Gérard Depardieu-nek bíróság elé kellett állnia Párizsban, mert azzal gyanúsítják, hogy nemi erőszakot követett el két nővel szemben egy 2021-es forgatáson. A per októberben kezdődött, ám akkor Depardieu – egészségi okokra hivatkozva – nem jelent meg a bíróságon. Ezúttal viszont kénytelen volt, a tárgyalásra pedig rendőrök kíséretében érkezett.
Lakatos Mónika Kossuth- és Womex-díjas énekes, illetve Rostás Mihály Mazsi gitáros ötvenállomásos Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei turnéra indul áprilisban.
Újabb 40 nevet jelentett be a Sziget Fesztivál, köztük a műfaji határokat feszegető FKA Twigs, hatalmas tehetségként a köztudatba robbanó női rapper, Little Simz, az ausztrál elektro-glam-pop duó. De ismét hazánkba érkezik az Empire of the Sun is. Jön még az indie-rock The Last Dinner Party, a kiváló soul énekes, Michael Kiwanuka vagy az alter-indi
1926-ban ezen a napon született Kallós Zoltán kétszeres Kossuth-díjas erdélyi magyar néprajzkutató, népzenegyűjtő, a Magyar Corvin-lánc tulajdonosa. A Nemzet Művésze címmel kitüntetett néprajzkutató nagy szerepet játszott az erdélyi és magyarországi táncházmozgalom létrejöttében és elterjedésében, népzenei gyűjtőmunkája során mintegy tizenötezer da
A kultúra szerves részét képezi az oktatás, ami minden országban eltérő lehet. Ez értelmezhető bizonyos szinten a kiválasztási procedúrára is, de az alapvető elemek jellemzően mindenhol megtalálhatóak. Ez a jelentkezés, az önéletrajz elküldése, a személyes állásinterjú és a próbanap. Az elérhető pedagógus állások Nyíregyháza környékén mindenesetre
Fekete Pákó megelégelte, hogy a többiek ellene szervezkednek a Sárga csapatban a Farm VIP-ben, így kikérte magának ezt a viselkedést. Főként Aureliót vette célpontba, aki viszont nem fogadta jól, amikor köcsögnek nevezte a versenytársa. Percek alatt elszabadultak az indulatok, kicsin múlott, hogy a börtönt is megjárt celeb ne menjen neki Pákónak.
A hagyományos és a modern nevelési elvek ütköznek a Kegyetlen szerelem című török sorozatban. Számos akadály tornyosul a két fiatal boldogságának útjában, és ez nem csak az egyetlen. A széria minden hétköznap 21.00-tól látható az Izaura Tv-n, ismétlés másnap 12.30-kor.
Javában zajlik A Kreml varázslója című film forgatása Lettországban. Az orosz elnök hatalomra törését, valamint Vagyim Baranov tanácsadó felemelkedését feldolgozó hollywoodi produkcióban Jude Law alakítja Vlagyimir Putyint. Megérkeztek az első lesifotók, így bújik az orosz elnök bőrébe Hollywood egykori szépfiúja!
A határokon túl is hódít a Hunyadi-sorozat: a TV2 történelmi drámája Szlovéniában és Ausztriában is látható lesz a Média1 értesülései szerint. Szlovéniában április 6-tól a Planet TV sugározza "Rise of the Raven" címmel, magyar hanggal és szlovén felirattal. De várhatóan az osztrák közmédia, az ORF is műsorára tűzi a szériát.
A hazai zenés színjátszás két népszerű sztárjával találkozhat a közönség, illetve két tehetséges fiatal művésszel, Cseke Brigittával és Szondi Tamással.
Március 27-étől visszatér kedvenc furcsa nyomozópárosunk, Reni és Dobler százados A renitens második évadában. Azonban ez az új évad sem lesz egyszerű eset, főleg, mert egy új szereplő, Ascher Linda őrnagy megjelenése tovább bonyolítja a szokatlan páros életét…Nézd meg a videót, hogy megtudd, ki is ez a dekára kimért, szigorú, már-már férfias őrnag
A túlburjánzó díszítésű rokokót ötvözte keleti vonásokkal, így lett a 18. század legnagyobb hatású brit bútorművese s egyben az angolos hangulatú lakberendezés névadója Thomas Chippendale. De hogyan vált a neve eggyé a férfisztriptíz fogalmával?
Králl Kevin rövidfilmje egy édesapját elveszítő, saját apaszerepében pedig meghasonlott férfi történetét meséli el fél órában, és még arra is marad ideje, hogy a mozi misztériuma előtt tisztelegjen. Aminek olyan elengedhetetlen része a pattogatott kukorica, mint a francia irodalomnak a madeleine keksz.
Hazatért az angolai Falcopolisból, a világ legnagyobb ragadozómadár-telelőhelyéről az ornitológusokból és filmes szakemberekből álló magyar expedíció – adta hírül a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (Mme).
Mit adhat a honi könnyűzenének az egyik legsikeresebb alternatív rockzenekar dobosa önálló dalszerzőként? A 30Y-ból ismerős Beck Zaza szólóprojektjében kompromisszumoktól mentesen házasítja az indusztriális elektronikát az akusztikus hangszerekkel és zajzenei hatásokkal. De vajon ez csak öncélú zajterápia vagy a szerzői hang megtalálásának önmagába
Túlságosan hirtelen lett világsztár, ezt pedig elmondása szerint nem tudta kezelni. A hírnevet gyűlöli, nincs is fent semmilyen közösségi médián, a színészet azonban örök szerelem a számára.
Vörös Niki két évtizede aktív szereplője a magyar jazzéletnek – Questions című dala a személyes útkeresésről, az identitásról és a világban tapasztalható elidegenedésről szól. Premier!
Egyre többen látogatják a könyvtárakat és egyre többen kölcsönöznek könyveket, ezt a folyamatot szeretnék katalizálni, még jobban előmozdítani, mondta Vincze Máté.
Hagyományőrző előadásokkal, programokkal, tojásdíszítő foglalkozásokkal várja az érdeklődőket a fennállásának 25. évfordulóját ünneplő zengővárkonyi Míves Tojás Múzeum április 13. és 21. között.
Előny vagy hátrány a kisebbségi identitás? Hogyan formálják a nemzeti hagyományok, kultúrák és irodalmak a befogadást és a szövegek minősítését? A mások által Jugoszláviában – most Szerbiában – élő, magyar íróként meghatározott Végel László művei a kisebbségi lét sokrétű tapasztalatairól szólnak, és számos írását több nyelvre is lefordították. Az i
Tizennyolcadik alkalommal ünnepelhetik az érdeklődők a cseresznyevirágzást az Elte Füvészkertben, ahol a japán kultúrához kapcsolódó programokkal várják a látogatókat.
Idén is lehet önkéntes fesztiválkoordinátornak jelentkezni a Szegedi Szabadtéri Játékokra. A fesztivál tizennyolcadik életévüket betöltött érdeklődők jelentkezését várja, akik elhivatottak a kultúra iránt, és szívesen részt vállalnának a Szabadtéri Játékok 2025-ös évadának lebonyolításában, a Dóm téri és Újszegedi Szabadtéri Színpad munkájából.
Utoljára tizennégy éve jelent meg rendes Bleach-játék. Most a Rebirth of Souls kiköszörülte ezt a csorbát, méghozzá az unásig ismételgetett animejátékos sémák nélkül.
Március 27-én érkezik a mozikba a John Vardar vs. a galaxis, ami nagyon szeretne amerikai rajzfilm lenni, de emiatt pont az eredetiség hiányzik belőle.
Nagy Fruzsina jelmeztervező, Sarkadi Bence marionettművész és Szögi Csaba koreográfus, fesztiválszervező kapja idén a magyar színház nemzetközi elismertetéséért odaítélt Hevesi Sándor-díjat – közölte a Nemzetközi Színházi Intézet (Iti).