
28,7 milliárd dolláros értékkel újabb rekordot ért el a kínai külkereskedelem havi többlete augusztusban. A kínai aktívum mind az Egyesült Államokkal, mint az EU-val szemben nőtt. Az egy évvel korább...
A West midsi Drew Hammond (37) pontyot készült fogni, de egy különösen agresszív teknőssel hozta össze a sors, a Solihull melletti Everwood víztározójában.
Az aktuális olajpiaci jelentés (Crude Oil Inventories) -5,9 millió hordós értéket hozott. A benzintartalékok (Gasoline Inventories) 6,5 millió hordóval csökkentek. (OT/www.globalfx.hu)
Eltiltása után visszatér a versenyzéshez az amerikai Floyd Landis, akit doppingvétség miatt utólag megfosztottak a 2006-os Tour de France országúti kerékpáros körversenyen megszerzett győzelmétől.
Beigazolódott a szakértők előzetes várakozása, akik arra számítottak, hogy a múlt héten jelentősen csökkent az amerikai olajtartalék és feldolgozott olajtermék-tartalék, mert a Gustav hurrikán miatt k...
Madonna és Guy Ritchie új technikát talált ki, hogyan tudják egymást beindítani. Gyöngéd szavakat suttognak egymás fülébe, és egymás pillantását keresik akkor is, ha nincsenek kettesben. Madonna meg van győződve arról, hogy ettől újra fellángol a hét éve tartó kihűlt kapcsolat.
Nemrég jelentősen erősödött a lengyel zloty, miután közzétették, hogy a lengyel kormány 2011-re tervezi az euró bevezetését. Az EUR/PLN a hírek hatására 3,47-ről 3,3842 felé esett. (OT/www.globalfx.hu)
A szakértői vélemény alapján folytatni kívánja az M6/M60 autópálya, Szekszárd-Bóly közötti szakaszán az alagútépítési munkálatokat a Mecsek Autópálya Koncessziós Zrt. (MAK) és a Mecsek Construction Group (MCG).
A kórház nem felelős - ezt állapította meg a rendőrség annak a hatgyermekes asszonynak a halála ügyében, aki idén március 22-én hunyt el a gyulai kórházban. Az asszony március elsején császármetszéssel szült, nem sokkal később azonban rosszul lett, és három hét múlva meghalt. Az eset után a család orvosi műhiba miatt tett bejelentést a rendőrségen, de a kórház is vizsgálatot kért.
Hétfőig kell leadniuk igénylésük azoknak, akik új Diákhitel-igénylőként, már az első kifizetési napon, október 15-én szeretnének pénzhez jutni. Ez a pénzösszeg mostantól akár 200 ezer - a költségtérítéses hallgatók számára akár 250 ezer - forint is lehet.