Hírarchívum - Külföld - 2025 június 16.

2025. június 16. hétfő

jún. 16
4:57
Komoly csapás érte Nicolas Sarkozy volt francia elnököt, erre kevesen számítottak (ATV)
Nicolas Sarkozy volt francia elnököt megfosztották a Becsületrend kitüntetésétől, Franciaország legmagasabb állami elismerésétől, mert tavaly korrupció és befolyással való visszaélés miatt a bíróság jogerősen elítélte - derül ki a vasárnap megjelent francia hivatalos közlönyből.
jún. 16
5:27
Megölik Barcelonát (Infostart)
Több spanyol nagyvárosban is számos tüntető vonult ismét utcára vasárnap, hogy tiltakozzon a tömegturizmus miatt.
jún. 16
6:09
Egy vagyont ért Ferenc József császár atillája (Infostart)
Egy bécsi árverésen kisebb vagyont fizettek az osztrák császár magyar szabású tábornagyi zubbonyáért.
jún. 16
6:12
Irán újabb hullámban támadta Izraelt az éjszaka folyamán, rakéták hullottak Tel-Avivra, Haifára (Telex)
A támadásokban több tucatnyian sérültek meg, a becsapódások helyszínein továbbra is keresik az áldozatokat, dolgoznak a mentőszolgálatok.
jún. 16
6:27
Kaiser Ferenc: Oroszország már spájzolja a legkorszerűbb fegyvereket, nem Ukrajnában veti be (Infostart)
Mark Rutte NATO-főtitkár szerint Oroszország öt éven belül képessé válhat arra, hogy támadást indítson a NATO ellen, ezért a nyugati szövetség vezetői várhatóan a június végi, hágai csúcstalálkozójukon megállapodnak abban, hogy GDP-jük 5 százalékára emelik katonai kiadásaikat, hogy féken tarthassák ezt a fenyegetést. Az InfoRádióban Kaiser Ferenc b
jún. 16
6:33
Egy rég alkalmazott elve motiválhatta Izraelt az Irán elleni pusztító csapások végrehajtásában (hirado.hu)
Korábban többször is ebből kiindulva cselekedett a zsidó állam.
jún. 16
6:45
Putyin védelmét kérte az iráni vezető, Moszkvába menekülne, mint Aszad (ATV)
Attól tartanak, hogy Trump is beszáll az Irán elleni háborúba.
jún. 16
6:51
Indiai repülőkatasztrófa: megvan a második fekete doboz is (Infostart)
Megtalálták az Air India Ahmedabadban szerencsétlenül járt 171-es járatának második fekete dobozát is, a pilóták és a légiforgalmi irányítók közötti kommunikációt rögzítő készüléket - közölte vasárnap késő este P.K. Mishra, Narendra Modi indiai miniszterelnök főtitkára hivatalos nyilatkozatában.
jún. 16
6:51
Megtalálták a lezuhant Air India gép második fekete dobozát is (hirado.hu)
A The Hindu lap szerint a fekete dobozok adatainak letöltése és elemzése négy-öt napig is eltarthat.
jún. 16
6:54
Megtalálták az Air India lezuhant gépének második feketedobozát is (Telex)
A feketedobozok adatainak letöltése és elemzése négy-öt napig is eltarthat.
jún. 16
6:57
Történelmi lépés: először állít női vezetőt a hírszerzés élére a brit kormány (hirado.hu)
Blaise Metreweli lesz a 116 éves szolgálat 18. vezetője.
jún. 16
7:03
Emmanuel Macron bírálta Donald Trump tervét (Infostart)
Emmanuel Macron francia államfő bírálta Donald Trump amerikai elnök azon szándékát, hogy az Egyesült Államok bekebelezze Grönlandot, és kifejezte Európa szolidaritását a Dániához tartozó autonóm területtel, amikor vasárnap látogatást tett a sarkvidéki szigeten.
jún. 16
7:03
Újabb brutális támadás érte Izraelt: legalább 3 halott, több mint 100 sebesült (ATV)
Irán hétfő hajnalban nagyszabású rakétatámadást indított Izrael ellen, amely során Tel-Aviv, Haifa és Eilat térségében is becsapódtak rakéták. A támadás során lakóépületek is közvetlen találatot kaptak, ami súlyos pusztítást okozott.
jún. 16
7:09
Irán szerint eddig több mint 220 ember halt meg az izraeli támadások kezdete óta (hirado.hu)
A katonai művelet várhatóan "hetekig, nem napokig" fog tartani.
jún. 16
7:09
Megtalálták a lezuhant Air India-gép második fekete dobozát is (444.hu)
A legalább 279 ember életét követelő baleset oka egyelőre tisztázatlan.
jún. 16
7:12
Netanjahu: Izraeli támadás végzett az iráni hírszerzés vezetőjével és helyettesével (SzMo)
Netanjahu arról is beszélt, hogy izraeli hírszerzési értesülések szerint Iránnak szándéka volt nukleáris fegyvert adni a jemeni húsziknak, amit az izraeli politikus "globális léptékű nukleáris terrorizmusnak" nevezett.
jún. 16
7:21
116 év után először vezeti nő a brit hírszerzést (Infostart)
Keir Starmer miniszterelnök hétfőn bejelentette, hogy ősztől a 47 éves Blaise Metreweli tölti be az MI6 - hivatalos nevén titkos hírszerző szolgálat (Secret Intelligence Service, SIS) vezetői tisztségét, miután lejár a jelenlegi vezető, Sir Richard Moore megbízatása.
jún. 16
7:21
Az ukránok orosz dróngyárat bombáztak a fronttól 1000 kilométerre, Tatárföldön (444.hu)
Az üzemben iráni tervezésű Shahed drónokat gyártanak, amelyekkel főleg polgári célpontokat támadnak az oroszok.
jún. 16
7:33
Előkerült az Air India lezuhant repülőgépének másik fekete doboza is (Blikk)
Előkerült az Air India lezuhant járatának második fekete a doboza is, a pilótafülke hangrögzítője. Ez tartalmazza az elhangzott utolsó mondatokat, a rádiókommunikációt, a riasztásokat és egyéb háttérzajokat. A fekete doboz segítségével a szakemberek kideríthetik, mi okozta a tragédiát.
jún. 16
7:51
Számok érkeztek az iráni öldöklésről (Infostart)
Az 1277 "csak" a sérülteké.
jún. 16
7:51
Starmer térdre rogyott: beismerte a hibát a gyermekmolesztálási botrány kapcsán (HírTV)
Sokáig csak szélsőjobboldali hisztériának tartotta, most mégis országos vizsgálatot rendelt el a brit gyermekmolesztálási ügyekben Keir Starmer miniszterelnök. Beismerte: súlyosan tévedett.
jún. 16
7:51
A "C" neve mostantól: Blaise Metreweli (444.hu)
Most még csak Q, de ősszel előléptetik. Ezzel először lesz női vezetője a brit külső hírszerzésnek.
jún. 16
8:00
Összeházasodott Soros György fia és Hillary Clinton volt vezető tanácsadója (SzMo)
A vendégek között volt Kamala Harris, Bill Clinton volt elnök, felesége, Hillary Clinton volt külügyminiszter és Nancy Pelosi, a képviselőház korábbi elnöke is.
jún. 16
8:00
Elfogták a férfit, aki megölt egy demokrata képviselőt Minnesotában (Telex)
Az 57 éves Vance Boeltert vasárnap vették őrizetbe.
jún. 16
8:03
Most először női vezetője lesz a brit Mi6-nek (Blikk)
Először nevezett ki női vezetőt a külső hírszerzés, az MI6 élére a brit kormány. A 47 éves Blaise Metreweli 1999 óta dolgozik a brit hírszerzésnél. A James Bond-filmekben is megörökített ,különleges ügynökség mindenkori főnöke a szervezet egyetlen olyan tagja, akinek a neve nyilvánosan ismert.
jún. 16
8:03
Reuters: Irán elutasította a tűzszünetet (hirado.hu)
A sííta állam feltételeket szabott a tárgyaláshoz.
jún. 16
8:09
Zajlik a nukleáris fegyverkezés: egy neves kutatóintézet közölte, hány atomfegyver lehet most a világon (hirado.hu)
A világ államai kilépnek a fegyverzetellenőrzési megállapodásokból, ezzel megteremtik a fenyegetettség új korszakát.
jún. 16
8:24
Megtalálták a lezuhant Air India gép második fekete dobozát is (Demokrata)
A baleset oka egyelőre tisztázatlan.
jún. 16
8:39
Donald Trump megakadályozta, hogy Izrael megölje Irán vezetőjét – közölte több hírügynökség (hirado.hu)
Ez már az amerikai elnöknek is sok volt a jelek szerint.
jún. 16
8:51
Orbán Viktor: Egy birodalmat már meglékeltünk, most jön a második (hirado.hu)
A miniszterelnök a 36 éve, Nagy Imre újratemetésén mondott beszédét apropóján írt erről.
jún. 16
8:54
Marocsko szerint sorra omlanak össze az ukrán védelmi vonalak (Demokrata)
Az ukrán fél kevesebb rohamot indít és egyre inkább áttér a pozíciós harcokra.
jún. 16
8:57
Letaglózó: kis híján ez a gyógyszer végzett a kétgyermekes anyukával (Ripost)
Csak a lába fájt amikor az orvosok közölték az igazságot.
jún. 16
9:03
Ál-légiutas-kísérőként utazta be a világot: több mint 120 ingyenes repülésért ítéltek el egy férfit (hirado.hu)
Tiron Alexander éveken keresztül élvezte a légikísérők kiváltságait – anélkül, hogy valaha is az lett volna.
jún. 16
9:06
Villámcsapás végzett három hegymászóval Tirolban (Telex)
A 60 éves férfi és nő, illetve 62 éves rokonuk elindult lefelé a hegyről, amint megváltoztak az időjárási körülmények, de már nem értek le.
jún. 16
9:08
Először lesz női vezetője az MI6-nek, a brit külső hírszerzésnek (Telex)
A James Bond-filmekben is megörökített MI6 mindenkori főnöke a szervezet egyetlen olyan tagja, akinek neve nyilvánosan ismert.
jún. 16
9:15
"Ezt a veszteséget lehetetlen szavakba önteni" – Meghalt egy 32 éves, népszerű színész az ukrán fronton (Blikk)
A színpadon, a képernyőn és a frontvonalon is hősként tisztelték Jurij Felipenkót, aki életét áldozta a hazájáért az orosz–ukrán háborúban. A népszerű ukrán színész drónos katonaként szolgált a keleti fronton, ahol néhány nappal ezelőtt meghalt. A felesége megrendítő szavakkal búcsúzott tőle, miközben egy egész nemzet gyászol vele együtt.
jún. 16
9:15
Meglepő dolgok derültek ki XIV. Leó pápa múltjáról: elnökök, szabadságharcosok, és celebek is vannak a rokonai közt (hirado.hu)
A New York Times és genealógus partnerei egészen az 1500-as évekig visszamenőleg öt érdekes felfedezést tettek, amelyek új fénybe helyezik az új pápa származását.
jún. 16
9:27
"Nem élhetünk egy vidámparkban" – Tömegturizmus elleni tüntetések söpörnek végig Dél-Európán (hirado.hu)
A tüntetők szerint az elszabadult idegenforgalom lakhatási válságot, megélhetési nehézségeket és a városi életminőség drámai romlását hozta magával.
jún. 16
9:27
Teljes sokk: hatalmas robbanás rázta meg az influenszer otthonát, perceken múlt az élete (Ripost)
A nő videóban számolt be a történtekről.
jún. 16
9:39
Tovább bővítette kereskedelmi feketelistáját Tajvan (Infostart)
A tajvani kormány továbbra is hűen követi az Egyesült Államok által bevezetett korlátozásokat Kínával szemben, valamint a kihasználható kiskapukat is szeretné mielőbb lezárni.
jún. 16
9:51
Izrael kiutasította Greta Thunberget (HírTV)
A klímaaktivista a vádak szerint már nemcsak környezetvédelmi, hanem politikai provokációival is a radikálisok malmára hajtja a vizet.
jún. 16
9:51
Elfogták a férfit, aki megölte a korábbi házelnököt Minnesotában (hirado.hu)
Kétnapos nagyszabású hajtóvadászat ért véget az 57 éves Vance Boelter letartóztatásával.
jún. 16
10:03
Indiai légi katasztrófa – Az új, tisztább felvételeken látszik, mi vezethetett a Boeing lezuhanásához – állítja egy brit pilóta (Blikk)
Vélhetően nem a másodpilóta hibája, hanem a két hajtómű egy időben történt leállása vezethetett India legsúlyosabb légi katasztrófájához, amelyben 241 utas halt meg, továbbá a földön is tucatnyian vesztették az életüket. Egy új, megdöbbentő videó bizonyítékot szolgáltathat arra, hogy az Air India Boeing 787-es repülőgépe felszállás után elveszíthet
jún. 16
10:09
Szaúd-Arábia 7 év börtönbüntetés után kivégzett egy újságírót (444.hu)
Aktivisták szerint koholt vádak alapján ítélték halálra és végezték ki a negyvenes éveiben járó Turki Al-Jassert.
jún. 16
10:15
Újra vészhelyzet az Air India egyik járatán: műszaki hibát érzékelt a pilóta, visszafordították a gépet (Blikk)
Újabb az Air India egyik gépénél... Alig néhány nappal az Ahmedábádban történt légi katasztrófa után hétfőn ismét nem jutott el a célállomására a légitársaság Hongkongból Újdelhibe tartó Dreamliner járata. A repülőgép műszaki hiba miatt kénytelen volt visszafordulni.
jún. 16
10:21
Donald Trump hamarosan találkozik Volodimir Zelenszkijjel (hirado.hu)
Trump és Zelenszkij legutóbb áprilisban találkoztak a Vatikánban, ahol a felek az orosz–ukrán háború lehetséges lezárásáról tárgyaltak. Azóta történt egy-két dolog.
jún. 16
10:21
Villámcsapás miatt meghalt három túrázó Tirolban (444.hu)
Nagyon gyorsan elromlott az idő, az egy családhoz tartozó embereknek nem sikerült lemenekülni a hegyről.
jún. 16
10:33
Trump miatt maradt életben az iráni legfőbb vezető? Megszólalt Netanjahu (ATV)
Benjámin Netanjahu szerint "sok hamis tudósítás jelenik meg beszélgetésekről, amelyek soha nem történtek meg".
jún. 16
10:33
Óriási a pánik Iránban, videók jelentek meg a folyamatosan menekülő lakosságról (hirado.hu)
Továbbra sincs fegyvernyugvás, hétfő hajnalban is jelentős támadások zajlottak le mindkét országban.
jún. 16
10:45
Benjámin Netanjahu szerint Irán meg akarja ölni Donald Trumpot (hirado.hu)
Irán "első számú ellenségként" jelölte meg az amerikai elnököt – mondta.

Keresés