A tegnapi tanévkezdés után egy nappal a kora délelőtti órákban a Budapesti Közlekedési Központ és a Főváros szervezésében újságírók kerekeztek végig a sokat kritizált, módosítások és átalakítások előtti kerékpársávokon.
A tegnapi tanévkezdés után egy nappal a kora délelőtti órákban a Budapesti Közlekedési Központ és a Főváros szervezésében újságírók kerekeztek végig a sokat kritizált, módosítások és átalakítások előtti kerékpársávokon.
Befejezte a Skanska Magyarország a Nordic Light irodakomplexum harmadik, utolsó fázisát a főváros XIII. kerületében, az új beruházás mintegy 29 millió euróba került.
Több hullámban határozott gyengülést szenvedett el a forint szerdán az euróval szemben. A jegyzések átmenetileg 359 felett is jártak, ami öthavi forintmélypontot jelentett.
Túl van történetének első zöldkötvény-kibocsátásán a német állam: 6,5 milliárd eurót vont be a piacról többszörös túlkereslet és -0,463%-os hozam mellett - számolt be a Reuters.
Az idegmérgek csoportjába tartozó Novicsok nyomait találták meg az orosz ellenzéki vezető Alekszej Navalnij szervezetében, ami nyugtalanító információ a tervezett gyilkosság kapcsán – jelentette ki szerda délután Angela Merkel német kancellár is, még inkább nyomatékot adva a délutáni német kormánybejelentésnek, miszerint a mérgezés nyomait találták
Lengyelországban a koronavírus-járvány jelenlegi szakaszában tünetmentes a fertőzöttek többsége - közölte szerdán Wojciech Andrusiewicz, a lengyel egészségügyi tárca szóvivője.
Nagyobb kárt okozhat a koronavírus a brit gazdaságnak, mint azt a jegybank a múlt hónapban becsülte – figyelmeztett a kockázatra a Bank of England egyik alelnöke és tanácstagja a Reuters beszámolója szerint.
Nem lesz kötelezettségszegési eljárás, de azonnali egyeztetések kezdődtek Brüsszel és Budapest között a magyar kormány által bevezetett, az Európai Bizottság által tegnap illegálisnak minősített határzár miatt – jelezte a Bruxinfo főszerkesztője az InfoRádió műsorában. Azért sem lesz eljárás, mert a brüsszeli testület a napokban egy új egységes ajá
Indul a folyamatos tesztelés a fővárosi fenntartású idősotthonokban - közölte a Főpolgármesteri Hivatal szerdán az MTI-vel, miután Karácsony Gergely főpolgármester egyeztetett az intézmények vezetőivel.
Növekedett az amerikai gazdaság augusztusban, de számos szegmense a koronavírussal kapcsolatos bizonytalanság miatt lassulást mutatott – derült ki a Fed ma közzétett Bézs Könyvéből.
Bemutatták szerdán a Daimler német járműgyártó társaság legfontosabb termékei között számon tartott Mercedes-Benz S-osztály luxusautó modell új nemzedékét.
Lengyelországban a koronavírus-járvány jelenlegi szakaszában tünetmentes a fertőzöttek többsége - közölte szerdán Wojciech Andrusiewicz, a lengyel egészségügyi tárca szóvivője.
A szeptember végén záruló költségvetési évben 3311 milliárd dolláros szövetségi költségvetési hiány várható az Egyesült Államokban, ami a GDP 16%-át jelenti és így az adósságráta 98%-ra emelkedhet, majd jövőre átlépheti a 100%-ot – közölte szerdán az amerikai Kongresszusi Költségvetési Iroda (CBO). Mind az idei GDP-arányos deficit, mind a jövő évi
Ismét meghaladta a 7 ezret az elmúlt 24 órában regisztrált új koronavírusos esetek száma Franciaországban - közölte szerda este az egészségügyi minisztérium. A 7017 fős adatnál csak néhány nap volt magasabb adat, amióta kitört a járvány az országban, az eddigi maximum május végén 7578 eset volt, azaz közel járunk a rekordhoz.
A szeptemberi tanévkezdéskor 423 köznevelési feladatellátási helyen léptek szolgálatba iskolaőrök - közölte Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelési államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón. Jelezte: további helyszínekre is folyamatban van az iskolaőrök toborzása, képzése.