Az ötödik helyen zárta az időmérőt a Kanadai Nagydíjon Lewis Hamilton, aki a hétvége eddigi előrelépései ellenére továbbra sem érzi magát igazán komfortosan autójában – ám optimistán várja a vasárnapi versenyt.
Egy új kereskedő bot jelent meg a mém érmék láthatárán. A Telegram-alapú Snorter Bot a legjobb Solana mém érmék felkutatását ígéri, és az előértékesítése nemrég átlépte az 1 millió dollárt. Ez mindenképp óriási siker, figyelembe véve, hogy az előértékesítés május 28-án indult.
Lehet hogy rendszeresen edzel, de mi a helyzet a medencefenék izmaiddal? Bizony ezt a rejtett izomcsoportot sem árt néha megmozgatni. Mutatjuk hogyan maradhatsz odalent is fiatalos és feszes!
Az ügyészség szerint a vállalkozó közel 3,6 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek egy túlárazott borászati pályázati ügylet révén.
Nicolas Sarkozy volt francia elnököt hivatalosan is megfosztották a Becsületrend (Légion d'honneur) kitüntetésétől – erősítette meg a vasárnap megjelent francia hivatalos közlöny. Az intézkedés közvetlen előzménye, hogy Sarkozyt tavaly jogerősen elítélték korrupció és befolyással való visszaélés miatt. A döntés történelmi jelentőségű: ő a második f
2020-ban ezen a napon halt meg Csurka László Jászai Mari-díjas színművész, akit többek között a Nemzeti Színház, a Pesti Magyar Színház, az Újszínház és az Erkel Színház darabjaiban, valamint olyan emlékezetes filmekben és tévéjátékokban láthattunk, mint a Szegénylegények, az Ábel Amerikában és a Honfoglalás. Mindemellett rendkívül népszerű szinkro
Rák A június 16 és 20 közötti időszak minden bizonyára megfogja hozni a Rák csillagjegyű emberek számára a megváltást, amelyet már oly’ régóta várnak. A csillagok kifejezetten téged választottak ki, hogy megjutalmazzanak azokkal a fantasztikus dolgokkal, amiket most látni, és tapasztalni fogsz. No, ettől függetlenül azért neked is tenned kell a sze
Ezzel a kvízzel most tényleg próbára teheted a tudásodat! Ha sikerül 90% fölé jutnod, igazán büszke lehetsz magadra – nem sokan mondhatják el ugyanezt. Készen állsz az agykarbantartásra? Rengeteg kvíz vár rád nálunk, amelyekkel edzheted az agyad, csak nézz körül, és fedezz fel még több izgalmas, napi frissítésű játékot!
Iii. Károly brit király hivatalos születésnapi ünnepségének keretében több mint 1200 kitüntetést adtak át, melyek között a legjelentősebbek a kiosztott lovagi címek voltak.
A Mercedes versenyzője, George Russell a pole pozícióból rajtolva megnyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíjat, megelőzve a világbajnoki címvédő Max Verstappent. A dobogó legalsó fokára Kimi Antonelli állhatott fel, miközben a hajrában Oscar Piastri és Lando Norris ütközése szolgáltatta a drámát.
A friss Bajnokok Ligája-győztes Paris Saint-Germain 4–0-ra legyőzte a spanyol bajnoki bronzérmes Atlético Madridot az Egyesült Államokban zajló labdarúgó-klubvilágbajnokság vasárnapi európai rangadóján.
Rendkívüli belső feszültséget kavart a Wikipédia szerkesztői közösségében a Wikimedia Alapítvány új AI-kísérlete. A világ legnagyobb online enciklopédiájának háttérszervezete a héten jelentette be, hogy egy mesterséges intelligenciával támogatott funkciót kezdett tesztelni – majd a felháborodás hatására néhány napon belül le is állította a projekte
Lazulós vasárnap délutánra itt van egy feelgood-hangulatba ringató kiváló klip, amiben a Mrs. Doubtfire címszereplője kirándulásokat tesz más ikonikus mozikba.