2025. március 26. szerda

márc. 26
0:21
A szakértők szerint tévhit a napi nyolc pohár víz! Kiderült, mennyi az ideális folyadékmennyiség (KertÉsRecept)
Az új álláspont az, hogy valójában nincs is szükségünk annyi vízre naponta, mint azt korábban gondoltuk! Sok éven keresztül állították azt és mi elhittük, hogy napi nyolc pohár víz mindenképpen szükséges az egészségünk fenntartásához, ám egy új kutatás most azt hozta nyilvánosságra, hogy talán mégis teljesen feleslegesen aggódtunk emiatt. Ezek a ku
márc. 26
0:21
5 csillagjegy akinek sok sok sok pénz érkezik, hihetetlen mennyiség! (ÉrdekesMagazin)
Ikrek Az Ikreknek most egy felettébb szerencsés időszak fog bekövetkezni, hiszen a luxus, a bőség, és a gazdagság hármas bolygója fogja belengeni a légkört körülöttük, és segíteni fogja őket a kijelölt utukon. Mondhatjuk úgy is, hogy minden egyes területén az életének egyfajta reformáló változás adja át a helyét a régi, idejétmúlt dolgoknak. Végre
márc. 26
0:25
Csak az emberek 1%-a találja meg az 5-öst 5 másodperc alatt (KertÉsRecept)
Csak az emberek 1%-a találja meg az 5-öst 5 másodperc alatt Készen állsz egy szuper kis fejtörőre, ami igazan próbára teszi a megfigyelőképességedet? Most mutatunk egy olyan kihívást, ami elsőre pofonegyszerűnek tűnik, de hidd el, sokkal több koncentrációt igényel, mint gondolnád. A feladatod csak annyi, hogy találd meg az egyetlen 5-ös számot a so
márc. 26
0:29
Ez a torta olyan finom, hogy megbánod, ha eddig nem próbáltad (KertÉsRecept)
Ez a torta olyan finom, hogy megbánod, ha eddig nem próbáltad Van az a süti, ami már ránézésre is jókedvre derít. Ez a Fanta torta mandarinnal pontosan ilyen: élénk, vidám, frissítő, és feldobja a hangulatot, akár egy születésnapi bulin, akár egy hétvégi családi összejövetelen készíted el. A sütik királya: meggyes lepény, amit nem lehet megunni
márc. 26
0:33
Habcsók tekercs, ami jobb mint a nagymama sütije – és pikk-pakk elkészül (KertÉsRecept)
Habcsók tekercs, ami jobb mint a nagymama sütije – és pikk-pakk elkészül Van valami varázslatos abban, amikor a roppanós külső alatt krémes, lágy töltelék bújik meg. A habcsók tekercs – vagy ahogy nálunk becézve hívjuk: rondilito – nemcsak egy sütemény. Ez egy élmény. Az a fajta finomság, amivel elkápráztathatod a vendégeidet egy ünnepi vacsora vég
márc. 26
0:37
A friss horoszkóp szerint ez a 3 csillagjegy nagy horderejű örömhírt kap napokon belül! (KertÉsRecept)
A horoszkóp és az univerzum arra figyelmezteti ezeket a csillagjegyben születetteket, hogy hamarosan fontos és nagyon jó hírt fognak kapni. Ebben a rohanó világban olyan nagy szüksége van az embernek egy kis jó hírre mint egy falat kenyérre, és most pont ezt ígéri a horoszkóp a következő 3 csillagjegy számára. Lássuk, kik ők? Kos A Kos jegy szülött
márc. 26
6:09
Undorítónak nevezte a gyerek ebédjét egy tanár, de az anyuka sem hagyta szó nélkül (Mindmegette)
Sokakat felháborító esetről számolt be egy anyuka az egyik közösségimédia-oldalon. A kisfia otthonról vitt ebédjét egyenesen undorítónak nevezte a pedagógus, de az édesanya sem hagyta szó nélkül a vádakat.
márc. 26
7:15
Használd ezt a 4 dolgot, és a rágcsálók egyszer s mindenkorra eltűnnek a házadból! (ÉrdekesMagazin)
Használd ezt a 4 dolgot, és a rágcsálók egyszer s mindenkorra eltűnnek a házadból! Mielőtt még felüti a fejét az őszi. téli hideg időjárás zord fuvallata, fontos előkészülnünk arra, hogy nehogy galád ‘betörők’ költözzenek be szeretett otthonainkba. A szóban forgó állat, pedig nem más, mint a rágcsáló. Ahogy jönnek a hűvösebb idők, úgy keresnek ők
márc. 26
7:51
15 olcsó és gyors vacsora hó végére, amivel mindenki jól lakik! (Mindmegette)
A takarékos konyha nem jelenti azt, hogy vacak minőségű, rossz ízű, gyenge alapanyagokból készített ételek kerülnek az asztalra. A gazdaságos háztartás inkább azt jelenti, hogy olcsóbb árszintű, de jó minőségű alapanyagokból készülnek finom és laktató ételek. Íme 15 isteni, mégis filléres recept!
márc. 26
9:21
Pihe-puha szilvalekváros bukta, amiből egy nem elég (Mindmegette)
A szilvalekváros bukta tökéletes választás akár tízóraira, akár uzsonnára, hiszen amellett, hogy finom és laktató, a csomagolása is egyszerű, ezért a gyerekek is vihetnek belőle az iskolába, a felnőttek pedig a munkahelyre. Persze csak akkor, ha marad belőle, ami nem is olyan biztos.
márc. 26
9:57
Így kell gondozni az árvácskát a lakásban, vagy az erkélyen, hogy gyönyörű szép legyen (ÉrdekesMagazin)
Így kell gondozni az árvácskát a lakásban, vagy az erkélyen, hogy gyönyörű szép legyen Ahogy beköszönt a tavasz a kis hazánkba, végre nekiállhatunk megtervezni a tavaszi virágágyások kinézetét. Az interneten, vagy a különböző fórumokon rengeteg inspirációhoz juthatunk, és nyugodtan ki tudjuk választani, hogy milyet szeretnénk, itt csak a képzeletün
márc. 26
11:21
Ez a tökéletes csirkepörkölt titka - Videón mutatjuk hozzá a legjobb trükköket (Mindmegette)
Egy igazán ízletes, szaftos csirkepörköltnek nehéz ellenállni, hiszen már az illata is a konyhába csalogatja a családot, miközben készül. De hogyan lehet tökéletes a klasszikus csirkepörkölt? A Kisalföld új főzőműsorából, Az én receptkönyvemből kiderül.
márc. 26
12:21
Eláruljuk, mikor kell vetni a fűmagot, hogy kora nyárra gyönyörű legyen a kerted (Mindmegette)
.
márc. 26
13:45
A karaj, amiért még a szomszéd is átjön: ez a duplán baconös karaj recept letarolja a konyhád (KertÉsRecept)
A karaj, amiért még a szomszéd is átjön: ez a duplán baconös karaj recept letarolja a konyhád Na, most figyelj! Ha unod már a szokásos rántott husit, vagy csak szeretnél valami igazán finom, szaftos husit, akkor ez a recept neked szól. A duplán baconös karaj már önmagában nagyon jól hangzik, de amikor belülről még mackósajtos,
márc. 26
13:45
Kos, Vízöntő, Oroszlán és Halak! A szuperszerencse érkezik, mutatjuk, hogy mikor: (ÉrdekesMagazin)
Kos A Kosok nagyon sokáig úgy érezhették, hogy semmiben sincs szerencséjük, és egyszerűen nem lelik a helyüket a nagyvilágban, és akármihez hozzákezd, egyszerűen csak a nehézségek jönnek egyfolytában. 2025-ben azonban ennek vége szakad, és egy nagyon szerencsés időszak veszi kezdetét! Anyagi helyzeted eddig szinte kilátástalan volt, most azonban lá
márc. 26
13:51
A húsvéti sonka főzése: így lesz tökéletes, vajpuha és omlós (Mindmegette)
A húsvéti sonka az ünnepi asztal dísze. Megmutatjuk videón, hogyan készül a vajpuha, omlós füstölt, kötözött sonka házi tormával és húsvéti kaláccsal.
márc. 26
13:51
Ez az őszibarackos tejfölös süti hódít a neten: próbáld ki (KertÉsRecept)
Ez az őszibarackos tejfölös süti hódít a neten: próbáld ki Nem tudom, te hogy vagy vele, de nálunk hétvégén muszáj valami édes a vasárnapi ebéd után. Na nem holmi bolti süti, hanem az a házi, illatos, tepsis süti, amitől megáll az idő, és a gyerekek nyalják a kanalat. Ez a barackos-tejfölös csoda pont egy ilyen
márc. 26
13:57
A kertészek titka: ez a gyönyörű virág egész nyáron virágzik – most van az ültetés ideje (KertÉsRecept)
A kertészek titka: ez a gyönyörű virág egész nyáron virágzik – most van az ültetés ideje Ismered a búzavirágot? Élénk kék szirmaival igazi szemet gyönyörködtető látvány, ami most tavasszal a te kertedet vagy balkonodat is díszítheti. Ha most elülteted, már május végére virágba borul, és kellemes hangulatot teremt köréd. A tavasz elérkeztével egyre
márc. 26
14:03
Horoszkóp: ezt a 3 csillagjegyet egy csodás jó hír várja ezen a hétvégén (KertÉsRecept)
Csodás hír érkezése fogja bearanyozni a következő 3 csillagjegy hétvégéjét a horoszkóp szerint. A 3 csillagjegy szülöttjére hihetetlenül boldog napok várnak. Nekik már nem kell tovább várniuk a boldogságra, hiszen olyan híreket kapnak, amelyek mindent megváltoztatnak. Lássuk csak, kik is ők?  KOS A Kos jegy szülöttje régóta várt már erre a hírre, é
márc. 26
14:51
Óraátállítás: velünk marad, pedig akár infarktust is okozhat (Mindmegette)
Bár néhány nappal ezelőtt úgy tűnt, nem lesz többé óraátállítás az Európai Unió országaiban, végül mégsem szűnik meg ez a gyakorlat. Pedig a szakértő szerint a szervezetünk hálás lenne, ha eltörölnék az óraátállítást.
márc. 26
15:21
Igazi kincs érkezik a Lidlbe, az egyik legnagyobb bosszúságtól kíméli meg a háziasszonyokat (Mindmegette)
Nagy vitákat lehet folytatni arról, hogy vajon melyik is a leggyűlöltebb házimunka. Sokan nem szeretnek mosogatni, mások a söprést felejtenék el örökre, de a toplistában élen áll a vasalás is.
márc. 26
16:21
Kívül ropogós, belül omlós: így lesz tökéletes a sült csirkecomb! (Mindmegette)
A sült csirkecomb úgy az igazi, ha a bőre ropogós, de a húsa omlós. Neked is mindig ilyen lesz, ha ismered a fortélyokat! Mutatjuk a tuti tippeket, sütési szabályokat. Próbáljátok ki és készítsétek el már ezen a héten!
márc. 26
16:27
Ez a tepsis csirke mindent visz – már ezernyi receptet próbáltam, de ez valami egészen más (ÉrdekesMagazin)
Ez a tepsis csirke mindent visz – már ezernyi receptet próbáltam, de ez valami egészen más Ma egy hihetetlenül szaftos, édeskésen pikáns sült csirke receptet hoztam nektek, amit szó szerint mindenki imádott, aki eddig megkóstolta. Ez az a fajta étel, amit minden alkalomra elő lehet húzni a kalapból – gyors hétköznapi vacsi, vendégváró fogás vagy
márc. 26
16:33
Megkóstolod, és többet nem kérsz más süteményt – ez a túrós torta telitalálat (ÉrdekesMagazin)
Megkóstolod, és többet nem kérsz más süteményt – ez a túrós torta telitalálat Van az úgy, hogy valami különlegesre vágyunk, de nem akarunk órákig pepecselni a konyhában. Na, ez a torta pont ilyen!A hétvégén nálunk ez került az asztalra, és olyan sikert aratott, hogy már kérdezték is: “Ugye ezt megcsinálod legközelebb is?” Képzelj el egy
márc. 26
16:39
Mit látsz először a képen? Ez megmutatja, mennyire lehet téged könnyen befolyásolni (ÉrdekesMagazin)
Mit látsz először a képen? Ez megmutatja, mennyire lehet téged könnyen befolyásolni Ez a személyiségteszt elárulhatja, mennyire tudsz önállóan, másoktól függetlenül gondolkodni! Most hoztunk neked egy olyan izgalmas optikai illúzión alapuló személyiségtesztet, amit rengetegen kipróbáltak az utóbbi időben, nem véletlenül! Nemcsak szórakoztató, de el
márc. 26
17:21
Ételekkel is terjedhet a hepatitis A, így védekezhetünk a járvány ellen (Mindmegette)
Az utóbbi időszakban jelentősen emelkedett a hepatitis A-vírussal diagnosztizált esetek száma, különösen az ország középső és északi részén. A megelőzés érdekében a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ a védőoltást javasolja, valamint a fokozott higiéniai szabályok betartására is figyelmeztet.
márc. 26
17:21
Szinte senki nem tudja, de ennek a mindenütt termő növénynek olyan értékes nedve van, mint az ezüst (ÉrdekesMagazin)
Egy természetes nyugtató, a Vadsaláta! Mindegyik kertben fellelhető növény a Lactuca virosa, azaz hétköznapi nevén a vadsaláta. Mégis, csak kevesen tudják róla, hogy a nedű, amit kibocsájt magából, az csillapítja a fájdalmat, nyugtató, és altató hatással rendelkezik. Mi a különleges a vadsalátában? Cikkajánló: Ez a világ egyik legcsodálatosabb növé
márc. 26
18:21
Ráérős reggeli: az Eggs Benedict elkészítése sokkal könnyebb, mint elsőre gondolnád (Mindmegette)
A ráérős reggelik finom meglepetések lehetnek egy-egy születésnap vagy évforduló délelőttjén. Az olyan egyszerű fogások, mint az omlett vagy a bundás kenyér is lehet ünnepi, ha megadjuk a módját a tálalásnak, de ha valami még extrábbra vágysz, akkor próbáld ki a Benedek-tojást, azaz az Eggs Benedictet.
márc. 26
18:51
Viszlát vízkő! A titkos trükk, amivel ecet és szag nélkül megszabadulhatsz a vízkőtől a vízforralódból! (KertÉsRecept)
Viszlát vízkő! A titkos trükk, amivel ecet és szag nélkül megszabadulhatsz a vízkőtől a vízforralódból! Már nagyon bosszant téged, hogy innál egy jó kávét, vagy teát, és a vízforralód állandóan vízkövesnek találod, amikor felnyitod? Nos, elárulok egy titkot! Van erre egy pofon egyszerű megoldásunk! Olvasd el a cikket, és kiderül! Mivel ezt a roppan
márc. 26
19:21
A 3 legfinomabb zöldbableves, amit imádni fogsz (Mindmegette)
A zöldbableves megosztó étel: vagy szereti valaki, vagy utálja, köztes állapot nincs. Ha te az előbbiek táborába tartozol, íme három ízes leves receptje - ezek garantáltan elnyerik a te tetszésedet is.
márc. 26
21:21
Koleszterin: Amit nem mondanak el róla, pedig az életed múlhat rajta! (Mindmegette)
A koleszterin nélkülözhetetlen a szervezet számára, de a túl magas a szintje komoly egészségügyi problémákhoz vezethet: növeli a szívbetegségek és a stroke kockázatát. Fontos, hogy tisztában legyél a jó és a rossz koleszterin szerepével és szabályozásának módjaival.

Keresés