2014. szeptember 1. hétfő

szept. 1
20:50
Gyorsan élni, fiatalon meghalni – a Porsche 550 Spyderre emlékezünk (Auto Pult)
Gyorsan élni, fiatalon meghalni, szép halottnak lenni – tartotta az életről James Dean, szinte előre látva, mégsem sejtve saját tragikus halálát, ami Porsche 550 Spyder volánja mögött érte mindösszesen 24 éves korában. Sokak szerint az akkoriban számos balesetben részt vevő zuffenhauseni sportautón ülő átok vezetett a színész halálához, ám mindez javarészt a szűklátókörű véleményalkotás eredménye,…

2014. szeptember 2. kedd

szept. 2
9:18
Két ajtóval kevesebb - jön a Bentley Mulsanne kabrió és kupé (Auto Pult)
Két évvel ezelőtt a Pebble Beach-i Concours d’Elegance rendezvény keretein belül a Bentley büszkén tárta nagyközönség elé a Mulsanne kabrió változatát bemutató terveit. A márka akkori vezérigazgatójának áthelyezésével azonban a zászlóshajó szellős verziójának fejlesztése megrekedt, most azonban úgy tűnik, semmi nem állíthatja meg Wolfgang Dürheimert.
szept. 2
12:00

13:12
Többféle szívómotorral érkezik az új Mazda MX-5 (Auto Pult)
Az autórajongók egyik nagy várományosa az új Mazda MX-5, amelynek hivatalos, barcelonai bemutatójáról még ezen a héten tudósít kollégánk. A nyitott tetejű élménygép premierje előtt azonban egyre csak gyűlnek a hírek, miszerint az Alfa Romeóval megosztott platformra az olaszokkal szemben nem kerül turbómotor, hanem a régebbi szívó erőforrás is megtalálható lesz a modell kínálatában.
szept. 2
14:06
Olasz offenzíva: három modellen dolgozik az Alfa Romeo (Auto Pult)
A Fiat csoport stratégiáját már ismerjük a rövid távú jövőt illetően: az Alfa Romeo felvirágoztatásának érdekében az olaszok kényszerpályára küldték a Lanciát. Mindeközben az Alfa Romeónak égető szüksége van több új modellre is, hiszen a jelenlegi paletta a 4C kivételével csupa olyan matuzsálemből épül fel, amelyek már aligha versenyképesek a kategóriatársakkal szemben.
szept. 2
15:00
Akár hibrid hajtáslánccal is elérhető lehet a következő BMW Z4 (Auto Pult)
A BMW Z4 következő, negyedik generációjának piacra lépése még odébb van, így – bár a bajorok valószínűleg már kész tervekkel bírnak – rengeteg időnk van még azon gondolkodni, hogy miként alakul a végeredmény. Ugyanakkor mégis érdemes beszélnünk róla, hiszen már most olyan információk kerültek napvilágra, melyek igazán izgalmassá tehetik a várakozást.
szept. 2
16:12
Felfokozva: Párizsban színre lép a Mitsubishi Outlander PHEV Concept-S (Auto Pult)
Egészen pontosan két évvel ezelőtt, a Párizsi Autószalonon mutatta be hibrid hobbiterepjáróját a Mitsubishi az azóta már általunk is vallatóra fogott Outlander PHEV személyében. Október elején a 2014-es párizsi seregszemlén pedig ismét benzin-elektromos tanulmánnyal lepi meg a kilátogatókat a gyémántos márka, méghozzá az Outlander PHEV Concept-S személyében.
szept. 2
17:24
Ismét rossz hír: szerdától tovább drágulnak az üzemanyagok (Auto Pult)
Az uóbbi két alkalommal nagyjából egyenlítő árváltozásról adhattunk hírt, hiszen a benzin és a gázolaj ellenértékének csökkenését hasonló mértékű áremelés követte. Sajnálatos módon, ahogy a múlt héten, úgy ezúttal is áremelésről kell beszámolnunk: szerdától a benzin és a gázolaj ára is nő. Ennek megfelelően a hét közepétől a 95-öst és a dízelolajat is bruttó 2 forinttal drágábban vásárolhatják meg…
szept. 2
18:54

18:56

18:58

19:00

19:02
Olasz offenzíva: három modellen dolgozik az Alfa Romeo (Auto Pult)
A Fiat csoport stratégiáját már ismerjük a rövid távú jövőt illetően: az Alfa Romeo felvirágoztatásának érdekében az olaszok kényszerpályára küldték a Lanciát. Mindeközben az Alfa Romeónak égető szüksége van több új modellre is, hiszen a jelenlegi paletta a 4C kivételével csupa olyan matuzsálemből épül fel, amelyek már aligha versenyképesek a kategóriatársakkal szemben.

2014. szeptember 3. szerda

szept. 3
9:00
Új belépő – a Land Rover Discovery Sport bemutatkozik (Auto Pult)
Számos ízelítő és kémfotó után végre bemutatta a Land Rover a Discovery Sportot, ami a Freelander helyét veszi át a kínálatban. A típus teljes egészében megújult.

13:48
Kipufogó-üvöltéssel jelzik: jövő kedden jön a Mercedes-Benz AMG GT (videóval) (Auto Pult)
Lassan kezdjük úgy érezni, hogy a Mercedes-Benz a bolondját járatja velünk az AMG GT-vel kapcsolatban, hiszen olyan mennyiségű információt csepegtetnek szinte nap, mint nap, hogy nem győzünk beszámolni róla. Most azonban egy humoros, és egyben igencsak komoly rövidfilmmel leptek meg minket, ahol az eddigi hanghullámok helyett már saját szemünkkel is meggyőződhetünk róla, hogy az újdonságból…
szept. 3
15:54
Kilövés: a Dodge Challenger Drag Pak csomaggal élesedik (Auto Pult)
Az amerikai izomautók egyértelműen az erődemonstrációról, a féktelen száguldásról szóltak mindig is. A tengerentúlon imádják égetni a gumikat, az igazi kihívást pedig a gyorsulási versenyek jelentik, amelyek töretlen népszerűségét bizonyítja, hogy számos új modellhez tesznek elérhetővé kifejezetten ilyen használatra szánt elemeket tartalmazó csomagot.

16:14

16:30
Párizsba érkezik a frissített Infiniti Q70 - 2,2 literes dízelmotorral (Auto Pult)
Azok után, hogy tavasszal a New Yorki Autószalonon leleplezték az Infiniti nagyobbik szedánja, a Q70 (régebbi nevén M) felfrissített változatát, idén októberben Európában is bemutatkozik, ráadásul egyből egy új erőforrással gazdagodik a kitűnő japán versenyző.

2014. szeptember 4. csütörtök

szept. 4
2:06

8:24
Generációváltás: bemutatkozik a vadonatúj Mazda MX-5 (Auto Pult)
Pontosan negyed évszázada definiálta újra a roadster fogalmát a Mazda az első generációs MX-5 bemutatásával, s vált a világ legnépszerűbb kabriójává. Noha azóta jelentőségteljes fejlődésen ment át a kis, könnyű, nyitott, hátsókerekes roadster, a negyedik generáció bemutatásával – ha lehet – még nagyobb bombát robbantott a Mazda. Bemutatkozik a 2015-ös modellévű MX-5.
szept. 4
10:30
Felturbózott divat törp, magyar lóerőkkel – Opel Adam Rocks menetpróba (Auto Pult)
Az Opel kimondottan ritka helyre, Lettország fővárosába vitte az Adam sorozat legfrissebb, különféle műanyag elemekkel és némi emeléssel terep- (bár a valóságban inkább csak város-)kompatibilisebbé varázsolt „Rocks” változatát. Riga igazán hangulatos, mi azonban meglepődve konstatáltuk, hogy az utak minősége hazánkhoz képest is elmarad, így a megszokott tükörsima aszfaltok helyett számunkra reális…
szept. 4
11:24
Trónvárományos? Bemutatkozott az új Hyundai i20 (Auto Pult)
A Hyundai bizony nagyon jó úton halad afelé, hogy meghódítsa Európát, melynek következő lépéseként a B-szegmensben szeretnének élre törni, méghozzá legújabb modelljükkel, a második generációs i20-al, melyről az eddig felfedett két kép után most mindent megtudhatunk.

13:50
Generációváltás: bemutatkozik a vadonatúj Mazda MX-5 (Auto Pult)
Pontosan negyed évszázada definiálta újra a roadster fogalmát a Mazda az első generációs MX-5 bemutatásával, s vált a világ legnépszerűbb kabriójává. Noha azóta jelentőségteljes fejlődésen ment át a kis, könnyű, nyitott, hátsókerekes roadster, a negyedik generáció bemutatásával – ha lehet – még nagyobb bombát robbantott a Mazda. Bemutatkozik a 2015-ös modellévű MX-5.
szept. 4
13:52
Felturbózott divat törp, magyar lóerőkkel – Opel Adam Rocks menetpróba (Auto Pult)
Az Opel kimondottan ritka helyre, Lettország fővárosába vitte az Adam sorozat legfrissebb, különféle műanyag elemekkel és némi emeléssel terep- (bár a valóságban inkább csak város-)kompatibilisebbé varázsolt „Rocks” változatát. Riga igazán hangulatos, mi azonban meglepődve konstatáltuk, hogy az utak minősége hazánkhoz képest is elmarad, így a megszokott tükörsima aszfaltok helyett számunkra reális…
szept. 4
16:48
Hivatalos képeken látható a Citroën kis crossovere (Auto Pult)
A Citroën közzétette az első hivatalos fotókat a C3-XR-ről, amely a márka belépőjét jelenti a kis crossoverek szegmensébe. A típus még az idén bemutatkozik teljes valójában.
szept. 4
20:31
Különkiadással ünnepli 65. születésnapját az Abarth (Auto Pult)
Egy autógyártó esetében pedig a pezsgő pukkantása helyett leginkább limitált szériás különkiadások fémjelzik a jubileumokat, amelyek így az utókor számára is különlegesebb formában maradnak meg. Ezúttal az Abarth ünnepel, méghozzá egy 500-assal.
szept. 4
22:00

22:02

2014. szeptember 5. péntek

szept. 5
9:42
Frissen még profibb - íme, a ráncfelvarrott Audi A6 (Auto Pult)
Az októberi Párizsi Autószalonra természetesen az Audi is gőzerővel készül: a német márka egyik fontos újdonsága a francia seregszemlén a frissített A6-család lesz, amely nem csupán küllemét illetően frissült, hanem a technikai tartalmát illetően is számos ponton módosult a négykarikások büszkesége.
szept. 5
10:54
Isteni színjáték – a márka jövőjét tárja elénk a Citroën DS Divine (Auto Pult)
A DS3 megjelenésével sikeres modellsorozatot indított útjára a Citroën. A DS család azóta háromtagúvá bővült, a megújulás pedig hatalmas kérdőjelként nehezedik a márka vállára. Erre kínál választ a DS Divine koncepció, amely a Párizsi Autószalonon tárja elénk a márka jövőjét.
szept. 5
16:18
25 éves az Opel ikonikus kupéja, a Calibra (Auto Pult)
Az Opel történetében számos emblematikus, híres modell található, amelyek közül az egyik legismertebb minden kétséget kizáróan a villámosok kupéja, a Calibra. Az ikonikus kétajtós sajnos itthon leginkább az igénytelen tuningok alapjaként terjedt el, holott ennél jobb sorsot érdemel a korában rendkívül formabontónak számító modell.
szept. 5
16:54
Az első kóstoló a Fiat 500X-ből (Auto Pult)
Úgy tűnik, hogy a nagy hallgatás után végre kézzelfogható újdonság érkezik a Fiattól. Az 500X premierje az egy hónap múlva kezdődő Párizsi Autószalonon esedékes, a divatos terepes alapjait pedig egy Jeep kölcsönzi majd.

22:04

22:06
25 éves az Opel ikonikus kupéja, a Calibra (Auto Pult)
Az Opel történetében számos emblematikus, híres modell található, amelyek közül az egyik legismertebb minden kétséget kizáróan a villámosok kupéja, a Calibra. Az ikonikus kétajtós sajnos itthon leginkább az igénytelen tuningok alapjaként terjedt el, holott ennél jobb sorsot érdemel a korában rendkívül formabontónak számító modell.

2014. szeptember 6. szombat

szept. 6
10:18
Két testben egy lélek - Peugeot 308 SW vs. Citroën C4 (Auto Pult)
A kompakt méretű crossoverek egyre növekvő népszerűsége mellett az autóipar számára továbbra is kiemelten fontos szereppel bír az alsó-középkategória, hiszen a konzervatívabb vagy éppen a magas üléspozíciót kevésbé kedvelő vásárlóréteg ezt a szegmenst érezheti igazán magáénak. Ez pedig nem is csoda, ugyanis ezek a négykerekűek felelnek meg a legszélesebb körű elvásároknak és kompakt külső méreteik…
szept. 6
10:36

2014. szeptember 7. vasárnap

szept. 7
10:54
Éljen sokáig A roadster – a vadonatúj Mazda MX-5 testközelből (Auto Pult)
„Jinba Ittai”, magyarul a ló és lovasának egysége – a 25. születésnapját épp idén ünneplő Mazda MX-5 tegnap bemutatott vadonatúj, immár negyedik generációja az elődökhöz hasonlóan ismételten ezen alapelvet követve született meg, a gyáriak ígérete szerint továbbra is tökéletesen megtestesítve a vezetési élményt. Sőt, a széria legfrissebb tagját állítólag jobb lesz vezetni, mint valaha, köszönhetően…
szept. 7
13:00

2014. szeptember 8. hétfő

szept. 8
8:48
Eladó a Terminátor Mercedes-Benz Unimogja (Auto Pult)
Testépítő, akcióhős és politikus. Ezek mind köztudottak Arnold Schwarzeneggerről, azt azonban talán nem mindenki tudja, hogy a nagypapakorban lévő filmsztár bizony rajong az autókért, és egyetlen kitétele van: minél nagyobbak legyenek. Most azonban megválik az egyik kedvencétől, a kifejezetten számára legyártott Mercedes-Benz Unimogtól.
szept. 8
9:24
Újabb Aston Martin a Zagatótól - íme a Virage Shooting Brake (Auto Pult)
Az Aston Martin ugyan vadonatúj platformot ígért hamarosan, addig sem hagy minket újdonságok nélkül. Igaz, mostanában leginkább kisszériás, vagy egyedülálló modellekről beszélhetünk, hiszen a már felfedett Lagonda után most egy, a Zagato által tervezett ’shooting brake’ felépítésű autót mutattak be.
szept. 8
14:48
A család és apa kedvence – megérkezett a sportos Peugeot 308 GT (Auto Pult)
A COTY által idén az Év Autójának megválasztott Peugeot 308 kínálatából mindeddig hiányoztak a sportosabb modellek, annak ellenére, hogy a komoly súlycsökkenésen átesett francia típust már az egyszerűbb változatok esetében is élmény vezetni.
szept. 8
15:24
4 millió Suzuki Swift 9 év és 9 hónap alatt – sikeres volt az újjászületés (Auto Pult)
A Suzuki Swift 2004 végén, a negyedik generáció érkezésével teljesen megújult: a korábbi, nagyon kedvező árú, olcsón fenntartható és megbízható, de a biztonság tekintetében nem igazán sokat nyújtó koncepciót feljebb pozícionálták a gyáriak.
szept. 8
17:30
Viszik, mint a cukrot: pillanatok alatt elkelt a Volvo XC90 első szériája (Auto Pult)
First Edition néven különleges szériával indította a Volvo az XC90 forgalmazását, ám az összesen 1927 példányból álló sorozatot nagyon hamar elkapkodták a vásárlók. A 2015-ös modellévű luxusterepjáró a nemrégiben mutatkozott be, első éles bevetése pedig az október elején esedékes Párizsi Autószalonra tehető.
szept. 8
19:18
Francia luxusmodellek ünnepe a Párizsi Autószalon (Auto Pult)
A Párizsi Autószalon az autózás világának egyik legfontosabb eseménye a genfi és a frankfurti seregszemléhez hasonlóan, azonban a szerelem fővárosában megrendezett kiállításra egyértelműen a francia gyártók készülnek a legjobban Ennek megfelelően a Peugeot és a Citroёn sem tétlenkedett és luxusszedánokkal ünneplik a hazai autószalont.

2014. szeptember 9. kedd

szept. 9
9:43
Könnyed előrelépés - bemutatkozott a Jaguar XE (frissítve, videóval) (Auto Pult)
A Jaguar-Land Rover egyre erősebb jelenlétet építene ki az autópiacon, amiért az utóbbi években sokmindent megtettek a britek. A teljesen megújult, s jelen pillanatokban is reformokon áteső Land Roverek igen kedveltek, ahogy a Jaguar újdonságai is igazán kívánatosak. Ami eddig hiányzott az ugró macskákból, azt most a középkategóriás XE bemutatásával pótolja a gyártó.

Keresés