Kirepültek Donald Trump kezéből a titkos iratok a kanadai G7-csúcstalálkozón, de az amerikai elnök füle botját sem mozdította. A brit miniszterelnök azonban nem habozott, rögtön összeszedte az amerikai–brit megállapodás részleteit tartalmazó iratokat, mielőtt illetéktelen kezekbe került volna. Az incidenst fotókon is megörökítették.
A bombázások és rakétatámadások mellett egyre komolyabb nemzetközi fenyegetés hullám zajlik a médiában, Oroszország és Törökország beállt Irán mögé, az Egyesült Államokat pedig felszólították, hogy ne szálljon be a háborúba.
Napok óta lázban tartják az embereket az agyevő amőba kapcsán felvetődő kérdések. Ahogy arról a Blikk korábban is beszámolt, kedden meghalt egy 11 éves erdőháti kisfiú, akit agyevő amőba fertőzött meg, miután a szlovákiai párkányi fürdőben járt. Fontos kérdés, hogy mostantól akkor tartanunk kell-e a halálos fertőzéstől, avagy sem.
Első ízben mutatták ki a juhhimlőt (variola ovina) Romániában, a hatóságok meghozták a fertőzés elterjedésének megelőzését célzó intézkedéseket – közölte a román állategészségügyi és élelmiszer-biztonsági hatóság (ANSVSA) szerdán.
Első ízben mutatták ki a juhhimlőt (variola ovina) Romániában, a hatóságok meghozták a fertőzés elterjedésének megelőzését célzó intézkedéseket - közölte a román állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági hatóság (ANSVSA) szerdán.
Az iráni atomprogram kulcshelyszíne Fordo, ahol jóval a föld alatt uránt dúsítanak. Izrael Irán elleni támadása ennek kiiktatása nélkül nem igazán érhet célt. De olyan fegyvere, amivel Fordót ki lehet iktatni, csak az amerikaiknak van.
"Végső ultimátumnak" nevezte Donald Trump amerikai elnök szerdán az Iránhoz intézett korábbi felszólítását a feltétel nélküli megadásról. Trump a Fehér Ház előtt kérdésekre válaszolva kifejtette, hogy Irán "teljesen védtelen", miután elvesztette a légvédelmét, azt ugyanakkor lebegtette, hogy az Egyesült Államok bekapcsolódik-e Izrael oldalán a légi
Nemcsak az alkoholfogyasztás és a dohányzás okoz súlyos problémákat Németországban, hanem különösen a fiatalok számára komoly fenyegetést jelent a közösségi média túlzott használata is. Erre figyelmeztetett az új kormány kábítószerügyi biztosa.
Legkésőbb július elsején újra megnyitja kapuit a parajdi sósfürdő – jelentette be szerdán Nicolae Soltuz, a Salrom befektetési igazgatója. A fürdő újranyitásától a helyi turizmus fellendülését várják. A strand vízellátását ezentúl nem a bányából nyerik, hanem más bányákból származó sóval dúsított édesvíz szolgáltatja.
Véget érhet-e az Iszlám Köztársaság jelenlegi formájában, milyen állapotban van az ellenzék és mit akarhat a lakosság többsége? – erről is beszélt Sárközy Miklós iranista, a Károli Gáspár Református egyetem docense az InfoRádióban.
A teljes győzelem és nem egy tűzszünet a cél az izraeli-iráni konfliktust tekintve, ami azt jelenti, hogy Irán nem jut atomfegyverhez - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök Washingtonban szerdán.
Vlagyimir Putyin orosz elnök kijelentette, hogy kész találkozni Volodimir Zelenszkij ukrán államfővel, de kételkedik Zelenszkij döntéseinek legitimitásában.
Válság-üzemmódba kapcsolt Oroszország és Kína Irán miatt. Miközben Trump amerikai elnök lebegteti, hogy beavatkozik Izrael oldalán, Moszkvában és Pekingben egy szövetséges potenciális elvesztése miatt aggódtak. Az is világossá vált: az oroszok nem segítenek Teheránnak.
Vlagyimir Putyin orosz elnök kijelentette, hogy kész találkozni Volodimir Zelenszkij ukrán államfővel, de kételkedik Zelenszkij döntéseinek legitimitásában. Emellett beszélt egy NATO-val történő konfliktusról lehetőségéről is.
Szerdán Donald Trump meglebegtette, hogy hajlandó lehet tárgyalni Teheránnal, Irán hozzáállása viszont nem teljesen világos. Percről percre közvetítjük izraeli-iráni konfliktus eseményeit.
Az olasz fegyveres erők tízezer tartalékosa mozgósítása előkészítését szorgalmazza a törvényjavaslat, amelynek az előkészítését már a következő hetekben megkezdi az olasz alsóház védelmi bizottsága - jelentette be a tervezet szerzője, Nino Minardo, a Hajrá Olaszország (FI), majd a Liga volt politikusa, jelenleg független képviselő.
Elegáns húzással cáfolta a vádakat Elon Musk: az X-en közzétette a drogtesztje eredményét, miután az amerikai sajtóban egyre több találgatás látott napvilágot a szokásairól.
Legkevesebb negyvenen megsebesültek, közülük ketten súlyosan a csütörtök reggeli iráni rakétatámadásban Izraelben – jelentette az izraeli mentőszolgálat.
Irán régóta törekszik egy széles spektrumú nukleáris program megvalósítására. Izrael most az urándúsító kapacitásokat, létesítményeket támadja, mert azt feltételezi, hogy Irán fegyvercélú urándúsításra törekszik – erről beszélt az InfoRádióban Aszódi Attila, a Budapesti Műszaki Egyetem Természettudományi Karának dékánja.
Szerdán délután indult egy konvoj Iránból, majd 12 órás határvárakozást követően hat magyar állampolgár jutott át az azerbajdzsáni határon. Miután minden, evakuációt kérő magyar állampolgár elhagyta Iránt, Szijjártó Péter a nagykövetség munkatársait arra utasította, hogy a családjaikkal hagyják el Teheránt. A diplomaták egy ideig Bakuból látják el
A lengyel kormánykoalíció lefutotta a kötelező kört a Donald Tusk által kezdeményezett bitzalmi szavazással, a jövő nagy kérdése az lesz, hogy a koalíciós pártok egyezségre jutnak-e a legfőbb szakpolitikai és személyi kérdésekben, illetve a hatékonyabb kormányzást érintő alapfeltételekben – mondta az InfoRádióban Zeöld Zsombor.
Izrael magatartása ellentétes a nemzetközi joggal, megsérti Irán szuverenitását, és komoly fenyegetést jelent a régió békéjére – közölte Vang Ji kínai külügyminiszter ománi kollégájával, Badr al-Buszaidival folytatott szerdai telefonbeszélgetése során – adta hírül a kínai állami média csütörtökön.
Az izraeli-iráni konfliktus új szakaszába lépett csütörtök reggel, miután Irán újabb ballisztikus rakétatámadást indított Izrael ellen, amely során közvetlen találat érte a dél-izraeli Beer Séva városában található Szoroka Orvosi Központot.
A Hormuzi-szoros lezárásával hosszú ideje fenyegetőzik Irán, és a Forradalmi Gárdának valószínűleg meg is lennének hozzá az eszközei. Ezzel a lépéssel a fél világot elvágnák a kőolajtól és a cseppfolyós földgáztól.