A gyermekek panaszmentes gyógyulásához, gyógyításához kíván támogatást nyújtani a Belügyminisztérium (BM) Integrált Jogvédelmi Szolgálata. Ennek része az az interaktív betegjogi foglalkoztató füzet, amelyet az idei gyermeknap alkalmából készítettek az egészségügyi ellátásban részesülő gyermekek, hozzátartozóik, illetve az egészségügyben dolgozók sz
Öt jogvédő szervezet vonulást akart tartani a transz- és homofóbia ellen június 1-jén, a transz embereket ellehetetlenítő törvénymódosítások 5. évfordulójára az Andrássy úton, de a rendőrség megtiltotta. A gyülekezési hatóság a 15. alkotmánymódosításra hivatkozva hozott döntést, de arra nem tért ki, hogy miért engedélyezték a május 17-ei hasonló mi
A Fidesz módosító javaslata szerint az állam nem utalná ki a pénzt a megbüntetett szervezeteknek, a május 20-ig felajánlott támogatásokat a Batthyány-Strattmann László Alapítvány a Gyógyításért kapná. Tovább durvulhat az a törvényjavaslat, amellyel a kormány ellehetetlenítené a független médiát és a civil szervezeteket.
Az egészségügyi reformnak az alapellátásra kell épülnie – vallja Békássy Szabolcs. Az országos kollegiális szakmai vezető háziorvos az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a betöltetlen praxisok problémájáról, a körzetátalakítások nehézségeiről és az utánpótlás helyzetéről is.
Vészforgatókönyv készül a BKK-nál. A Blikk megelőzte a közlekedési társaságot, és kiszámoltuk, mit jelent a budapestieknek, ha a kormány leemeli az újabb milliárdokat a főváros számlájáról. A közösségi közlekedés pénzügyeiben jártas szakértőket kérdeztünk arról, hogy Budapest közlekedési kiadásaihoz képest mekkora ez az 51 milliárd forint, és mit k
A közgyűlés tavaly októberben döntött úgy, hogy "mindent meg kell tenni azért, hogy a közvagyon ne kerüljön magánkézbe". A Fidesz-KDNP népszavazással akarta ezt megakadályozni.
A bordányi Szent István Király Plébánia karitász csoportja több mint tizenöt éve végzi áldozatos tevékenységét. Büszkék az imaszolgálattal egybekötött beteglátogató programjukra és az öngondoskodást célzó példaadó kezdeményezéseikre, amelyekkel a perifériára került embereknek adnak reményt. A Szeged-Csanádi Egyházmegyében negyvenegy plébániai kar
Még a Görögországban talált, 80 kilós tankpáncéldarabot is hazahozta, hogy vértet kovácsoljon belőle, a hatéves kishúgának pedig kardot készített a születésnapjára Dobó Márton. Amióta az eszét tudja a Nidavöllum Forge alapítója, rajong a fegyverekért, és ez vezette a későbbi szakmájához is. Ma pedig már ő tanítja a kovácsmesterséget farm- és tevéke
Minden autós rémálma: 140-el ment a M85-ös autóúton egy idős asszony a forgalommal szemben Nagycenk közelében. Kilométereken keresztül haladt így a belső sávban, hiába jeleztek neki a szembe jövő autósok. Az esetből szerencsére nem lett tragédia.
Egy hónapon át szavaztattuk meg az olvasókkal, hogy mi a 15 éves Nemzeti Együttműködés Rendszerének ikonikus mondata. A háttérben húzódó Gyurcsány-szálnak, a bögybográcsoknak, a zsírra szállt pornak esélye sem volt.
Novák Előd bocsánatkérést követelt az államtitkártól, és arra is választ várt, miért indítottak az ügy miatt fegyelmi eljárást Laponyi Zsolt ellen Rétvári Bence helyett.
A Balaton egyik legnépszerűbb településén kap helyet Magyarország legnagyobb kerékpáros pumpapálya, azaz pumptrack. A projekt finanszírozásának nagyobbik részét az Országos Bringapark Program 2025 keretében nyerte a város, a maradékot az önkormányzat fedezni.
Nworah Trinity Chinelo 2021-ben jött tanulni Szegedre. Munkájáról és Magyarországról az Instagramra is posztol. Volt, aki a népszerű videói hatására ment vissza ápolónak.
A tavalyi adatokkal összevetve 6 Celsius-fokkal hidegebb a Balaton vízének hőmérséklete. Az előrejelzések szerint egyelőre ez a közeljövőben sem fog sokat változni.
Első fokon két év, öt év próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte hétfőn a Szegedi Törvényszék azt a szentesi férfit, akinek kutyái 2021 nyarán halálos támadást hajtottak végre egy férfi ellen, valamint egy nőt is súlyosan megsebesítettek.
A miniszterelnök még 2022 októberében utazott Rijádba szűk kísérettel. A Direkt36 információi szerint még a kormányon belül is kevesen tudtak az útról, amelynek célja máig sem teljesen világos.
A jövő évi központi költségvetés megalapozásáról szóló salátatörvény tervezete több ponton is módosítja az özvegyi nyugdíjra vonatkozó rendelkezéseket. Farkas András nyugdíjszakértő, a NyugdíjGuru News alapítója meglátása szerint a változások nem növelik vagy csökkentik látványosan az özvegyi nyugdíjra jogosultak körét.
A vártnál is rosszabb GDP-adatokat produkált a magyar gazdaság 2025 első három hónapjában, pedig a kormányzat nagy reményekkel vágott neki az évnek. Szokásos negyedéves összefoglalónkban a hazai adatot a legfontosabb uniós számokkal hasonlítjuk össze, és megnézzük, milyen tényezők befolyásolhatják a következő időszakot.
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) 2025. május 24-én tartotta Országos Küldöttközgyűlését Budapesten, ahol számos, a szervezet jövőjét meghatározó döntés született. A rendezvény a hagyományoknak megfelelően a kamarai díjak átadásával kezdődött, amelyről a Kamara honlapján olvasható részletes beszámoló. Beszámolók elfogadása – jogszabályi kötelezettség te
A MKIF Zrt. forgalomfigyelő kamerája rögzítette a tankönyvi esetet, ami személyi sérüléssel is járt, és egy kis odafigyeléssel simán megelőzhető lett volna.
Schimicsek Tibor aktív vásárlója volt Rogán polgármestersége idején olcsón kapható belvárosi önkormányzati ingatlanoknak, majd a lélegeztetőgép-biznisz farvizén is felbukkant.
Eddig is voltak szervezett kommentelők, de ezt eddig rejtetten, vagy házon belül oldotta meg a Fidesz. Az elemző szerint furcsa jelenség, hogy most kifejezetten harcosoknak nevezik ezeket a szereplőket.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Az EgyKor zenekar az MKK Band, a Műegyetemi Katolikus Közösség zenekarának szárnyai alól nőtte ki magát 2022-ben. Az EgyKor jelenlegi tagjai még az MKK Banddel hétről-hétre szolgáltak különféle közösségi alkalmakon, egyházi eseményeken, majd önálló útra indították saját formációjukat. A hangzásvilágukat elsődlegesen az indie-pop, a pop-rock hatások
"Mindenképpen ragaszkodni kell ahhoz, hogy az Európai Unió területére csak olyan termék kerülhessen, amelyet ugyanazon szabályok mentén állítanak elő, és kerül forgalomban, mint az EU-ban" – hangsúlyozta az agrárminiszter.
Idén több fészekből idő előtt kikerültek fiókák a Bakonyban. Veréb, cinege is áldozatául esett már ilyen esetnek, de több madárkát sikerült megmenteni.