Magyar Levente a Reutersnek arról beszélt, sok belső vita és feszültség volt a törvényjavaslattal kapcsolatban, így egyáltalán nem biztos, hogy az valaha is újra előkerül.
A kormány hat magyar állampolgárt evakuált Iránból - közölte a külgazdasági és külügyminiszter, aki azt is elmondta: utasította a teheráni magyar a teheráni nagykövetségen dolgozó valamennyi diplomatát és családtagjaikat is, hogy hagyják el Iránt.
Várnai Lászlót lemondásra szólította fel Rózsa András, miután felpofozott egy 16 éves gyereket. Az alpolgármester szerint a lemondás kérése aránytalan.
Baleset miatt nem jár a H8-as és a H9-es HÉV Cinkota és az Örs vezér tere között - közölte a Budapesti Közlekedési Központ csütörtök reggel a közösségi oldalán.
Nacsa Lőrinc, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szerdán Királyhelmecre látogatott, ahol a Bodrogköz és az Ung-vidék polgármestereivel, oktatási intézményeinek vezetőivel, civil és egyházi szervezetek képviselőivel folytatott megbeszélést – közölte csütörtökön a kdnp.hu oldal. Mint írták, Nacsa Lőrinc a királyhelmeci Mailáth
A 4iG a Digitális Társadalomért Alapítvány értékes lehetőséget kínál az általános- és középiskolák számára: a Digitális Esély Program keretében 220 nagy teljesítményű, felújított és digitális oktatásra optimalizált laptopot, valamint szakmai támogatást és célzott online képzést biztosít a nyertes intézmények pedagógusai számára.
Hatvanötre emelkedett a csütörtök reggeli iráni rakétatámadás sebesültjeinek száma Izraelben, hat ember sérülése súlyos – jelentette az izraeli mentőszolgálat. A gyáva iráni diktátor védett bunkere mélyén ül, és Izrael kórházait és lakóépületeit lövi. Ezek a legsúlyosabb háborús bűncselekmények. Khameneit felelősségre fogják vonni bűneiért – közölt
Hivatalossá vált, hogy magyar válogatott játékosunk, Hadházi Sándor jövőre is Veszprémben folytatja pályafutását – számolt be róla a magyar bajnok futsalcsapat csütörtök délelőtt hivatalos közösségi oldalán.
Tragikus baleset rázta meg a helyieket szerdán Somogytarnócán, egy sertéstelepen. Egy 29 éves barcsi férfinak ugyan a bajban lévő kollégáját sikerült megmentenie, de ő belehalt a gázmérgezésbe. A történtekről Barcs város számolt be a közösségi oldalán.
Oldott hangulatban, zene- és énekszó mellett zajlott az a családi nap, melyet az Eminescu utcai nyugdíjasok háza és a Galamb utcai Napsugár idősek otthona és gondozóháza rendezett. Az eseményre harmadik alkalommal került sor. A rendezvény legfontosabb célja az volt, hogy erősítsék az összetartozást, és hogy szórakoztató programot kínáljanak az idős
A kutatási hálózat a magyar KFI-rendszer egyedülálló értéke, amely eredeti diszciplináris összetételében képes a legjobb teljesítményt nyújtani. Ezért érvel az Akadémia kezdettől fogva a hálózat egyben tartása mellett, és tartja fenn készségét a kutatási hálózat befogadására - tette közzé Freund Tamás, az MTA elnöke.
A Policy Solutions kutatása azt mérte fel, mit gondolnak a magyarok a közszolgáltatásokról. A fideszesek és a tiszások egyes területeket másként ítélnek meg, de abban pártállástól függetlenül konszenzus van, minek a minősége romlott leginkább az Orbán-kormányok alatt. Van viszont olyan szolgáltatás, amit a két nagy párt szavazói egyaránt pozitívnak
A remény útvesztőjében címmel, az aradi magyarság történetét feldolgozó kötetet mutattak be a napokban a könyvtárban. A román nyelvű kiadás az 1944-1989 közötti aradi mindennapokba enged betekintést. Szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt az Arad, a név marad!, című könyv gyulai bemutatója után, június 5-én a sorozat harmadik kötetét is a közöns
A Blikk újból útnak indítja nagy sikerű pályázatát, ezúttal Nyári fotóverseny címmel. Mindannyiunk telefonjában ott lapul egy-egy vagy akár több tucat jól sikerült kép, amik csak arra várnak, hogy meglássa őket a nagyvilág. Ha pedig éppen nincs a tárhelyedben megfelelő minőségű fotó, akkor sincs ok az aggodalomra, ugyanis a nyár mindig rengeteg alk
Magyarország kormánya a Hungary Helps Programon keresztül 25 ezer dollár humanitárius gyorssegélyt nyújt a megtámadott nigériai Benuel állambeli keresztények megsegítésére – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára, a Kdnp alelnöke csütörtökön, a Hungary Helps kenyai missziójának
Minden idők harmadik legnagyobb sajtóérdeklődése mellett zajlik a cselgáncs-világbajnokság a Papp László Arénában. Müller Béla, aki 2016 óta minden Magyarországon rendezett nagyobb dzsúdóeseményen nemzetközi sajtófőnökként tevékenykedik, az MTI-nek elmondta, médiaszempontból is kiemelkedik a többi közül az idei vb. Ez a harmadik budapesti világbajn
Ismét jól szerepeltek a magyar egyetemek a nemzetközi felsőoktatási ranglistákon, a legfrissebb adatok szerint három magyar intézmény is a világ egyetemeinek legjobb két százalékában van - mondta a kulturális és innovációs miniszter csütörtökön az M1 aktuális csatorna műsorában.
A Vehir.hu vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 2024/25-ös kiírásának győztese, a Frutti Drink-Perutz FC magabiztosan múlta felül a Törökszentmiklós gárdáját a területi osztályozón, így amennyiben vállalja az indulás feltételeit, a következő idényt az NB III-ban kezdheti meg.
Boráros Gábor MMA harcos és volt párja, Jákli Mónika is szerepel az RTL+-on futó Exek csatája című műsorban. Már az első részben megdöbbentő dolog derült ki a korábban a Nyerő Párosban is vitézkedő egykori szerelemesekről.
A tanárok szerint a gyerekek figyelmesebbek lettek az órákon, a szünetekben pedig újra előkerültek a kártyák és a társasok. A mobilmentes iskola meghozta a hatását.
Június 19-e nemzeti emléknap Magyarországon: 1991. június 19-én hagyta el az utolsó szovjet katona az ország területét. "A szabadság mámora. Sokan éreztük így 1991. június 19-én, azon a napon, amikor a megszálló szovjet hadsereg utolsó tagja, Viktor Silov altábornagy elhagyta Magyarországot. Harmincnégy éve ennek. Ekkor nyerte vissza az ország 1944
2024-ben a községekben még csak 14 százalékos eredményt tudott felmutatni a Tisza Párt, a Medián felmérése szerint mostanra ez 32 százalékra erősödött.
Hiánypótló felmérést közölt a Republikon Intézet: legfrissebb kutatásukban megvizsgálták, hogy hol tart most Magyarország az LMBTQ-társadalom befogadásával. A kutatás 1000 fő telefonos megkérdezésével készült 2025. május 28 – június 3. között. A kutatás nem, életkor, iskolai végzettség és településtípus szerint reprezentatív az ország felnőtt lakos
Ismét jól szerepeltek a magyar egyetemek a nemzetközi felsőoktatási ranglistákon, a legfrissebb adatok szerint három magyar intézmény is a világ egyetemeinek legjobb két százalékában van – mondta a kulturális és innovációs miniszter csütörtökön az M1 aktuális csatorna műsorában. Hankó Balázs közölte: a világ 30 ezer egyeteme közül 12 magyar egyetem
Nem rengetné meg a hazai bankrendszert, ha akár az összes devizakárosultnak visszaadnák az indokolatlanul elvett pénzt, mondta az ATV-ben a Jobbik képviselője. A devizahiteles pert nyert ügyvéd bizakodó, de a nyári ítélkezési szünet miatt érdemes kivárni az őszt. A műsorban az is kiderült, hogy Marczingós Lászlót alkotmánybírónak jelölték.
Szél Bernadett, Juhász Péter, Törley Katalin és Iványi Gábor is tagja alapítvány tanácsadó testületének. Azért küzdenek, hogy a kormányváltás után a meghurcolt állampolgárok igazságos jóvátételben részesüljenek.
Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják a balassagyarmati zsaruk azt a váci férfit, akit a DELTA Program keretében fogtak el a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, közölte a rendőrség.
Váratlan rosszullét törte meg egy debreceni virágbolt megszokott szerda estéjét. Egy férfi tért be az üzletbe, aki néhány másodperc múlva hirtelen összeesett – számolt be róla Facebook-oldalán csütörtökön az Országos Mentőszolgálat. Mint írták, a virágbolt munkatársai és a vásárlók is a beteghez rohantak, majd tárcsázták a segélyhívót. A mentésirán
Egyszerre több fronton támadja a magyar embereknek kedvező döntéseket az Európai Bizottság, mely idén is közzétette a tagállamokra vonatkozó országspecifikus ajánlásait, ami alapján kimondható, hogy Brüsszel továbbra is megszüntetné a magyar kormány legfontosabb intézkedéseit, az elmúlt 15 év kormányzásának legjelentősebb eredményeit – derül ki az
Közel 3 millió alkalommal vásároltak külföldön az egyik hazai pénzintézet bankkártyás ügyfelei összesen majdnem 58 milliárd forint értékben a tavaly nyári időszakban, az egy vásárlásra jutó összeg pedig átlagosan több mint 178 ezer forint volt - közölte a bank. Ebből az összegből 28 milliárd forintot digitális eszközökkel - okostelefonnal vagy okos
A legfrissebb közvélemény-kutatási adatok apropóján a Tisza Párt elnöke arról beszélt csütörtöki videójában, hogy ma egy új, valódi rendszerváltás zajlik hazánkban. Kongresszust és országjárást is bejelentett.