Félbetört életek címmel a II. kerület önkormányzata köztéri tárlattal emlékezik vasárnaptól Budapest 76 évvel ezelőtti ostromának áldozataira – közölte a városrész polgármestere. Őrsi Gergely (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP) azt írta, a kiállítás február 28-ig látható 16 helyszínen a II. kerületben. A polgármester felidézte: a II. világháború idejé
A digitális megoldások alkalmazásának felgyorsítása döntő szerepet játszhat a közép-kelet-európai szervezetek túlélésében és fejlődésében az IDC által az Oracle megbízásából készített, nyolc ország digitális beruházásait vizsgáló kutatása szerint. A kutatásban Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Magyarország, Románia, Görögország, Horvátország és
A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság tiszaugi denevértornyában talált új otthonra és folytatja téli pihenőjét 89 mentett, rőt koraidenevér – közölte az intézmény. A tájékoztatás szerint a 89 példány között van egy 68 egyedből álló kolónia is, amely Budapest XXII. kerületéből került be a Fővárosi Állat- és Növénykert vadállatmentő központjába taval
Amikor 2020 véget ért és mi a Földön egy meglehetősen szokatlan évet zártunk, pletykák keringtek arról, hogy az ausztráliai Parkes Obszervatórium csillagászai titokzatos jelet érzékeltek, mely egy másik csillag felől érkezett. Sajátos tulajdonágai alapján megállapították, hogy az valószínűleg nem természetes forrásból – mint amilyen például egy koz
A 21. század legfontosabb világtérképén már nem tengerek, óceánok és szárazföldek találhatóak, hanem összefüggő nagy hálózatok, amelynek minden egyes pontjában több millió kapcsolódásokat találhatunk. Ez az internet térképe, a korszakunk legfontosabb térképe. Ez a folyamatos és robbanásszerű aktivitás napjainkban 4,5 milliárd embert jelent, és a sz
Az Egyesült Államok új elnökének klímapolitikájáról és a klímaváltozás elleni lehetséges lépésekről beszélgetett Bartus Gábor környezetgazdásszal Áder János köztársasági elnök Kék Bolygó című podcastjának hétfőn közzétett adásában.
Az úgynevezett nagy intenzitású vízenergia-telepek gyorsabban és olcsóbban megépülhetnek, mint a hagyományos vízerőművek, ráadásul a környezeti hatásuk is kisebb.
A molekuláris gasztronómia a főzés már nem is annyira új irányzata, elnevezése 1988-ból ered. De mitől lehet egy fagyi kívül forró és kemény, belül pedig puha és folyós? Mivel lehet fokozni az ízek maximumát? A molekuláris gasztronómiában egyik étel sem az, aminek látszik. A legelső, molekuláris szinten módosított, „nem annak látszó, ami” gasztron
Járványügyi szempontból biztonságosan, a könyvtárakba való belépés nélkül lehet majd előzetesen igényelt könyveket kölcsönözni szerdától a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (FSZEK) könyvtári cserepontjain. Olvasóbarát intézkedésként az FSZEK hétfőtől ideiglenesen ingyenessé teszi az előjegyzést a leendő olvasók számára. Az FSZEK Központi Könyvtára és v
A streaming a koronavírus-járvány után is az élő előadásokkal párhuzamosan fennmaradó műfaj lesz, a színház láthatóságát biztosíthatja és közönségépítésre is használható – hangzott el a Magyar Teátrumi Társaság hétfői beszélgetéssorozatán, amelyet az online színházi tartalomközvetítés lehetőségeiről, kérdéseiről rendeztek. A budapesti Karinthy Szín
A Holdról és a Marsról származó ritka űrkőzeteket bocsát árverésre a Christie’s. A február 9. és 23. között zajló online árverésen a Földön talált meteorkőzetekre is lehet licitálni – adta hírül a CNN hírportálja. A Christie’s Deep Impact: Martian, Lunar and Other Rare Meteorites című árverésén 75 ilyen világűrből érkezett kőzetdarab szerepel. A kí
A tudóscsoport gyakorlatilag kizártnak tartja, hogy a virológiai intézet laborját lehetne felelőssé tenni a pandémia kirobbanásáért. Ugyanakkor az is valószínű, hogy nem decemberben kezdett embert fertőzni a vírus.
Egy amerikai férfi sorozatosan újra és újra kórházba került koronavírus miatt. Bár gyógyultnak kellett volna lennie, mégis hónapokon át betegeskedett: orvosai megtalálták az ijesztő magyarázatot állapotára.
Magyarországon a háztartások a legnagyobb energiafogyasztók, és ezzel együtt az egyik legnagyobb üvegházgáz-kibocsátók is, így nagyon nem mindegy, hogyan újítjuk fel őket. A helyzet pedig nem mutat valami jól.
Az autóbusz-állomány környezetbarát fejlesztésére Mobiliti Volánbusz Kft. néven közös állami vállalatot alapítottak – jelentette be Mager Andrea miniszter.
A fosszilis anyagok égetéséből származó légszennyezettség okozta a halálesetek egyötödét 2018-ban a világban – állapította meg egy részletes elemzés. A “láthatatlan gyilkos” 8,7 millió ember halálát okozta 2018-ban. Azokban az országokban a legmagasabb a halálozási arány, ahol a legnagyobb mértékű a fosszilis üzemanyagok használata például erőművek
Extrém magas radiokarbon szintek nyomait keresték több ezer éves faévgyűrűkben az a ETHZ AMS Zürich laboratórium és a debreceni Atommagkutató Intézet (Atomki) munkatársai. A vizsgálat legújabb eredményeiről a Nature Communications című folyóiratban számoltak be a kutatók. Miyake és munkatársai 2012-ben mutatták ki elsőként a radioaktív C-14 (szén-1
Jóval nagyobb eséllyel kavarodnak bele a bálnák halászhálókba, mint azt eddig vélték – állapította meg egy új vizsgálat. A kanadai Szent Lőrinc-öbölben, az állatok nyári táplálkozási helyén a kék bálnák mintegy 60 százaléka kerül kapcsolatba halászhálókkal és kötelekkel – állapították meg kutatók drónok segítségével az állatok sérüléseiről készítet
Mata Harit mindannyian ismerjük. De vajon volt-e olyan magyar nő, aki valóban sikeres kém volt? A válaszért a 19. századig kell visszamennünk. A reformkor és az abszolutizmus éveinek titkosszolgálati tevékenységéről főleg Pajkossy Gábor és Deák Ágnes kutatásainak köszönhetően viszonylag sokat tudunk. A titkos ügynökök tevékenysége ugyanis nem marad
A Facebook évek óta ígéri az oltástagadó tartalmak csökkentését felületén, tavaly év végén pedig arra esküdött föl, hogy a kifejezetten a koronavírus elleni oltással kapcsolatosan dezinformáló tartalmakat tünteti el – nos, ez eddig még nem sikerült.
A gyorsabban terjedő, fertőzőbb vírusvariánsok miatt nagyobb védelmet adó maszk, esetleg sebészi és textilmaszk együttes használatára biztatnak a szakemberek.
A fenyegetettségre adott reakciónál kialakuló válaszadást szabályozó sejtcsoportot azonosítottak az agyban a Semmelweis Egyetem kutatóinak vezetésével.
A brit Sanger Intézet kutatói éjt nappallá téve dolgoznak koronavírusos minták garmadájának szekvenálásán, hogy a lehető leghamarabb megtudhassuk, ha új törzs jelentkezik – sok országnak azonban erre nincsen kapacitása.
Természetesen az túlzás, hogy sosem halnak meg, de lassan már nem lesz olyan ablakpárkány, ahol ne találnánk egy-két poloskát. Vajon minek köszönhető, hogy ekkora tömegben elszaporodtak? A poloskák a rovarok sok szempontból nagyon változatos csoportja. Hogy a Vízipók-csodapókból idézzek, a víz alatt élő hanyattúszó barátomtól kezdve a vízfelszínen
Recep Tayyip Erdogan török elnök Ankarában bejelentette, egyben ismertette országa űrprogramját, amelynek keretében 2023-ban, a köztársaság megalapításának 100. évében nemzetközi együttműködés részeként “űrjárművet” készülnek küldeni a Holdra. A program tíz éves távlatban további kilenc célkitűzést tartalmaz, egyebek mellett egy saját űrhajós részv
Egy eddig ismeretlen bolygó keringhet a Földhöz legközelebb található csillagok egyike körül – ismertette legfrissebb kutatási eredményeit egy nemzetközi szakemberekből álló kutatócsoport a Nature Communications című folyóiratban. A kutatók a Naphoz legközelebbi csillagrendszer egyik tagja, az Alfa Centauri A csillag közelében észleltek egy fényes
A fenyegetettségre adott reakciónál kialakuló válaszadást szabályozó sejtcsoportot azonosítottak az agyban a Semmelweis Egyetem kutatóinak vezetésével. A Nemzeti Agykutatási Program (NAP) részeként működő Kísérletes Neuromorfológiai és Fejlődésbiológiai Munkacsoport irányításával nemzetközi együttműködésben végzett kutatás eredményeiről az amerikai
Közel egy hónapnyi vizsgálódás után elhagyta Kínát a WHO kutatócsoportja: a koronavírus eredetéről feltett kérdések közül néhányra adtak csak eddig válaszokat.