2018. április 5. csütörtök

ápr. 5
16:57
641 lóerős Alfa Giulia kupé a láthatáron (Autónavigátor)
Nem elég, hogy piszok jól nézhet ki a kétajtós Alfa Giulia kupé, minden eddiginél erősebb, 641 lóerős hibrid hajtásláncot kaphat, egyenesen a LaFerrariból.
ápr. 5
17:27
Nyugdíjba küldi a mérnököket a mesterséges intelligencia? (Autónavigátor)
A Hackrod ígérete szerint olyan könnyű lesz megtervezni álmaid autóját, mint egy számítógépes játékkal játszani.
ápr. 5
18:57
Rájuk fáj a fogunk: négyajtósok, amiket Európában is szívesen látnánk (Auto Pult)
A crossovereknek és SUV-knak kétségtelenül vannak a jó tulajdonságaik, azonban egy sor hátrányt is fel lehet sorolni velük kapcsolatban, így máig sem teljesen egyértelmű, hogy miért is kezdik szinte visszafordíthatatlanul átvenni a hatalmat az autópiacon. Az öreg kontinensen ez kiváltképp igaz, és bár nem ez az egyetlen oka annak, hogy nálunk sosem voltak igazán keresettek a nagyobb négyajtósok és…
ápr. 5
19:15

19:39
Melyik a legbiztonságosabb kompakt SUV? (Autónavigátor)
Az USA-ban az Insurance Institute for Highway Safety (IIHS) hasonló törésteszteket végez, mint Európában az Euro NCAP. A legutóbbi töréstesztjeiken a kompakt SUV kategória néhány szereplőjét vizsgálták.

2018. április 6. péntek

ápr. 6
5:39
Lucky 13, avagy a Honda Jazz tiniként is megbízható (Autónavigátor)
Tizenhárom évnyi használat szinte alig látszik a Jazz utasterén, a külsején pedig még annyira sem fedezhető fel az idő vasfogának nyoma.
ápr. 6
8:21
Vajon mitől félünk leginkább vezetés közben? (Autónavigátor)
Mennyire félünk a csúszós utaktól? A motorosoktól vagy a kerékpárosoktól tartunk jobban? Rettegünk a jobbkezes utcáktól, vagy inkább a kézifékes indulás okoz álmatlan éjszakákat? Kiderítettük!
ápr. 6
10:33
Új kiegészítőket és OPC Line csomagot kapott az Opel Grandland X (Auto Pult)
Az Opel Grandland X kétségtelenül a németek egyik legdivatosabb modellje jelenleg, ráadásul tesztünkön is bizonyította már rátermettségét. Nemrég egy új, izmos dízelmotorral is bővült a palettája, most pedig ismét friss opciókat is kiegészítőket jelentettek be a villámosok: a rengeteg praktikus, gyári megoldás mellett elérhető lett az OPC Line csomag, ami az amúgy is mutatós formákat még…
ápr. 6
11:09
Visszatér a versenypályára a TVR (Auto Pult)
A TVR nemrég tért vissza az autóiparba a vadonatúj Griffith sportautóval, és mi sem bizonyíthatná jobban, hogy az angoloknak komoly szándékaik vannak a jövőre nézve, hogy máris visszatérnek a versenypályára is. A TVR a Rebellion Racing csapatával együttműködve száll be már idén a WEC sorozatba, méghozzá rögtön a legmagasabb, LMP kategóriában – a történetben azért egyelőre még van egy kis csavar.
ápr. 6
11:09
A bolygó legtisztább hibridje alkoholos befolyás alatt áll (Autónavigátor)
Etanol üzemű hibrid Priust mutatott be a Toyota Brazíliában. A helyi igényekhez szabott jármű jelenleg a Föld legtisztább hibrid modellje.
ápr. 6
12:03
Egyedi 911 GT3 RS-sel jelentkezett a Porsche Exclusive Manufaktur (Auto Pult)
A Porsche Exclusive Manufaktur részlege bizony nem átall minket időről időre lenyűgözni. A 911 Turbo S Exclusive Series-re biztosan mindenki emlékszik még, ezúttal pedig a Genfben frissült GT3 RS-hez készítettek egy teljesen egyedi konfigurációt. Ezúttal azt igyekeztek megmutatni, hogy a versenypályára kihegyezett 911 sem csak rikító színekben, versenycsíkokban mutat jól.
ápr. 6
12:39
Visszatér a versenypályára a TVR (Auto Pult)
A TVR nemrég tért vissza az autóiparba a vadonatúj Griffith sportautóval, és mi sem bizonyíthatná jobban, hogy az angoloknak komoly szándékaik vannak a jövőre nézve, hogy máris visszatérnek a versenypályára is. A TVR a Rebellion Racing csapatával együttműködve száll be már idén a WEC sorozatba, méghozzá rögtön a legmagasabb, LMP kategóriában – a történetben azért egyelőre még van egy kis csavar.
ápr. 6
12:41
Egyedi 911 GT3 RS-sel jelentkezett a Porsche Exclusive Manufaktur (Auto Pult)
A Porsche Exclusive Manufaktur részlege bizony nem átall minket időről időre lenyűgözni. A 911 Turbo S Exclusive Series-re biztosan mindenki emlékszik még, ezúttal pedig a Genfben frissült GT3 RS-hez készítettek egy teljesen egyedi konfigurációt. Ezúttal azt igyekeztek megmutatni, hogy a versenypályára kihegyezett 911 sem csak rikító színekben, versenycsíkokban mutat jól.
ápr. 6
12:43
Új kiegészítőket és OPC Line csomagot kapott az Opel Grandland X (Auto Pult)
Az Opel Grandland X kétségtelenül a németek egyik legdivatosabb modellje jelenleg, ráadásul tesztünkön is bizonyította már rátermettségét. Nemrég egy új, izmos dízelmotorral is bővült a palettája, most pedig ismét friss opciókat is kiegészítőket jelentettek be a villámosok: a rengeteg praktikus, gyári megoldás mellett elérhető lett az OPC Line csomag, ami az amúgy is mutatós formákat még…
ápr. 6
14:03
Először indul a Bentley a Pikes Peaken (Autónavigátor)
Kétszeres bajnokot igazolt a Bentley az amerikai hegyi megmérettetésre. Vajon sikerül rekordot döntenie a Bentayga és Rhys Millen párosnak?
ápr. 6
16:33
Már 2020-ban jöhet a Mercedes S-osztály elektromos párja (Auto Pult)
A Mercedes-Benz hamarosan útjára indítja a teljesen elektromos modelleket kínáló EQ sorozatát, és a csillagosok azt is elárulták már, hogy ezután bizony nem lesz megállás. Szinte minden kategóriában készülnek ilyen EQ modellel, amelyek viszonylag gyors egymásutánban fognak bemutatkozni – elég csak a korábbi koncepciókra gondolni, mint a Generation EQ és az EQ A. Ezúttal egy interjúban azt emelték…
ápr. 6
16:39
Átadták a századik új magyar tűzoltóautót (Autónavigátor)
Rába alvázra épülnek a tűzoltóság új járművei, amelyekből április 6-án újabb 10 darabot vehettek birtokba a tűzoltók.
ápr. 6
17:27
A következő Mercedes-AMG C 63 már biztosan hibrid lesz (Auto Pult)
A német prémiumtrióból egyedül a Mercedes-AMG tart még ki a V8-as mellett a középkategóriában, hiszen az Audi RS4/RS5 és a BMW M3/M4 is hat hengerre váltott már. Ellenben a C 63-mal, ami nem csak az egyetlen nyolchengeres a három közül, de a legerősebb is, hiszen S verzióban 510 lóerőt szuszakol ki magából a négyliteres duplaturbós – és persze ennél jóval többet is tud a nagyobb testvérekben. El…
ápr. 6
18:21
Már 2020-ban jöhet a Mercedes S-osztály elektromos párja (Auto Pult)
A Mercedes-Benz hamarosan útjára indítja a teljesen elektromos modelleket kínáló EQ sorozatát, és a csillagosok azt is elárulták már, hogy ezután bizony nem lesz megállás. Szinte minden kategóriában készülnek ilyen EQ modellel, amelyek viszonylag gyors egymásutánban fognak bemutatkozni – elég csak a korábbi koncepciókra gondolni, mint a Generation EQ és az EQ A. Ezúttal egy interjúban azt emelték…
ápr. 6
18:23
A következő Mercedes-AMG C 63 már biztosan hibrid lesz (Auto Pult)
A német prémiumtrióból egyedül a Mercedes-AMG tart még ki a V8-as mellett a középkategóriában, hiszen az Audi RS4/RS5 és a BMW M3/M4 is hat hengerre váltott már. Ellenben a C 63-mal, ami nem csak az egyetlen nyolchengeres a három közül, de a legerősebb is, hiszen S verzióban 510 lóerőt szuszakol ki magából a négyliteres duplaturbós – és persze ennél jóval többet is tud a nagyobb testvérekben. El…
ápr. 6
18:57
Korzika szűk kanyarjaiban küzd a Yaris WRC (Autónavigátor)
Negyedik fordulójához érkezett az idei Rali Világbajnokság. A helyszín Korzika, ahol a szezon első végig aszfaltos versenye vár a Toyota Yaris WRC versenyautóra.

2018. április 7. szombat

ápr. 7
6:03
Vigyázat! Függőséget okoz! – Honda Jazz teszt (Autónavigátor)
„Klasszikus” szívómotor, kicsi tömeg, feszes futómű. Akár egy sportautó jellemzőiről is kezdődhetne a felsorolás, de most a Honda Jazz tulajdonságait soroltam. És még nem értem a végére!
ápr. 7
10:09
Olvasónk sztorija: fél évig tartott autója papírozása (Autónavigátor)
Ahogyan olvasónk fogalmaz, a közelmúltban végigjárt egy „egy meglehetősen ingoványos utat a magyar bürokrácia útvesztőjében”. Okulásul pedig meg is osztotta velünk, veletek.
ápr. 7
10:15
Opel Insignia Sports Tourer 2.0 D Aut. teszt - Az utolsó; pedig milyen jó! (Auto Pult)
Amikor tavaly év elején bemutatkozott az Opel Insignia második generációs, Grand Sport nevű ötajtós, aztán kicsit később Sports Tourer névre keresztelt puttonyos kivitele, akkor még nem tudtuk, hogy a villámosok új zászlóshajója történelmi jelentőséggel bír majd.
ápr. 7
12:21

15:03
Szép vagy ronda? Dönts te! Lexus arcot kapott a Toyota Prius (Autónavigátor)
Szögezzük le: nem gyári kreálmány a lexusosított, de továbbra is Toyota emblémát hordó Prius.
ápr. 7
19:09
Mégis ott lehet a Porsche a Le Mans-i 24 órás verseny élén (Autónavigátor)
Lemondott az LMP1 programról a Porsche a Hosszútávú Világbajnokságon, viszont a biztonsági autókat szállítva mégis a mezőny élén találhatják magukat.

2018. április 8. vasárnap

ápr. 8
6:09
Tud ez menni végre! – Renault Espace 1.8 TCe (Autónavigátor)
Zavarba ejtően kis motorjai után a Renault is rátért arra az útra, amin már elfogadható méretű motorok kerülnek az autóikba. Az 1,8-as Espace nem csak kényelmes, de menni is tud, hála a sportos léleknek.
ápr. 8
10:03
Gladiátorképzőbe küldték a Toyota Hiluxot (Autónavigátor)
Brutális terepjárót faragtak az idén 50. születésnapját ünneplő Toyota Hiluxból.
ápr. 8
14:09
Nem kell tankolni a zsámbéki rendőrök új autóját (Autónavigátor)
Négy település önkormányzata villanyautót adományozott az őket szolgáló Zsámbéki Rendőrőrsnek, a rendőrök így szó szerint lopakodó üzemmódban is dolgozhatnak.
ápr. 8
18:09
Atomreaktorral működő Lada (Autónavigátor)
Milyen autókat gyárt majd a Lada szűk fél évszázad múlva? Egy virtuális dizájner eljátszott a gondolattal és megrajzolta a jövő orosz népautóját.
ápr. 8
21:27
Vettel nyerte az idei második futamot Bahreinben (Autónavigátor)
Ausztrália után Bahreinben is győzelmet aratott a Ferrari német pilótája. A második helyen Bottas, a harmadikon Hamilton végzett.

2018. április 9. hétfő

ápr. 9
5:33
Csinos legyen, vagy sportos? X2 vs. E-Pace (Autónavigátor)
A BMW szinte minden modelljével kategóriát teremt, a Jaguar követi a divatot, de mindent kicsit nagyobban csinál. A két új kis SUV meccse nem egyszerű, a választás izzasztó lesz.
ápr. 9
8:21
Most hétvégén Oldtimer Show (Autónavigátor)
Három héttel ezelőtt már szinte mindent elmondtunk az idén is a Vasúttörténeti Parkban megrendezésre kerülő Oldtimer Show-ról, de egy emlékeztető sosem árt a most hétvégi programról.
ápr. 9
10:51
Kiszivárgott képeken láthatjuk a 410 lóerős BMW M2 Competitiont (Auto Pult)
A BMW M2 tovább vadított, Competition változatának érkezése már régóta biztos, és bár a bemutató április vége felé lesz esedékes, úgy tűnik néhány hivatalos fotó kicsúszott a németek markából, így már most megcsodálhatjuk, hogy milyen lesz az újdonság. Nem elég, hogy a képek nyilvánosságra kerültek, néhány pontos adat is napvilágot látott az autóról – nézzük, mit tudunk eddig.
ápr. 9
11:39
Kinyírják a SUV-ok a hagyományos szedánokat és kisautókat (Autónavigátor)
Úgy tűnik, a vásárlók megállíthatatlanul a szabadidő-autók és a crossoverek felé fordultak az USA-ban. A GM és a Ford emiatt hamarosan megszünteti több modelljének a forgalmazását.
ápr. 9
12:03
Nincs megállás – felfelé bővítheti SUV kínálatát a Jaguar (Auto Pult)
A Jaguar hosszú ideig nem kívánt beszállni az emelt hasmagasságú modellek kategóriáiba, hiszen nem szerettek volna konkurenciát kreálni az egy tulajdonban lévő Land Rover modellekkel szemben. Az SUV őrület azonban olyan méreteket öltött, hogy muszáj volt beszállniuk, és ezt nagyon jól tették, ugyanis az F-Pace azóta is a márka legsikeresebb modellje. Azóta már a kisebb E-Pace is megjelent, és az…
ápr. 9
13:15
Még nagyobb energiákat fordít az elektromos autózásra a BMW (Auto Pult)
Noha minden prémiumgyártó komolyan veszi az elektromos jövőt, ahhoz nem férhet kétség, hogy a BMW lépett először: a bajorok az i3 és az i8 piacra dobásával, illetve a mostanra minden fontos kategóriában elérhető, kiváló képességekkel és jó árazással megáldott konnektoros hibridjeikkel bizony egy lépéssel a konkurencia előtt járnak. Ezt az előnyt pedig nem szeretnék leadni, és bejelentették, hogy…
ápr. 9
14:03
410 lóerővel bukott le a felhergelt BMW M2 (Autónavigátor)
Azzal csúfolták sokan az M2-őt, hogy nem is valódi M-es, hisz nagyon kevés specifikus alkatrészt kapott. A Competition kivitel most szinte mindent pótol.
ápr. 9
15:03
Nincs megállás – felfelé bővítheti SUV kínálatát a Jaguar (Auto Pult)
A Jaguar hosszú ideig nem kívánt beszállni az emelt hasmagasságú modellek kategóriáiba, hiszen nem szerettek volna konkurenciát kreálni az egy tulajdonban lévő Land Rover modellekkel szemben. Az SUV őrület azonban olyan méreteket öltött, hogy muszáj volt beszállniuk, és ezt nagyon jól tették, ugyanis az F-Pace azóta is a márka legsikeresebb modellje. Azóta már a kisebb E-Pace is megjelent, és az…
ápr. 9
15:05
Még nagyobb energiákat fordít az elektromos autózásra a BMW (Auto Pult)
Noha minden prémiumgyártó komolyan veszi az elektromos jövőt, ahhoz nem férhet kétség, hogy a BMW lépett először: a bajorok az i3 és az i8 piacra dobásával, illetve a mostanra minden fontos kategóriában elérhető, kiváló képességekkel és jó árazással megáldott konnektoros hibridjeikkel bizony egy lépéssel a konkurencia előtt járnak. Ezt az előnyt pedig nem szeretnék leadni, és bejelentették, hogy…
ápr. 9
15:07
Kiszivárgott képeken láthatjuk a 410 lóerős BMW M2 Competitiont (Auto Pult)
A BMW M2 tovább vadított, Competition változatának érkezése már régóta biztos, és bár a bemutató április vége felé lesz esedékes, úgy tűnik néhány hivatalos fotó kicsúszott a németek markából, így már most megcsodálhatjuk, hogy milyen lesz az újdonság. Nem elég, hogy a képek nyilvánosságra kerültek, néhány pontos adat is napvilágot látott az autóról – nézzük, mit tudunk eddig.
ápr. 9
16:39
Cseh villanyautó retro köntösben (Autónavigátor)
Háromszáz kilométeres hatótávot ígér az MW Motors elektromos autója.
ápr. 9
19:15
Vágyunk rá – megújult a Chevrolet Camaro (Auto Pult)
A Chevrolet éppen azelőtt nem sokkal kezdte el Európában is forgalmazni a Camarót, mielőtt végleg kivonultak volna az öreg kontinensről, így bár nem sokáig, de mi is belekóstolhattunk az amerikai izomautók világába – ráadásul először, hiszen a Mustangot csak később kezdték el itthon is forgalmazni. A Camaro azóta már többször megújult, most pedig ismét alaposan frissítették a négykerekűt a…
ápr. 9
19:15
Egymásnak engedték a két csúcs Alfa Romeót (Autónavigátor)
Naná, hogy nem bírták ki az olasz újságírók, hogy egymás mellé állítsák a Stelvio és a Giulia csúcsváltozatát. Videón mutatjuk a párharcot!
ápr. 9
19:17
Kimondatlan elsőbbség – Volkswagen Amarok V6 Aventura TDI teszt (Auto Pult)
A prémium kifejezés elég szubjektív: habár manapság leginkább a márka határozza meg, hogy melyik autó prémium, és melyik nem, vannak olyan kategóriák, ahol túl kell lépnünk ezen a módszeren. Erre tökéletes példa a Volkswagen, amely bár alapvetően a „mainstream”, azaz nem prémiumgyártók sorát erősíti, mégis vannak modelljei, amelyek nyugodt szívvel sorolhatók oda, és amennyiben a pickupok…
ápr. 9
22:33
Vágyunk rá – megújult a Chevrolet Camaro (Auto Pult)
A Chevrolet éppen azelőtt nem sokkal kezdte el Európában is forgalmazni a Camarót, mielőtt végleg kivonultak volna az öreg kontinensről, így bár nem sokáig, de mi is belekóstolhattunk az amerikai izomautók világába – ráadásul először, hiszen a Mustangot csak később kezdték el itthon is forgalmazni. A Camaro azóta már többször megújult, most pedig ismét alaposan frissítették a négykerekűt a…
ápr. 9
22:35
Kimondatlan elsőbbség – Volkswagen Amarok V6 Aventura TDI teszt (Auto Pult)
A prémium kifejezés elég szubjektív: habár manapság leginkább a márka határozza meg, hogy melyik autó prémium, és melyik nem, vannak olyan kategóriák, ahol túl kell lépnünk ezen a módszeren. Erre tökéletes példa a Volkswagen, amely bár alapvetően a „mainstream”, azaz nem prémiumgyártók sorát erősíti, mégis vannak modelljei, amelyek nyugodt szívvel sorolhatók oda, és amennyiben a pickupok…

2018. április 10. kedd

ápr. 10
7:33
Több lóerő, nagyobb élvezet – Sportautókból válogattunk (Autónavigátor)
Mélyen a zsebünkbe kell nyúlni a használt, de nagy köbcentis sportos autókért. Nem árt félretenni a karbantartásra sem, de egy-egy korábbi álom megvalósítása nem lehetetlen.
ápr. 10
9:15
Raliautó készült az új Renault Megane-ból (Autónavigátor)
Nem a Renaulttól, hanem a Prodrive-tól érkezett a Megane raliautó, különleges megoldással, a gyári RS-nél nagyobb motorral, 600 lóerővel és profi pilótával.

Keresés