Amerikában és Európában is beadják az engedélykérelmet a Pfizerrel a vakcinát kifejlesztő BioNTech tájékoztatása szerint a 12-15 éves korosztályban történő vészhelyzeti használatba vételre. Az óvodás korúak klinikai teszteredményeire ugyanakkor őszig biztosan várni kell.
Az idegsejtek táplálásáért és a „takarításért” felelős úgynevezett asztrocita sejtek szerepe kulcsfontosságú lehet, és ez a felfedezés segíthet például az Alzheimer-kór megértésében is.
A SpaceX friss missziója is megérezte a veszély szelét. Az űrben ember alkotta tárgyak tízezrei keringenek - látványos térképen is böngészhető az elhelyezkedésük.
A Széchenyi-díjas biológus, egyetemi tanár, volt miniszter, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, egykori alelnökét életének 89. évében érte a halál szombaton.
Az ELKH Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) új programjában a kutatók a lakosság bevonásával térképezik fel a krími-kongói vérzéses láz itthon is megjelent terjesztőjének jelenlétét.
Megérkezett a Földre a Nemzetközi Űrállomásról (ISS) a SpaceX amerikai magánvállalat űrhajója, fedélzetén három amerikai és egy japán asztronautával, akik 168 napot töltöttek a világűrben. A leszállást az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA élőben közvetítette.
Még a koronavírus-járványt is a saját hasznára igyekszik fordítani Bécs városa. Ez lesz ugyanis az egyik témája május 4–5-én az okosváros-csúcstalálkozónak. A Smart City Summit résztvevői arra keresik majd a választ, mit kell tenni ma ahhoz, hogy unokáink számára is élhetők maradjanak a városok.
A koronavírus elleni oltás beadása után tapasztalt mellékhatások terén is különbségek tapasztalhatók a két nem között: sokkal több nő számol be ezekről, mint férfi.
Az igény az oltásokra egyre növekszik, ám számos, az mRNS-oltások gyártásában használatos alapanyag hiánycikk: áttekintjük, mi nehezíti ezeknek a vakcináknak a gyártását.
Egy olasz kisvárosban nemcsak hogy a fertőzés után tíz hónappal is ki tudtak mutatni a lakosok véréből antitesteket, de voltak olyanok is, akik esetében azok nem csökkenő, hanem növekvő tendenciát mutattak.
Sokan szeretnék ellenőrizni, valóban védettek-e oltás után. Hogyan érdemes tesztelni ezt? Erről is beszélgettünk a vérplazma-terápiát kutató dr. Lacza Zsomborral.
A 93 éves Pavlics Ferenc exkluzív interjút adott a XXI. századnak, melyből az is kiderül, hogy hogyan oldotta meg a mérnök a leszállóegységben a helyhiány problémáját.
A gyakorlaton egy olyan vészhelyzetet szimuláltak, amely során túlterheléses támadás éri az ISZT tagjainak birtokában lévő doménnév-kiszolgáló szervereket.
A világegyetem tele van szabadon, és extrém gyorsan mozgó csillagokkal, amik hihetetlen sebességüket a szupermasszív fekete lyukaknak köszönhetik. Ha két ilyen, csaknem fénysebességgel száguldó csillag összeütközik, akkor a felszabaduló energia minden képzeletet felülmúl.
Kína múlt csütörtökön juttatta a világűrbe leendő állandó űrállomásának főmodulját a Hosszú Menetelés 5B nevű rakétával. Egyelőre nem lehet tudni, hogy a visszatérő rakéta darabjai hol landolnak, de szakértők szerint félő, hogy lakott területre eshetnek – számolt be róla a The Guardian brit napilap online kiadása.
Egy moszkvai kórház vizsgálta meg hónapok elteltével azokat a gyerekeket, akiket koronavírus miatt kezeltek az intézményben: a folyamatos fáradtság és egyéb tünetek még ekkor is sokakat sújtottak közülük.
Egy új kutatásban kimutatták, hogy a koronavírus terjedését csökkentheti a napfény és a melegebb időjárás, így a közelgő nyári hónapok kedvező hatással lehetnek a koronavírus elleni küzdelemben.
A kutatók azt tervezik, hogy a mesterséges intelligencia felhasználásával olyan csillagkeletkezési modellt alkotnak, amely túlmutat a jelenleg használt elméleteken, és képes teljesebb magyarázatot adni a modern csillagászati eszközökkel megfigyelt jelenségekre.
A Facebook üzleti modellje nem szolgálja a társadalom érdekeit, Sofia bolhacirkuszi látványosság – állítja a Mesterség és Intelligencia című könyv egyik szerzője, akit arról is kérdeztünk, milyen szakmákat veszélyeztet a mesterséges intelligencia.
Az amerikai hadsereg olyan robotokat szeretne létrehozni, amelyek sokkal könnyebben alkalmazkodnak a változó körülményekhez. A természetből lesnének el ötleteket.