Statikusan láttuk már a végre egyszerűsített nevű Kia Ceed harmadik generációját, most pedig vezethettük is, versenypályára is vihettük, az állunk pedig csöppet leesett.
A világ legnagyobb darabszámban eladott szedánja 14 év szünet után visszatér Európába: a világ legnépszerűbb autóinak TOP10-es listáján bérelt hellyel rendelkező Camry a Toyota legújabb generációs, hibrid hajtásával érkezik. A Toyota vadonatúj zászlóshajója 2019 első negyedévétől lesz elérhető Európában, érkezésével pedig nem csak a magánvásárlók piacán hozhat új, környezetbarát alternatívát a…

A Mercedes-Benz nemrég frissítette a C-osztályt, és a ráncfelvarrás keretein belül természetesen az AMG verziók is megújultak. A középkategóriás kínálatában jelenleg három ilyen kivitel található, méghozzá a 390 lóerős 43-as, a 476 lovas 63-as és az 510 tagú ménest megmozgató 63 S. Egy most kiszivárgó dokumentum szerint azonban hamarosan újabb AMG verziót köszönthetünk majd a C-osztály palettáján,…

Az okostelefonok mostanra életünk szerves részét képezik, így nem csoda, hogy egyes autógyártók és más vállalatok az autózás világában is egyre nagyobb szerepet szánnának az ilyen mobil eszközöknek. A Mercedes-Benz már most is kínál fejlett nyitási-indítási lehetőségeket az okostelefon segítségével, a Car Connectivity Consortium (CCC) nevű cég pedig kifejezetten ilyen technológiák fejlesztésére…

A Volvo köztudottan az elektromos autózás híve, amit jól mutat az is, hogy minden új generációs modelljükből készítenek konnektoros hibrid változatot – a 60-as széria esetében rögtön kétfélét is. A svédek azonban nemsokára bemutatják az első tisztán elektromos négykerekűjüket is, a gyáriak formatervezésért felelős vezetője, Thomas Ingenlath pedig azt is megerősítette, hogy ez az XC40 villanyos…

A Lamborghini híres arról, hogy még mindig ragaszkodik a szívó V10-es és V12-es motorokhoz – legalábbis a kőkemény sportautóik esetében, hiszen az Urus SUV V8-as turbóst kapott. A gyáriak műszaki vezetője, Maurizio Reggiani pedig megnyugtatta a rajongókat, hogy a bikás márka nem fog lemondani a megszokott szívómotorokról, ám mivel nekik is meg kell majd felelniük a különböző normáknak, így…

Már tavaly óta folyamatos az építkezés az M2-es autópályán. Nem mindenki bírja a forgalomlassítást, de megoldásnak semmiképp sem nevezhető az, ami az alábbi videón látható.
Már a becsült értéke is borzalmasan magas a harmadik legyártott Ferrari 250 GTO-nak, azt suttogják, minden idők legdrágább autója is lehet, amit alig pár hete döntött meg egy másik GTO.
A Mazda CX-5 immár hetedik évét tapossa a piac egyik legfontosabb kategóriájában, a közepes crossoverek között, a japánok pedig továbbra is kitartanak a klasszikus technikai megoldások mellett: benzinfronton például a konkurensekkel ellentétben még mindig nem adták be derekukat, tehát a downsizing jegyében tervezett kisebb méretű feltöltős motorok helyett továbbra is kitartanak a (2 és 2,5…

Az új Focus több szempontból is jóval több lesz elődjénél, futóművén például rengeteget dolgoztak. A megfelelő csillapítás érdekében az első és hátsó futómű kommunikál egymással.