Bár a vasárnapi verseny után azt mondta, Sebastian Vettel keményebb büntetést érdemelt volna, Lewis Hamilton szerint a Ferrari versenyzője nem azért hibázott Franciaországban, mert nem bírja a nyomást. Vettel a 3. helyről rajtolt Le Castellet-ben, az első kanyarban azonban összeütközött Valtteri Bottasszal, így mindketten a mezőny végére csúsztak v
Mindössze 2 centivel hosszabb elődjénél az új, harmadik generációs Citroën Berlingo, ami sziluettre és hátulról nagyjából az elődje, ám mégis egy teljesen új és sokkalta jobb autó lett.
Újabb aggodalomra adott okot a Mercedes számára Sergio Perez múlt vasárnapi motorproblémája – árulta el Toto Wolff, a német gyártó motorsport-igazgatója. A Mercedes a korábbi megbízhatósági aggályok után a Francia Nagydíjon vetette be új specifikációjú erőforrását, melyet a gyári versenyzők eredményesen használtak Le Castellet-ben. Rajtuk kívül a W
Néhány nappal a Toyota japán kínálatában zászlóshajónak számító Century bemutatása után a kevésbé „arisztokratikus” luxusgép, a Crown bájait is megmutatták.
Nem nyugodhatunk egy frissen bemutatott BMW után sem, máris jönnek a hírek a további újdonságokról. Amerikában kapták lencsevégre a harmadik generációs X6-ot.
Az Aston Martin autói mindig is a sportosság és az elegancia tökéletes harmóniáját nyújtották, és bár teljesítményből sosem volt hiány, nem a katalógusadatok leszorítására törekedtek – persze így is mindig kellően gyorsak voltak. Az új generációs modellek azért már számok terén is jól teljesítenek, most pedig az angolok végre leleplezték vadonatúj zászlóshajójukat, ami minden fronton a márka…

Napokon belül bejelentheti 2019-es versenyzői felállását a Mercedes Forma-1-es csapata. A német istállónál Lewis Hamilton és Valtteri Bottas szerződése is lejár az idei szezont követően, az F1VILÁG azonban úgy értesült, a címvédő alakulat nem kíván változtatni felállásán a következő évre. Ami Lewis Hamilton szerződését illeti: mindkét fél közös úto
A jelenleg futó Audi A4 már három éve mutatkozott be, ami azt jelenti, hogy nagyjából a modellciklusának felénél jár a négykarikások középkategóriása. Ennek megfelelően a németek készültek is egy kisebb frissítéssel, ami bár elmarad az ilyenkor megszokott ráncfelvarrásoktól, de így is hoz újdonságokat a négyajtós és a kombi A4 palettájára.

A különböző védjegyek és formatervezési minták az autózás világában kiváló kiindulópontként szolgálnak a szaftos pletykákhoz, melyek jó része később valósággá is válik. Van, hogy kész autókat láthatunk különböző digitális rajzokon, de olyan is előfordul, hogy csak egy-egy típusjelet védetnek le a márkák. Ezt tette most a BMW is, és nem meglepő módon rögtön elindultak a találgatások – kiváltképp,…

Némileg változott az Audi középkategóriás szedánja és kombija. Az új A4 friss arcot hoz, sportosabb, látványosabb kiegészítőket és technikai csemegéket.
A Mazdának japán gyártóként rengeteg hagyománya van, és ezek közül az egyik az agyagmodellek használata autóik tervezésekor. A gyáriaknak azonban úgy tűnik, hogy lassan fel kell adnia, vagy legalábbis újra kell gondolnia majd ezt a megoldást, ugyanis a tökéletes formák iránti vágy erősebb a japánokban, így be kell vetniük a digitális formatervezés technológiáját is.

Az Audi korábban már bejelentette, hogy augusztus 30-án leplezi le első teljesen elektromos crossoverét, az e-tront, most azonban szervezési okokból elhalasztották a bemutatót a négykarikások, és pontos időpontot ugyan még nem határoztak meg, de még idén megérkezik majd a négykerekű. Sokan azonban arra gyanakodnak, hogy nem szervezési problémák, hanem az Audi vezérigazgatójának letartóztatása áll…

A kompaktok mezőnyében ma már mindenki arra törekszik, hogy hozza a kötelezőt a lehető legtöbb tekintetben. Mindez dicséretes, az utóbbi időben már-már alig találkozunk nagyobb gondokkal küzdő alsó-középkategóriással, ám ennek a törekvésnek a hátulütője is megvan: az egyedi megoldások a háttérbe szorulnak. Ezt a csorbát igyekezett kiküszöbölni a Hyundai az i30 Fastback életre hívásával, amely…

A Red Bull holland versenyzője, Max Verstappen elárulta, kicsit dühíti, hogy miközben őt rengeteget kritizálták a szezon első versenyei után, addig a Francia Nagydíj első körében hibázó Sebastian Vettelről alig beszélnek. Verstappen sok hibát elkövetett az idény első felében, melyek miatt számos kritika érte. Sokak szerint az ifjú versenyzőnek vált
Magabiztosan, világbajnoki éllovasként érkezik meg a hétvégi Osztrák Nagydíjra a Mercedes Forma-1-es csapata. A német istálló vezetője, Toto Wolff biztos benne, a győzelemért harcolhatnak vasárnap, ehhez azonban mindent jól kell csinálniuk. A szakember izgalmas küzdelmet jósol. Lewis Hamilton révén a címvédő istálló magabiztos győzelmet aratott a m
Régi jó ismerős, de csak most tért be hozzánk úgy, ahogy számítottunk rá. Az Insignia kombija óriási, automatával és összkerékhajtás nélkül tehettük végre próbára.
2019-re akár a McLarenhez is visszatérhet a Forma-1 2007-es világbajnoka, Kimi Räikkönen – méghozzá Fernando Alonso helyére. A finn versenyző jelenleg érvényes szerződése az idei szezon végén lejár a Ferrarinál, múlt héten pedig az a hír látott napvilágot, miszerint a maranellóiak eldöntötték, nem hosszabbítanak Räikkönennel, helyére pedig Charles
Az Alfa Romeo még 2013-ban mutatta be a 4C-t, amivel sokak meglepetésére olyan modelleket vettek célba, mint a Porsche Cayman. A pillekönnyű sportautó hamar a rajongók kedvence lett, és mi is igazán szeretjük, ám eladások tekintetében nem hozta azt, amit vártak tőle a gyáriak. Éppen ezért jövőre leállítják az autó gyártását, de azért hagynak némi fogódzót a rajongóknak, ugyanis a Spider kivitel…
A Mercedes-Benz tavaly dobta piacra első pickupját az X-osztály képében, amely az első prémium szereplő ebben a szegmensben – legalábbis papíron. A menetpróbán még csak a Nissantól származó dízelmotorral tehettük próbára az autót, de hamarosan a csillagosok saját, 258 lóerős, V6-os hajtásláncával is elérhető lesz a négykerekű. Éppen utóbbi bemutatója kapcsán készült el interjú a gyáriak…

A Goodwood Festival of Speed az autózás világának egyik legnagyobb ünnepe, ahol a legdrágább veteránoktól kezdve a legmodernebb szuperautókon keresztül egészen az egyedi koncepciókig mindenféle négykerekűt megcsodálhatnak a látogatók – ráadásul mozgásban, köszönhetően a nagyjából 1,86 kilométeres kis „hegyi felfutónak”. Idén először azonban olyat láthat majd a közönség, amit korábban még soha: a…
Ez most nem az a tipikus gazdag amerikai ficsúros, közúton veszélyesen közlekedős sztori, ezek inkább a nullából is mókázni képes fajtából valók. Összedobtak két kocsit Legóból!
A Goodwood Festival of Speed az autózás világának egyik legnagyobb ünnepe, ahol a legdrágább veteránoktól kezdve a legmodernebb szuperautókon keresztül egészen az egyedi koncepciókig mindenféle négykerekűt megcsodálhatnak a látogatók – ráadásul mozgásban, köszönhetően a nagyjából 1,86 kilométeres kis „hegyi felfutónak”. Idén először azonban olyat láthat majd a közönség, amit korábban még soha: a…
A Rolls-Royce kétségtelenül kiemelkedik az autóipar sűrűjéből, de ez azért nem jelenti azt, hogy egyáltalán nem kell figyelembe vennie semmit, ami hatással van a piacra. Erre volt tökéletes példa a Cullinan SUV bemutatása, amit az emelt hasmagasságú modellek iránti elképesztő kereslet hatására készítettek el az angolok – hiszen még a legexkluzívabb szegmens vásárlóit sem kerülték el ezek a…
Ha az utcán nem lenne elég, hogy mindenkinél gyorsabb vagy, mostantól versenypályán is odapörkölhetsz a nagyok orra alá egy Teslával, elkészült ugyanis a kulcsrakész versenyautó.
Az Audi nincs könnyű helyzetben az elmúlt időszakban, hiszen letartóztatták vezérigazgatóját, Rupert Stadlert, méghozzá a dízelbotrány kapcsán. Mindezek ellenére persze nem áll meg azélet a négykarikások háza táján – habár első elektromos crossoverük bemutatóját elhalasztották –, és folyamatosan újabb és újabb hírek látnak napvilágot a jövőbeli modellekkel kapcsolatban. Ezúttal a Q9 esetleges…
A Rolls-Royce kétségtelenül kiemelkedik az autóipar sűrűjéből, de ez azért nem jelenti azt, hogy egyáltalán nem kell figyelembe vennie semmit, ami hatással van a piacra. Erre volt tökéletes példa a Cullinan SUV bemutatása, amit az emelt hasmagasságú modellek iránti elképesztő kereslet hatására készítettek el az angolok – hiszen még a legexkluzívabb szegmens vásárlóit sem kerülték el ezek a…
Az Audi nincs könnyű helyzetben az elmúlt időszakban, hiszen letartóztatták vezérigazgatóját, Rupert Stadlert, méghozzá a dízelbotrány kapcsán. Mindezek ellenére persze nem áll meg azélet a négykarikások háza táján – habár első elektromos crossoverük bemutatóját elhalasztották –, és folyamatosan újabb és újabb hírek látnak napvilágot a jövőbeli modellekkel kapcsolatban. Ezúttal a Q9 esetleges…
A tökéletesség bizony erősen relatív, kiváltképp, ha az autózás világáról beszélünk. A hosszú évek alatt azt hiszem az már mindenki számára nyilvánvaló, hogy kompromisszummentes négykerekű nem létezik, az egyik tulajdonság javára egy másik szinte biztosan csorbulni fog, és minél közelebb kerülünk az egyensúlyhoz, általában annál „unalmasabb” modellekkel találkozhatunk. A Mazda MX-5 tervezőit ez az…

A SsangYong Rexton G4 nem csak ámít a katalógusában feltüntetett terepjáró-képességekkel. Valóban jól boldogul nehezebb terepen is, miközben a prémium szabadidő-autók kényelmét nyújtja az utastérben.
A Porsche kerek évfordulót ünnepel idén, amire minden lehetőséget megfognak. Fővárosunk egyik pompás helyszínét is birtokba vették, és olyat csináltak, ami gyönyörködtet.
Korábban több ízelítőn is megmutatta már nekünk a McLaren legújabb „csodafegyverét”, de most végre teljes valójában leleplezték legkisebb modelljük megvadított változatát, ami a várakozásoknak megfelelően az LT jelzést kapta, méghozzá egy 600-as számmal előtte – és mind tudjuk, hogy mit is jelent ez pontosan. A bébi McLaren nem csak teljesítményben fejlődött: minden fronton élesebbé vált az autó.

A Challengerrel korábban a Dodge is meglovagolta a retró izomautók visszatérésének trendjét, és mostanra talán ez maradt az egyetlen modell, ami továbbra is foggal-körömmel ragaszkodik a múltidéző formákhoz – persze a Chevrolet Camaro és a Ford Mustang is megmaradtak izomautónak, de azok azért sokat finomodtak. Ezen pedig a legújabb frissítéssel sem akartak változtatni az amerikaiak, ráadásul…
A Honda CR-V nermég lépett új generációba, de a japánok többi modellje is egészen friss, így nem csoda, hogy kisebbik crossoverüket, a HR-V-t is szeretnék jó formában tartani. Ennek örömére már be is mutatták az autó frissített verzióját, és bár egyelőre csak az amerikai változatról rántották le a leplet, szinte biztosra vehetjük, hogy az öreg kontinensen is nagyjából ugyanezeket a változtatásokat…
A hétvégén Ausztriába látogat a Forma-1 mezőnye, az Osztrák Nagydíj a 2018-as idény 9. állomása lesz. Mutatjuk a közvetítési időpontokat. Bár a pénteki szabadedzéseket, illetve a szombati utolsó gyakorlást az M4 Sporton kísérhetjük figyelemmel, az időmérő edzést, illetve a vasárnapi versenyt a labdarúgó-világbajnokság küzdelmei miatt ezúttal is a D