A libanoni kormány kedden felszólította Izraelt, hogy vonuljon ki a vitatott hovatartozású Sebaa-tanyákról, valamint szüntesse be harci gépeinek libanoni terület feletti, ENSZ biztonsági tanácsi...
Az előzetes várakozásokra rácáfolva a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) tagállamai olajtermelésük napi több mint félmillió hordós csökkentését jelentették be
Az MSZP országos elnöksége egyhangúlag úgy döntött, hogy a liberálisokkal való tárgyalásokat követően annak eredményeiről rendkívüli kongresszus foglaljon állást, ám ennek időpontját később...
A franciák intenzív szünidei tanfolyamokkal gyarapítanák a kétnyelvű diákok számát, jelentette be Xavier Darcos oktatási miniszter, áll a Népszabadságban.
Elhagyta Kubát az Ike hurrikán szeme helyi idő szerint kedd este és az Egyesült Államok déli partjai felé vette az irányt. A havannai meteorológiai intézet (Insmet) jelentése szerint a forgószél a ny...
Az MDF alelnöke szerint pártja az adóváltoztatásokkal összefüggésben szeretne megegyezni a többi ellenzéki párttal, de amennyiben ezt nem lehetséges, akkor támogatják a parlament feloszlatását. Almássy Kornél az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: jelenleg az MSZP és az SZDSZ játszmája zajlik.
Elhagyta Kubát az Ike hurrikán szeme helyi idő szerint kedd este és az Egyesült Államok déli partjai felé vette az irányt. A havannai meteorológiai intézet (Insmet) jelentése szerint a forgószél a...
Előkészítő tárgyaláson találkozik ma Hock Zoltán, az MDF elnökhelyettese, Varga Mihály, a Fidesz alelnöke és Latorcai János, a KDNP országos választmányának elnöke. Dávid Ibolya, az MDF elnöke augusztus végén azt kezdeményezte: a négy ellenzéki pártelnök egyeztessen a jövő évi költségvetési és adótörvényekről.
Gyanúsítottként hallgatták ki Kolompár Orbánt – értesült a Magyar Nemzet. Az Országos Cigány Önkormányzat vezetője – aki éppen a szélsőjobboldali cigányellenes megnyilvánulások ellen szervez tiltakozó akciót – a vám- és pénzügyőrség gyanúja szerint 13 millió forintnyi, munkahelyteremtésre szánt állami támogatást lovasított meg.
Néhány kivételtől eltekintve október közepétől tilos lesz szeszesitalt fogyasztani a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sárospatak közterületein. Hörcsik Richárd polgármester elmondta: Sárospatak képviselőtestülete a közrendet, a köznyugalmat veszélyeztető magatartások visszaszorításáért határozott erről.
Gyökeresen átalakítaná a pénzügyi tárca a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) rendszerét - értesült a szerdai Népszabadság. A még nem végleges javaslat szerint a jelenlegi, egységes...
Titoktartási nyilatkozatot íratott alá az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) dolgozóival Simon Marianna, a szervezet főigazgató-helyettese, amellyel arra kötelezi őket, hogy semmilyen belső információt ne juttassanak ki a szolgálat berkeiből.
Gréczy Zsolt, a miniszterelnök kommunikációs főtanácsadója személyeskedő stílusban az SZDSZ-től és annak vezetőjétől, a „hazaárulózó, buzizó, zsidózó” Fideszig, illetve a szabad demokratákkal „leszámolni akaró” Tölgyessy Péterig mindenkit bírál, aki nem adózik feltétlen elismeréssel Gyurcsány Ferenc legújabb programjának.
A transzvesztitának a másik nem ruházatának viselése okoz örömöt, míg a transz-szexuális személy ellentétes neműnek érzi magát. A transzveszticizmus enyhébb, játékos formáiban nem tekinthető perverziónak, sőt meglepően gyakori is.
Ismét jelentős mértékben bukfencezett az amerikai részvénypiac, mellyel szinte vissza is adták az előző napi emelkedést, miután a Lehman Brothers stabilitása körüli aggodalmak következtében ismét negatív fényben tündökölt a pénzügyi szektor. A DJIA index 280.01 ponttal, 2.43 százalékkal 11,230.73 pontra csökkent. Az S&P 500 index értéke 43.28 pontot, 3.41 százalékot csökkenve 1,224.51 ponton…
Megkezdi működését a világ legnagyobb energiájú és leghosszabb részecskegyorsítója, amely a világegyetem titkait hivatott felfedni. A genfi Európai Részecskefizikai Kutatóközpont szupergyorsítója, az úgynevezett nagy hadronütköztető gyűrű az univerzum egyik leghidegebb, a világűrnél is alacsonyabb hőmérsékletű pontja lesz.
A Magyar Hírlap úgy tudja, hogy a kormányfő végső esetben Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszternek adná át a posztját. A napilap szerdai száma szerint Bajnai Gordon elfogadható...
A radikális jobboldal, főként a Jobbik gyors előretöréséről gyakran van szó a párt saját honlapján. Reményeik alátámasztására idézik a Forsense-Századvég májusi kutatását, miszerint a Jobbik a maga 7 százalékával a negyedik legszimpatikusabb párt.
A társaságiadó-kulcs folyamatos csökkenésével világszerte teret nyernek a fogyasztási adók, állapítja meg a KPMG. Ez olyan bevétel, aminek egy kormány sem tud ellenállni
Szeptember 30-án vélhetően akkor is forgalomba helyezik a Megyeri hidat, ha a szigetmonostori, illetve az újpesti, a szentendrei vagy a budakalászi önkormányzat a hatósági engedélyek...
Fel akarja emelni 16 évről 17-re vagy 18-ra az autóvezetői korhatárt az Egyesült Államok befolyásos Közútbiztonsági Biztosítási Intézete. Adrian Lund, az intézet elnöke tisztában van vele, hogy...
Emelkedett az olaj világpiaci ár az ázsiai kereskedés során Szingapúrban, miután az OPE napi 520,000 hordóval 28.8 millió hordóra csökkenti a napi kitermelést. (ProfitLine.hu)
A Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) tagállamai összesen napi 520 ezer hordóval csökkentik kitermelésüket - jelentették be az OPEC vezetői szerda hajnalban Bécsben. A kartell...
Ismét lejtőre kerülhetnek az európai részvénypiacok szerdán, miután az amerikai befektetési, a Lehman Brothers körüli stabilitási aggodalmak, a tegnapi amerikai kereskedés során erőteljes nyomás alá kerültek a pénzügyi szektor részvényei. Ennek következtében az amerikai piacok 2-3 százalékos zuhanást szenvedtek el. (ProfitLine.hu)
Késhet Mel Gibson visszatérése, mivel a hírek szerint az ő főszereplésével készülő film másik sztárja, Robert De Niro otthagyta a forgatás helyszínét. A színész állítólag kreatív ellentétek miatt szállt ki a produkcióból.
Hatalmas emlékművet állítottak egy apró hal, a sprotni tiszteletére Lettországban. Az elismerést azért kapta sprotni, mert fontos eledele Lettországnak, továbbá exportcikke, lévén a legnagyobb...
Átalakítaná a pénzügyi tárca a kötelező biztosítás rendszerét egy nemrég elkészült javaslatcsomag szerint – olvasható az egyik kormányközeli napilapban. Információk szerint a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás rendszerének átalakításáról még szakmai egyeztetések folynak a biztosítókkal.
Egy festékszállító kamion lesodródott az útról és átszakította a szalagkorlátot az M7-es autópályán Balatonlelle közelében szerdán reggel; a baleset miatt Budapest irányában teljes az útzár -...
Kigyulladt egy ammónium-nitrátot szállító teherautó az M7 autópályán a pusztazámori lehajtónál szerdán kora reggel; a tüzet azóta eloltották, a teljes útzárat feloldották - közölte az Országos...
Japánban a nagykereskedelmi árak augusztus folyamán 7.2 százalékkal drágultak , az emelkedő energia és nyersanyagköltségek következtében - közölte a Bank of Japan. (ProfitLine.hu)
BMW-riksát csodálnak meg a járókelők Pekingben. Az egy embererős, bicikli-, illetve tricikli-meghajtású taxinak a fele a BMW Mini Cooper, természetesen a hátsó fele, amely "deréktól"...
Kínában augusztus hónap folyamán a nagykereskedelmi árak nagyobb mértékben növekedtek, mint a fogyasztói infláció, mely a nyersanyag árak emelkedésének volt betudható. (ProfitLine.hu)
Az erős légszennyezettség szárazsághoz vezethet - derítette ki egy nemzetközi kutatócsapat. Az aeroszolok hatásait vizsgálva kimutatták, hogy az autók, erőművek és fűtés által kibocsátott részecskék nagy koncentrációban fékezik a felhőképződést és a légáramlatokat. Eredményeiket a Science című nemzetközi szaklapban tették közre.
Az Egyesült Államok még mindig rendkívül sebezhető a tömegpusztító fegyverekkel szemben - idézett egy megjelenés előtt álló tanulmányt a keddi New York Daily News
Anyja autójának csomagtartójában találták meg egy kétéves gyermek holttestét az Egyesült Államokban. A hulla már több hónapja a rendőrség által elvontatott és lefoglalt kocsiban volt.
Második alkalommal rendezik meg idén szeptember 13-án a Fotomarathont Budapesten. A versenyre szeptember 10-én éjfélig, kizárólag online jelentkezhetnek a profi és amatőr érdeklődők a fotomarathon.hu weboldalon - mondta Soltész Rezső főszervező.
Előkészítő tárgyaláson találkozik ma Hock Zoltán, az MDF elnökhelyettese, Varga Mihály, a Fidesz alelnöke és Latorcai János, a KDNP országos választmányának elnöke. Dávid Ibolya, az MDF elnöke...
Szerda reggel óvatosan emelkedett a kőolaj ára a szabadpiacon, miután hajnalban az OPEC miniszteri értekezlete közölte határozatát: napi 520 ezer hordóval csökkenteni kell a kvótakötelezett tagországo...
Amerikai tudósok szerint jegelni kell a globális felmelegedés elméletét, 2008 első hat hónapja ugyanis az utóbbi 5 év leghűvösebb féléve volt. Don J. Easterbrook, a Nyugat-Washingtoni Egyetem...
Légicsapásban meghalt Pakisztánban négy külföldi fegyveres, köztük az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat két vezető beosztású tagja - közölték szerdán hírszerzési források. A légitámadást...
A tokiói részvénypiac fő indexe, a Nikkei 225 index a szerdai kereskedési napon 54.012 ponttal, 0.44 százalékkal 12.346.63 pontra csökkent, az exportőr vállalatok vezetésével az erősödő jen és a globális gazdasági kilátások miatt. Az index értéke 1.9 százalékos mínuszban is tartózkodott, azonban arra a hírre, mely szerint a Lehman a délelőtt folyamán közzéteszi a negyedéves jelentését és a…
Az OTP Bank tájékoztatja a tőkepiaci szereplőket, hogy a Garancia-tranzakció zárási folyamatának egyik elemeként az OTP Garancia Biztosító Zrt. és az OTP Banka Slovensko a.s. értékesítette az OTP Garancia Poistovna a.s. és az OTP Garancia Zivotna Poistovna a.s. szlovákiai biztosítókban birtokolt részesedését a Groupama International részére -olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)