Nem sokan látták előre azt a ralit, ami március óta tart a tőzsdéken, sokan le is maradtak a jó beszállókról. Ezek után arra a kérdésre, hogy mibe érdemes most fektetni többféle válasz is adható. Cikksorozatunk első részében nagy lemaradókat mutattunk be, a második részben a ralit vezető sztárcégek részvényeit, ezt követően a magas osztalékhozam mi
A Színház- és Filmművészeti Egyetem tájékoztatása szerint Vidnyánszky Attila kedd este levélben kezdeményezett megbeszélést a hétfőn felmondott Upor Lászlóval.
A kárenyhítési hozzájárulás megfizetésének határideje 2020. szeptember 15. A megfizetés kötelező, mulasztás esetén adók módjára behajtandó köztartozásnak minősül.
A Tesla fantasztikus szárnyaláson van túl, az 5:1 arányú részvényfelaprózás bejelentése után több mint 80 százalékot emelkedett a részvényárfolyam. A vállalat, kihasználva a jó hangulatot és a több mint 450 milliárd dollár értékű kapitalizációját, új részvények kibocsátását jelentette be kedden. A részvényesi értéket valamivel több mint 1 százalékk
Az amerikai gyámság alatt létrehozott Izrael – Egyesült Arab Emirátusok kiegyezés egyik legfőbb geopolitikai célja, hogy formálissá tegye az együttműködést a tengereken általában és a stratégiai fontosságú szállítási útvonalakon különösképpen. A célkeresztben Irán és Kína. Káncz Csaba jegyzete.
Szerdától háromnapos önkormányzati sztrájkot hirdetett a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) - jelentette be az érdekképviselet elnöke szerdán Budapesten.
Tartalékaik vége felé járnak; dolgoznának, de a környezet ezt nem teszi lehetővé - mondta az InfoRádióban a Magyar Utazási Irodák Szövetségének elnöke.
Mihail Misusztyin orosz miniszterelnök szeptember 3-án Minszkbe utazik - közölte Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, amikor szerdán Moszkvában fogadta fehérorosz hivatali partnerét, Uladzimir Makejt.
A reggeli stabil kezdés után több hullámban határozott gyengülést szenvedett el a forint, amelyben az erősebb dollár mellett annak is szerepe lehet, hogy rekordra ugrott itthon az új koronavírusos fertőzöttek száma. Ez a gazdaság gyengébb teljesítménye irányába mutat az őszi-téli hónapokban és ezt elkezdhette árazni a piac. A forint kora délután 35
Németországban ingyenesen ellenőriztetheti magát, aki „rázós” helyről jött, Ausztriában viszont fizetnie kell. Nagy-Britanniában nincs tesztelés, csak karantén – csupán azok kérhetnek vizsgálatot, akiknek tüneteik vannak. A magyarok alapesetben mindhárom országba szabadon beutazhatnak.
Megingathatatlan a fővárosi agglomeráció vándorlási többlete, de az országban mégsem ez a terület a listavezető: a Velencei-tavat és a Balaton környékét arányaiban még az agglomerációnál is többen választják, vagyis sokkal többen költöztek oda, mint ahányan elhagyják a térséget - derül ki az Otthon Centrum tanulmányából.
A Zeiss budaörsi mérőszobájában találkoztunk Huszár Levente szenior alkalmazástechnikai mérnökkel, aki bemutatta, hogyan válhat a láthatatlan láthatóvá. A gyártás során számos probléma merülhet fel a szemmel nem érzékelhető hibák következtében. Néhány mikron eltérés miatt egy hajszálon függhet a termék minősége. Pontos mérés, precíz gyártás A válla
Debrecen élelmiszerpiacai után a város kulturális intézményeiben is kötelezővé tették a szájmaszk viselését - jelentette be a cívisváros polgármestere szerdán sajtótájékoztatón.
A koronavírusnak köszönhetően rekordmértékű, éves összevetésben 34,8 százalékos bővülést, bruttó 355 milliárd forintos forgalmat ért el a belföldi e-kereskedelem az első 6 hónapban - derül ki a GKI Digital és az Árukereső.hu szerdán közölt kutatásából.
Könnyen megborulhat a családi költségvetés, ha a gyerek megkezdi felsőfokú tanulmányait - főképpen, ha ez különköltözéssel is jár. Érdemes előre gondolkodni, hogy később ne legyenek pénzügyi gondok. A szakértő szerint az első
Csütörtöktől veheti birtokba a közönség az új Városligeti Sportcentrumot, amely a Liget Budapest program keretében az Ajtósi Dürer sor - Dózsa György út kereszteződéséhez közeli 3,5 hektáros parkrészen épült meg.
A legfrissebb adatok szerint jelentősen, ötödével csökkent a közbeszerzések értéke az első félévben. Kovács Lászlóval, a Közbeszerzési Hatóság áprilisban kinevezett új elnökével többek között arról beszélgettünk, vajon a koronavírus-járvány lassította-e le a folyamatokat, vagy inkább arról van szó, hogy megfogyatkozott az elosztásra váró EU-s forrá
A nagy nemzetközi befektetési bankok a jüan árfolyamának további emelkedésére számítanak a dollár várhatóan tartós gyengülése és az erőteljes külföldi tőkebeáramlás miatt Kínában.
A nagy nemzetközi befektetési bankok a jüan árfolyamának további emelkedésére számítanak a dollár várhatóan tartós gyengülése és az erőteljes külföldi tőkebeáramlás miatt Kínában.
Tépik ma az európai piacokat, a részvények árfolyama rendületlenül emelkedik. Az emelkedést az eurózóna inflációs adata fűti, a zónában a fogyasztói árak négy év után előszőr csökkentek. A ralival párhuzamosan a saját devizával rendelkező kisebb országok tőzsdéi relatív alul teljesítők, nulla-kis pluszban tartózkodnak. A német piacon a Deutsche Tel
73 ezer öregségi nyugdíjas juttatása még a 60 ezer forintot se éri el havonta - derül ki a Magyar Államkincstár (MÁK) adatközléséből. A hazai nyugdíjasok csaknem 60 százaléka alacsonyabb öregségi nyugdíjat kap az MÁK által
Ma este 7 órától Nagy Bertalannal, a Concorde Értékpapír Zrt. Private Banking üzletágának üzletfejlesztési igazgatójával beszélgetek a 90.9 Jazzy rádióban. Mindenekelőtt tisztázunk néhány alapfogalmat, bróker, értékpapír, private banking, premium banking… Hogyan épült fel a Concorde mint márka? Mi kell ahhoz, hogy a private banking ügyfél legy
Szerdától háromnapos önkormányzati sztrájkot hirdetett a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (Mkksz) - jelentette be az érdekképviselet elnöke szerdán Budapesten.
Románia lakosságának kevesebb mint négy százalékánál alakulhatott ki ellenállóképesség a koronavírussal szemben - közölte Nelu Tataru egészségügyi miniszter szerdán egy országos szerológiai vizsgálat részeredményeire hivatkozva.
Miközben a világ kis- és mikrovállalkozásai továbbra is érzik a Covid-19 pénzügyi hatásait, egy dolog nyilvánvalóvá vált: a túléléshez elengedhetetlen az eladáshelyi fizetési élmény átgondolása. A Visa ezért kiadta Back to Business című globális tanulmányát, melyben a pandémia következtében beindult, és a digitális kereskedelem felé mutató drámai e
Tartalékaik vége felé járnak; dolgoznának, de a környezet ezt nem teszi lehetővé - mondta az InfoRádióban a Magyar Utazási Irodák Szövetségének elnöke.
Csütörtöktől veheti birtokba a közönség az új Városligeti Sportcentrumot, amely a Liget Budapest program keretében az Ajtósi Dürer sor - Dózsa György út kereszteződéséhez közeli 3,5 hektáros parkrészen épült meg.
A reggeli stabil kezdés után több hullámban határozott gyengülést szenvedett el a forint, amelyben az erősebb dollár mellett annak is szerepe lehet, hogy rekordra ugrott itthon az új koronavírusos fertőzöttek száma. Ez a gazdaság gyengébb teljesítménye irányába mutat az őszi-téli hónapokban és ezt elkezdhette árazni a piac. A forint kora délután 35
Karanténba került az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyik helyettes államtitkára, miután a koronavírus-fertőzésre utaló enyhe tünetei miatt elvégzett COVID-tesztje pozitív lett - jelezte a minisztérium.
Három főbb ok miatt szerdán új öthavi mélypontra bukott a forint az euróval szemben 359-nél, így megnéztük, hogy mit üzennek a grafikonok, meddig eshet a forint. Az egyik technikai elemzési megközelítés szerint benne van a levegőben, hogy új történelmi forintmélypontot látunk a következő hónapokban.
Több mint félmillió fizetési meghagyásos eljárás indul évente Magyarországon, de kevesen vitatják a követelés jogosságát, akik pedig elismerik a tartozást, gyakran azt hiszik, ha nem veszik át ezt a hivatalos iratot, akkor megúszhatják a fizetést - derül ki a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (Mokk) MTI-hez eljuttatott szerdai közleményéből.