VI. Fülöp spanyol király, Carlos Tavares, a PSA Csoport igazgató tanácsának elnöke valamint Michael Lohscheller, az Opel vezérigazgatója együtt indította el az új Opel Corsa gyártását.
2019-et írunk, amikor is a dízelforradalom rég leáldozott, a gyártók egymás után írják ki a filmjeikből a kompressziógyújtásos erőforrásokat, a benzinesek pedig a hibrid hajtás mellett reneszánszukat élik, talán a villamosodás felé vezető úton utoljára. Ezt prezentálja az is, hogy egy olyan méretes SUV érkezett szerkesztőségünk garázsába, amelyet k
Folyamatosan figyelemmel kíséri a japán időjárást a Forma-1 irányító testülete, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA), fennáll ugyanis annak a veszélye, hogy Hagibisz tájfun hatással lesz a versenyhétvége lebonyolítására.
Ott dől el a komfort legfontosabb kérdése egy mikrobusznál, hogy vajon mennyire érezni teherautónak? A Transit PHEV ezt a kérdést teljesen fölöslegessé teszi, de teherautóként is finom vas lett.
Kimi Räikkönen, az Alfa Romeo F1-es versenyzője arra hívta fel csapata figyelmét, hogy a szezon első negyedévében mutatott formájukhoz kellene visszatérniük, mostanában ugyanis elmarad a teljesítmény.
Bár 2021-től az új szabályokkal együtt a költségvetési plafont is bevezetik a Forma-1-ben, a Honda nem tervezi, hogy ismét gyári csapatot szerepeltek a királykategóriában.
A Forma-1 1997-es világbajnoka, Jacques Villeneuve a minap egy interjúban arról beszélt, véleménye szerint Michael Schumacher és Lewis Hamilton csak azért voltak ilyen sikeresek a száguldó cirkuszban, mert mindig a legjobb autó volt alattuk.
A Volkswagen palettája nagyrészt ugyan globális, de még mindig vannak olyan modellek, amelyek csak Kínában vagy éppen Amerikában érhetők el. Ilyen lesz az Atlas Cross Sport is, amely egy amolyan kupésított verziója lesz a normál Atlasnak. Ugyan az öreg kontinensre az újdonság sem jut majd el, ahogyan a testvére sem elérhető, de mégis hoz majd számu
A vadonatúj 208-ast már Genfben bemutatta a Peugeot, és bár még mindig nem érkezett meg a kereskedésekbe, az előrendeléseket már elindították a franciák, és őket magukat is meglepte, hogy mekkora az érdeklődés a kisautó nagy újdonságának számító elektromos verzió iránt. A 208-as amúgy is igen szépen teljesít az előrendelések alapján, de a gyáriak á
Mérföldkőhöz érkezett a Porsche is, hiszen a kor kényszerének engedve megalkották első teljesen villanyhajtású autójukat. Most megnézheted, hogyan készül a Taycan.
A Mercedes motorsport-igazgatója, Toto Wolff arra számít, igazán nehéz dolguk lesz a hétvégi Japán Nagydíjon. Hiába domináltak az elmúlt években Szuzukában, a Ferrarit ezúttal nehéz lesz legyőzni.
Daniel Ricciardo azt mondja, a 2019-es szezon hátralévő versenyen mindent megtesznek azért, hogy harcba szálljanak a konstruktőri 4. helyért a McLaren ellen – habár tudja, nem lesz könnyű dolguk.
A Mercedes Forma-1-es csapatát irányító Toto Wolff elismerte, veszélyes vizekre eveznek azzal, hogy 2021-től motorokkal látják el a McLaren csapatát, jó esély van ugyanis arra, hogy a wokingiak a német istálló riválisává lépnek elő.
A Ferrari Forma-1-es csapatát irányító Mattia Binotto úgy véli, ha tökéletesen dolgoznak, ugyanolyan versenyképesek lehetnek a hétvégi Japán Nagydíjon, mint a legutóbbi versenyhelyszíneken.
A Ferrari versenyzője, Charles Leclerc azt mondja, minden évben nehéz visszatérni a Forma-1-es Japán Nagydíjnak otthont adó Szuzukába, hiszen 5 éve itt szenvedett tragikus balesetet gyerekkori barátja, Jules Bianchi.
Másfél hete harangoztuk be Olvasóinknak a ‘Mercedes-Benz W124 Balkan Meeting’ nemzetközi találkozót, amely múlt hétvégén, október 5-én került megrendezésre. A rendezők előzetes ígéretének megfelelően mintegy száz W124-es Mercedes-Benz jelent meg az albertfalvai (Budapest, XI. kerület) Pappas Auto parkolójában, a magas ‘nézettség’ pedig minket is me
A Ferrari, a Red Bull és a Mercedes részvételével két napon át dolgozott a héten 2020-as abroncsain a Pirelli – az olasz gyártó hamarosan ki is jelölhető jövő évi gumispecifikációit.
Az Alfa Romeo sora annak ellenére sem megy túl jól, hogy modelljei már többször is bizonyították tesztjeinken, egyáltalán nincs szégyenkeznivalójuk – sőt, kiváló ár/érték arányukkal a prémium szegmens amolyan titkos befutói is lehetnek. A Genfi Autószalonon sem kaptak túl nagy figyelmet, pedig Tonale névre keresztelt kompakt crossover koncepciójuk
Noha az i3 és az i8 bemutatásakor a BMW célja még egyértelműen az volt, hogy jövőbemutató formákkal hívja fel a figyelmet az alternatív hajtáslánccal szerelt modelljeire, azóta már máshogy állnak ehhez a kérdéshez. Mivel mostanra már nem számítanak jövőautónak a villanyos modellek, így a megjelenésük is beleolvadhat a hétköznapibb típusok sorába –
A MOL ma délelőtt bejelentette, hogy most pénteken tovább csökkenti az üzemanyagok árát: október 11-től a benzinért literenként három, míg a gázolajért két forinttal kell majd kevesebbet fizetnünk. A legutóbbi árcsökkentésre különben épp ma került sor: hajnalban (ezúttal csak) a gázolaj ára mérséklődött, 4 forinttal.
A világbajnoki pontversenyben élen álló Lewis Hamilton szerint „fantasztikus” küzdelem vár a Forma-1 rajongóira a három élcsapat között a hétvégi Japán Nagydíjon.
A Forma-1 csapatai attól tartanak, jelentősen megnövekedhetnek a költségek 2020-ban azzal, ha néhány versenyhétvégén időmérő futamokat tartanának a jól megszokott kvalifikációk helyett.
Sajnos kevés autóról mondhatjuk el azt, hogy egy generációváltás után az új modell kevesebbe kerül, mint a régi. Ám az új VW e-Up! és a Skoda Citigo iV növelt hatótáv mellett is olcsóbb lett.
A kompakt crossoverek térhódítása megkérdőjelezhetetlen, az elmúlt években egyetlen kategória sem fejlődött akkorát az értékesítési darabszámok tekintetében, mint ez a szegmens. Nem meglepő hát, hogy egyetlen autógyártó sem szeretne kimaradni ebből, de a Lexus most az UX-szel egy kis késéssel csatlakozott az egyre népesebb sereghez. Ezúttal hibrid
Szeptemberben beestek a Suzuki hazai eladásai, legalábbis a regisztrációs adatok szerint, a márka ugyanakkor megnyugtatott mindenkit: még így is övek az idei eladások ötöde, puskaporuk pedig a jövőre nézve is van.
Oroszország után Japánban folytatódik a 2019. évi Forma-1-es világbajnoki sorozat: a mezőny Szuzukában vendégeskedik, ahol azonban az időjárás keresztülhúzhatja a programot.
Nagyot változott most a helyzet a BMW-nél, eggyel kevesebb hátsókerekes modell maradt, a legkisebb már fronthajtással folytatja. Ennek szinte mindenki örülni fog, aki kompaktban gondolkozik.
A Forma-1-es Japán Nagydíj szervezői mindent megtesznek annak érdekében, hogy minimalizálják az előttünk álló versenyhétvége programjának módosítását a Hagibisz tájfun miatt – azt azonban leszögezték, a biztonság elsődleges.
Lewis Hamilton, a Mercedes F1-es pilótája állítja, sosem kérte csapatát arra, hogy elsőszámú versenyző legyen csapaton belül – amikor így történt, az éppen az adott éves teljesítményén múlt.
A BMW nemrég mutatta be a 8-as BMW harmadik, és egyben utolsó modellváltozatát a Gran Coupé képében, és ahogyan a Coupé és Cabrio verziókból, úgy végre a négyajtós kivitelből is megérkezett a vérbeli M kivitel, akár 625 lóerővel. Kár lenne tagadni, hogy az M8 (Competition) Gran Coupé ezzel a bajorok kínálatának egyik legkívánatosabb tagjává vált, e
Könnyen elképzelhető, hogy szombat helyett vasárnap tartják majd a Forma-1-es Japán Nagydíj időmérő edzését, a Hagibisz tájfun miatt ugyanis várhatóan nem tud majd pályára gurulni a száguldó cirkusz mezőnye holnapután.
Lewis Hamilton, a Mercedes versenyzője elárulta, örül, hogy riválisa, Sebastian Vettel szingapúri győzelmével „visszatért”, hiszen nehéz időkön ment keresztül a német.
Már csak egy hét választ el minket a Volvo első tisztán elektromos modelljének bemutatójától, és a múlt heti skiccek után – melyek a külcsínről árultak el néhány részletet – ezúttal az utastérről osztott meg néhány képet a svéd márka, de egy rövidke videót is megosztottak velünk, amin az új multimédiás rendszer képességeit mutatják be nekünk.