A dadogás egy gyakori beszédzavar, ami sokak verbális kommunikációját nehezíti meg. Az agykutatók az utóbbi évtizedekben számos érdekes eredményt mutattak fel a dadogással kapcsolatban, és mára már dereng a jelenség kiváltó oka is. A szakértők abban bíznak, hogy ezeknek az ismereteknek köszönhetően hamarosan a legsúlyosabb esetek is kezelhetők lesz
Az Átlátszó Hang Újzenei Fesztiválon mutatják be pénteken a Müpa Zeneműpályázat díjnyertes alkotását, Virág Anna Virág Therapy of a Bipolar Bear című kamarazenekari művét. A Therapy of a Bipolar Bear a MIKAMO Közép-Európai Kamarazenekar előadásában, Ajtony Csaba vezényletével hallható. A koncertet a Müpa Home online közvetítéssorozatában élőben köv
A pandémia ellenére is több mint 240 ezer ember látogatott el a pécsi kulturális holding, a Zsolnay Örökségkezelő NKft. (ZSÖK) helyszíneire, rendezvényeire egy év alatt – közölte az társaság. Mint azt az egyebek mellett a Kodály Zoltán nevét viselő koncert- és konferenciaközpontot, a Zsolnay Kulturális Negyedet, valamint a pécsi ókeresztény értékek
Stabil hitelképességi kilátással kezdik az évet Közép- és Kelet-Európa gazdaságai – áll a Moody’s Investors Service nemzetközi hitelminősítő csütörtökön Londonban ismertetett átfogó térségi helyzetértékelésében. A tanulmány kiemeli, hogy a Moody’s Magyarország “Baa3” szuverén adósosztályzatának kilátását tavaly felminősítés lehetőségére utaló pozit
Óriásfarkasok megkövesedett maradványain végzett DNS-vizsgálatok szerint a Trónok harca című népszerű sorozattal "ismertté vált" ősi ragadozók csupán távoli rokonai a modern farkasoknak.
Nagy mennyiségben szerezheti be a magyar kormány a kínai Sinopharm vakcináját: a Kormányinfón tett bejelentést követően utánanéztünk, mit lehet ma tudni erről a vakcináról.
Afrika fehér folt a világ oltási térképén, az izraelieknél több embert csak hatalmas népességű államok oltottak még be – az elérhető adatokból kirajzolódó globális kép alapján a nyugati országoké az elérhető oltásmennyiség.
Az utóbbi években sok kijelölt, jelzéssel ellátott tematikus túraútvonal létesült, amelyen állomáshelyekhez kötődően, tájékoztató táblák és kiadványok segítségével ismerhetők meg az érintett terület természeti értékei. Ezek a tanösvények, legtöbbjük bejárása gyerekeknek is nagy élményt jelent. Különböző színekkel és formákkal megjelölt turistaút má
Megalakulásának 20. évfordulóját ünnepli pénteken a mindenki által szabadon szerkeszthető online világenciklopédia, a Wikipédia, a világ hetedik leglátogatottabb honlapja. Az internetezők által szerkesztett webes enciklopédia 2001. január 15-én indult útjára angol nyelven, az első év végére pedig már 18 nyelven volt elérhető. Ez a szám mára 309-re
Évente csaknem 900 millió műanyagtöredéket szűrhetnek ki a Földközi-tengerből a sekélyvízi tengeri füvekből képződő “labdácskák” – derült ki egy új tanulmányból, amelyet a Scientific Reports című folyóirat publikált. Megállapítottuk, hogy a tengerfenéken lévő műanyagszemét megtapadhat a tengerifű-maradványokban, majd partra sodródva végül kikerül a
A vágy villamosa című balettelőadással folytatódik szombaton az Opera múlt héten indult fizetős streamingsorozata. Az egész estés táncdráma szombaton 19 órától látható a jegy.hu felületén az Opera Otthonra című sorozatban – közölte a Magyar Állami Operaház. A kétfelvonásos táncdráma főbb szerepeit Balaban Cristina (Blanche), Majoros Balázs (Stanley
A tömeges tesztelés felfuttatásához veszik igénybe Senjangban a robotika segítségét: a módszerrel biztonságosabban lehet levenni a mintát a fertőzés átadása nélkül.
A hatékony és biztonságos oltások megjelenése a világjárvány végének ígéretét hozta, de ennek bekövetkeztéhez az alacsony és közepes bevételű országokban is megfelelő átoltottságot kell elérni. Afrikában a hideg tárolás nagy probléma, melyben a napenergia nyútjhat segítő kezet.
A kezdő két adag ajánlásán nem terveznek változtatni, az egy év múlva beadanadó védőoltás a harmadik adag lehet, amely hosszabb távú immunitáshoz segíti a szervezetet.
Egyes becslések szerint a „harci ebek” itthon az évi mintegy 5000 kutyaharapásnak körülbelül az 1-2 százalékáért felelnek. Alig telik el úgy hónap, hogy egy pitbull támadás ne kerülne be a hírekbe. Az úgynevezett bull típusú terrierek megítélése hazánkban finoman szólva nem valami fényes. Az előítéleteket a 90-es évek végén egy törvény is felerősít
Online játssza a legnagyobb magyar zeneszerzők műveit a MÁV Szimfonikus Zenekar; a magyar kultúra napjának előestéjén, január 21-én Kodály, Liszt és Bartók kompozícióit hallhatja a közönség – közölte a zenekar. A magyar zene három legnagyobb alkotójának egy-egy műve nyitja meg a MÁV Szimfonikusok idei, Szőke Tibor Mesterbérlet elnevezésű sorozatát
A hermelint választotta 2021-ben az év emlősének a Vadonleső program, amelyet az Agrárminisztérium (AM) és a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. működtet a Magyar Természettudományi Múzeum közreműködésével. Az AM szombati közleménye szerint a Vadonleső program önkéntesek bevonásával 18 védett növény- és állatfaj elterjedési és veszélyeztetettségi ad
Februárban, a Cziffra Fesztivállal indulnak a Cziffra György-emlékév programjai, az első eseményeket online rendezik. A hazai és nemzetközi zenei élet 2021-ben a 100 éve született Cziffra György zongoraművész előtt tiszteleg. A magyar kormány a 2021. február és 2022. május közötti időszakot Cziffra György-emlékévvé nyilvánította, az UNESCO pedig fe
Legújabb jelentésükben figyelmeztetnek: a világ még nem volt képes felfogni a biodiverzitás elvesztése és az éghajlati zavarok okozta veszélyek mértékét.
Nemrég új hangszerrel, egy koncertcimbalommal egészült ki a Müpa hangszerparkja. Az elegáns, csillogó fekete doboz néhány centi híján másfél méter széles, csaknem 100 kilót nyom, speciális hangtompító szerkezettel van ellátva, hangterjedelme négy és háromnegyed oktáv. A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben akusztikai próbaként a cimbalomjáték ki
Online koncertet ad Járdányi Pál, Szervánszky Endre, Veress Sándor és Tóth Armand műveiből január 22-én, a magyar kultúra napján az Anima Musicae Kamarazenekar. Az online közvetítés ingyenesen érhető el az Anima Musicae Kamarazenekar közösségi oldalán – közölték a szervezők. Az eredetileg 2020 őszére tervezett koncerten először Járdányi Pál első je
Interneten közvetített koncertösszeállítással készül Fischer Iván 70. születésnapjára a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ), az amszterdami Concertgebouworkest és a Konzerthausorchester Berlin. Január 20-án tölti be hetvenedik életévét Fischer Iván világhírű karmester, aki a Kocsis Zoltánnal együtt alapított Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatói po
Nem tudjuk, milyen lesz a világ a koronavírus járvány után. A pandémia az eddigi turizmust gyakorlatilag megszüntette, pedig már azt hittük, a szigorú határellenőrzések korának vége. Hogy milyen lesz a járvány után a nemzetközi utazások világa, nem tudjuk, bár a múltban előfordult hasonló helyzeteket is érdemes tanulmányozni. Amit most tudunk az ol
A magyar kultúra napja alkalmából, hétfőtől digitálisan is megtekinthető a MANK Kép/Test/Lét összművészeti programsorozat három vidéki kiállításának anyaga a www.alkotomuveszet.hu oldalon és a társaság Facebook-oldalán – közölte a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. A közlemény szerint 2020-ban a közösségépítés és nyitás szellemébe
Vetítésekkel, kiállítással és egyéb programokkal ünnepli idén az első megrendezett magyar film, A táncz születésének százhuszadik évfordulóját a Nemzeti Filmintézet (NFI). Újra és újra elvarázsol mindnyájunkat a mozgókép, az örök csoda, amely minden technikai forradalmat túlélt a hangosfilm megjelenésétől kezdve a televízió berobbanásán át a minden
Egyetlen adagból áll, beadásához nincs szükség fecskendőre, így ahhoz nem szükséges külön szaktudás: Londonban belélegezhető oltás klinikai tesztjének első fázisa kezdődött meg.
A legtöbben a törött műanyag szánkójukat hagyják a hegyen. A sípálya üzemeltetője szerint minden hétvégén több zsák szemetet gyűjtenek össze a kirándulók és szánkózók után.
Légzőszervi, szív- és érrendszeri problémák mellett a diabétesz előfordulására a legnagyobb az esélyük azoknak a koronavírussal kórházban ápoltaknak, akiknek ismét intézménybe kellett vonulniuk gyógyulni.
Egy napelemes rendszer megtervezése lehet, hogy bonyolultabb, mint elsőre gondolnánk. Az inverter a kérdéskör egy sarkalatos pontja, azt is mondhatnánk, hogy ez a napelemes rendszer vezérlőközpontja. Semmiképpen sem szabad félvállról venni a kiválasztását. Ehhez szeretnénk segítséget nyújtani az alábbi cikkben. Néhány szó a napelem rendszerekben ta
Maszkkal letakart plakátok, színésznővel forgatott karanténvideó és kampány a Google fűnyíró kecskéivel. Többek között ilyen projektekkel neveztek a magyar cégek a marketing szakma egyik legrangosabb versenyére, a Marketing Diamond Awardsra. A díjat alapító Magyar Marketing Szövetség ezúttal a Lounge Group ügynökséggel együttműködésben díjazza a pá
Ha milliszekundumra pontosan szeretnétek tervezni az idei évet, most bármelyik 2021-es dátumra rákereshettek, hogy pontosan milyen hosszú lesz az adott nap.