Nem azért léptünk be az EU-ba, hogy egy föderalista terv elfogadásával feladjuk a nemzeti érdekeink érvényesítését - jelentette ki Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter hétfőn Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) V4 Diplomáciai Akadémia idei programsorozatát megnyitó beszédében.
Törökbálint Város Önkormányzata hivatalos közleményben hívta fel a figyelmet arra, hogy a térség ivóvízhálózata a nyári hónapokban súlyos terhelés alá került. Az Érdet, Diósdot, Tárnokot, Törökbálintot, Sóskútot és Pusztazámort ellátó rendszer a reggeli (5:00–9:00) és esti (18:00–23:00) órákban elérte teljesítőképessége határát, ami már az ivóvízel
Hónapokon keresztül fogva tartott és kínzott egy tinilányt egy család Veszprémben – videón a brutális kegyetlenkedés. A felvételen a lányt a barátnője folyamatosan üti, az áldozatnak pedig ömlik a vér az orrából, és sírva könyörög, hogy ne bántsák. A videót a bántalmazó lány apja vette fel, s úgy tudjuk, még biztatta is a lányát, hogy üsse az áldoz
Alkotmányos jognak tekinti a kormány a készpénzhasználatot, most pedig a részletszabályok is megjelentek arra vonatkozóan, hogyan kell a vállalkozásoknak biztosítaniuk az érmével, bankjeggyel történő fizetést, illetve mik a kivételek.
Lázár János Facebook-posztban támadta meg a Holavonat.hu-t, amely a MÁV vonatainak helyzetéről ad tájékoztatást. A miniszter szerint az oldal adathalász módszerekkel működik, és akadályozza a MÁV hivatalos tájékoztatását. Vitézy Dávid visszavágott a miniszternek: szerinte a hétfő esti bejegyzése "példátlanul szánalmas" lett.
A HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat irányítótestülete pénteken megszavazta, hogy négy kutatóközpont az ELTE-hez kerül, ezután a testület három tagja lemondott, de Jakab Roland, a kutatási hálózat vezérigazgatója szerint fontos garanciákkal engedték át az intézményeket, és a hálózat egysége változatlan marad.
Karácsony Gergely főpolgármester bejelentette, hogy a Városháza Parkból indul el a Budapest Büszkeség menet. Június 28-i esemény pontos útvonalát később közli a városvezető. Hozzátette, az esemény különleges lesz, ahol nagy érdeklődésre számít, továbbá kijelentette, hogy nincs olyan jogszabály, amellyel büntetni lehetne a résztvevőket.
Néhány napig nem fürödhetnek a látogatók a tatai Grófi-tóban, mert a mintákban az enterococcus baktérium koncentrációja meghaladta az egészségügyi határértéket – adta hírül a tatai önkormányzat. A napokban enterococcus miatt kellett egy lezárni egy balatoni strandot is.
Zajlik a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat megújítása, a folyamatról Bódis László, a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában. Szólt arról is, hogy Magyarország a globális innovációs indexben a 36. helyen áll, ami jó ered
Mindennél jobban várták a negyedik gyermekük érkezését, ám egy nem várt komplikáció miatt a születése után hét nappal életét vesztette a kis Noel. A kisfiú április 30-án – ugyan koraszülöttként – egészségesen jött a világra, s a szülei szerint a halálát egy olyan fertőzés okozta, aminek a kockázatát megelőző kezeléssel lehetett volna csökkenteni. N
Az Ázsiából érkezett betolakodók nem csak kellemetlenséget tudnak okozni, hanem veszélyes betegségek hordozói is lehetnek. Érdemes hát védekezni ellenük.
Nem a pokolból, nem egy idegen bolygóról, de még csak nem is egy filmforgatásról, hanem egy tetoválószalonból érkezett ez a sokak szerint elsőre talán rémisztő, de legalábbis különös megjelenésű férfi. A külseje ellenére azonban Ferenc nem jelent veszedelmet senkire. Nem jelmezt visel, hanem tényleg így néz ki, és évtizedek óta folyamatosan megvált
Új kilátót avattak a Dorogot övező domb tetején. A város a bányászmúlt örökségére építve szeretne vonzó turisztikai célponttá válni – ennek szimbolikus és egyben praktikus eleme a most átalakított aknatorony, amely ipari emlékként kap új funkciót.
Újabb időpontot kapott Kapu Tiborék kilövése. Eszerint a NASA, az Axiom Space és a SpaceX június 25-én, szerdán 2:31-kor (magyar idő szerint 8:31-kor) tervezi a negyedik privát űrhajós küldetés, az Axiom Mission 4 indítását a Nemzetközi Űrállomásra.
A miniszter adathalászatot és túlterheléses támadást emlegetett. A fejlesztők tagadják a vádakat, de a politikai retorziók miatt lekapcsolták az oldalt.
Tisztelt holavonat.hu felhasználók! Lázár János miniszter úr egy korábbi facebook posztjában azt állította, hogy túlterheléses támadást intézünk az EMMA rendszere ellen, valamint felszólított arra, hogy az utastájékoztatás szolgáltatásának akadályozását szüntessük be. Lázár János kijelentéseivel nem értünk egyet, mi sem adatot nem loptunk (hiszen k
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Túlnyomóan napos időre van kilátás kedden, bár a gomoly- és fátyolfelhők mellett néhol zápor, zivatar is kialakulhat, főként északkeleten és kisebb eséllyel a délnyugati, nyugati tájakon. Az északnyugati szél az ország északkeleti felén élénk, helyenként erős lökésekkel kísért, miközben a nappali csúcshőmérséklet 28 és 34 fok között alakul. Késő es
A NASA, az Axiom Space és a SpaceX június 25-én, szerdán 2:31-kor (magyar idő szerint 8:31-kor) tervezi a negyedik privát űrhajós küldetés, az Axiom Mission 4 indítását a Nemzetközi Űrállomásra.
A családok biztonságát és az ország békéjét meg fogjuk védeni! - írta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebookon közzétett hétfő esti bejegyzésében, miután a rendőrség Teve utcai székházában járt.
Az iráni-izraeli konfliktus eszkalációja miatt az országos rendőrfőkapitány fokozott ellenőrzést rendelt el Magyarországon. A hatóságok kiemelten figyelik a forgalmas közlekedési csomópontokat, a tömegrendezvények helyszíneit, valamint a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret. A lakosságot arra kérik, hogy minden gyanús eseményt haladéktalanul jelezze
Életbe lépett kedden a harmadfokú hőségriasztás. Három kulcsfontosságú dolog betartására kér mindenkit a katasztrófavédelem, melynek szóvivője figyelmeztetett: elsősorban társasházakban kánikula idején kialakulhat olyan helyzet, hogy akár a zuhanyzást is azonnal abbahagyva menekülni kell, minden másodperc számít.
Miután Lázár János közlekedési miniszter adatlopással és túlterheléses támadással vádolta meg a Holavonat.hu fejlesztőit, az oldal készítői az esetleges politikai retorziókra hivatkozva inkább leállították a projektet. Közben megjelent egy újabb vonatfigyelő oldal.
Az élő adásban megrendezett vita során szóba került a kórházbezárás, a várólista és az orvosok fizetése is. Takács Péter és Kulja András találkozója heves szóváltásokba torkollott.