“Jézus az utolsó vacsorán tekintetét az égre emelte, és így imádkozott: „Atyám, eljött az óra. Dicsőítsd meg Fiadat, hogy Fiad is megdicsőítsen téged!”
Akár ki is fizethették a rájuk eső kerozinpénzt, mert ugyan nem piaci alapon sikeresek, de mind milliárdos cégeket vezetnek, focicsapatuk van, vagy a miniszterelnök kedvenc lapját szerkesztik.
"Önnel ellentétben, aki egy budapesti értelmiségi családból származik, én egy kis vidéki faluból jöttem" – írja a leggazdagabb magyar, aki az 50 első randi című filmre is hivatkozik.
"Biztos vagyok benne, hogy a honfitársaink hálásak lennének, ha megtisztelne azzal, hogy élő, egyenes adásban meséli el nekem, hogy milyen kemény munka és milyen heroikus küzdelem vezet ehhez, a nekünk földi halandóknak felfoghatatlan gazdagodáshoz."
A street fighter miniszterelnök továbbra is bujkál a kormánytól független sajtó elől, pedig példát vehetne Lázár Jánosról, aki fideszes létére elkezdte nyilvánosan meghirdetni a fellépéseit.
Halász János javaslatában még a kettős állampolgárok is külföldinek minősültek volna, azóta meggondolták magukat a Fideszben. Talán mert ők is várják a külföldi támogatásokat a magyaroktól. De vajon hogyan ellenőrzik, hogy azok közvetve vagy közvetlenül nem valamilyen külfölditől érkeztek-e?
Egyre több tatabányai számol be patkányészlelésekről a város egészen különböző pontjain: a járdáktól a lépcsőházakon át egészen a kórház udvaráig felbukkannak a rágcsálók.
Zárva marad a hévízi tófürdő központi épülete a szerkezet rossz statikai állapota miatt. Ezért a látogatók számára egy szigetfürdőt terveznek kialakítani - jelentette be honlapján a Hévízi Szent András Reumakórház és Gyógyfürdő.
Úgy tűnik, hogy sikerült kikormányozni a vállalat hajóját a slamasztikából. A péti Nitrogénművek, Bige László nagyvállalkozó műtrágyagyártó cége megállapodott a kötvényeseivel. A cég levegőhöz jutott, így fellélegezhetnek a dolgozói, beszállítói, és persze a műtrágyatermékeket használó gazdák, akik már a csődtől tartottak. Igaz a jelenlegi alacsony
Tegnap béketárgyalást folytatott Oroszország és Ukrajna Isztambulban, az esemény során a felek átadták egymásnak az előkészített "békememorandumokat". Volodimir Zelenszkij ukrán elnök "idiótáknak" nevezte az oroszokat, a békefeltételek megismerése után. Az ukrán elnök arról is beszélt, hogy gázhiány léphet fel Ukrajnában. Közben az ukrán főparancsn
Mutatjuk, hol kiránduljunk, kempingezzünk Magyarországon, hogy elérjük azt a szükséges három napot a természetben, ami a testi-lelki egészségünknek elengedhetetlen.
Szereted, ha egy óra nemcsak esztétikus kiegészítő, hanem funkcionális, adott esetben strapabíró is? Sorozatunk legújabb részében a nyárra gondolva vagány sportórákat gyűjtöttünk össze.
A legradikálisabb orosz katonai szakértők, bloggerek arra hívták fel a figyelmet, hogy a stratégiai bombázók elpusztítása a nukleáris elrettentés elleni támadás, ezekre arányosan válaszolhatna a Kreml atombombával, főleg, hogy 2024-ben felülvizsgálták az addigi nukleáris doktrínájukat és az alapján ez lehetséges. (Azonban azt is érdemes tudni, hogy
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.