2025. február 3. hétfő

febr. 3
0:18
Döbbenetes fogyás: 40 kilótól szabadult meg Ágota, aki a kitartásának köszönheti a sikert (Mindmegette)
Kamaszkora óta szenvedett a plusz kilóktól Irázi Ágota, míg végül külső segítség nélkül indult el az életmódváltás nehéz útján. Bevallása szerint nem volt könnyű dolga, de a kitartása meghozta az eredményt, és szinte újjászületett a fiatal nő.
febr. 3
0:18
5 csillagjegy, aki szép kívülről, ám belülről csúnya (KertÉsRecept)
Rengeteg dolgot kiolvashatunk egy ember csillagjegyéből. Szokásaink, személyiségeink, és a kapcsolatainkhoz való viszonyulásunk, az életre való megnyilvánulásunk, bizony meghatározhatják a bennsőnket. Halak A Halak csillagjegyű emberek ámbár nagyon elragadónak tűnhetnek, és pontosan tudják, hogy hogyan forgathatják a szavakat úgy, hogy, az a javukr
febr. 3
0:22
Kockázatos élelmiszerek: a saláta veszélyesebb lehet a nyers csirkehúsnál is (Mindmegette)
A szakértők ajánlása szerint minden étkezésünknek tartalmaznia kellene zöldséget, sőt ezeknek kellene kitöltenie a tányér nagy részét. Ha azonban nem megfelelően bánunk a leveles növényekkel, akár az életünket is kockára tehetjük.
febr. 3
0:22
Cseréld le a reggeli teát, és élj tovább! Ez a gyulladáscsökkentő ital évekkel meghosszabbíthatja az életed! (KertÉsRecept)
Cseréld le a reggeli teát Egyre több ember törekszik az egészséges életmódra. Ez nem csak a napi mozgásra, de a  egészség táplálkozásra is vonatkozik. Sokan azt gondolják, hogy elképesztően bonyolult ezt megtenni, pedig sokszor elég egy aprócska dolog, és az is nagy változásokat tud hozni. Ilyen például a kurkuma beiktatása a napi rutinunkba, hisz
febr. 3
0:26
A kertészem ERRE a házi permetre esküszik! Nekem már bevált, csodát tett a növényeimmel (KertÉsRecept)
A kertészem ERRE a házi permetre esküszik! Nekem már bevált, csodát tett a növényeimmel A hideg idő beköszöntével a szobanövényeink is pihenő „alvó” üzemmódba kerülnek, ez alól ők sem kivételek.Viszont ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy ne igényelnének ugyanolyan figyelmet és törődést mint az év többi részében. Ajánló: Rég elfeledett 35 éves noked
febr. 3
0:30
Kaposvár egyik legjobb séfje lerántotta a leplet: Így készül a csirkemáj tojásban (KertÉsRecept)
Kaposvár egyik legjobb séfje lerántotta a leplet: Így készül a csirkemáj tojásban Ez az étel pofon egyszerű, de mégis isteni. Ha kedveled a májat, mindenképpen készítsd el vacsorára! Hozzávalók: Ezt olvastad már? Ez a legjobb házi szer eldugult lefolyóra, én már csak ezt használom Miért előnyös fogyókúra ideje alatt csirkemájat fogyasztani? Nagyon
febr. 3
7:36
7 zseniális csirkecomb recept, amiből mindenki kétszer szed az asztalnál! (KertÉsRecept)
Unod már a hagyományos sült csirkecombot? Dobd fel a hétköznapjaidat ezekkel az izgalmas receptekkel. Készülj fel, mert ezek az ételek nemcsak a konyhád repertoárját bővítik, de könnyen új kedvencekké is válhatnak! Mézes-gyömbéres csirkecomb vele sült répával és brokkolival Hozzávalók: Elkészítése: Előszőr is, a fogásunk köretéhez a répákat közepes
febr. 3
7:48
6 isteni panír, ha unod a zsemlemorzsát! (Mindmegette)
Ha te is unod a klasszikus rántott húst beborító panírt, itt van néhány tipp, amivel megbolondíthatod nemcsak a húst, de a zöldségeidet vagy akár sajtjaidat is. Íme néhány recept, amik bebizonyítják, hogy van élet a zsemlemorzsán túl is!
febr. 3
9:24
Így készül a tökéletes tárkonyos raguleves (Mindmegette)
Nem ismerünk senkit, aki ne imádná a tárkonyos leveseket. Mindegy, hogy szárnyasból, vöröshúsból vagy vadhúsból készül, és mindegy, hogy milyen zöldségek vannak benne. A tárkony semmihez nem hasonlítóan komplex íze csodásan harmonizál a leves savanykás aromáját adó tejföllel, de akár az édeskésebb tejszínnel is. A raguleves valódi életmentő a hideg
febr. 3
10:00
A filléres menzás kedvenc, amit mindenki imád – grízes tészta recept (ÉrdekesMagazin)
A filléres menzás kedvenc, amit mindenki imád – grízes tészta recept A grízes tészta gyerekkorunk menzáján mindig megosztotta a társaságot – volt, aki imádta, és volt, aki inkább cserélt volna valaki mással. Azok, akik rajongtak érte, tudják, milyen puhán pergős, aranybarnára pirult gríz, és milyen édes, ragacsos baracklekvár teszi igazán finommá e
febr. 3
10:06
Villámgyors és nosztalgikus: így készül a menzás bácskai rizses hús (ÉrdekesMagazin)
Villámgyors és nosztalgikus: így készül a menzás bácskai rizses hús Amikor egy gyorsan elkészíthető, laktató ételre vágyom, amiben a hús és a zöldségek is vannak, mindig ez a recept ugrik be. Mi nagyon szeretjük, mert ízletes,és mindig sikert arat a családnál – legyen szó ebédről vagy vacsoráról. Egyszerű alapanyagok, házias ízek, és egy kis szeret
febr. 3
10:48
10 dolog, amitől meg kell szabadulnod, ha rendet szeretnél a lakásban (Mindmegette)
Úgy érzed, zsúfolt az otthonod és képtelen vagy rendet tenni? A tavaszi nagytakarítás jó alkalom arra, hogy megszabadulj jó néhány felesleges tárgytól, amelyek túl sok helyet foglalnak el.
febr. 3
11:12
Ők a legnagyobb hazudozók! 5 csillagjegy, akik soha nem mondanak igazat (ÉrdekesMagazin)
Ezek a csillagjegyek teljese úgy hiszik, hogyha később, vagy egyáltalán nem mondanak igazat, akkor kimászhatnak a konfliktusok bűvös hálójából. Létezik az a mondás, ami úgy szól, hogy “a hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát”, és ezt igazán illő lenne betartani nekik. Ez az 5 csillagjegy viszont képes úgy hazudni, ennek ellenére is, m
febr. 3
12:24
Sokkoló Aldi-újítás: vásárlás nélkül is fizetni kell az egyik üzletben (Mindmegette)
Szokatlan módszert tesztelnek az Aldi egyik üzletében, ahol már sorban állás nélkül szerezhetjük be a szükséges alapanyagokat. A kényelemnek azonban ára van, és ezt az Aldi szó szerint vette.
febr. 3
15:12
Ez a 4 zöldség garantáltan ontja a termést, ha így ülteted el tavasszal (Mindmegette)
Az otthon termesztett zöldség mindig finomabb, mint a bolti, a kertészkedés pedig remek hobbi: kikapcsol, enyhíti a stresszt, és fitten tart bennünket. Még javában benne vagyunk a télben, de a hobbikertészek máris kézbe vehetik a ceruzát, papírt; hiszen az átgondolt tervezés a bő termés titka!
febr. 3
16:18
Tudtad? A közös étkezések előnyösen hatnak az egészségünkre (Mindmegette)
Egy két évtizedes amerikai kutatásnak köszönhetően bebizonyosodott, hogy a családi étkezések - legyen szó ebédről vagy vacsoráról - nem véletlenül esnek olyan jól a lelkünknek.
febr. 3
16:48
Jön a Nutella világnapja: íme 10 isteni recept, amivel méltóképpen megünnepelheted (Mindmegette)
Nem biztos, hogy közismert tény, ezért most kihirdetjük: mindenki kedvenc mogyorókrémjének is van világnapja, amikor, mondjuk azt: lelkiismeretfurdalás nélkül kanalazhatjuk ez a nem éppen kalóraszegény, viszont annál finomabb csokoládés krémet, a Nutellát. Ennek méltó megünepléséhez most megosztjuk veletek a mi kedvenc, nutellás receptjeinket - gar
febr. 3
17:18
Ezért olyan fontos, hogy télen is rendszeresen szellőztesd a lakást (Mindmegette)
Hideg, téli napokon ritkábban engedjük be a friss levegőt az otthonunkba, pedig ebben az időszakban sem szabad megfeledkezni a rendszeres és helyes szellőztetésről.
febr. 3
18:18
Tegyél egy kis alkoholt a süteménytésztába és csodát látsz, a cukrászok évek óta használják ezt a praktikát (Mindmegette)
Sütés és főzés során mindig lehet újat tanulni, és ez a szép ebben a szakmában, hobbiban, hogy az ember minden egyes nap felfedezhet valami újdonságot, új fogást, addig nem használt alapanyagot. Sokak számára ilyen ismeretlen praktika lehet, hogy tegyen alkoholt a süteménytésztába.
febr. 3
19:18
15 ellenállhatatlan édes és sós finomság, ha van otthon egy doboz túró (Mindmegette)
A túró az egyik legsokoldalúbb alapanyag a konyhában, amely egyaránt tökéletes édes és sós sütemények készítéséhez. Krémes állaga és enyhén savanykás íze remekül harmonizál más hozzávalókkal, így változatos és ízletes fogások alapja lehet. Legújabb válogatásunkban olyan klasszikus és különleges túrós süteményeket gyűjtöttünk össze, amelyek garantál

Keresés