Valódi kuriózum a maga nemében, tudományos körökben pedig komoly elismerés, hogy első alkalommal sikerült Magyarországon francia szarvasgombát mesterségesen termeszteni. Keszthelyen, a Pannon Egyetem Georgikon Karán tizenhét éve kezdték meg a kísérleteket, most sikerült az áttörés.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a világ fejlett részén az agy betegségei felelősek a teljes betegségteher mintegy harmadáért. Ezért fontos, ha a nemzeti agykutatási program mellett a laikus érdeklődök számára is közérthetően mondják és mutatják be az agykutatás mindennapjait.
Magyarországon évente 300-350 új daganatos megbetegedést diagnosztizálnak gyerekeknél, ennek egy része agydaganat. A II. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika most indult kutatása a gyermekkori agydaganatok genetikai hátterét térképezi fel.
Japán indoklása szerint az 1987-ben bevezetett tudományos célú bálnavadászatra azért van szükség, hogy információkat szerezzenek az állatok életmódjáról és populációikról.
A költési időszakban a hormonoktól feltüzelt hímek saját tükörképükkel vívott, sokórás mániákus harca teljesen természetellenes körülmények között zajlik.
A gyűrűs planétánál töltött ideje során a szonda számos izgalmas felfedezést tett, az általa begyűjtött adathalmaz még évtizedekig leköti majd a szakembereket.