Szeptember 9-e az Abb és a Green.TV által kezdeményezett Elektromos Járművek Világnapja, az e-mobilitás ünnepe. Célja, hogy az elektromos járművek jelenlegi és leendő vezetői jobban megismerjék az e-járművek előnyeit, és reflektorfénybe állítsa az e-járművek térnyerésének fontosságát. A Világnap alkalmából az Abb Magyarország Kft. egy online panel
Az Allianz Hungária Zrt. az utasbiztosítás témájú online kampányainak kreatív tervezésére, valamint a kampányokhoz kapcsolódó digitális megoldásokra írt ki nyílt tendert. A pályázaton részt vevő négy ügynökség közül a Vermis nyerte el a vállalat megbízását. A pályázatot benyújtó ügynökségeknek az éves, átfogó edukációs stratégia kidolgozása melle
Közzétette a KSH a ’Magyarország 2019’ névre keresztelt kiadványát, amely más hazai folyamatok bemutatása mellett az energiafogyasztásról és –gazdálkodásról is részletesebben tájékoztat.
Donald Trump amerikai elnök és a Republikánus Párt 210 millió dollárnyi (csaknem 64 milliárd forint) adományt gyűjtött augusztusban - jelentette be az elnök újraválasztási kampánystábja szerdán.
Megvette a Szent Korona és a koronázási ékszerek másolatát a Duna Médiaszolgáltató, és az erdélyi Torockón lévő Duna-Házban helyezik majd el a tárgyakat - jelentette be Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója szerdán az M1 aktuális csatornán.
Utazási figyelmeztetést adott ki, és járványügyi szempontból kockázatos területnek minősítette Prágát a német külügyminisztérium szerdán este a koronavírus-fertőzöttek számának megugrása miatt.
A kormányzati mentőcsomagoknak köszönhetően a légitársaságok elkerülték eddig a súlyos likviditási válságot annak ellenére, hogy a forgalmuk legalább felét elvesztették idén a koronavírus-járvány miatt. De az emiatt megugró eladósodottságuk csökkentése és a működés reorganizációja nem lesz könnyű a szektornak, ami nem éppen az erős készpénztermelő
Az idei év mindenki számára egy új, nehezen megjósolható változást idézett elő. A magyar szülők 70 százaléka szerint az iskoláknak nagy a felelőssége gyermekeik pénzügyi ismereteinek oktatását illetően hiszen, ha nekik lehetőségük lett volna rá, 40 százalékuk többet tanult volna róla az iskola falain belül. Az iskolában tanultak kiegészítésében seg
A virtuális tárgyalásokhoz ad tanácsokat és tippeket a Profitárgyaló, a Scotwork blogja. Összeszedték azokat a tárgyalási készségeket, amelyeket online környezetben mindenképp érdemes alkalmazni, valamint a tárgyalási etikettről is ejtenek néhány szót.
A Coca-Cola Magyarország legújabb fejlesztésének eredményeképpen 36 százalékkal csökkent az üveges termékek vendéglátó egységekbe szállításakor felhasznált zsugorfólia mennyisége - tájékoztatta a vállalat szerdán az MTI-t.
A Japán Űrkutatási Hivatal (JAXA) és a Toyota Motor bejelentette, hogy a jelenleg közös fejlesztés alatt álló, túlnyomásos kabinnal épített holdjáró neve LUNAR CRUISER lesz. A JAXA és a Toyota korábban már bejelentették, hogy kutatásokat folytatnak egy embert szállító, túlnyomásos kabinnal felszerelt holdjáró kifejlesztése érdekében, amiben üzemany
Orosz állami hackerek célkeresztjébe került Donald Trump kihívójának, a demokrata Joe Bidennek az első számú kampánytanácsadó cége – figyelmeztetett a Microsoft.
Megállíthatatlanul terjed a koronavírus-járvány a világban, a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem statisztikái szerint a fertőzöttek száma meghaladta a 27,7 milliót, az elhunytak száma pedig a 902 ezret. A globális járvány nemigen mozdul el a csúcsáról, napi bő negyedmillió fertőzést regisztrálnak a világban. A koronavírus-válság hírei percről percr
Vegyesen mozgott a forint a vezető devizákkal szemben a bankközi devizapiacon, csütörtök reggelre az euró 357,11 forintra erősödött a szerda kora esti 356,76 forintról.
Új vezetőséget választott a magyar szinkron szakmát képviselő Színházi Dolgozók Szakszervezete (SzíDosz) Szinkron Alapszervezete. A Katona József Színházban megtartott tisztújító eseményen elnöknek újból Rajkai Zoltánt választották, az Elnökség tagjai: Winkler Kálid Artúr alelnök, Zámbori Soma alelnök, Szalkai-Lőrincz Ágnes alelnök, Czirják Csilla
A szerdán megjelent Magyar Közlönyben található kormányhatározat közel 206 milliárd forintot csoportosít át a kiürült Gazdaságvédelmi Alapból. Emellett a Központi Maradványelszámolási Alapból közel 2 milliárd forintot vesznek ki, a Miniszterelnöki Kormányirodához tartozó központi tartalékokból pedig közel 3,7 milliárd forintot.
Hamarosan elkezdődhetnek az M6 autópálya befejezését jelentő Bóly-Ivándárda közötti szakaszon a kivitelezési munkálatok, mivel az ezt célzó közbeszerzési eljárás ajánlattételi határideje június 30. volt és már a területszerzés is 98%-os arányú – írja társoldalunk, a HelloVidék. A lap a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) szakembereit kérdez
ParlagfűStop címmel dolgozott ki ingyenes e-learning tananyagot a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (Naik), az Agrárminisztérium és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakmai támogatásával. Az online edukációs platform célja, hogy megismertesse a fiatalokat a parlagfűvel, felhívja a figyelmet káros hatásaira és az irtás f
A tegnapi napon emelkedéssel zárt Európa és az amerikai indexek is. A jó hangulat folyatódott Ázsiában, mérsékelt optimizmus mellett emelkedtek az indexek. A hangulatot nagyban befolyásolhatja a mai EKB kamatdöntés, és az utána tartandó sajtótájékoztató, melyet a bank elnöke, Christine Lagarde tart fél hármas kezdettel. Az augusztusi 0,2 defláció u
Csütörtökön 357 körül kezdi a napot a forint az euróval szemben, vagyis egyelőre sikeresen távolodott el a 360-tól a magyar deviza. A tegnapi inflációs adatnak nem volt említésre méltó hatása, de inkább a gyengülés felé mozdult enyhén a forint. A nemzetközi befektetők ma elsősorban az EKB kamatdöntésére figyelnek, ez pedig az euró-dollár árfolyamon
Júliusban nőtt a félvezetők globális eladása éves és havi összevetésben – áll a félvezetők gyártóit tömörítő szövetség (Sia) honlapján. Júliusban 35,2 milliárd dollár értékben értékesítettek chipeket világszerte, ami 4,9 százalékos növekedés éves és 2,1 százalékos bővülés havi szinten. A félvezetők júliusi eladása éves összevetésben Európában 14,7
A HÉV-szerelvények átlagos életkora 44 év, a legöregebb kocsi pedig 54 éves - mondta Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
A fagyapot termékek kifejezetten mutatós, belsőépítész szempontból is jól alakítható, technikai értelemben pedig abszolút jó megoldást jelenthetnek. Jó kezekben persze.
Világszerte százharminc vakcinafejlesztési projekt zajlik - mondta Jakab Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutató Központ virológiai kutatócsoportjának vezetője csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Digitális faktoring megoldással forradalmasítja a számlafinanszírozási piacot a Péntech Solutions nevű fintech startup, amely 250 milliós befektetést kapott az MFB csoporthoz tartozó Hiventures-től. A KKV-k számára nehéz finanszírozást szerezni nem csak a szigorú követelmények, de a sokszor átláthatatlan ügyintézés és rengeteg papírmunka miatt i
Donald Trump amerikai elnök márciusban tisztában volt a koronavírus-járvány súlyosságával, de nem akart pánikot - állítja Bob Woodward amerikai újságíró abban a megjelenés előtt álló könyvében, amely részben az elnökkel folytatott beszélgetéseken alapul.
476 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 10 191 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt két idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 630 fő, 3990-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 5571 fő. Az aktív fertőzöttek 43%-a, az elhunytak 59%-a, a gyógyultak 42%
Az Alteo tavaly októberben már bocsátott ki kötvényeket az NKP keretében, a társaság most újabb kötvénykibocsátásra készül, ennek részleteit tette közzé a vállalat.
476 újabb fertőzött emelte 10 ezer fölé az összes ismert esetszámot Magyarországon. 5500 fölött az aktív fertőzöttek száma, két újabb áldozatot szedett a koronavírus.
476 újabb fertőzött emelte 10 ezer fölé az összes ismert esetszámot Magyarországon. 5500 fölött az aktív fertőzöttek száma, két újabb áldozatot szedett a koronavírus.
Gondoskodni együtt jó! programjában a Zewa hét héten keresztül vizsgálta, hogyan viszonyulnak a kisgyermekes családok a házimunkához és a nemi szerepekhez, és hogyan reagálnak a gyerekek arra, ha a sztereotípiákkal ellentétes példákkal találkoznak. Bár a nemi szerepelvárások már kisiskolás korra kialakulnak, a próba azt mutatja, hogy ezek nincsenek
A valaha volt legkomolyabb szállítmányozási kihívást jelentheti majd a légiközlekedési szektornak a koronavírus-vakcina eljuttatása a világ minden pontjára – véli a Nemzetközi Légiközlekedési Szövetség. Olyan mértékű kapacitásokra lesz szükség, ami 8 ezer darab 747-es Boeinggel egyenértékű.