A rendőrség szerint a felvonulás veszélyeztetheti a gyerekeket, ezért nem engedélyezik. Karácsony szerint viszont csak szabadságünnepről van szó, nem is Pride-ról.
A Medián friss kutatása szerint elképesztő tempóban zárkózik fel Magyar Péter pártja. A Tisza már kisvárosokban és megyeszékhelyeken is átvette a vezetést.
A négyszáz négyzetméternél nagyobb üzletekben kötelező jelleggel kell biztosítani legalább egy olyan pénztárgépet is, amelyet pénztáros működtet; az erről szóló törvényjavaslatot elfogadta az Országgyűlés – mondta a Kereszténydemokrata Néppárt (Kdnp) parlamenti frakcióvezetője csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten. Simicskó István – aki a javas
Farkas Wellmann Éva eddig megjelent köteteinek a javát tartalmazza az Ide siettél hát című, válogatott versgyűjtemény, mely Elek Tibor szerkesztésében jelent meg. A művet szerda este mutatták be a gyulai könyvtárban, az Ünnepi könyvhét programsorozatának részeként. A bemutatón a költővel Dávid Péter, a Gyulai Arany János Művelődési Egyesület elnöke
Az egész nemzetnek sportszakmai és nemzetgazdasági szempontból is fontos a Forma-1-es Magyar Nagydíj - mondta Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár csütörtökön a Hungaroringen, a mogyoródi versenypálya felújított épületeinek bemutató sajtótájékoztatóján.
Egy óvodapedagógusnál igazolták a hepatitis A-fertőzést a XII. kerületi Mackós Óvodában. Az intézmény azonnal értesítette a hatóságokat, és megkezdték a szükséges járványügyi intézkedéseket. Az önkormányzat szerint az eset egyedi, további fertőzésgyanúról egyelőre nincs tudomásuk.
Megtiltotta a jövő szombatra meghirdetett Budapesti Büszkeség rendezvény megtartását a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön – az erről szóló határozatot a rendőrség honlapján tették közzé. A police.hu oldalon közzétett dokumentumban az írták, hogy a rendőrség a gyülekezési hatósági jogkörében eljárva a Városháza Park – Károly körút – Astoria
Balatonfüreden épül meg az elektronikai, elektrotechnikai ágazati tudásközpont - jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára Siófokon csütörtökön.
A balatoni nyaralók mára második otthonként funkcionálnak, aminek következtében nemcsak az árak stabilizálódtak, de a balatoni szezon is kitolódott - közölte a Duna House ingatlanközvetítő csütörtökön az MTI-vel.
Ha szociális szorongással küzdesz, ismerős lehet az érzés: belépsz egy szobába, és rögtön úgy érzed, hogy mindenki téged néz, figyeli a mozdulataidat, és véleményt alkot rólad.
A fővárosi önkormányzat jövő szombaton megrendezi a "szabadságünnepet", a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) egy nem létező gyűlésről hozott tiltó határozatot - kommentálta Karácsony Gergely főpolgármester a rendőrség csütörtöki döntését.
Egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály Magyarországon és a következő 8-10 napban sem várható számottevő csapadék; egyre inkább felsejlik a 2022-es történelmi aszály rémképe - írta csütörtöki agrometeorológiai elemzésében a HungaroMet Zrt. a honlapján.
Az Eurostat friss adatai szerint nemcsak a tavalyi, de az idei évben is a magyaroké a leggyengébb életszínvonal az EU-ban. A szomszédos országok többsége már elhúzott mellettünk.
A legfontosabb kérdésre azonban még mindig nincs válasz, vagyis, hogy mi okozta a repülőgép lezuhanását. Az viszont kiderült, hogy a Boeing 787-8-as jobb hajtóműve teljesen új volt, idén márciusban szerelték be. Ám ez nem feltétlen jelenti azt, hogy jó állapotban is volt.
A tervek késve ugyan, de elkészültek, Bardóczi Sándor szerint a főváros viszont most ügyvédi megkeresést kapott, hogy fizessék vissza a kerület által a projektre adott 140 milliót.
Június 20-tól látható a Fűző és forradalom – Nők a hazai polgárosodás korában című új időszaki tárlat az Almásy-kastély Látogatóközpontban. A kiállítás mozaikszerűen veti fel a női szerepek és művelődés egyes aspektusait. Görgényi Ernő polgármester köszöntő beszédében kiemelte, kevés város tud úgy viszonyulni a múltjához, mint Gyula. A biedermeie
A mozogni és kikapcsolódni vágyók szombattól várhatóan augusztus 15-ig autómentes környezetben használhatják a Jane Haining rakpartot az Eötvös tér és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utcai lehajtó között, ahol programok sora várja az érdeklődőket - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.
Csekély mértékű, évi néhány milliméteres felszínmozgásokat mutatnak a Parajd térségére vonatkozó mozgásvizsgálatok – derül ki a HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet kutatóinak jelentéséből.
Két hónapon át, augusztus 15-ig teljes szélességében megnyílik az Eötvös tér és az Erzsébet híd pesti hídfőjénél, a Március 15. térnél lévő Irányi utcai lehajtó közötti útszakasz.
Mint már hírül adtuk, megtiltotta a jövő szombatra meghirdetett Budapesti Büszkeség rendezvény megtartását a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön. Most újabb részletekkel jelentkezünk. A police.hu oldalon közzétett dokumentum szerint a megtiltott gyűlés szervezői a fővárosi önkormányzat és a Szivárvány Misszió Alapítvány, a gyűlés vezetője Ka
Balatonfüreden épül meg az elektronikai, elektrotechnikai ágazati tudásközpont – jelentette be csütörtökön Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára, a Kereszténydemokrata Néppárt (Kdnp) politikusa Siófokon. Varga-Bajusz Veronika jelezte, hogy a Siófok
Jelentősen változik a közlekedési rend szombattól az esztergomi, a szobi és a veresegyházi vasútvonalon, mert Rákosrendező állomáson pályafelújítást végeznek; július 27-ig ezeken a vonalakon nem mennek a vonatok a Nyugatiba.
A brutális támadás után Orbán Viktor személyes találkozóra invitálta Jeszenszky Gézát. A volt külügyminiszter elfogadja a meghívást, de nem rejti véka alá véleményét: szerinte a miniszterelnök rossz irányba vezeti az országot.
A boldogság nem akkor születik, amikor sikerül valami, hanem amikor kilépünk a komfortzónánkból – hívja fel a figyelmet a felfedezés, a megtapasztalás és a határaink elhagyásának fontosságára az IKONO immerzív kiállítótér az év legboldogabb napja (június 20., Yellow Day) alkalmából. Bécs és Berlin után Budapestre érkezik a fehér vászon, ami arra vá
Az nagy politikai vihart kavart "átláthatósági" Halász-javaslat esetleges visszavonásáról is megkérdeztük a Kormányzati Tájékoztatási központot, miután Magyar Levente nyilatkozott Londonban a témában.