Nem is olyan régen, csupán néhány évtizeddel ezelőttig a konyha nem pusztán a főzésre szolgáló helyiség volt, hanem a családi élet központja. Itt gyűltek össze a családtagok, hogy egy hosszú nap után beszélgessenek, itt pletykáltak, itt cseréltek recepteket a szomszéddal, és itt zajlottak a vasárnapi ebédek is, amikor a húsleves mennyei illata járt
Vízöntő Felüti a fejét a szerelem az életedben, egy olyan valaki személyében, aki felnéz rád, és aki olyannak szeret őszintén, amilyen vagy. Semmit sem szeretne az ég világon megváltoztatni rajtad, és teljesen azonos hullámhosszon pendültök. Ha komoly párkapcsolatban élsz, és azt fontolgatjátok, hogy gyermeket szeretnétek, de ez nem jön össze, akko
A botmixer egy roppant egyszerű konyhai eszköz, ám mint minden kütyüt, ezt is meglepően könnyű nem megfelelően használni - ami természetesen nem tesz jót a gépnek és a készülő ételnek sem. Mutatjuk az apró malőröket!
Lassan itt a tavasz! Ahogy rohamosan közeledik a tél vége, a kertészkedés elhivatottjai már felettébb izgatottan várják a tavasz első sugarait. Már februárban észrevehetnek a szemfülesek az ablakpárkányon olyan vitamindús hajtásokat, mint a kerti zsálya, mindeközben a paradicsom, uborka és paprika magjai is szépen csíráznak. Februári kerti munkák E
Te melyik vizet fogyasztod szívesebben, a szénsavasat vagy inkább a menteset? Nos, bármelyik is legyen a kedvenced, azt érdemes tudni, hogy az egyik tanulmány azt állítja, a buborékos változat segít a fogyásban.
Születési dátumod utolsó két számjegye elárulja, ekkor teljesül életed legnagyobb álma 2025-ben A. 2025-ös év nagyon izgalmasnak tűnik, ráadásul az is kiderül, hogy mikor válik valóra a legnagyobb álmod! Egy egyszerű módszerrel kiderítheted, hogy 2025-ben melyik nap válik valóra a legnagyobb álmod. Ehhez nem szükséges más, mint a születési dátumod
Legyen szó natúr húsokról vagy egyszerű tésztaételekről, ez a krémes gombamártás garantáltan csodát művel a szárazabb fogásokkal. Mindenki tudja, hogy egy tuti mártással még a legunalmasabb fogásokat is izgalmasabbá varázsolhatod. Ilyen ez a gombamártásrecept is, aminek elkészítését videón is mutatjuk!
A Super Bowl, vagyis az amerikaifutball-liga (NFL) döntője évről-évre a legnagyobb sztárokat is váratlan húzásokra sarkallja - most épp Bradley Cooper állt séfnek, New Orleans-ban, a vasárnap esti mérkőzés helyszínén.
Rák Rák csillagjegyűként 2025ben márciusban a legrosszabb időszakodat éled majd meg. Már egészen biztosan érzed a rád nehezedő folytogató nyomást, a feszültséget, és a szorongást, szóval nem fog téged újonnan érni, ha mostanában kevésbé fogsz jól aludni. A túlhajszolt időszaknak szerencsére hamar vége fog szakadni, aztán pedig felettébb boldog és s
A magyar gasztronómia világának értékeit bemutató Ízőrzők régóta kedvencünk. Nemrég új formátummal jelentkezett a műsor: hazánk különböző településeire látogatva hagyományos recepteket mutat be rövid epizódokban. A felvidéki édes pogácsa receptre azonnal lecsaptunk!
Ha valaki eddig sem rajngott túlságosan a nyilvános vécékért, attól tartva, hogy azok nem elég higiénikusak, lehet, hogy ezek után inkább be sem teszi oda a lábát. Egy kutatás ugyanis rávilágított: kézmosás után egyáltalán nem biztos, hogy jó ötlet az automata szárítókat használni. Már, ha kórokozómentes, tiszta kezekre vágynánk a mosdóhaszálat ut
Habár az ATM egy pofon egyszerű eszköz, egyáltalán nem mindegy, hogy mikor és hogyan helyezed bele a kártyádat. Felsorolunk pár olyan helyzet, mikor nem szabad behelyezni bankkártyád. Az ATM nem működik Általában az ATM akkor nem működik vagy nem mutat semmilyen információt a képernyőn, ha valamiféle meghibásodás lépett fel, ilyenkor tilos használn
Ne vegyél drága tisztítószereket! Ezzel az alumíniumfóliás trükkel újra csillogni fognak a csapok! Most megmutatunk nektek egy olyan trükköt, amelyet a takarításmániások a mindennapokban elég sűrűn használnak a króm helyreállítására és a rozsdafoltok hatékony eltüntetésére. Vegyszerek használata nélküli tisztításról beszélünk, amely eltávolítja a r
Ezzel a trükkel mindig tökéletesen sikerül a fasírtom, pár hozzávaló, mégis fantasztikus az íze! A fasírt egy nagyon sokak által kedvelt, és hihetetlenül népszerű magyar étel, amit a leggyakrabban darált sertéshúst felhasználva készítenek, fokhagymával, pirospaprikával és köménnyel fűszereznek, zsemlemorzsába forgatnak és bő olajban kisütnek. Meleg
Habár most lett vége a hónapnak, ennek a három csillagjegynek még ebben a hónapban új fejezet kezdődik az életében. Ez egy olyan hatalmas utazás lesz, amely ugyan kihívásokkal teli lesz, de rálelhetünk az életben a legfontosabb dologra, önmagunkra. Lássuk hát, kiket ajándékoz meg a Fortuna, és kezdhetnek új fejezetet az életükben? Oroszlán Az Orosz
A farsangi időszakban sok finom édesség - köztük fánkféleségek - kerülnek az asztalunkra. Ha már unod a klasszikusokat, jöhet egy igazán különleges finomság, ami nem más, mint a holland oliebollen.
Kétmillió forintot is fizetnének egy ilyen 200 forintos érméért, de nem adják ennyiért a tulajdonosok A magyar pénzgyűjtőknél teljes káosz nőtte ki magát, vannak, akik egymásra taposva licitálnak egy különleges, kétszáz forintosra, amely jelenleg 2 millió fölötti összeghatárnál jár a Dívány szerint. Ezek a ritka pénzérmék általában gyorsan szoktak
Te mivel leped meg a szerelmedet Valentin-napon? Ha esetleg készítenél valami egyszerű, de annál nagyszerűbb desszertet szíved választottjának, akkor a következő gesztenyés finomság csak rád vár. Villámgyorsan elkészül, isteni finom, és még a sütőt sem kell bekapcsolnod. Ebbe a receptbe tuti beleszeretsz.
Mindenkivel sajnálatos módon előfordult már, hogy akaratán kívűl megbántott másokat. Vannak viszont olyan csillagjegyek, amelyek kicsit élvezetüket lelik ebben? Rák Ezek a csillagjegyek kifejezetten érzékenyebbek a világban zajló dolgokra, de épp emiatt is hajlamosabbak arra, hogy túlzottan a saját érzelmeik vezényeljék őket, és csak arra koncentrá
Ennyivel drágulhatnak a palackok: újabb változás a jöhet visszaváltásban Egy EU-ban meghozott döntés miatt lehetséges, hogy nagyot fog ugrani a PET-palackok ára. A palack visszaváltás kapcsán mindig van valami újdonság ami éppen szembejön velünk, hiszen még nem forrotta ki magát igazán. Most éppen egy európai uniós döntés következtében került kilát
Időnként mindenki tapasztal emésztőrendszeri kellemetlenségeket, de ha a gyomorfájás, gyomorégés, puffadás, hányinger, esetleg hasmenés rendszeresen megnehezíti a mindennapokat, akkor bizony változtatni kell valamin. A jobb emésztés nem kiváltság!
Nagy Viktória másfél év alatt szabadult meg súyfeleslegétől. Ma már büszke a mögötte álló útra és arra, hogy tartani tudja az elért súlyt, pedig korábban tükörbe sem akart nézni. Lenyűgöző eredményt ért el a három műszakos munka mellett.
A pálinka nemcsak ital, hanem orvosság is - így tartják sokan, akik ezt az erős, magas alkoholtartalmú italt a megfázás és az influenza kezeléseként is alkalmazzák. A pálinkához azonban kapcsolódik egy-két olyan népszokás, melyeket olvasni is szörnyű!
Nem csak a hosszú órákig készülő sütemények lehetnek ellenállhatatlanul finomak. A gyorsan, kevés alapanyagból és kis energiabefektetéssel készülő desszertek is legalább annyira ízletesek. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az alábbi 5, a lusta asszony jelzőt viselő édesség.
Igaz, hogy a magyar konyha klasszikusai nem épp alacsony kalóriatartalmukról híresek, de a hagyományos ételeket is beilleszthetjük a diétába, ha egy kis csavarral készítjük. Mutatjuk, hogyan!
A nagymama pogácsatésztája mindig megkel, a piskótája szép magasra sül, az almás pitéje pedig mennyei omlós. Hiába kérjük el a receptet, otthon valahogy semmi sem sikerül olyanra, mint az övé. Mi lehet a titka? Adunk néhány régimódi, ám jól bevált tippet, amit ha bevetsz a következő sütéskor, talán még a nagyi is megdicsér.
A brit sztárszakács új szintre emelte a forró levegős sütés művészetét, és valami páratlan ételt alkotott. Jamie Oliver nem titkolja, hogy imádja az air fryert, olyannyira, hogy egy egész receptgyűjteményt szentelt a kis konyhai készüléknek. Ebből kaphattunk egy kis ízelítőt - mutatjuk a videót!
Elképesztő eredmények ecettel: Így lesz gyommentes a kertje természetes módon! Így szabadulhatsz meg teljesen környezetbarát módon a gyomoktól. Bemutatunk neked oár szakmai, szakértő tippet, hogy kertje tiszta, vegyszermentes és teljesen környezetbarát legyen. Egyre nagyobb gondot jelentenek a gyomok A természetes módja a gyomok kiírtásának egyre n
Tóth Vera az elmúlt időszakban többször is vallott betegségéről, az inzulinrezisztánciáról, a teste átalakulásáról, az ezzel járó fizikai és érzelmi kihívásokról. Most egy újabb posztban osztott meg információkat arról, hogyan étkezik lassan egy éve - őszinte és sokak számára tanulságos sorait érdemes figyelmesen olvasni.
Gáspár Bea rendszeresen posztol a közösségi médiában ételfotókat és recepteket. Most éppen egy dubai csoki ihlette képviselőfánkkal kápráztatta el követőit - mutatjuk Bea asszony receptjét.
A sertésháj talán nyugodtan nevezhető elfeledett alapanyagnak, hiszen a boltban nem árulják, hentesnél is csak ritkán vehető, és alacsony azon receptek száma, melyekhez szükséges, pedig mennyei sütemények készíthetők belőle. Az egyik legismertebb a szilvalekváros hájas kifli, a népi leveles tészta.
A főzés során rengeteg időt elvisz az előkészület, az alapanyagok megpucolása, megtisztítása és feldarabolása. A hagyma könnyeket csal a szemünkbe, a krumplipucolástól koszos lesz a kezünk és a konyhapult is, sokan pedig egyszerűen nem szeretnek hozzáérni a nyers húshoz, így pedig főzni nem egyszerű. A Lidlben kapható termék ebben az esetben is nag
Biztosan te is hallottad már az ismert mondást, miszerint minden nap egy alma, az orvost távolt tartja. Manapság elterjedőben van egy másik hasonló bölcselet is, méghozzá az, hogy a narancs a napi parancs. Nézzük, miért érdemes minden nap narancsot fogyasztani.
Így dinszteld a hagymát és nem kell többet azon aggódnod, hogy büdös lesz a lakás Talán nem fordítunk kellő figyelmet a hagyma párolására. A legelterjedtebb módszer az az, hogy csak felaprítjuk a hagymát, felmelegítjük az olajat, hozzáadjuk a kis kockákra aprított hagymát, majd folyamatosan kevered, ügyelve arra, hogy ne égjen egy picit sem, mert k
A kolbászt szinte minden magyar ember szereti, és rengeteg olyan ételrecept létezik, amelyben alapvető összetevő a finom kolbász. Remek ízt kölcsönöz a rakott krumplinak, a paprikás krumplinak, de a rakott káposztából, vagy a parasztrántottából sem hiányozhat. Sokféle kolbászt kapni a boltokban, ám a két legnépszerűbb a csabai és a gyulai, de hogy
Bár múlt héten szárnyra kapott a hír, hogy a Séfek séfe egyik mentorát, Wolf Andrást Gianni Annoni váltja majd a triumvirátusban, a TV2 hivatalos közleménye ma rácáfolt erre.
Ezekben a hetekben igazán jó időt jósólnak a meterológusok, rengeteg napsütés várható. Ígyhát, a csillagjegyek kedve is az égbe szökhet majd a pozitivitástól. Lássuk hát, kik azok a csillagjegyek, akiknek kifullozott hetek jönnek majd el! Kos csillagjegy A legfontosabb most, hogy ne irigykedj, hidd el magadról, hogy valamit nagyon jól csinálsz. Ha
Ez a ropogós rántott hús titka, így olyan finom lesz, hogy leesik az állad! Ha szeretnél tökéletes rántotthúst tálalni az asztalra, ami igazán finom, belül omlós, kívül pedig ropogós is, akkor adunk neked pár tippet, ami álltal felettébb finom ételt készíthetsz. Az előkészületek Mielőtt bármihez hozzákezdenél, ami a panírozással kapcsolatos, előtte
Mindenki őriz szép gyerekkori emlékeket a lekváros piskótatekercsről, amely olyan ellenállhatatlanul illatos és finom, hogy egy rúd szinte nem is elég. A tekert piskóták világa azonban ennél sokkal szélesebb, érdemes körülnézni, hogy milyen variációkban létezik még.
Nincs szükségünk 8 óra alvásra - ezt állítja az egyik szakértő, aki szerint úgy kellene aludnunk, mint annak idején az ősemberek tették. De mit is jelent ez pontosan?
A burgonyapüré sokak kedvence, gyakran kerül a magyar családok asztalára. Ha vegán változatban készíted, nemcsak ugyanolyan ízletes lesz, mint a hagyományos, de sokkal egészségesebb is.
Bak Februárban a Bak jegyűek kicsit kívülállőnak érezhetik magukat a családjukkal és a partnerükkel szemben, és ebben a hónapban a stressztől és a feszültségtől igencsak hangulatingadozásaik lehetnek. Lehetséges, hogy rossz híreket kapnak a munkából is. Ajánlott: Felragyog a valós szerencse! 5 csillagjegynek extra szuper 3 hét jön A Bak csillagjegy
Rutinos sofőrnek gondolod magad? Akkor tudnod kéne erre a kérdésre is a választ. Lássuk hát! Még a rengeteg tapasztalattal rendelkező sofőröket is megtévesztheti, ez a látszólag ránézésre nagyon könnyűnek tűnő KRESZ feladat milyen kacifántos logikát kíván meg tőlük is, pedig elég mindennapi közlekedési helyzetet vázol fel elénk. Első ránézésre talá
Aranyszínű, kívül ropogós, belül puha! Így süss krumplit olaj nélkül! Az igen népszerű ételünk közé tartozik a sült krumpli, mégis van egy hátulütője: a diétázó társainknak nem éppen előnyös, vagy előszeretettel fogyasztott ropogós csemegéje. Mégis, tudunk mutatni egy hozzávalót, amitől isteni, ropogós lesz végeredmény úgy is, ha nem használunk hoz
A vásárlás során elköltött összeget sok minden befolyásolhatja. Ha nem írunk bevásárlólistát, vagy éhesen megyünk a boltba, akkor sanszos, hogy többet költünk majd, mint terveztük. Nemcsak rajtunk múlik azonban a végösszeg mértéke, ugyanis a boltok is alkalmaznak néhány pszichológiai trükköt.
Hidegebb napokon nagyon jólesik egy tányér meleg leves, és ez nemcsak a levesimádókra igaz. Az alábbi válogatásban öt isteni finom zöldségkrémleves receptjét mutatjuk be, amiket egyszerűen és gyorsan el lehet készíteni.
A Vitorlavirág (Spathiphyllum) egyigazűn pompázatos, előkelő növény, amely azon kívül, hogy csodásan mutat az otthonunkban, tisztítja is a levegőt a méreganyagoktól. Sötétzöld, fényes levelei szinte tökéletesen illenek a fehér, magasba törő virágainak. Az alábbiakban pontokban felsorolt házi maradékokból remek trágya készíthető a vitorlavirág számá
Különleges helyen nyílnak tavasszal Aldi-üzletek, és bár a német diszkontlánc még nem adott ki hivatalos közleményt erről, a Google Maps adatai alapján már van egy lehetséges dátum, amely szerint április közepén érkeznek az új boltok. De pontosan hol is van a célpont?