A 12 és 15 év közöttiek körében végzett klinikai kísérletben a valódi vakcinával oltottak körében egyetlen megbetegedés sem alakult ki, ami teljes védelmet jelent a megbetegedéssel szemben.
A Facebook 2016-ban indított tényellenőrző programot, hogy kiszűrje az oldalon megjelenő hamis híreket és, hogy moderálja az oldal szabályait sértő tartalmakat.
Miközben az Európai Gyógyszerügynökség újabb helyzetjelentést adott ki szerdán a vakcina vizsgálatáról, egy hipotézis szerint egy közismert szer egyik mellékhatására hasonlítanak az oltás vérrögképződési hatásai.
A favipiravir minden patikában ott van, és receptre ingyenesen kiváltható. De az infektológus szerint probléma, hogy napokig kell várni a tesztre, és csak utána írják fel. Pedig az idő rengeteget számít.
További vizsgálatokat ajánl a WHO annak érdekében, hogy kiderüljön, pontosan mi történt a koronavírus-járvány kezdetekor. Az embereket leginkább érdeklő kérdéseket nem tudta megválaszolni a jelentés.
A brit kórházakban kezeltek mintegy egyharmada további kórházi kezelésre szorult hazaengedése után négy hónapon belül, és minden nyolcadik beteg meghalt
Egy régész szerint a most előkerült ezüstérmék azt igazolják, hogy egy kalóznak és bandájának sikerült az amerikai gyarmatokra szöknie, ahol zsákmányból fedezték a kiadásaikat.
Legfrissebb ajánlásuk szerint kizárólag klinikai kísérletek keretében használható koronavírusos pácienseknél az ivermektin, melyet a közösségi médiában koronavírus elleni csodaszerként emlegetnek.
A természetfilmes Ljasuk Dimitry szívszorító alkotásában megmutatja, hogyan küzdenek kis helyi cégek az óriási szeméttél, és hogyan lesz Fekete-tenger Európa legszennyezettebb tengere.
Tavaly év végét megelőzően nem is létezett még engedélyezett mRNS-oltás, de már ekkor úgy kellett elkezdeni megépíteni, berendezni a gyárat, hogy nem tudták, milyen Pfizer-vakcinát fognak készíteni. Bemutatjuk a Kalamazoo-i üzemet, a "járványfejlesztések" tanulságaival.
Az 5G jelentősen átalakítja a mindennapokat, a döntéshozók jelentős összeget csoportosítanak az ezzel kapcsolatos fejlesztésekre: az Európai Unió a következő hat évben összesen 1,8 milliárd eurót szán erre a területre, Magyarországon az 5G hosszú távon 826 milliárd forinttal járulhat hozzá a gazdasághoz. Kelet-Közép Európa vezető egyetemi 5G K+F la
Már az is sokat segíthet, ha fűszernövényeket vagy virágokat ültetünk az erkélyen - mondja Kovács-Hostyánszki Anikóval, az Ökológiai Kutatóközpont tudományos főmunkatársa.
A levegőben történő terjedés a fő módja annak, ahogyan a koronavírus fertőz, mégsem figyelünk oda eléggé a levegőminőségre zárt terekben, pedig még a szén-dioxid-szint is kapcsolatban van a vírus terjedésével.
A főleg óvodákba, iskolákba, kórházakba szánt robotnak tíz másodpercig kell megvilágítani egy pontot ahhoz, hogy a koronavírus és a hasonló vírusok elpusztuljanak.
Ha van, az is baj, de ha nincs, akkor is akad, aki aggódik: mi történik, ha nem tapasztalunk mellékhatást a koronavírus elleni oltás felvételét követően?
A több, különböző részből összegyúrt üstökös a vizsgálatok szerint korábban még nem került kapcsolatba egy csillaggal sem, ezért a Nap közelében felfénylő csóvája egyedi tulajdonságokkal bírt.
Az Il Messaggero olasz lapban nyilatkozta Marco Cavaleri, az európai gyógyszerügynökség vakcinákért felelős vezetője, hogy a vérrögök kialakulása és az AstraZeneca oltása között van valamilyen összefüggés.
A vakcinákkal kapcsolatos két kritikus kérdéssel kapcsolatban: milyen védettséget nyújtanak pontosan (nem klinikai vizsgálat, hanem "valós" adatok alapján), és mennyi ideig, továbbá hogy ennyi idő után jelentkeztek-e mellékhatások.
Rejkjavíktól 30 kilométerre délnyugatra, Fagradalsfjall hegyénél, a Reykjanes-félszigeten zajló vulkániktörés hetekkel ezelőtt, március 19-én este kezdődött.
Azokban a közösségekben, ahol elkezdték beoltani az embereket, a többiek is kisebb eséllyel kapták el a koronavírus-fertőzést. Megvizsgálták a gyerekek érintettségét is.