Győzött a menyhal - közölte honlapján a Magyar Haltani Társaság. A szilveszter éjjel lezárult az "Év hala - 2013" címért folyó választás során a menyhal a leadott szavazatok több mint felét kapta.
A terhesség ideje alatt szedett antidepresszánsok nincsenek összefüggésben a halvaszületés vagy a csecsemőhalálozás magasabb kockázatával - derült ki egy svéd tanulmányból.
Tizenhétmilliárd Föld méretű bolygó van a Tejútrendszerben, minden ma élő emberre legalább kettő jut - közölte Francios Fressin amerikai asztrofizikus legújabb becslését egy hétfői csillagásztalálkozón az Egyesült Államokban.
Kilencvenötmillió évvel ezelőtt nagy csapat apró, két lábon járó őshüllő rohant át a mai Queensland területén, "Ausztráliában" lábnyomok ezreit hagyva hátra. A "csörtető" dinoszauruszokról most kiderült, hogy nem szárazföldön, hanem vízben gázolva haladtak.
Az eddigi legnagyobb spirálgalaxist fedezte fel a NASA ultraibolya űrteleszkóp, a GALEX (Galaxy Evolution Explorer) felvételeinek segítségével egy nemzetközi kutatócsoport. Az amerikai, brazil és chilei csillagászok Kaliforniában, az Amerikai Asztronómiai Társaság 221. közgyűlésén számoltak be eredményeikről.
A magas telítettzsír-tartalmú ételek - például gyorséttermi húspogácsák - gyakori fogyasztása csökkentheti a gyerekek immunrendszerének hatékonyságát, és egyebek között asztmát és bőrkiütést okozhat nekik - állapították meg új-zélandi tudósok.
Kétezer éves kincseket fedeztek fel Ukrajnában, a Krím-félszigeten, Kercs közelében, ahol 1989 óta orosz és ukrán régészek egy ősi erődítményt tárnak fel.
Bár genetikailag a két faj nagyon hasonló, és érzékszerveik is hozzávetőleg egy időben fejlődnek ki, a farkaskölykök jóval előbb kezdik felfedezni a környezetüket, mint a kutyák - állapította meg egy amerikai fejlődésbiológus.
Egy Leonardo da Vinci leghíresebb festményéről, a Mona Lisáról készült képet lézerrel lőttek fel az amerikai holdkutató szondára (LRO, Lunar Reconnaissance Orbiter): ez volt az első sikeres lézeres bolygóközi kommunikáció.
A reneszánsz egyik legérdekesebb geometriai testét restaurálták Firenzében: azt a Michelangelo Buonarotti alkotta poliédert, amelyet eredetileg Leonardo da Vinci talált ki.
Egy amerikai tudós szerint a fosszíliákból nyert DNS-ből klónozással életre lehet kelteni a neandervölgyi embert: a faj feltámasztása számos betegség, köztük a rák és a HIV-fertőzés gyógyítását szolgálhatná.
Továbbra is a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Magyarország "legzöldebb" egyeteme, a szegedi intézmény az Indonéz Egyetem 2012-es felmérése alapján, a környezettudatosság szempontjából összeállított nemzetközi rangsorban az 52. helyet kapta - jelentette be az SZTE tanulmányi és információs központjának intézményigazgatója szerdán sajtótájékoztatón, a csongrádi megyeszékhelyen.
Az Adélie-pingvinek (Pygoscelis adeliae) valódi hidegvérű gyilkológéppé válva csapnak le zsákmányukra az Antarktisz körüli fagyos vizekben - állapították meg japán kutatók.
Igencsak túlzóak a Földön élő fajok millióinak kihalásáról szóló jelentések - állítják a Science című tudományos folyóiratban megjelent tanulmányukban ausztrál és új-zélandi kutatók, akik szerint így az sem fenyeget, hogy ma még ismeretlen állat- és növényfajok tömegesen halnának ki még mielőtt felfedeznék őket.
Az olajban sült ételek, köztük a sült krumpli, a rántott csirke és a fánk rendszeres fogyasztása összefüggésben van a prosztataráknak - különös tekintettel a betegség agresszívebb formáinak - a megnövekedett kockázatával - derült ki egy új tanulmányból.
Életének 77. évében, szerdán elhunyt Friedrich Péter Széchenyi-díjas biokémikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, az MTA Biológiai Tudományok Osztályának volt elnöke, aki a molekuláris szintű memóriajelenségek kutatójaként vált nemzetközileg is elismert tudóssá - közölte csütörtökön az akadémia az MTI-vel.
III. Richárd néhai angol király földi maradványait találták meg tavaly szeptemberben Leicester egyik autóparkolójának betonja alatt - közölték hétfőn a közép-angliai nagyváros egyetemének szakértői.
Életének 91. évében, vasárnap elhunyt Ádám György professzor, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Az Állami és Széchenyi-díjas pszichofiziológus, az MTA Biológiai Tudományok Osztályának tagja, a tudományos ismeretterjesztés egyik jeles képviselője volt - hangsúlyozza az MTA keddi közleménye.
"Ez nem egy zsarnok arca" - így kommentálta a nagy-britanniai III. Richárd Társaság egyik tagja a XV. századi Plantagenet-királyról a szervezet által készíttetett, kedden Londonban bemutatott arcmást.
A milliók által használt webes világenciklopédiában rengeteg cikk található a világűrről, mostantól viszont már a világűrben is található egy Wikipédia: az eddig 274301-es jelölésű kisbolygót ugyanis a nyílt tartalmú lexikonról nevezték el.
A történelmi Magyarország lakóiról, tanulóiról megmaradt hiteles személyi adatok gyűjtését tűzték ki célul a magyar levéltárak az egész Kárpát-medencére kitekintő projektben.
A bölcsészettudomány nemzetstratégiai kérdés, mértékadó szerepet kell játszania a nemzeti közösség identitásának megőrzésében - mondta Fodor Pál, a Magyar Tudományos Akadémia egy évvel ezelőtti átszervezésekor létrejött Bölcsészettudományi Kutatóközpont (BTK) főigazgatója az MTI-nek.
Először fúrta meg a marsi kőzetet a Curiosity Mars-járó mintagyűjtés céljából, hogy a szakemberek kideríthessék, létezhettek-e valamikor a Marson mikrobiális életformák kifejlődését lehetővé tévő feltételek.
Az etruszkok származására keresett választ az az olaszországi tudományos vizsgálat, amely szerint a titokzatos ókori nép eredetét Itáliában és nem Kis-Ázsiában, Anatóliában kell keresni.
Közel két évre leáll csütörtöktől az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) nagy hadronütköztetője (LHC), hogy egyfelől elvégezzék a szükségessé vált javításokat, másfelől felkészítsék a berendezést a protonnyalábok minden korábbinál nagyobb energián történő ütköztetésére.
Kifogástalanul üzemel és kategóriájában szinte minden rekordot megdöntött az egy éve, február 13-án pályára állt első magyar fejlesztésű kisműhold, a Masat-1 - hangzott el a budapesti "születésnapi" sajtótájékoztatón szerdán.
A jekatyerinburgi szövetségi egyetem kutatói megtalálták és már vizsgálják a szibériai város körzetében pénteken becsapódott meteorit apró darabjait - közölte hétfőn az orosz tudományos akadémia illetékes bizottságának képviselője.
A túlságosan sokat tévéző gyerekekből és kamaszokból nagyobb valószínűséggel válhatnak antiszociális és bűnöző viselkedésű felnőttek - derült ki az új-zélandi Otagói Egyetem tanulmányából.
A világegyetem eddig ismert legkisebb bolygóját fedezték fel amerikai csillagászok a Naprendszeren kívül: a Kepler-37b lényegesen kisebb mint a Merkúr, kicsit nagyobb a Holdnál, és egy Naphoz hasonló csillag körül kering.
Tizenegy, többségében amerikai kutató részesült egy újonnal létrehozott, a Nobel-díj összegénél több mint kétszer nagyobb, három millió dolláros pénzjutalommal járó tudományos díjból, amelyet informatikai-internetes óriáscégek alapítói hoztak létre a biológiai tudományokban elért kimagasló eredmények jutalmazására és a jövőbeni kutatások ösztönzésére.
Nőstényből hímneművé változtatott csirkeembriókat japán tudósok egy csoportja: a kísérlet a nemi differenciálódás kutatásához, valamint a csirkefarmok termelékenységének javításához is hozzájárulhat - írta csütörtökön a Jomiuri Simbun japán napilap.
Több mint 70 éve első ízben fordul elő, hogy árverésre bocsátanak egy Nobel-díjat, ráadásul nem is akármelyiket: azt az elismerést, amelyet 1962-ben Francis Crick angol tudós vehetett át megosztva a DNS struktúrájának felfedezéséért.
Bárki számára elérhetővé válnak az MTA közpénzből létrehozott tudományos eredményei, a Magyar Tudományos Akadémia idén életbe lépett Open Access (nyílt hozzáférés) irányelvei ugyanis kimondják, hogy a kutatóknak lehetőség szerint szabad hozzáférésű folyóiratokban kell publikálniuk - hangsúlyozta Pálinkás József.
Valamennyi dinoszaurusz sokkal hosszabb nyakú volt a Földön élt bármely állatnál, ennek egyik fő okát a tudósok a nagyon üreges nyakcsigolyákkal magyarázzák.
Freund Tamás Agy-díjas akadémikust beválasztották José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnökének tudományos és technológiai tanácsadó testületébe (Science and Technology Advisory Council), amelynek tizenöt tagja között olyan neves tudósok vannak, mint Ada Jonat izraeli kémiai Nobel-díjas vagy Cedric Villani Fields-érmes francia matematikus.