A fiatal lány, aki 220 kilóval kezdett bele a fogyókúrába, még ma is rengeteg embert inspirál kitartásával arra, hogy elinduljanak a fogyás és az egészségesebb életmód útján. Az eredmény szembetűnő, szinte rá sem ismerni.
Ha egy növény nem kap elég vizet, fényt vagy nem megfelelő a hőmérséklet, elpusztul. Az elmúlt hetek forróságát sajnos sok virág megsínylette. A cserépben lévő fonnyadt vagy elszáradt növény látványa szomorú és véges állapotnak tűnik – ám néhány esetben van megoldás, hogy megmentsd kedvenc szobanövényeidet!
Mivel egyikünk se szeretne darázsfészket találni az otthonában, a ház körül vagy a kertben, ezért rendkívül fontos a megelőzés. De mit tehetünk a kellemetlen betolakodók ellen?
Ennek a pizzának a varázsereje az extra bubis tésztában rejlik. Na meg abban, hogy szuperegyszerű elkészíteni, csak türelmesnek kell lenned, amíg a hűtőben pihen egy napot.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a 39. Forma–1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen, ezzel pályafutása első sikerét aratta az elitkategóriában. Az ünneplés azonban nem úgy alakult, ahogy tervezték, ugyanis a Budapestről hazainduló repülőgép csak jelentős késéssel tudott a levegőbe emelkedni, így az "ünnepi estét" egy fer
Rengeteg fellépővel, szédületes bulikkal várják a Campus Fesztivál szervezői a vendégeket – no és viszonylag olcsó sör és lángos árakkal. Ugyan előbbi korsóját csak egyetlen standon mérik ezer forint alatt, de a Campus sörárai még így is nagyon barátiak.
Ezek a mini csodák tele vannak vitaminokkal és ásványi anyagokkal, amik úgy működnek, mint a titkos fegyverek az egészségünk védelmében. Arról nem is beszélve, hogy elég sokféle módon belecsempészheted őket a kajádba. :)
A 2024. évi párizsi olimpiai játékok július 26-án, pénteken indul, és kicsit több mint két héten keresztül izgulhatunk a különböző sportágakban versenyző kedvenceinkért. Bár a sportolók eltérő versenyszámokban mérettetik meg magukat, egyvalami mindegyikükben közös: a felkészülésük alapja a szigorú étrend és az edzések.
Amikor azt hiszed, hogy már mindent láttál, nos, akkor az élet mindig tud meglepetéssel szolgálni. Vélhetően az az utas sem hitt a szemének, aki videóra vette, ahogy egy idős férfi nyers halat filéz a vonaton.
A sárgabarackból kiváló lekvár, de mennyei sütemény is készíthető. Ha már elkészültél a befőzéssel, de még terem a kertben sárgabarack, vagy maradt még a nagyszülőktől kapott mennyiségből, akkor dobj össze egy gyors és mennyei pitét, mutatjuk a receptet videón!
A nyár egyik legmellőzöttebb zöldsége a padlizsán, pedig sok-sok finomság készülhet belőle. Grillezhetjük, kiránthatjuk, tölthetjük, gazdagíthatjuk vele a salátákat, vagy, ahogy a leggyakrabban tesszük, készíthetünk belőle padlizsánkrémet is. Mutatjuk hozzá az 5 legfinomabb receptet.
Nagy melegben fontos a megfelelő folyadékpótlás, ám egy idő után már nem is tudjuk, mi lenne a jó szomjoltó. A tea tökéletes megoldás, akár melegen, akár hidegen, jeges italként fogyasztjuk.
Vágódeszka nélkül lehetetlen a főzés, épp ezért minden konyhában több is rendelkezésre áll belőle. A vélemények azonban megoszlanak arról, hogy melyik a jobb, a fa vagy a műanyag, netán az üveg? Mindegyiket alaposan el kell tisztítani, ez biztos, de a műanyag sajnos nem csak a baktériumok miatt lehet problémás.
A cukkini még a nokedliben is megállja a helyét! És nagyon is jól fog passzolni ez a köret egy jó pörkölt mellé, amiből szerencsére szintén van bőven az oldalunkon.
Az olimpiai faluban már felkészültek a sportolók ellátására. Idén olyan különleges ételekkel készülnek a szervezők, mint például a falafeles quinoa saláta. Összességében azokra az alapanyagokra koncentrálnak, melyek ötvözik az egészséges étkezést az élvezettel, ezzel segítve az olimpikonokat legjobb teljesítményük elérésben.
Az internet tele van őrült, de hasznos trükkökkel, ám nem biztos, hogy megéri kipróbálni ezt a legújabb mutatványt. Egy német háziasszony ugyanis beleöntött egy zacskónyi krumplit a mosógépbe, mindezt azért, hogy időt spóroljon.
A levendula jellegzetes illatával és intenzív színével a kertek, teraszok és erkélyek kedvelt növénye. Jól tűri a szárazságot, túléli, ha picit elhanyagoljuk, de nem elpusztíthatatlan. Gyakori probléma a levelek sárgulása, a hervadás, melynek több oka is lehet.
Ugyanabból a pohárból ittál, mint a kollégád? Ugyanazt az evőeszközt használtad, mint a gyermeked? Netán egy kulacsból ittál a pároddal kirándulás során? A szakértő elárulja, mivel jár, ha megosztjuk mással a nyálunkat.
Strandbüféket és street foodokat árusító helyeket ellenőriztek országszerte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szakemberei, és több problémát is találtak.
Még élénken élnek bennem az ázsiai utazások emlékei, ezért a nyári grillezések alkalmával is igyekszem megidézni az ott kóstolt ízeket. Így született meg ez a steakszendvics is, amibe rögtön kétféle húst is csempésztem.
A felvirágzó balatoni gasztronómiából a cukrászdák sem maradnak ki. Kézműves fagyizóból sincs hiány, de Balatonlellén 2024 nyarán egy egészen egyedi hellyel bővült a paletta.
A nyári időszakban sajnos megnő a lakásbetörések száma, hiszen ilyenkor gyakrabban maradnak őrizetlenül az otthonok. Sajnos a tolvajok résen vannak, és visszaélnek azzal, hogy elmegyünk nyaralni és üres a lakás. De hogyan előzhetjük meg a bajt?
Bár az utóbbi napok valamivel hűvösebbek voltak, korántsem ért véget a nyár. Jó, ha van néhány frissítő recept a tarsolyunkban, mint például ez a görögdinnyesaláta.
Túrógombóc és szilvás gombóc, a két legismertebb édes gömb, ami tányérra kerülhet az ebéd végén. Gombócba azonban nem csak ez a két alapanyag kerülhet. Összegyűjtöttük a legjobb édes gombócok receptjeit.
Vannak olyan alapanyagok a konyhában, amelyeket már a nagymamáink is használtak, majd évekre, évtizedekre eltűntek a boltok polcairól. Szerencsére ahogy változott a világ, és egyre többen sütnek, főznek, újra divatba jöttek – ezekből az eltűnt, majd újra megkerült hozzávalókból mutatunk párat!
Kis családi vállalkozás keretében kezdett fagyit készíteni 30 évvel ezelőtt Hajdu Szabolcs Nagykőrösön. Ma már Cegléden és Kecskeméten is van fagyizójuk, a fagyikészítésben pedig csatlakozott hozzá fia és lánya is. Kecskeméti üzletükben, a Pepenero fagyizóban jártunk.
Már megint egy újabb hét végére értünk. Ez pedig nem jelent mást, mint hogy szállítjuk a már jól megszokott receptötleteket a vasárnapi ebédhez. Válogatásunkban a sokszínűségre törekedtünk, szóval most is találtok könnyű és szezonális fogásokat, de azokra is gondoltunk, akiknél nincs hétvége pörkölt, rántott hús vagy bográcsos kaja nélkül.
A nyári melegben biztosan neked is ismerős az a kellemetlen helyzet, amikor a dezodor kicsapódik a ruhádra, és fehér foltokat hagy maga után. Ha azt gondolod, hogy ezen már csak a mosógép segíthet, akkor tévedsz! Ezért teljesen fölösleges járatnod a gépet. Van ugyanis egy alternatív megoldás, amivel másodpercek alatt megszabadulhatsz a fehér pacákt
Egy jó krém mellé az sem baj, ha mindössze egy kis kenyerünk és némi zöldségünk van otthon. De az utóbbi akár el is hanyagolható, hiszen egy padlizsánkrémmel vastagon megkent kenyér mellé nem is nagyon kell más, és máris kész a szuper reggeli vagy vacsora.
Az elmúlt hetekben több cikk is született arról, hogy mely boltjait zárja be Magyarországon a SPAR, ám a cég eddig még nem hagyta ott teljesen egyik magyar települést sem. Most azonban ez történik július végével.
Bármikor érezhetjük úgy, hogy túlfeszültek az idegszálaink, hogy segítségre lenne szükségünk. Ilyenkor nem kell rögtön a nyugtatókhoz nyúlni, ugyanis már egyes teák, sőt akár még egy bizonyos édesség is hasznunkra lehet!
Az ételmérgezés bárkit bármikor érinthet, és rendkívül kellemetlen tünetekkel jár. Hátterében leggyakrabban a nem megfelelően kezelt vagy tárolt ételek, valamint fertőzött alapanyagok állnak. A tünetek lehetnek enyhébbek, de súlyos, akár életveszélyes állapotba is kerülhetünk. Ezért nem árt tisztában lenni néhány alapvető információval az ételmérge
Már megint itt a hó vége, és inkább az olcsóbb kaják után nyúlnátok a hétvégén? Akkor mutatunk pár receptet, ami a szezon zöldségeire épít és a pénztárcátokat sem fogja megviselni.
Van a családban, baráti körben olyan, aki nyáron ünnepli a szülinapját? A tortára ilyenkor sem a cukrászda az egyetlen megoldás: jöhet egy sütés nélküli finomság! Nem kell fűteni az amúgy sem meleg konyhában, ráadásul egyszerűbben elkészíthető, mint egy hagyományos torta.
Érdekes megoldást választott az a magyar vásárló, aki végül ingyen jutott hozzá a pisztáciához az egyik magyar Aldiban. A trükk vélhetően szőlővel is ugyanígy működik.
Cukkiniből sokféle finomság készíthető, mi ezúttal nem főzeléket vagy töltött változatot kínáltunk, hanem egy remek tócsnit, ami köretként is fantasztikus, de vacsorának is tökéletes. Videón is mutatjuk a cukkinis puffancs receptjét.
Imádom az ázsiai ízeket, nagyon jót mennek a füstös jegyekkel, úgyhogy ha már itt a grillszezon, ki is használom ezt a kombót ezeknél a teriyaki nyársaknál.
Nyári gyümölcsös süteményt a grillsütőben is lehet készíteni. Bizony, ráadásul a faszénnek köszönhetően enyhe füstös aromával gazdagodik a desszert, aminek így tényleg senki sem tud majd ellenállni. Videón mutatjuk az őszibarackos-áfonyás cobbler receptjét.
Bár a padlizsán egyik leggyakoribb elkészítési módja a padlizsánkrém, sokféle fogás készíthető belőle a krémen túl is. Válogatásunkban most töltött padlizsánokat gyűjtöttünk össze a húsmentes, zöldséges verziótól a húsragus változatig. Érdemes őket kipróbálni!
Érik már a szilva, amiről biztosan mindenkinek rögtön a szilvás gombóc jut eszébe. De persze ezen túl is van élet a szilvás sütik világában. Mutatunk is ötöt, amit muszáj elkészítened!
Bár az első komolyabb hőhullám úgy tűnik, elmúlt, a hőség csak enyhült, nem ért véget. Ezért jó megtanulni néhány trükköt, amelyek elviselhetőbbé teszik a nyár hátralévő részét.
Sokszor nem is a főzés okoz gondot, hanem annak kitalálása, hogy mi kerüljön az asztalra. Ebben segítünk: íme két menü, amiből biztosan találsz kedvedre valót – vagy akár egy az egyben is elkészítheted!
A rakott krumpli az egyik legfinomabb magyar étel, amit ráadásul gyerekjáték összedobni. Sokan sokféleképpen készítik, van ahol szalonna és hagyma is kerül bele, tejföl helyett pedig tejszínt használnak. Mi most a klasszikusabb, kolbászos verziót készítettük el videón, egy kis csavarral.
Lecsó, tócsni, szilvás gombóc, krumplis tészta - az ételek, melyeket szinte mindenki szeret kis hazánkban. Ha te is imádod a magyaros fogásokat, ez a gyűjtemény neked szól, íme 11 pénztárcakímélő fogás.
Volt idő, amikor a fagylaltot nemcsak élvezetből fogyasztották, hanem orvosi vizsgálatok során kórmeghatározásokhoz és kellemetlen tünetek enyhítésére is használták.
Bár az igaz, hogy feladja a leckét, ha kutyát is tartunk, és szép kertet is szeretnénk, azonban ez egyáltalán nem lehetetlen feladat. Megyeri Szabolcs kertészmérnök az alábbiakban elárulja, mire kell figyelnünk!