A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos teendőkre hivatkozó levelekkel támadják kiberbűnözők egészségügyi intézmények infrastruktúráit - hívta fel a figyelmet csütörtökön Facebook-oldalán a Nemzeti Kibervédelmi Intézet.
Tízből négy ember változtatott fizetési szokásain a koronavírus hatására - derül ki a GKI Digital Digitális Pénzügyi Körkép 2020 című kutatásából. A tanulmány szerint mostanra csaknem egymillióra nőtt a digitálisan érett, az innovatív
Komoly csődhullám elé néz a hazai vendéglátószektor, hiszen az itt dolgozó vállalkozások a tartalékaik végén járnak, és a kormányzat részéről sem látnak semmiféle hajlandóságot arra, hogy segítséget kapjanak. Nyitott kérdés még, mi lesz az esküvőkkel.
Jelentős mélyépítési és magasépítési beruházások indultak idén, a legtöbbnél jól haladnak. Anyaghiány ugyan nincs, de a magánberuházók egy része csúszásokat volt kénytelen elszenvedni amiatt, hogy a hatalmas állami projektek elszívták az alapvető építő-és szerelési anyagok egy részét, nem beszélve a szakemberekről. Az egyik legnagyobb generálkivite
Repcét arattunk Igriciben néhány magvas gondolattal. Sokan gondolkodnak azon, hogy felhagynak a repcetermesztéssel, a Kiss testvéreknél is a legnagyobb költsége egyértelműen ennek az olajos növénynek van. Eközben nagy probléma lesz a növényvédő szerek kivonása, de az sem megnyugtató, hogy tavasszal nagyjából 10 milliméter eső hullott.
A koronavírus miatti járványhelyzetet kordában kell tartani Oroszországban, mert nem lenne jó visszatérni a tavasszal bevezetett korlátozó intézkedésekhez - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök az újonnan megválasztott kormányzókkal csütörtökön megtartott videokonferencián, amely után több nagyvállalat moszkvai központjánál megkezdődött az ir
A 2020-as évtizedben új pénzügyi forradalom küszöbén állunk; a jegybankok szerepe átalakul, változnak a jegybanki politikák, a kormányok és a jegybankok stratégiai szövetsége jellemzi a jegybankok világát - mondta Matolcsy György jegybankelnök
A rossz hír lett a jó hír, a munkanélküli kérelmek meglehetősen magas száma ellenére Amerikában felfelé indultak el a tőzsdeindexek. Arra számítanak, hogy a rossz adatok kikényszerítik a gazdaságpolitikusok válaszlépéseit. A BUX 1,9 százalékos eséssel zárt, a Mol és az OTP húzta le. A forint kissé erősödni tudott, ehhez azonban az MNB közbelépésére
Az év első felében még arra lehetett számítani, hogy a koronavírus megjelenése szinte automatikusan tovább javítja a vásárlók alkupozícióját a konszolidáció korszakát élő hazai lakóingatlan-piacon. Az OTP Ingatlanpont legfrissebb
Londonnak mostantól lesz ideje elgondolkodni azon, hogy az arktikus térség helyett a figyelmét inkább a Karib-térség felé kellett volna fordítania. A dél-csendes-óceáni térségben a Kína és az angolszász világ közötti kiszorítósdi már katonai jelleget ölt. Káncz Csaba jegyzete.
A kijelölt kórházakba koncentráljuk a covidos betegeket, a megnövekedett járványügyi feladatok ellátásához szükség van további szakemberek vezénylésére az adott intézményekbe, írja az Emmi.
A szakértői tanács az egészségügyi minisztériummal tárgyal az járványügyi intézkedésekről és az új típusú koronavírus-járvány további terjedésének megakadályozásáról. Fokozatosan vezetnének be újabb intézkedéseket – tájékoztatott Igor Matovič (OĽANO) miniszterelnök a csütörtöki parlamenti ülés előtti sajtótájékoztatón az Új Szó szerint. Kijelentett
Csütörtökön ismertették az MNB szakemberei a legfrissebb inflációs jelentésüket. Ebből kiderült, hogy az előzetes várakozásaik miért nem érvényesültek, és a legutóbbi prognózisukhoz képest miért módosították azokat jelentősen lefelé.
Londoni makrogazdasági elemzők számításai szerint a jelenlegi pénzügyi évben több mint 300 milliárd font hitelből fedezendő költségvetési többletkiadással jár a nagy-britanniai koronavírus-járvány gazdasági kárainak elhárítása.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb Inflációs jelentése szerint az infláció éves mértéke 2022-ben eshet vissza 3 százalékra, idén és jövőre még kevéssel meghaladhatja a 3,5 százalékot; a gazdaság teljesítménye is 2022-re térhet vissza a korábbi szintre, és addigra csökkenhet a GDP-arányos államadósság 70 százalékig, a munkanélküliségi ráta is e
Egyre hosszabbak, melegebbek és gyakoribbak lesznek az óceánok hőhullámai az ember okozta klímaváltozás miatt - állapították meg a Berni Egyetem kutatói a Science című tudományos folyóiratban bemutatott tanulmányukban.
Újabb napi csúcsot ért el, 2500 fölé emelkedett csütörtökön az egy nap alatt igazolt koronavírus-fertőzöttek száma Hollandiában. Belgiumban a napi átlagos esetszám 62 százalékkal haladja meg az előző hét azonos időszakának adatait.
Az Aegon NV fontolgatja a közép- és kelet-európai érdekeltségének eladását, ez a lengyel és a magyar operációt is érinti - írja a Bloomberg. Az ügyre rálátó források szerint az Aegon NV új vezére több változást is hozna
A koronavírus miatti járványhelyzetet kordában kell tartani Oroszországban, mert nem lenne jó visszatérni a tavasszal bevezetett korlátozó intézkedésekhez - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök az újonnan megválasztott kormányzókkal csütörtökön megtartott videokonferencián, amely után több nagyvállalat moszkvai központjánál megkezdődött az ir