Azok az autóvezetők kaphatnak ingyenes képzésre feljogosító vouchert, akiket közúti ellenőrzés során megállítanak a rendőrök, de mindent rendben találnak.
A Mazda MX-5 legújabb, negyedik generációja is sokkal inkább az élmények, mintsem a teljesítmény hajhászásáról szól, ugyanakkor az erősebbik, 160 lovas hajtáslánc és a kevesebb mint egy tonnás üres tömeg bizony megteszik a hatásukat. Eljött azonban a pillanat, hogy a nagyravágyóbbak igényeit is kielégítse a Mazda, ugyanis Japánban néhány szerencsés már kipróbálhatta a frissített MX-5-öt, amely…

A német prémiumtrió közül egyedül az Audi az, amelyik – legalábbis saját néven – a kiskategóriában is kínál négykerekűt, méghozzá az A1 képében. A jelenleg futó első generáció már elég koros, de hamarosan érkezik a vadonatúj verzió, ugyanis az Audi nem mond le erről a szegmensről. A négykarikások pedig már meg is osztottak velünk egy ízelítőt a következő A1 utasteréről.

Egy kínai startup az év elején bemutatta autógyártási terveit, amelyhez befektetőket keresett. A szükséges pénz már össze is jött, így hamarosan elkezdődhet egy új ázsiai luxus SUV gyártása.
Részecskeszűrő, AdBlue, csalások, pénzbírság, kitiltás – szegény dízelmotorok kontója nem áll túl jól mostanában, ami az eladásokon is meglátszik. Az öngyulladós személyautók a kereskedésekben porosodnak, a készletek halmozódnak, a vásárlók pedig a benzines és az elektromos modellek felé fordulnak. De vajon tényleg jogos a dízelmotor mellőzése?
Sokan örültek volna, ha hazánkban épül a Land Rover legújabb gyáregysége, azonban végül Szlovákiát, és azon belül is Nyitra települését választották az angolok. Északi szomszédaink pedig büszkén húzhatják ki magukat, ugyanis a Land Rover az Discovery gyártását helyezi majd az új üzembe – a márka anyaországában azonban kevésbé örülnek ennek, ugyanis elbocsátások várhatók a gyáriak Solihullban lévő…

Tegnap még csak egy nagyon sejtelmes fotót osztott meg velünk a Škoda a hamarosan érkező Kodiaq RS-ről, ma már azonban egy közel egyperces videóval is készültek nekünk, amin máris jóval többet mutattak meg nekünk. Álcázás persze van a Nürburgringre kivitt prototípuson, de néhány részlet azért így is kiderül a kisfilmből, amiben azt mutatják be, ahogyan Sabine Schmitz, a Zöld Pokol jól ismert…

A Volkswagen California, amely Kategóriájának legsikeresebb lakóautója újabb mérföldkőhöz érkezett. A Hannover Limmer körzetében található üzemben ugyanis elkészült a 100 000. California lakóautó és a „négy keréken guruló szabadság álma” várhatóan egy újabb gyártási rekordhoz segíti a Volkswagen márkát az idei évben. Csak a tavalyi évben a márka rekordmennyiségű, 15 155 darabot gyártott a…