2025. június 5. csütörtök

jún. 5
0:21
Kövér László szerint a Covid-járvány kezelése csak eszköz volt arra, hogy az uniós elitek felszámolják a nemzetállamokat (444.hu)
A házelnök Trianonra emlékezik.
jún. 5
0:21
Gyerekkel a babakocsiban rabolt ki egy idegent Budapesten, aztán a babakocsit tolva próbált meg elmenekülni (Telex)
A férfi először azt kérte, hogy váltsanak fel neki egy húszezrest. Később a felesége és egy kés is előkerült.
jún. 5
0:24
2025. 06. 05. Tapodi Krisztián (Gyulatelevízió)
“Szent Atyám, nemcsak tanítványaimért könyörgök, hanem azokért is, akik a szavukra hinni fognak bennem.”
jún. 5
0:25
Vitézy Dávid szerint már nyáron fizetésképtelenné válhat a BKV (Telex)
A politikus azt mondta az Egyenes Beszédben, hogy a budapesti utasokat bünteti a főváros, ha órákra leállítja a tömegközlekedést.
jún. 5
0:29
Huth Gergely az ellehetetlenítési törvény halasztásáról: Hála Istennek, győzött a józan ész! (Telex)
A Pesti Srácok főszerkesztője szerint borzasztóan groteszk és támadható volt a javaslat a mostani formájában.
jún. 5
0:33
Elítélték, halottá nyilváníttatta magát és még a 30 milliós életbiztosítását is felvette (Telex)
A Magyarországon élő férfi kitalálta, hogy tud egy húzással megúszni egy börtönbüntetést és megszerezni 30 millió forintot.
jún. 5
0:37
A Mediaworks székháza előtt tüntettek a Metropol ellen, miután női lábak sunyiban fotózgatására hívott fel a lap (Telex)
A fideszes médiagépezet ingyenes budapesti lapja szerdán sokak szerint túlment egy határon.
jún. 5
0:41
Emailben kommunikált egymással Jeszenszky Géza és Jeszenszky Zsolt (Telex)
A fiú szerint az apa a sátánt szolgálja, az apa szerint a fiú betegségben szenved. A volt külügyminiszter koponyájából ki kellett operálni egy részt.
jún. 5
3:57
Állattetemek a trágyadombban – undorító húsüzemet záratott be a Nébih (ATV)
Csemői kistermelői húsüzemet záratott be a Nébih.
jún. 5
5:45
Minden nap osztják a büntetéseket a rendőrök az M7-esen – ezért (Infostart)
Több száz szabálytalanságot regisztrált már idén a rendőrség az M7-esen, Somogyban minden egyes nap lehet ellenőrzésre számítani.
jún. 5
5:57
Eltűnt a Balaton szégyenfoltja – így néz ki most (Infostart)
Megkezdődtek az építkezések Balatonfüreden az egykori görög falu helyén. A négyhektáros területen lakóparkot alakítanak ki.
jún. 5
7:18
Szita és Fazekas csapata ismét lengyel bajnok (vehir.hu)
Szita Zoltán és Fazekas Gergő csapata, az Orlen Wisla Plock megvédte címét a lengyel férfi kézilabda-bajnokságban.
jún. 5
7:21
Orbán Viktor döntött, milliárdokat mozgatott meg az éjjel (Menedzsment Fórum)
Dübörög a Demján Sándor program.
jún. 5
7:21
"A szülőknek ez egy pokoli tragédia" – Ez okozhatta a kaposmérői víztározóba fulladt fiú halálát (Blikk)
Egy 17 éves fiú veszítette életét hétfőn egy kaposmérői állattartó telepen, miután eddig tisztázatlan körülmények között belefulladt egy víztározóba. Bár a medencét állítólag életmentő kapaszkodókkal szerelték fel, az úszni tudó fiatal vélhetően sokkot kapott, így képtelen volt megmenekülni. A tragédia körülményeit még vizsgálják, de máris szívszor
jún. 5
7:21
Magánrepülők, jachtok, helikopter: a magyarok többségét zavarja a rongyrázás (ATV)
Magánrepülők, jachtok, helikopter: a magyarok többségét zavarja a rongyrázás.
jún. 5
7:21
Emailben kommunikált egymással Jeszenszky Géza és Jeszenszky Zsolt (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
jún. 5
7:33
Lángolt egy lakás Budapesten (Infostart)
Lakástűz volt Budapest VII. kerületében.
jún. 5
7:33
Kijött egy friss felmérés: sosem volt ilyen erős a Tisza Párt? (ATV)
A Republikon Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása szerint júniusban továbbra is a Tisza Párt vezet a pártpreferenciák terén, előnye pedig nőtt a Fidesz-KDNP-vel szemben.
jún. 5
7:39
Elindult Erdélybe a Boldogasszony Zarándokvonat (Demokrata)
A demokrata.hu csapata az elkövetkezendő napokban részletes tudósításokkal, fotógalériákkal és videókkal jelentkezik.
jún. 5
7:39
Navracsics bocsánatkérést vár el Lázár Jánostól (Telex)
Navracsics Tibor szerint Orbán Viktor vejének Ferrarija és Lázár vadászkastélya is árt a Fidesznek. Magáról úgy beszélt, hogy ő nem tolódott el annyira jobbra, mint amennyire a Fidesz.
jún. 5
7:45
Plázarazzia: közzéteszik a bűnös éttermek listáját, újabb ellenőrzések jönnek (Infostart)
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság kommunikációs vezetője az InfoRádióban elmondta, számos könnyebb-súlyosabb hiányosságot tárt fel a hatóság az ellenőrzés során, de azonnali bezárásra szerencsére nem volt szükség.
jún. 5
7:45
Friss hőségtérkép: tarolni fog a kánikula Magyarországon, itt várható kegyetlen meleg (Pénzcentrum)
Életbe lépett a másodfokú hőségriasztás, csütörtökön a hőmérséklet csúcsértéke általában 31 és 35 fok között várható. Késő estére 22 és 27 fok közé hűl le a levegő.
jún. 5
7:45
Karácsony Gergely: Elemi érdekem, hogy Magyar Péter miniszterelnök legyen (SzMo)
A főpolgármester arról is beszélt, hogy a pénteki leállás egy első figyelmeztetés, és ha ez nem hat, akkor "itt bármi lehet".
jún. 5
7:48
Már biztos: Délen jön a kötelező sorkatonaság (Most Hír)
Már eddig is lehetett sejteni, most azonban benyújtották a törvénymódosítást, jön a sorkatonaság.
jún. 5
7:57
Tiborcz István, Mészáros Lőrinc és Lázár János életvitele árt a Fidesznek Navracsics Tibor szerint (444.hu)
"Úgy gondolom, meg kell kérni, vagy fel kell szólítani azokat az embereket, akik a környékünkön élnek vagy a társaságunkba tartoznak, hogy nagyobb önmérsékletet tanúsítsanak."
jún. 5
8:00
Most kaptuk a hírt: a 3-as villamos járműhiba miatt nem közlekedik (Metropol)
A 9-es autóbusz igénybevételét ajánlja BKK.
jún. 5
8:03
Másodfokú riasztás 2 vármegyére, bekeményít a kánikula (ATV)
Tombol a kánikula, az ország felére riasztást adtak ki.
jún. 5
8:09
"Arra tanítom őket, hogy legyenek bátrak" – Hadházi Renáta tanárral, az év hétköznapi roma hősével beszélgettünk (SzMo)
Hadházi Renáta már kislányként eldöntötte, hogy tanár szeretne lenni. Kalandos és hosszú út vezetett odáig, hogy ma magyartanár, sőt, leendő kutató. Szívügye a hátrányos helyzetűek felzárkóztatása és a tehetséggondozás. De sokaknak a TikTok-ról lehet ismerős.
jún. 5
8:15
Karácsony Gergely: Budapest főpolgármestereként elemi érdekem, hogy Magyar Péter miniszterelnök legyen (Telex)
A főpolgármester szerint a Fidesz el fogja veszíteni a jövő évi választást, és a Tisza alakíthat majd kormányt.
jún. 5
8:18
Lehet, hogy számodra is megszűnik a YouTube, nem tudod majd használni (Most Hír)
Ha ilyen iPhone-od van, sajnos előbb-utóbb nálad is leáll majd a YouTube applikációja.
jún. 5
8:24
Xavi Pascual: Azt gondolták, hogy a Veszprém jobb, mint a Szeged, de ez nem igaz (vehir.hu)
A Veszprém kézilabdacsapatának spanyol edzője, Xavi Pascual csapata minőségét bírálta az OTP Bank-Pick Szeged ellen elveszített bajnoki mérkőzés után.
jún. 5
8:27
Republikon Intézet: 9 százalékponttal vezet a Tisza a Fidesz–KDNP előtt a biztos szavazók körében (Telex)
A Tisza 43, a Fidesz–KDNP 34 százalékon áll, a harmadik legerősebb párt jelenleg a Mi Hazánk.
jún. 5
8:30
Félautomata defibrillátort kapott az Erkel gimnázium (Gyulatelevízió)
Egy értékes félautomata defibrillátort kapott kedden az Erkel Ferenc Gimnázium. Az Egészséges Városért Közalapítvány révén egy alapszintű újraélesztési gyakorlaton is részt vehettek a megjelent diákok, akik adott esetben szakszerűen használhatják is a készüléket. Az eseményen Kónya István alpolgármester a felelősségteljes magatartás fontosságáról b
jún. 5
8:33
Orosz hírügynökség: megállapodások készülnek Magyarországgal, Moszkvai találkozó jöhet (ATV)
Kereskedelem, tudomány és egészségügy területén készülnek az új megállapodások Magyarország és Oroszország között TASZSZ hírügynökség szerint.
jún. 5
8:39
Navracsics Tibor szerint nemcsak Tiborcz István Ferrarija, hanem Lázár János vadászkastélya is árt a Fidesznek (SzMo)
A területfejlesztési miniszter többek között arról is beszélt, hogy szerinte a Fideszen belül jelenleg nem Magyar Péter a fő probléma. Azt is elmondta, hogy az "átláthatósági" törvényjavaslatot a jelenlegi formájában nem tudja támogatni.
jún. 5
8:54
Figyelem: Megint jön a boltzár, erre készülj fel! (Most Hír)
Örülhetünk egy újabb hosszú hétvégének, viszont ezzel együtt jön a boltzár is.
jún. 5
8:57
Itt a bejelentés: leáll majd Budapest közösségi közlekedése pénteken egy időre (Infostart)
A főpolgármester döntése értelmében pénteken 11.50 és 12.00 óra között a budapesti közösségi közlekedés szünetel; a Fővárosi Önkormányzat a rövid idejű leállással a közszolgáltatások fontosságára szeretné felhívni a figyelmet - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön.
jún. 5
8:57
Republikon: 9 százalékponttal vezet a Tisza a biztos szavazók körében (SzMo)
A teljes népesség körében a Tisza változatlanul 32, a Fidesz-KDNP pedig 27 százalékon áll.
jún. 5
9:00
Szikrázó napsütés (vehir.hu)
.
jún. 5
9:03
Orbán Viktor döntését a Magyar Közlönyből tudhatták meg a budapestiek (Menedzsment Fórum)
Kimelet beruházás lett Rákosrendező, bár nem tudni, mi épül oda.
jún. 5
9:09
Karácsony Gergely: Fogadok, hogy a Fidesz elveszíti a 2026-os választást (444.hu)
A főpolgármester azt mondta, elemi érdeke, hogy Magyar Péter miniszterelnök legyen.
jún. 5
9:09
Több mint hatezren érkeztek Ukrajnából szerdán (Demokrata)
A beléptetettek közül a rendőrség 30 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes.
jún. 5
9:15
Fontos hír érkezett a hosszú hétvége előtt (Infostart)
Nyári forgalomra készül a MÁV-csoport a pünkösdi hosszú hétvégén.
jún. 5
9:15
Pályázat indul a pedagógusok számára a környezetvédelmi világnapon (Demokrata)
Harmadik alkalommal hirdeti meg pályázatát a Fiatal Családosok Klubja.
jún. 5
9:27
Republikon-felmérés: így áll most a Tisza Párt és a Fidesz-KDNP (Infostart)
A pártválasztók körében 41-34 az állás a Tisza Párt javára, ez 7 százalékpontos különbséget jelent. A biztos szavazó pártválasztók körében a legnagyobb a különbség a két párt között, 9 százalékpont, a Tisza 43, a Fidesz-KDNP 34 százalékon áll.
jún. 5
9:27
Navracsics Tibor szerint is árt a Fidesznek Tiborcz István, Mészáros Lőrinc luxizása (Blikk)
Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter az Ötpontban podcast vendége volt, ahol kijelentette, hogy jövőre Magyar Péter és Orbán Viktor küzd meg a miniszterelnökségért, és Orbán Viktor fog győzni. Hozzátette, hogy a Fideszen belül nem hallott olyan pletykákat, hogy ne a jelenlegi miniszterelnökkel futnának neki a 2026-os válas
jún. 5
9:27
BKK: Rövid ideig szünetel a közösségi közlekedés pénteken 12 óra előtt (Demokrata)
A leállás egyéb részleteiről, az érintett vonalak listájáról a BKK weboldalán lehet olvasni.
jún. 5
9:33
Navracsics Tibor kőkeményen beleszállt a luxizásba, és bocsánatkérést vár Lázár Jánostól (ATV)
Navracsics Tibor szerint Orbán Viktor lesz a Fidesz miniszterelnök jelöltje, Lázár János pedig hirtelen haragú ember, akitől bocsánatkérést vár. A miniszter kemény véleményt mondott a luxizásról, és Magyar Péterről is beszélt Dull Szabolcs podcast-műsorában.
jún. 5
9:39
Bokapánt helyett okosórával figyeli a házi őrizeteseket a rendőrség (Blikk)
Új személyfelügyeleti rendszert vezetett be a rendőrség a bűnügyi felügyelet alá vont terheltek ellenőrzésére. A "lábbilincseket" leváltották, és mostantól karóra formájában hordhatják a nyomkövetőt az elítéltek. A rendőrség közlése szerint az új rendszer pontosabb, gazdaságosabb és diszkrétebb is.
jún. 5
10:03
Csalók gyűjtenek pénzt a Heim Pál gyerekkórház nevében: megszólalt az intézet (Blikk)
A Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet közleményt adott ki, amelyben arról tájékoztatnak, hogy az intézet semmilyen formában nem gyűjt adományokat közterületen. Tehát sem utcán, sem pályaudvarokon, sem más nyilvános helyeken. Kizárólag a gyermekkórház hivatalos alapítványán keresztül, írásos támogatási megállapodás alapján fogadják az adomá

Keresés