2020. szeptember 24. csütörtök

szept. 24
0:03
Kevesebb HR állás a járvány miatt, a kékgallérosok továbbra is kellenek (HR Portál)
A cégvezetés, a vendéglátó- és építőipar, a humán erőforrás és a marketing érezte meg leginkább a koronavírus hatásait az álláslehetőségek szempontjából. Ezzel szemben a gyártás és termelés, a kereskedelem, valamint a műszaki és IT terület menti meg a munkaerőpiacot.
szept. 24
0:03
Pár órára megbénult az Eiffel-torony környéke - vaklárma volt a bombariadó (Infostart)
Egy névtelen telefonáló kellemetlen napok elé néz, ha elkapján.
szept. 24
0:03
Áder János: fel kell készülni a Covidnál súlyosabb válságokra is (Demokrata)
Áder János hangsúlyozta, hogy Magyarország eddig sem a meddő tanácskozások, hanem a cselekvés pártján állt.
szept. 24
0:03
Félszáznál is több kézműves magyar élelmiszer nyert a világversenyen (Tudás.hu)
A különleges olajok, ecetek, mézek és csokoládék mellett szarvasgomba és mangalicakolbász is szerepel a világ egyik legnagyobb és legszigorúbb gasztronómiai versenyének, a Great Taste Award-nak az idei magyar díjazottjai között. A gasztro-manufaktúrák számára az Oscar-díjjal felérő elismerést jelent, ha valaki megkapja a brit Great Taste Award-ot,
szept. 24
0:06
A járványügyi és a gazdaságvédelmi intézkedések növelik a költségvetési hiányt (Infostart)
Ezek az intézkedések komoly forrásokat igényelnek a költségvetésből, így augusztus végére az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt központi alrendszerének hiánya elérte a 2261 milliárd forintot - közölte a Pénzügyminisztérium.
szept. 24
0:06
Egy koronavírus elleni gyógyszer tesztje hozott biztató eredményt (Infostart)
A koronavírusos betegeknél gyorsabb felépülést ígér az antivirális szer, amely már az ősszel megkaphatja az engedélyt Japánban.
szept. 24
0:06
Bringasztrádákat tervez a BKK Budapesten-szerte (Infostart)
Erről egy vitairatot is közzétett, most bárki hozzászólhat.
szept. 24
0:06
Életműdíjat kapott Lakatos Mónika (Infostart)
A Romengo énekesnője a második magyar díjazott a Womex történetében, a Muzsikás volt 2008-ban az első magyar kitüntetett. A díjat a tervek szerint október 24-én adják a Müpában.
szept. 24
0:06
Nagykörúti kerékpársáv - új javaslattal áll elő Fürjes Balázs (Infostart)
A három legfontosabb kérdés a fővárosban a közlekedés, az otthonteremtés és a városi minőségi zöldfelületek, parkok létesítése - mondta a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára a Kossuth Rádióban.
szept. 24
0:06
Kiderült, miért utazott két Boeinggal a Fradi Norvégiába (Infostart)
A Rebrov-éra eddigi legfontosabb mérkőzése vár a Ferencvárosra a Molde ellen. A magyar bajnok az eddigi bravúrok után újabb lépést tehet a nagy álom, a Bajnokok Ligája főtáblája felé. A meccs előtt Norvégiában is Tokmac Nguen a legnagyobb sztár.
szept. 24
0:06
Állami szervek adtak ki közös nyilatkozatot arról, hogy milyen jól felléptek a korrupció ellen az elmúlt 9 évben (444.hu)
Ez nem egy vicc.
szept. 24
0:06
Louisville-ben rendkívüli állapotot vezettek be, mert a napokban derül ki, megvádolják-e a rendőröket, akik megölték Breonna Taylort (444.hu)
A hatóságok attól tartanak: ha nem tartóztatják le a rendőröket a szimbolikussá vált ügyben, újabb zavargások kezdődnek.
szept. 24
0:06
Egyik cégükből sem vettek ki osztalékot a Mészáros-gyerekek (444.hu)
Nem ment tavaly olyan jól, viszont többet költött "propagandára" Mészáros Lőrinc és gyerekeinek építőipari cége.
szept. 24
0:06
A német tévések nem mernek eljönni a budapesti Szuperkupa-meccsre (444.hu)
Mert olyan sok a koronavírusos Magyarországon.
szept. 24
0:06
Hogyan tudsz támogatni valakit, aki mentális zavarral küzd vagy öngyilkosságot fontolgat? (Glamour)
A Mélylevegő Projekt tabumentes kommunikációra hív mindenkit, aki valaha tapasztalt szorongást
szept. 24
0:07
Koronavírus - újabb robbanás Romániában (Infostart)
Romániában ismét megdőlt az egy nap alatt diagnosztizált koronavírus-fertőzések rekordja szerdán, amikor 1767 új esetről számolt be a stratégiai kommunikációs törzs (GCS).
szept. 24
0:10
Itt a nagy bejelentés a Teslától: szuperakkumulátorral népautót kínálnak (Infostart)
Elon Musk egy sokkal hatékonyabb akkumulátor előállításáról beszélt a Battery Day rendezvényen.
szept. 24
0:10
Pécsi virológusok: veszélyes az influenzaszezon, de az elmaradása is (Infostart)
Minden eddiginél fontosabb az influenza elleni oltás beadatása a jelenlegi helyzetben, bár nem hatásos a koronavírus ellen, a kevesebb influenzás eset jelentősen csökkentheti az egészségügyi ellátás terhelését. Viszont más területen az influenzaszezon elmaradása is súlyos gondot okoz.
szept. 24
0:10
Budapesten a Mandalorian sztárja, de jött még nagyobb név is (Infostart)
Pedro Pascal nálunk forgat, és ha minden igaz, akkor Nicolas Cage társaságában.
szept. 24
0:10
Dömötör Csaba: több mint egymillió embert segít a moratórium meghosszabbítása (Infostart)
A 2021. június 30-ig meghosszabbított hiteltörlesztési moratóriumnak köszönhetően jövőre 400-450 milliárd forint maradhat a családoknál és a vállalkozásoknál - közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.
szept. 24
0:10
Koronavírus - új hírek a magyar válogatott játékos tüneteiről (Infostart)
Enyhültek Bánhidi Bence válogatott kézilabdázó koronavírusos tünetei.
szept. 24
0:10
Lukasenkát előzetes bejelentés nélkül egyszercsak beiktatták hatodik elnöki ciklusára, az állami tévében inkább nem is adták élőben (444.hu)
Az eseményt nem hirdették meg, az állami hírügynökség csak közben adott ki egy hírt arról, hogy zajlik.
szept. 24
0:10
2024-ig is eltarthat, mire a budapesti szállodák kilábalnak a koronavírusból (444.hu)
A fővárosi szállodák tübbségénél több mint 70 százalékkal esnek majd vissza idén a bevételek. A vidéki hoteleket viszont sokkal kevésbé rázta meg a járvány.
szept. 24
0:10
A Bild szerint Szalai csapattársai megtagadták az edzést a magyar csatár elküldése miatt (444.hu)
A Mainz szerdai tréningje el is maradt, mert a játékosok nem voltak hajlandóak elhagyni az öltözőt.
szept. 24
0:10
Ettől az új Tiktok trendtől a fogorvosok kiszaladnak a világból (Glamour)
Mi pedig mindjárt elájulunk
szept. 24
0:11
A koronavírusnál súlyosabb válságok is jönnek, fel kell készülni a lehetőségre - Áder János beszéde (Infostart)
"Fel kell készülnünk arra, hogy ezt a válságot - hacsak gyökeresen nem változtatunk eddigi életmódunkon - újabb, és akár a Covidnál jóval súlyosabbak követhetik" - figyelmeztetett Áder János köztársasági elnök szerdán, az ENSZ-közgyűlés jubileumi ülésszakán elmondott, videón közvetített beszédében.
szept. 24
0:12
Captur kupé plusz – bemutatkozik az európai Renault Arkana (Auto Pult)
Végre az európai kontinensre is megérkezik a Renault Arkana, ami nem ugyanaz, mint az oroszországi Renault Arkana, viszont ugyanaz, mint a Samsung XM3. Igen, a helyzet bonyolult, de kibogozzuk ezt is, miközben bemutatjuk az újdonságot.
szept. 24
0:14
Elvesztette az Esterházy-kincsekért indított pert az Esterházy Magánalapítvány első fokon (Infostart)
A Fővárosi Törvényszék elutasította az Esterházy Magánalapítvány keresetét az Esterházy-kincsek tulajdonjogáért indított perben - közölte a törvényszék szerdán az MTI-vel.
szept. 24
0:14
Ennyi pénzzel kezeli az orvoshiányt a kormány (Infostart)
Egészségügyi és kulturális támogatást kapnak a kistelepülések.
szept. 24
0:14
Szalai Ádám miatt sztrájkolnak a Mainz futballistái (Infostart)
Sztrájkba léptek a német élvonalban szereplő Mainz labdarúgói Szalai Ádám elküldése miatt.
szept. 24
0:14
Kiengedték a kórházból Alekszej Navalnijt (444.hu)
Orvosai szerint állapota kellően javult ehhez, de egyelőre lehetetlen felmérni az esetleges hosszú távú károkat.
szept. 24
0:14
A hitelmoratóriumot igénybe vevő háztartások több mint felének törlesztenie kell januártól (444.hu)
752 ezer háztartásnak tart majd 2021 nyaráig a moratórium, amit most több mint másfél millióan vesznek igénybe.
szept. 24
0:14
Két góllal is vezetett, végül a 3-3-nak is örülhetett a Fradi (444.hu)
A Bajnokok Ligája rájátszás első meccsén érthetlenül leblokkolt a Ferencváros, de megúszta a vereséget.
szept. 24
0:14
Judit bemutatja a kedvenc ruhadarabját (Glamour)
Tényleg remek választás
szept. 24
0:15
Brutális fél év várhat a britekre (Infostart)
A szigorítások között szerepel a nyitvatartás korlátozása a vendéglátóhelyeken és az otthoni munka újbóli bátorítása. Boris Johnson miniszterelnök szerint azért emelkednek a fertőzések, mert az emberek nem tartották be a szabályokat.
szept. 24
0:18
Új filmmel tér vissza Sophia Loren (Infostart)
A 86 éves színésznő a fia, Edoardo Ponti által rendezett, Előttem az élet című Netflix-drámában, 11 év szünet után forgatott ismét.
szept. 24
0:18
Döntetlennel várhatja a Fradi a visszavágót (Infostart)
A Ferencváros 2-0-ra is vezetett a Bajnokok Ligája selejtezőjének playoffkörében, de „csak” 3-3-as döntetlent ért el a norvég bajnok Molde ellen. Visszavágó jövő kedden.
szept. 24
0:18
Szándékosan lassíthatták az osztrákok a járványintézkedéseket a tiroli síparadicsomban, ami Európa gócpontjává vált (444.hu)
Az osztrák fogyasztóvédelem szerint a gazdasági szempontokat tartották fontosabbnak.
szept. 24
0:18
Szűkül a baráti köröd? Probléma vagy teljesen normális folyamat? (Glamour)
Nem vagy egyedül ezzel...
szept. 24
0:19
Drámaian átszínezte a koronavírus a cseh járványtérképet (Infostart)
A Cseh Kösztársaságban hétfőn lemondott Adam Vojtyech egészségügyi miniszter helyét Roman Prymula epidemiológus vette át. A romló járványhelyzetet az új szemafortérkép is mutatja, a piros övezetű Prága mellett több tucat járás is narancssárga lett már. Szeptember elején még minden fehér volt.
szept. 24
0:22
Elhunyt az olimpiai bajnok magyar futballkapus (Infostart)
Életének nyolcvanegyedik évében, hosszú betegség után elhunyt Fatér Károly.
szept. 24
0:22
Egy orosz vadászgép véletlenül lelőhetett egy másik orosz vadászgépet (444.hu)
Hadgyakorlaton sikerült megmutatniuk a pilótáknak, milyen is a baráti tűz.
szept. 24
0:22
Miley Cyrus elkönyvelheti ezt a szettjét, mint az egyik legszexibb valaha, amit láthattunk rajta (Glamour)
Merész, de nagyon dögös
szept. 24
0:23
Orbán Viktor az Európai Bizottság elnökével tárgyal csütörtökön a V4 kormányfőivel együtt (Infostart)
A visegrádi országok kormányfői csütörtökön Brüsszelben találkoznak az Európai Bizottság elnökével.
szept. 24
0:26
Deportáló nemzet lehetünk Brüsszel új ajánlata szerint (444.hu)
Ha egy ország nem akar menekülteket befogadni, akkor megszervezheti kitoloncolásukat is - ez az Európai Bizottság új javaslata.
szept. 24
0:26
A 70-es évek rock, diszkó és punk hangulatával itatták át a H&M; őszi Studio kollekcióját (Glamour)
A H&M őszi-téli Studio kollekcióját David Bowie inspirálta
szept. 24
0:27
Három napra az internetre költöztetik az oktatást a választások miatt Romániában (Infostart)
Felfüggesztik három napra az óralátogatást azokban a romániai iskolákban, amelyekben szavazókörök fognak működni a szeptember 27-i önkormányzati választásokon - döntötte el szerdán az országos járványügyi operatív törzs (CNSU).
szept. 24
0:30
Tizenöt új csuklós autóbusz áll forgalomba Székesfehérváron (ProfitLine)
Tíz, majd hamarosan további öt új csuklós autóbusz áll forgalomba Székesfehérváron, a Mercedes-Benz Conecto G típusú járműveket szerdán adta át a Volánbusz az önkormányzatnak.
szept. 24
0:30
Már öt európai kormány jelentette ki, hogy nem hajlandók elismerni Lukasenka elnökségét (444.hu)
A német, a lett, a litván, az észt és a szlovák kormány is beszólt a titokban beiktatott fehérorosz elnöknek.
szept. 24
0:31
Koronavírus - Németországban kockázatosnak minősítettek egy magyar megyét (Infostart)
Felvették Győr-Moson-Sopron megyét az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2) terjedése miatt kockázatosnak minősülő területek listájára Németországban szerdán.

Keresés