2025. június 29. vasárnap

jún. 29
0:21
Lawson hatodik rajthelye „hetek óta” benne volt a levegőben (F1világ)
Látszólag a semmiből húzott elő látványos időmérős teljesítményt az év eleje óta nehézségekkel küzdő Liam Lawson, akinek az Osztrák Nagydíj kvalifikációján Max Verstappent is sikerült legyőznie, így legjobb Red Bull-pilótaként zárta a szombatot.
jún. 29
0:25
Hamilton úgy érzi, elcsíphette volna az első rajtsort (F1világ)
A pénteki küszködés után jó formát mutatott a Ferrari Forma-1-es csapata az Osztrák Nagydíj időmérő edzésén, Lewis Hamilton pedig azt reméli, a dobogóra is esélye lesz a holnapi versenyen.
jún. 29
0:29
Russell a Ferrarikkal csatázna a spielbergi versenyen (F1világ)
Miközben Kanadában sima győzelmet aratott, Ausztriában jóval nehezebb dolga van a Mercedes autójával George Russellnek. A brit versenyző az 5. rajtkockát csípte el az időmérőn, vasárnap azonban harcolna a Ferrarikkal.
jún. 29
0:33
Bortoleto egy Red Bull és egy Mercedes közé lőtte be a Saubert (F1világ)
Az Osztrák Nagydíj helyszínén F1-es pályafutása során először szerzett top 10-es rajthelyet a meglepően jól teljesítő Kick Sauberrel Gabriel Bortoleto, aki ennek köszönhetően Max Verstappen mellől várhatja a vasárnapi rajtot.
jún. 29
0:37
Tsunoda teljesen elveszítette az irányítást a Q1 végére (F1világ)
Az Osztrák Nagydíj hétvégéjén is borzasztóan zárult az időmérő edzés Yuki Tsunoda számára, akinek megint nem sikerült továbbjutnia a Q1-ből, miután a Red Bull kezelhetősége váratlanul teljesen megváltozott.
jún. 29
6:21
Hamilton a Ferrari „világszínvonalú” munkáját dicsérte, de inkább nem beszél dobogós reményekről Ausztriában (F1világ)
Lewis Hamilton kiemelte a Ferrari elkötelezett munkáját és csapatszellemét, miután idei legjobb időmérős eredményét érte el az olasz istállóval – ugyanakkor nem kívánt konkrét célokat megfogalmazni a vasárnapi Osztrák Nagydíjjal kapcsolatban, melyet a negyedik helyről kezdhet meg.
jún. 29
6:27
Mi vár a flottapiacra idén? (Autónavigátor)
Európában mintegy 20%-kal esett vissza a flottapiac 2024-ben, melynek hátterében röviden a kereslet csökkenése és a kínálat drágulása áll. Mindez
jún. 29
7:09
Norris: Ez a kör olyan közel volt a tökéleteshez, amennyire csak lehet (F1világ)
Rendkívül magabiztos teljesítménnyel szerezte meg a rajtelsőséget a Forma-1-es Osztrák Nagydíj időmérő edzésén a McLaren versenyzője, Lando Norris. A brit pilóta minden szempontból elégedett lehet szombati teljesítményével, elmondása szerint ugyanis szinte minden kanyarban sikerült előrelépnie.
jún. 29
7:39
Leclerc: Vasárnap mindig erősebbek vagyunk – ez reményt ad! (F1világ)
Első ízben kvalifikálta magát az első sorba a 2025-ös idény során Charles Leclerc, aki a Red Bull Ringen a második rajtkockát szerezte meg Lando Norris mögött. A Ferrari versenyzője úgy érzi, az elmúlt időszak időmérős gyengesége után fontos előrelépést tettek, ugyanakkor elismeri, a McLaren tempója jelenleg még túl erős.
jún. 29
8:09
Marko: Tsunoda nem tud alkalmazkodni, a Red Bull autójával kötéltáncolni kell (F1világ)
Komoly kihívásokkal szembesül hazai környezetben Red Bull RB21-es konstrukciója – erről beszélt az Osztrák Nagydíj időmérőjét követően Dr. Helmut Marko, aki szerint az autó kiszámíthatatlansága különösen érzékenyen érinti Yuki Tsunodát. A japán pilóta csak a 18. helyről rajtolhat vasárnap, míg csapattársa, Max Verstappen a hetedik helyet szerezte m
jún. 29
8:27
Félgyári Mercedes restomoddal a 24 órásra (Autószektor)
Minden jel arra mutatott, hogy a HWA Racelab, azaz a Hans-Werner Aufrecht csak szerette volna meglovagolni a restomod divathullámot és kiállítási vágytárgy funkcióin felül nem szánnak többet a modernizált Mercedes-Benz 190E Evonak. Ugyanakkor ezúttal más a helyzet, hiszen csak az eredeti affalterbachi AMG félgyári versenycsapatáról beszélünk. Nem k
jún. 29
8:39
Piastri kicsit csalódott, de visszavágásra készül a versenyen (F1világ)
Kiváló formát mutatott a McLaren csapata a Forma-1-es Osztrák Nagydíj szombati időmérő edzésén, ahol Lando Norris megszerezte az első rajtkockát, Oscar Piastri pedig a harmadik helyről indulhat a vasárnapi futamon. A wokingi istálló egész hétvégén versenyképesnek tűnt, különösen a pénteki második szabadedzéstől kezdve, és úgy tűnik, az Ausztriába h
jún. 29
8:39
Csak gondoljuk magunkról, hogy türelmesek vagyunk az utakon (autopro)
Idén is tükröt tart a közlekedőknek a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. közlekedésbiztonsági felmérése.
jún. 29
9:15
Egy újabb európai ország mondott végleg búcsút a szénnek (Villanyautósok)
Már tizenkettőre nőtt azon EU-s tagállamok száma, amelyekben nincs működő szénerőmű.
jún. 29
9:21
A McLaren-főnök három tényezőt emelt ki Norris pole-jának hátterében (F1világ)
Lando Norris domináns teljesítménnyel szerezte meg a pole pozíciót a Forma-1-es Osztrák Nagydíj időmérő edzésén, a McLaren csapatfőnöke, Andrea Stella pedig három kulcsfontosságú tényezőt nevezett meg, melyek szerinte hozzájárultak a brit versenyző kivételes köréhez.
jún. 29
9:45
"Driftelők szaggatják éjszakánként az aszfaltot" (Autószektor)
Képünk illusztráció Fotó: police.hu "Több bejelentés is érkezett a rendőrségre arról, hogy Gödöllő térségében szabálytalanul, mások biztonságát veszélyeztetve és a környék nyugalmát zavarva, driftelők szaggatják éjszakánként az aszfaltot." – írta a rendőrség. A rendőrök Aszódon és a környező településeken is folyamatosan ellenőrzik a járművezetőket
jún. 29
9:51
Ekkor rajtol az F1-es Osztrák Nagydíj (F1világ)
A 2025-es Forma-1-es világbajnoki sorozat 11. fordulóját rendezik meg vasárnap délután Spielbergben: az Osztrák Nagydíj mezőnye 15 órakor vág neki a 71 körös versenytávnak a Red Bull Ringen. A pole pozícióból a McLaren brit versenyzője, Lando Norris indulhat, miután szombaton fölényes teljesítménnyel szerezte meg a rajtelsőséget.
jún. 29
9:57
Furcsa nevű szériával búcsúzik a legerősebb Lexus IS (Autónavigátor)
Alaposan elköszönnek az utolsó szívó V8-as benzinmotortól a japánok, az Ultimate Edition után befutott a Climax Edition. A név első
jún. 29
10:33
2041-ig biztosan lesz F1-es Osztrák Nagydíj! (F1világ)
Hosszú távra biztosította helyét a Forma-1 versenynaptárában az Osztrák Nagydíj – a világbajnokság vezetősége és a versenyt szervező Projekt Spielberg GmbH & Co KG megállapodásának értelmében a spielbergi versenyt egészen 2041-ig garantáltan megrendezik.
jún. 29
10:39
Elektromos Ikarus: mennyit megy egy töltéssel? (Autószektor)
Fotók: MÁV-csoport Kovács Kornél, az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) gépjármű-közlekedési és vasúti szabályozási főosztályvezetője azt mondta, Keszthely és Komárom után Hajdúszoboszló a harmadik város, ahol a zöld busz program keretében tisztán elektromos meghajtású autóbuszt helyeznek üzembe. Idén hat vidéki városban 4,4 milliárd forint
jún. 29
11:09
Az F1-es Osztrák Nagydíj rajtrácsa (F1világ)
Forma-1-es pályafutása 12. rajtelsőségét szerezte az Osztrák Nagydíj szombati időmérőjén Lando Norris. Mutatjuk a spielbergi rajtrácsot!
jún. 29
11:21
Sürgősen haza kellett utaznia a Ferrari F1-es csapatfőnökének Ausztriából (F1világ)
Személyes okokból haza kellett utaznia Ausztriából a Ferrari Forma-1-es csapatát irányító Fred Vasseurnek, így a francia szakember nem képviseli a csapatot a mai Osztrák Nagydíjon.
jún. 29
11:33
Hőségriasztás: ezért veszélyesebb közlekedni kánikulában (Autószektor)
A jövő héten folytatódik a nyári kánikula, és az átmeneti enyhülést követően ismét tartós hőségre kell számítani. Ezért az országos tisztifőorvos június 30-tól július 4-ig – azaz hétfőtől péntekig – másodfokú hőségriasztást rendelt el. Ezt a fokozatot akkor adják ki, ha a időjárás-előrejelzések szerint a napi középhőmérséklet legalább három egymást
jún. 29
12:15
A domináns Tänak növelte előnyét az Akropolisz-ralin (Autószektor)
Az észt versenyző a szombati napot mindössze három másodperces előnnyel kezdte, de aztán a közép-görögországi forróságban alaposan elverte a mezőnyt: hat szakaszból ötöt megnyerve 43,6 másodperces előnyt épített ki az üldöző Sébastien Ogier-hez képest a vasárnapi finálé előtt. A hőmérséklet emelkedése és az utak gyors romlása miatt Tänak óvatosan,
jún. 29
12:33
Hidrogénes Bmw, mint művészi alkotás? Erre is van példa! – fotókkal (Autószektor)
A BMW Art Cars kollekció fennállásának 50. évfordulója alkalmából a művész egy BMW iX5 Hydrogen modellekből álló flottát alakított át a kreativitás és a jövőbe mutató innováció kerekeken guruló szimbólumává. 2025-ben a bajor prémiummárka a BMW Art Cars kollekció fennállásának 50. évfordulóját ünnepli. Ez alkalomból a legendás gyűjtemény alkotóit fe
jún. 29
12:45
Elismerték a hibát, klasszikus kezelőszervekre vált a VW (autopro)
A Volkswagen beismerte, hogy túlzásba vitték a digitális minimalizmust.
jún. 29
13:09
Videó: Így készülnek az új Audi Q3-asok! (Autónavigátor)
Legyen szó bármilyen autóról, számunkra mindig lenyűgöző látni, hogyan áll össze az alkatrészek sokaságából a nagy egész. Még érdekesebb a
jún. 29
13:27
Nyolcan ültek az autóban, ami árokba csapódott az M3-ason – mentőhelikoptert is riasztottak (Autószektor)
Szalagkorlátnak ütközött, megpördült, majd árokba csapódott egy autó az M3-as sztráda 47-es kilométerénél, a főváros felé vezető oldalon – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A hatvani hivatásos tűzoltók áramtalanították a járművet. A kocsiban nyolcan utaztak, hozzájuk mentő érkezett, és mentőhelikopter is van a helyszínen. Az aut
jún. 29
14:27
Halálos áldozatai is vannak a sztrádabalesetnek, hatan pedig megsérültek (Autószektor)
Mint arról már írtunk, nyolcan ültek az autóban, ami árokba csapódott az M3-ason. Ketten meghaltak az M3-as autópályán vasárnap, amikor egy autó letért az úttestről és árokba hajtott. Az utat teljes szélességében lezárták – tudta meg az MTI a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől. Beluzsárné Belicza Andrea elmondta, a baleset a főváros f
jún. 29
15:21
163 lóerős kabrióval erősíti autómegosztó szolgáltatását az AutoWallis (Autószektor)
Az AutoWallis szolgáltatási portfóliójában a gépjármű nagy-, és kiskereskedelem mellett fontos szerepe van a különféle mobilitási szolgáltatásoknak: a vállalat a néhány perctől akár több évig tartó járműbérlési konstrukciókat is kínál, amelyek közül az előbbi kategóriát a Wigo autómegosztó szolgáltatása jelenti. A Wallis Motor nemrég komoly üzleti
jún. 29
16:03
Már furgonként is itt a Toyota Land Cruiser (Autónavigátor)
Folytatja a furgon-terepjáró hagyományait a Toyota, az egészen friss, LC 250 kódjelű Land Cruiser nemzedék is megkapta a maga áruszállító
jún. 29
16:27
Így autózik Ausztria (Autószektor)
A fotók csak illusztrációk. Forrás: ASFINAG/Osztrák Autópályafenntartó Erről a Wiener-Städtische számol be egy felmérésre hivatkozva. A felmérés szerint a válaszadók 37 százaléka (minta: 1000 fő) elektromos autót választana, ezt követi a benzinmotor 27 százalékkal, és a hibrid jármű 22 százalékkal. Csak 11 százalék tartaná elsődleges választásnak a
jún. 29
17:51
Verstappent kiütötték, Norris óriásit vívott Piastrival (Autószektor)
Fotó: Ferrari A 25 éves Norrisnak ez az idei harmadik és pályafutása hetedik futamgyőzelme. A két McLaren mögött a Ferrarival versenyző monacói Charles Leclerc lett a harmadik. A verseny startja nem volt zökkenőmentes, ugyanis Carlos Sainz Williamsének hátsó fékjei beragadtak, majd kigyulladtak, emiatt a rajtrácson maradt és meg kellett ismételni a
jún. 29
18:15
Alapáras tejüveg a Toyota Century Suv-ban (Autószektor)
Avatlan szemeknek furcsa lehet, hogy miért épp a Toyota tesz alapárassá egy ennyire presztízs kiegészítőt, ugyanakkor az autóiparban jártassak tudhatják, hogy a világon elismert autóipari luxus netovábbja tud lenni egy Toyota Century modell. Olyannyira, hogy az eredeti Century modellek hosszú évtizedeken át nem is igazán frissültek vagy módosultak,
jún. 29
18:39
Ennél egy jó Suzukit vacsorára? Már lehetséges! (Autónavigátor)
A kulináris világ felé fordult a Suzuki, ugyanis a Torizen étteremlánccal közösen készételeket dobnak piacra. Ugyanakkor az együttműködés nem teljesen
jún. 29
19:15
Tänak magabiztos győzelmet aratott az Akropolisz-ralin, bár az utolsó szakaszon a technika megtréfálta (Autószektor)
A Hyundai pilótája egész hétvégén remek formában volt, és úgy tűnt, hogy a vasárnapi négy murvás szakaszból kettőt megnyerve simán nyeri a versenyt egy perc körüli előnnyel. Azonban az utolsó gyorsaságin, a Power Stage-en sebességváltó-probléma jött elő az i20 N Rally1 versenyautóban, ami miatt Tänak csak lassan tudott menni a Power Stage-en (az öt
jún. 29
19:33
A hét karikatúrája: Amikor nem frissül a navigáció (Autószektor)
.
jún. 29
20:21
Nehéz autók, súlyos költségek a gumifronton (Autószektor)
A folyamatos méretnövekedés mellett a legjelentősebb autóhízást az elektromosítás okozza, van már olyan modell, aminek benzines változatát még személyautós jogsivak lehet vezetni, de az újabb elektromosok tömegnövekedése miatt némelyik jármű összgördülő tömege terhelten ( 5 személy plusz csomag) meghaladhatja a 3,5 tonnát, ehhez pedig már nem elég
jún. 29
21:27
Sok lesz a belassult, ideges autós az utakon a héten (Autószektor)
Képünk illusztráció Fotó: police.hu Azt írták: a jövő hét első felében ismét tartós hőségre kell számítani, különösen a városias környezetben, ahol az épített burkolatok és épületek napközben felmelegszenek, éjszaka pedig nehezen hűlnek le. A nagy meleg nemcsak fizikailag, hanem mentálisan is megterhelő: romlik a koncentráció, nő a reakcióidő, keve

Keresés