2015. október 5. hétfő

okt. 5
8:36
Hivatalos: két év múlva önvezető autót dob piacra a Nissan (Auto Pult)
A Nissan már 2017-ben bemutatja az első autonóm, vagyis önvezető technikával rendelkező modelljeit. Mindezt David Moss, a járműfejlesztési alelnök jelentette be.
okt. 5
9:12
Ezerötös turbómotorral érkezik a Honda NSX kistestvére (Auto Pult)
Nevezhetjük az NSX kistestvérének, vagy az S2000 utódjának, de tény, hogy hamarosan hibrid sportautót dob piacra a Honda. A védjegy-rajzokon már látható modell 2018-ban érkezik, de már a hajtásláncról is tudni lehet egy, s mást: a lemezek alatt például a BMW i8-hoz hasonlóan 1,5 literes turbós benzinmotort is találunk.
okt. 5
10:06
Trónvárományos? - Opel Astra (2015) menetpróba (Auto Pult)
Az Opel modelljei az utóbbi években némileg kétarcúnak mutatkoztak tesztjeinken: technológia és motorizáltság terén a legmodernebbek közé sorolhatjuk őket, ugyanakkor a komoly súlyfelesleg és az ergonómiai bakik szinte az összes típusra jellemzőek voltak. Eddig! Megérkezett ugyanis a vadonatúj, K jelű Astra, melynek már a nemzetközi menetpróbán sikerült meggyőznie minket, hogy a nulláról indulva…
okt. 5
11:36

11:38
Hivatalos: két év múlva önvezető autót dob piacra a Nissan (Auto Pult)
A Nissan már 2017-ben bemutatja az első autonóm, vagyis önvezető technikával rendelkező modelljeit. Mindezt David Moss, a járműfejlesztési alelnök jelentette be.
okt. 5
11:40
Trónvárományos? - Opel Astra (2015) menetpróba (Auto Pult)
Az Opel modelljei az utóbbi években némileg kétarcúnak mutatkoztak tesztjeinken: technológia és motorizáltság terén a legmodernebbek közé sorolhatjuk őket, ugyanakkor a komoly súlyfelesleg és az ergonómiai bakik szinte az összes típusra jellemzőek voltak. Eddig! Megérkezett ugyanis a vadonatúj, K jelű Astra, melynek már a nemzetközi menetpróbán sikerült meggyőznie minket, hogy a nulláról indulva…
okt. 5
12:12
A legszebb autóhang a világon? – videón üvölt egy Porsche Carrera GT (Auto Pult)
A 2004 és 2007 között, mindössze 1270 példányban legyártott Porsche Carrera GT nem kérdés, hogy a 21. század egyik legérdekesebb és egyben legkülönlegesebb sportautója. A korát megelőző szuperautó nem csupán fantasztikus menetteljesítményéről és versenytechnikájáról híres, de nehéz uralhatóságáról is, ugyanis versenyautós rokonság nem csupán éles viselkedést, de villámgyors reakciókat is jelent,…
okt. 5
13:42
Beszállna a BMW a luxuskupék piacára - 9-es Coupe érkezhet (Auto Pult)
A legfrissebb pletykák szerint a BMW is beszállna a legmagasabb kategóriájú kupék piacára, márpedig ha igazak a hírek, nagytestvért kaphatna az egyébként is minden földi jóval és luxussal megkent, nem mellesleg pedig méregdrága 6-os sorozat. Mivel a 6-os az 5-ös alapjaira épül, nem nehéz kitalálni, hogy az új BMW a frissen bemutatott 7-es műszaki bázisát és technikai megoldásait használná.
okt. 5
14:00

14:02

Keresés