Nem jelent veszélyt és jelenleg nem súlyos a Balaton algásodásának mértéke – nyilatkozta az InfoRádióban a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet tudományos főmunkatársa. Beszélt egy új jelenségről is, aminek az okát egyelőre nem ismerik.
Meg fogjuk nyerni a következő választást is, ez a terv - jelentette ki a miniszterelnök a Krónika Online-nak adott, szombaton megjelent videóinterjújában.
Négy településen tartanak vasárnap időközi önkormányzati választást: Újhartyánban polgármestert, Bozsokon képviselőket, Garéban és Nyírcsászáriban pedig településvezetőt és képviselőket is választanak.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Újabb földrengést észleltek szombaton Csongrád térségében, ahol pénteken is volt a lakosság által érezhető földmozgás. A HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma tájékoztatása szerint szombaton este 20:55 perckor 3,6-os magnitúdójú földrengés keletkezett Csongrád térségében. A lakosság az ep
A nyári hőség sokakat csábít a természetes vizekhez, de nem mindegy, hogy hol mártózunk meg. Számos helyen tilos a fürdés, és a szabályok be nem tartása is súlyos következményekkel járhat.
Nálunk is bevetik a részecskeszámlálást, ezt a szakminisztérium megerősítette a Telexnek. Először a taxisok és az oktatóautók gazdái, később minden autótulajdonos a műszaki vizsgán szembesül majd azzal, ha az utóbbi 10-15 évben gyártott dízelmotoros autója a megengedettnél jobban szennyezi a környezetet, ezért akár milliós javításra szorul, vagy el
A Balatonnál rengeteg fizetős strand működik, különösen a népszerűbb üdülőtelepüléseken. Bár a belépőjegyek ára sok helyen eléri vagy akár meg is haladja a kétezer forintot, több településen is akadnak olyan időszakok, amikor a strandokra ingyen vagy kedvezményesen lehet bejutni.
A hatodik helyen végzett az országos U17-es kiemelt bajnokságban a Szeged-Csanád Grosics Akadémia, vagyis a gárda tehetségközpontként nemhogy helytállt a papíron magasabban jegyzett akadémiák között, hanem jópárat meg is előzött. Ezzel kapcsolatban fogalmazott úgy Takács Mihály utánpótlás sportigazgató, hogy ez az együttes a szegedi futball faltö
Egy óceánt átszelő 75 napos, 5240 kilométernyi kenuzással búcsúzott az emberi teljesítőképesség határait feszegető extrém sportoló, Rakonczay Gábor. Kétszeres Guinness világrekorder és többszörös magyar rekorder, hatszor kelt át az óceánon, az amerikai Év Kalandja Díj és a Magyar Formatervezési Díj tulajdonosa.
Az elmúlt tizenöt évben bevezetett adókedvezményeknek köszönhetően 4400 milliárd forint maradt a családoknál – mondta a kulturális és innovációs miniszter szombaton a sátoraljaújhelyi Rákóczi Szabadegyetemen, ahol A világ első családi adóparadicsoma címmel tartott előadást. Hankó Balázs hozzátette, ez a szám 2026-tól 2029-ig újabb 4000 milliárd f
A kilövés előtti órákban minden kozmonauta kapott egy-egy percet, hogy telefonon búcsút vehessen a legközelebbi hozzátartozóktól, mielőtt elindult volna az űrbe a Crew Dragon űrhajó, a fedélzetén Kapu Tiborral. A magyar űrhajós édesanyja elárulta, hogyan zajlott ez az utolsó beszélgetést, és mit kérdezett tőle a fia.
A Tisza már nemcsak apad, hanem bomlik is - a miniszterelnök Ordas Eszter távozását már a Harcosok Klubjának küldött üzenetében kommentálta, kiemelve: erre Varga Judit nyilatkozata után egy nappal került sor. A Tisza fővárosi frakcióvezetője cáfolta az összefüggést.
Gulyás Gergely továbbra is a Fidesz győzelmét mutató közvéleménykutatásnak hisz, noha ilyen csak egy készült az utóbbi hónapokban. Bod Péter Ákos szerint Orbán Viktor döglött lovon ül, egy másik korábbi miniszter, Veres János pedig elindul a jövő évi választáson.
A magyar közélet egyik legszomorúbb és legmegrázóbb eseménysorozatának lehettünk tanúi az elmúlt időszakban: Varga Judit volt igazságügyi miniszter személye és magánélete vált az ellenzéki média kegyetlen célpontjává – Magyar Péternek köszönhetően. Tudják, ő az, aki lehallgatta saját feleségét és feláldozta családját önös céljai elérése érdekében.
A tizenkét évesen vértanúhalált halt Goretti Szent Máriára emlékezünk július 6-án. Szentté avatásán, 1950-ben az Egyház történetében először félmilliónál is többen voltak jelen, köztük volt Mária édesanyja is. – írja a Magyar Kurír. Goretti Mária az olaszországi Corinaldóban született 1890. október 16-án. Szüleinek volt egy kis földjük, de ebbő
Szombat este megérkezett a nyaralásból Magyar Péter, ezt követően pedig bejelentette, hogy a Tisza Párt elindítja az országgyűlési választási kampányt.
Visszatért a nyaralásából Magyar Péter, a Tisza elnöke erről fotót is posztolt a Facebook oldalán és azt írta: "Szolgálatra jelentkezem". Azt is jelezte: megindítják a választási kampányt.
Az előző évek hagyományához híven idén is közöljük a Balaton környéki települések templomainak nyári miserendjét. – írja a Magyar Kurír. A táblázat néhány távolabbi, turisztikai szempontból jelentős település (Sümeg, Veszprém, Zirc, Hévíz, Zalakaros) miserendjét is tartalmazza. A Balaton északi és déli partjának nyári miserendje Északi part 20
Gödöllőt is elérte az agglomerációban tapasztalható vízhiány. A kánikula miatt annyira megnőtt a fogyasztás a városban, hogy vízművek prognózisa szerint estére elfogy az ivóvíz. A polgármester bejelentette, hogy vízkorlátozás sem kizárt.
A miniszterelnök szerint a Fidesz még nem kampányol, és ami most van, az semmi ahhoz képest, ami lesz. Azt mondta, hogy Varga Judit született politikai tehetség, de Gyurcsány Ferencről, Lázár Jánosról és a feleségéről is elmondta a véleményét.
Varga Judit volt igazságügyi miniszterben volt egy olyan politikai potenciál, ami később miniszterelnökké tehette volna - fedte fel egyik titkos személyi tervét a kormányfő, aki arról is beszélt, hogy a felesége, Lévai Anikó ösztönzése is közrejátszott abban, hogy a migrációval kapcsolatban a jelenleg fennálló politikát kövesse. Orbán Viktor minisz
"Benne minden megvan ahhoz, hogy valaki egy országot merjen vállalni, hogy meghozza a fontos döntéseket" – fogalmazott egy beszélgetésben a miniszterelnök. Beszélt a hazai és uniós politikai viszonyokról, fociról, és jellemzett számos közéleti szereplőt.
Meg fogjuk nyerni a következő választást is, ez a terv – jelentette ki a miniszterelnök a Krónika Online-nak adott, szombaton megjelent videó interjújában. Orbán Viktor azt mondta, egészséges és történelmileg megalapozott önbizalommal vág neki majd a kampánynak. Szavai szerint huszadik évét tapossa miniszterelnökként, nyert öt választást, legutób
A miniszterelnök egy interjúban beszélt arról, hogy szerinte nem politikai okai vannak a megosztottságnak, hanem ez "fajtajelleg". Beszélt még Varga Juditról, Szoboszlairól és a saját feleségéről is.