Az ötödik helyen zárta az időmérőt a Kanadai Nagydíjon Lewis Hamilton, aki a hétvége eddigi előrelépései ellenére továbbra sem érzi magát igazán komfortosan autójában – ám optimistán várja a vasárnapi versenyt.
A Mercedes versenyzője, George Russell a pole pozícióból rajtolva megnyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíjat, megelőzve a világbajnoki címvédő Max Verstappent. A dobogó legalsó fokára Kimi Antonelli állhatott fel, miközben a hajrában Oscar Piastri és Lando Norris ütközése szolgáltatta a drámát.
A Kanadai Nagydíjat követően 22 pontra növelte előnyét a világbajnoki összetettben Oscar Piastri. Az ausztrál versenyző a montreali versenyen összeütközött csapattársával, Lando Norrisszal, aki emiatt kieséssel zárta a hétvégét.
Nem várt fordulatot hozott a Forma-1-es Kanadai Nagydíj hajrája a McLaren számára: Oscar Piastri és Lando Norris látványos csatában vívták meg a verseny utolsó köreit, ám az egyik utolsó támadás során ütközés lett a dolog vége. A baleset után Norris elismerte a hibáját, míg Piastri diplomatikusan, de őszintén értékelte a történteket.
Magabiztos győzelmet aratott a vasárnapi Kanadai Nagydíjon a Mercedes Forma-1-es csapatának versenyzője, George Russell. A brit pilóta elárulta, minek volt köszönhető a montreali siker.
Hosszú órákkal a Kanadai Nagydíj leintése után vált hivatalossá George Russell győzelme: a versenybírák elutasították a Red Bull Racing óvását, amely a brit pilóta biztonsági autó mögötti viselkedését kifogásolta. A Mercedes versenyzője így végérvényesen megszerezte idei első futamgyőzelmét.
A Dachser délkelet-európai régiójának vezetője szerint a sikeres logisztikai működés kulcsa a pontos tervezés, a kiváló minőség és a folyamatos alkalmazkodás a piaci kihívásokhoz.
Komoly csalódást okozott a McLaren számára a Kanadai Nagydíj hajrájában történt incidens, amikor a csapat két versenyzője, Lando Norris és Oscar Piastri egymással ütköztek össze. A csapatfőnök, Andrea Stella egyértelműen elítélte a történteket, hangsúlyozva: a McLarennél világos alapelvek szabályozzák a házon belüli versenyzést.
Svájc hamarosan törvényben rögzíti a „töltéshez való jogot”, amely garantálja a társasházban élők számára, hogy kérésükre otthoni elektromosautó-töltőt telepíthessenek.
Váratlan bejelentést tett a Renault Csoport: távozik posztjáról az autógyártó vezérigazgatója, Luca de Meo, aki az elmúlt években jelentős befolyással bírt a vállalat Forma-1-es csapatának, az Alpine-nak a működésére is. A tájékoztatás szerint az 58 éves olasz vezető július 15-én távozik hivatalosan a cégtől, hogy – mint fogalmazott – „új kihívások
A férfit a Christophorus 9 mentőhelikopter szállította kórházba, de a rendőrség szerint az élete nem volt veszélyben. A mentőalakulat péntek délután a helyszínen volt, de Gutt nem közölt részleteket a baleset körülményeiről. A rendőrségi szóvivő szerint biztos, hogy a 39 éves férfival való ütközés délután 3 óra körül történt a rádiójárőr segélyhívá
Meg is büntette, meg nem is a McLaren versenyzőjét, Lando Norrist a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA), amiért a brit pilóta nekiütközött csapattársának a vasárnapi Kanadai Nagydíjon.
A világ tele van csodás helyekkel, de még mindig találni olyan úti célokat, amit a turisták csak ritkán látogatnak. Afrika különösen egy ilyen szeglete a világnak, hiszen a fekete kontinens rengeteg, szinte érintetlen pontja vár arra, hogy felfedezzük. Ebbe a körbe tartozik a lenyűgöző nyugat-afrikai szigetállam, São Tomé és Príncipe is.
Az elektromos autókat gyártó kínai Nio bevétele 22 százalékkal, vesztesége 30 százalékkal nőtt az idei első negyedévben éves összevetésben - áll a cég honlapján.
Fotó: Széchenyi-egyetem Tudnivalók Önköltség: 9000 € Jelentkezési határidő: 2025. augusztus 31. Képzési idő: 2 félév Képzés helye: Online Képzés nyelve: Angol Vizsga nyelve: Angol Szakfelelős: Dr. Teschner Gergely További információ az egyetem honlapján itt.
A ceviche (ejtsd: szevicse) nemcsak ínycsiklandó előétel, hanem Dél-Amerika-szerte ismert és kedvelt orvosság is. A frissítő és pikáns fogás Latin-Amerika tengerparti vidékeiről indult világhódító útjára, és mára a nemzetközi gasztronómia egyik ikonikus étele lett. Alapját nyers hal vagy rák adja, amelyet frissen facsart lime-lében pácolnak. Ez a s
A vállalat megalapítása óta (1996) szoros szakmai kapcsolatot ápol a Knorr-Bremse Vasúti Jármű Rendszerek Hungária Kft. és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME). Az együttműködés keretében egymás munkáját kölcsönösen segítve ösztönzik a tudásmegosztást a mérnökoktatás vezető hazai intézményének kutatói és hallgatói, valamint a vas
A múlt héten fegyveres összecsapásokig eszkalálódott az Izrael és Irán között fennálló konfliktus. Utóbbi a világ egyik legfontosabb kereskedelmi útvonalának
Már tavaly ezzel riogattak, de senki nem hitte el. Hogy ezt megtehetik. Súlyos anyagi problémákat generálhatnak az egyének és a családok szintjén is. Azzal, hogy kitiltják az északi országrészekből az Euro 5-ös dízeleket. Igen komoly károkat okoznak több százezer polgárnak, akik gazdasági okokból nem tudják helyettesíteni régi járművüket. Olaszors
Fotó: Facebook/Rába A szakértő kalauzolást ezúttal is Szabó János tartotta, aki élvezetes és részletgazdag előadásban mutatta be a gyártás kulisszatitkait, történeti értékeinket és azokat az innovációkat, amelyek ma is a Rába erejét adják. Külön öröm volt számunkra, hogy rengeteg elkötelezett Rába-rajongóval találkozhattunk személyesen – a beszélge
Azt írták, hogy a sztráda 232-es kilométerénél mindkét irányba megállították a forgalmat, így a Vásárosnamény felé haladók a 227-es kilométernél, míg a Budapest felé tartók a 234-es csomópontban lehajtva tudnak kerülni. MTI
Horvátországban is egyre magasabb árakkal lehet találkozni, emiatt pedig nemcsak a turisták, de a helyi turisztikai szakértők is aggodalmukat fejezték ki. A Croatia Week beszámolója szerint a turisztikai vezetők óvatosságra intik a szektort az árazási stratégiák kapcsán, hangsúlyozva, hogy Horvátország nem az egyetlen hely Európában, ami meleg időj
Június 16-tól átmenetileg lezárják Zselic panorámás kilátóját. Az intézkedésre a karbantartási munkálatok miatt van szükség, a várakozások szerint a felújítás a hónap végére lesz kész.
A bejegyzésben a tárca kiemelte: az igényelt gépkocsik száma a közelmúltban haladta meg a 8 ezret, júniusban nőtte túl a programba jelentkező cégeké a 7 ezret. A hónap elején jutottak el az utalások a teljes keretösszeg feléig. A kifizetésekben érintett járműveknél a márkák rangsorát a BYD vezeti közel ezer darabbal (964). Az első ötbe még a Tesla
Szorosan a Porsche Macan mögött, a második helyen végzett az Euro NCAP fejlett vezetőtámogató rendszereket értékelő tesztsorozatábana Toyota bZ4X, amely így a leghatékonyabb elektronikus védvonalat kínáló tömegpiaci személyautó ma Európában. Ezzel független szakértők is megerősítették annak a konzervatív stratégiának a helyességét, amellyel a japá
Nem is olyan régen kezdtük a kormányművek működésének, felépítésének és meghibásodásainak részletes tárgyalását, de nem foglalkoztunk még azzal, hogy ha baj van, akkor merre érdemes elindulni. Összeszedtük hát a megoldások előnyeit, hátrányait, és segítünk megtalálni a műszaki és gazdasági értelemben legmegfelelőbb döntést. Az elit számára Maximali
Európában és Magyarországon is egyre több hatalmas akkumulátorgyár épül olyan vidéki térségekben, amelyek korábban ipari szempontból perifériának számítottak.
Régóta bevett szokás, hogy titkos kódnyelvet használ a személyzet az óceánjáró hajókon. Ennek egyrészt az az oka, hogy vészhelyzet esetén csökkentsék a pánikot az utasok körében, illetve megelőzzék a személyzet tagjai közötti félreértéseket. Ezekből a szabványkifejezésekből néhány azonban most napvilágot látott.
A Shell Eco-marathon a világ egyik legjelentősebb energiahatékonysági versenye, ahol a legjobb műszaki egyetemek hallgatói mérik össze tudásukat saját fejlesztésű, alacsony fogyasztású járműveikkel. A Széchenyi István Egyetem hallgatói csapata, az idén 20 éves SZEnergy Team régóta résztvevője a megmérettetésnek, nem is akármilyen eredményekkel: a f