A McLaren Mercedes világbajnok versenyzője, Jenson Button az Ausztrál Nagydíj pénteki szabadedzései alapján úgy véli, a Mercedes csapata teljesen más ligában versenyez jelenleg. Tovább »
Egyáltalán nem volt problémamentes napja Melbourne-ben a Ferrari finn versenyzőjének, Kimi Räikkönennek, így a maranellói gárda most minden erejével azon van, hogy megoldást találjon a világbajnok versenyző számára. Tovább »
A szuperautók a mobilitás csúcsát képviselik, a felnőtt férfiak legalább annyira vágynak rájuk, mint a szobájukat Ferrarikkal, Lamborghinikkel és Porschékkel kiplakátoló gyermekek. Persze megkaparintani bármelyiket is, szinte lehetetlen az átlagpolgár számára – mindezt megcáfolandó, egy kínai férfi saját erejéből tett szert egy Aventadorra.
A Porsche egyik szeme sír, a másik nevet: nemrégiben ugyanis kiderült, hogy a 911 GT3 egy apróbb hiba miatt kigyulladhat, miközben a legendás sportautó rajtautomatikája továbbra is a legjobb a sportautók ligájában. Előbbi okán a GT3 példányainak értékesítése csúszni kényszerül valamelyest.
A szuperautók a mobilitás csúcsát képviselik, a felnőtt férfiak legalább annyira vágynak rájuk, mint a szobájukat Ferrarikkal, Lamborghinikkel és Porschékkel kiplakátoló gyermekek. Persze megkaparintani bármelyiket is, szinte lehetetlen az átlagpolgár számára – mindezt megcáfolandó, egy kínai férfi saját erejéből tett szert egy Aventadorra.
A Porsche egyik szeme sír, a másik nevet: nemrégiben ugyanis kiderült, hogy a 911 GT3 egy apróbb hiba miatt kigyulladhat, miközben a legendás sportautó rajtautomatikája továbbra is a legjobb a sportautók ligájában. Előbbi okán a GT3 példányainak értékesítése csúszni kényszerül valamelyest.
Különbözőek vagyunk. Van, aki a város ölelésében, a jó infrastruktúra és mások közelségének biztonságában érzi jól magát, míg mások szíve vidékre, esetleg felfedezetlen, nyugodt szigetek felé húz. Egy valami azonban mindenkiben közös: mindig előfordul az, hogy az egyik végletből megkívánjuk a másikat. A Range Rover Sport pedig megoldást kínál erre.
Különbözőek vagyunk. Van, aki a város ölelésében, a jó infrastruktúra és mások közelségének biztonságában érzi jól magát, míg mások szíve vidékre, esetleg felfedezetlen, nyugodt szigetek felé húz. Egy valami azonban mindenkiben közös: mindig előfordul az, hogy az egyik végletből megkívánjuk a másikat. A Range Rover Sport pedig megoldást kínál erre.
A királykategória emberek százmillióit hozza lázba szerte a világon. Vannak, akik beérik futamnézéssel, mások autós szimulátorok segítségével próbálják meg a pilóták bőrébe bújva átélni a versenyzés izgalmait, ám akadnak olyanok is, akik a másik oldalon próbálnák ki magukat. Tovább »
Az FIA ígéretet tett arra, hogy eliminálja a csúnya orrkúpokat a Forma-1-ből, miután az elmúlt időszakban rengeteg kritika érte az idei versenygépeket, amik az új szabályok miatt a lehető legkülönbözőbb és csúnyábbnál csúnyább orrkúp-elrendezésekkel bírnak. Tovább »
Nico Rosberg végzett az élen az Ausztrál Nagydíj harmadik szabadedzésén, így magabiztosan várhatja az időmérőt. A Mercedes német versenyzője mögött Jenson Button és Fernando Alonso futott be. Tovább »
Valtteri Bottas és Esteban Gutierrez öt helyes rajtbüntetéssel vághat neki az Ausztrál Nagydíj mai időmérő edzésének, miután váltót kellett cserélni autójukban. Tovább »
Lewis Hamilton az utolsó pillanatban megfutott gyorskörével nyerte meg az Ausztrál Nagydíj időmérőjét, ahol az esőé volt a főszerep. A Mercedes brit pilótája mögött nagy meglepetésre Daniel Ricciardo végzett. Tovább »
Ennél aligha képzelhetett volna el jobb bemutatkozást a Toro Rossótól a Red Bullhoz átigazolt Daniel Ricciardo, aki első Red Bullos időmérőjén rögtön megverte a feltehetően műszaki hibával küszködő csapattársát, Sebastian Vettelt, és kis híján megszerezte a pole pozíciót is. Tovább »
Rendkívül gyengén szerepeltek az Ausztrál Nagydíj mai időmérő edzésén a Lotus versenyzői – Romain Grosjeant és Pastor Maldonadót szombaton is technikai problémák sora hátráltatta. Tovább »
Fernando Alonso csalódottan könyvelte el ötödik helyét az Ausztrál Nagydíj időmérője után, de szerinte korai lenne még ítéletet hirdetni a Ferrari - és a többiek - formájáról. A spanyol az erőviszonyokra is kitért. Tovább »
Bár mindketten bejutottak az időmérő edzés utolsó etapjába Melbourne-ben, sem Felipe Massa, sem Valtteri Bottas nem elégedett az Ausztrál Nagydíj szombati kvalifikációján elért eredménnyel. Tovább »
A négyszeres világbajnok Sebastian Vettelt, valamint a McLaren újoncát, Kevin Magnussent is beidézték a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) versenybírái Melbourne-ben. Tovább »
Noha egyértelműen előrelépett a Red Bull a téli tesztek óta, Sebastian Vettel elismerte, továbbra is aggódnak amiatt, hogy nem jutnak el a kockás zászlóig a vasárnapi Ausztrál Nagydíjon. Tovább »
Kevin Magnussen beállította Lewis Hamilton csúcsát Ausztráliában: a dán újonc ugyanúgy negyedik lett élete első F1-es időmérőjén, mint 2007-ben az azóta már egyszeres világbajnokká váló Hamilton. Mondani sem kell, újonc ennél jobban azóta sem mutatkozott be a Forma-1-ben. Tovább »
Pécsett már átvették, Budapesten pedig átadásra készek a Rába-Volvo együttműködésben szállított első autóbuszok. A szállítások a szerződésben vállalt határidő szerint megkezdődtek, a buszprogram valamennyi eleme a várt ütemben halad.
A Ferrari finn pilótája az ausztrál időmérő második etapjában összetörte autóját, és ugyan ekkor még továbbjutó helyen állt, elmondása szerint nem volt reális esélye a Q3-ra. Azzal kapcsolatban pedig egyelőre fogalma sincs, hogy mire számíthat vasárnap. Tovább »
A Ferrari spanyol pilótája a körülményeket is figyelembe véve elfogadja az ötödik rajthelyet, de már most folyamatosa javulásra buzdítja csapatát. Vasárnap a versenytáv teljesítését tartja az elsődleges feladatnak, de nem tartja kizártnak, hogy a dobogón végezzenek. Tovább »
Pécsett már átvették, Budapesten pedig átadásra készek a Rába-Volvo együttműködésben szállított első autóbuszok. A szállítások a szerződésben vállalt határidő szerint megkezdődtek, a buszprogram valamennyi eleme a várt ütemben halad.
Valtteri Bottas és Esteban Gutierrez váltócsere miatti öthelyes rajtbüntetése az egyedüli változás, ami érinti a szezonnyitó Ausztrál Nagydíj rajtrácsát. Tovább »
Lewis Hamilton és Nico Rosberg szabadon harcolhatnak egymás ellen a vasárnapi Ausztrál Nagydíjon, miután az időmérőt követően hosszasan egyeztettek az esetleges csapatutasítás alkalmazásáról a menedzsmenttel. Tovább »
Felipe Massa felszólította az FIA-t, hogy keményen lépjen fel Kamui Kobayashivel szemben, aki az első kanyarban okozott rajtbalesetet, ami mindkettejük versenyének végét jelentette Melbourne-ben. Tovább »
Nico Rosberg magabiztos vezetést bemutatva, megnyerte a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjat, ahol a vártnál jóval több autó ért célba. A Mercedes németje mögött Daniel Ricciardo és az újonc Kevin Magnussen végzett. Tovább »
Az időmérő után a harmadik rajtkocka birtokosaként Nico Rosberg még kissé csalódott volt, de a leintés után már maximálisan elégedett lehetett - legalább is az eredménnyel-, hiszen a rajt után rögtön az élre állt, és magabiztos győzelmet aratott Melbourne-ben. Tovább »
Daniel Ricciardo bevallása szerint arra sem számított, hogy be tudja fejezni a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjat, így dobogós helyezése minden várakozását felülmúlta. Tovább »
Az FIA versenybírái felmentették Kamui Kobayashit, aki állításuk szerint nem felelős az Auztrál Nagydíj első kanyarjában történt rajtbalesetért. Tovább »
A sportfelügyelők beidézték Daniel Ricciardót, aki az adatok alapján a futam közben többször is átlépte a megengedett 100kg/óra üzemanyag-fogyasztási limitet. Tovább »
Nico Hülkenberg ugyan pontot szerzett a Force India színeiben, mégsem teljesen elégett az Ausztrál Nagydíj leintése után, ugyanis realizálnia kellett, hogy közvetlen riválisaik közül néhányan előttük járnak. Tovább »
A Lotus a csapnivaló felkészülési időszak után egyáltalán nem okozott meglepetést Melbourne-ben azzal, hogy a célig egyik versenyzőjük sem jutott el. A pilóták azonban már annak is örültek, hogy többet körözhettek, mint azt előzetesen remélni merték... Tovább »