Szinte már csak hetek vannak a Chevrolet Malibu európai forgalmazásának megkezdéséig, így a lehet legjobb pillanatban érkezett meg a szedánba a csúcsmotor. Így már erőben sem lesz hiány.
F12 Berlinetta – az új név, amely minden autókedvelő agyába sziklaszilárdan bevésődik. Erről a Ferrari minden igyekezete gondoskodik, amire valljuk be, szükség is volt, ugyanis az Aventadorral meglehetősen magasra tette a lécet a Lamborghini. Hiába; úgy tűnik, hogy a „szomszéd” megugrotta, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy a genfi élmények alapján látványra a viszonylag szerényebb megjelenésű,…
Az Infiniti és a Forma-1-es Red Bull istálló nemrégiben bútorozott össze, kapcsolatuk gyümölcsöző mivoltát mindeddig a pilóták és a prémium modellek közös pályaautózása, valamint egy lehetséges Red Bull utcai autó bizonyították. Most pedig még szorosabbra fűződnek a szálak, az Infiniti a tavalyi bajnok nevével fémjelzett modellt dob piacra.

A Mercedes-Benz már 2010 óta foglalkozik azzal, hogy igazán pikáns, elektromos hajtáslánccal szerelt változatot fejlesszen az SLS AMG-hez, amelyet Olvasóink már ismerhetnek is, SLS AMG E-Cell néven. A németek a Forma-1-ben szerzett tapasztalatokkal fűszerezték a sirályszárnyast, amelynek hajtásláncáról minden fontos információ napvilágot látott.
Még rengeteg kérdés övezi a Hyundai Santa Fe új generációjának premierjét a New York-i Autószalonon – így például az sem tiszta, hogy milyen névvel illetik majd az újdonságot. Az általunk is tesztelt jelenleg futó generáció elnevezése mellett ugyanis ix45 felirattal jobban beleillene a modell a jelenlegi palettába.

A világgazdasági események, a nagy politikai csörték, és az ügyes tőzsdei manipulátorok bizony ezen a héten sem kímélik az autósokat, s a nemzetközi trendek hullámzását követik a hazai töltőállomások is, miközben a piaci folyamatokban az iráni atomprogram alakulása és a szaúdi kőolajvezeték felrobbantásáról szóló fenyegetés is vastagon szerepet játszik.
Képzeljünk el egy napot, amikor reggel megiszunk egy kávét az Eiffel torony teraszán, hogy aztán belevessük magunkat New York sűrűjébe, míg a délutánt egy velencei andalgással vezetjük le.
Divat van, amit követni kell. Márpedig ha autóiparról van szó, akkor rögtön kétféle is akad. Az egyik népszerű irányzat a sportosságot helyezi előtérbe, míg a másik a magasított kialakítást. Objektív szempontból ugyanakkor sajnos egyik sem szerencsés: előbbit a hétköznapi vezetők nem használják ki, míg utóbbi kompromisszumokra késztet. Márpedig a Citroën a DS4-gyel ezt követi, mégpedig közepes…
A Deloitte Consulting elnevezésű vállalkozás éves jelentése érdekes képet fest a jövő alakulásáról, hiszen a dokumentum tanulsága alapján a gyártóknak immáron sikerült meggyőzniük az ifjú vásárlói rétegeket az újszerű technológiák szükségességéről.

Máris megjelent kétheti táblamagazinunk nyolcadik száma, amelyet természetesen ezúttal is ingyenesen letölthetnek. Szokásunkhoz híven igyekeztünk érdekes tartalommal megtölteni a színes magazint. Anyagszámban ezúttal visszább vettünk, ám egy percig se szomorkodjanak: ennyi újdonság, érdekesség eddig egyetlen számban sem szerepelt, mint az idei hatodik kiadásban.
Miközben a BMW i-csoportjának debütálása a szerteágazó üzleti modellnek köszönhetően nagy siker várományosa, a kis városi és a sportos modell mellett kérdés sem lehet, hogy hamarosan egy üzleties megjelenésű limuzin is felbukkan a palettán.

A klasszikus külső és a modern technika ötvözete igen sokakat megihlet, s a napjainkra közismert Morgan után a brit elegancia egy újabb képviselője is színre lép. Az Atalanta elnevezés bizonyára kevesekben kelt nosztalgikus emlékeket, hiszen a manufaktúra egyetlen típusának sosem volt alkalma népszerűvé válni.

Bár mások fizetését nem igazán illik firtatni, az autóipar újabb válsága óta fokozott figyelemmel kíséri a nyilvánosság a lehetséges hasznok eltávozását a kasszából. A Volkswagennek a jelek szerint nem kell meghúznia a nadrágszíjat: csak a konszern feje 23 millió dollárba, azaz 5,13 milliárd forintba került a csoportnak.
A Jaguar – Land Rover duó (JLR) 1000 új munkahelyet teremt a Liverpool közelében található gyár bővítésével. A befektetéssel a Tata tulajdonában lévő vállalkozás a Range Rover Evoque iránti óriási kereslet hatékony kielégítését igyekszik szavatolni.
A Porsche háza tájáról már többféle információt kaptunk a belépő szintű roadsterrel kapcsolatosan, volt már hír arról, hogy mindenképp bevezetik, de ennek ellenkezője is keringett a levegőben az utóbbi időben. A kérdésre még mindig nincs egyértelmű válasz, de inkább a pozitív irányba tolódik el a szituáció.

A múlt heti Genfi Autószalonon az Infiniti egyik legfontosabb képviselőjével, Toru Saito Úrral, a márka üzleti alelnökével volt alkalmunk beszélgetni. Természetesen elsősorban az Infiniti jövőjéről érdeklődtünk, így amennyiben cikkünkün végig kísérnek minket, számos érdekességet tudhatnak meg a cég háza tájáról.

A Toyota hazai importőrét épp tegnap délután faggattuk az ígéretes, várva-várt GT 86 sportautó hazai árairól illetve érkezésének időpontjáról; nos, a 2+2 üléses, 1,2 tonnánál is könnyebb sportautó állítólag nyár végén érkezik hozzánk, ám egyelőre még megközelítő információt sem kaptunk a típus vételárával kapcsolatban.
Mindeddig csend honolt a következő generációs BMW M3 háza táján, ám nemrégiben a lesifotósok az új M3 kormánya mögött téli tesztelés közben lekapták a bajor autógyártó sportrészlegének szakembereit, mégpedig valahol északon – az akcióról videó is készült, amelyet alább megtekinthetnek. Megnyugodhatunk tehát: az új M3 köszöni, jól van, fejlesztése illetve tesztelése gőzerővel folyik, és 1-2 éven…

A szívem kalapál, a kezeim görcsösen markolva ráncigálják a szabadságomat korlátozó rácsokat, verítékben úszom, egy kötél szorítja a torkomat, rémálmomban a hétköznapok szürkesége üldöz, mielőtt tág pupillákkal levegőért kapkodva felébrednék. Az üzenet egyértelmű: Menned kell!

A franciaországi 24 órás megbízhatósági verseny mára már egyet jelent a legendával, a gyártók és a csapatok pedig a presztízsértékű győzelemért és helyezésekért minden tőlük telhetőt megtesznek. Idén a Nissan is koptatja majd az aszfaltot, ám ezúttal a japánok soha nem látott kísérleti autóval vágnak neki a június közepén esedékes viadalnak.

Nehéz elfogulatlanul írni a témában, hiszen magyarként joggal lehetünk büszkék azokra a sikeres termékekre, amiket egykoron hazánk fiainak kezei raktak össze. Március 13-án az első szentgotthárdi Opel Astra F hazaért, hogy így ünnepelje meg kerek, 20 éves évfordulóját. Az ’Elsőt’ két százéves aggastyán kísérte a gyárba.

Vásárláskor kiváltképp örök kérdés, hogy milyen motorral rendeljük meg kívánt modellünket. Természetesen vannak, akik a kezdetektől fogva csakis gázolajosokat keresnek, de nincs hiány benzinpártiakban sem. Ezúttal a Mazda garázsában álló 6-osokat mustráltuk, hogy kiderítsük, milyet érdemes inkább elhozni a kereskedésből.

A Genfi Autószalonon a Bentley érdekes SUV tanulmánnyalborzolta a kedélyeket indult új irányba, ám a klasszikus, félreismerhetetlenül brit formatervű modell sokaknak nem nyerte el az ízlését. Ezért a gyártó újragondolja a karakterét.
Az Opel eddig nem vitte túlzásba az Astra kínálatának bővítését, hiszen az ötajtós és a tágasabb csomagtérrel kecsegtető kombi modellek mellett csak nemrégiben jelent meg a harmadik, háromajtós GTC változat. Hamarosan viszont már a szedán is útra kél, így gyakorlatilag csak a nyitott tetejű verzió hiányát fájlalhatjuk majd.
A szedánok által ihletett négyajtós kupék ezentúl nem csupán az elit privilégiumai lesznek. Noha a Mercedes-Benz CLS által megalkotott stílus már korábban is közelebb került az átlagember pénztárcájához, a Volkswagen Jettából készülő példány már kézzelfogható távolságba kerülhet.
Az elektromos autókkal kapcsolatban egy pillanatig sem kétséges, hogy azok sokat segítenek a nagyvárosok lokális széndioxid-terhelésének csökkentésében, de az továbbra is kérdéses, hogy az adott régióban a hajtáshoz felhasznált elektromos áram termelése miként is hat a globális légkörre.
A múlt heti markáns, 7-7 forintos áremelés után sokan enyhülésre számítottak, ám imáik nem hallgattattak meg, ugyanis szerdán éjféltől megint többet kérnek a hazai töltőállomásokon egy-egy liter üzemanyagért. Ezúttal sem kis változásról kell beszámolnunk: a benzin mintegy 5 fortinas drágulást szenved el, míg a gázolaj ellenértékét 4 forinttal emelik.
A Dacia Lodgy sajnos csak június végétől debütál hazánkban, de a genfi üléspróbát követően azt hiszem, könnyű szívvel mondhatjuk, hogy a piac legolcsóbb hétszemélyes egyterűjének szánt modellre érdemes lesz várni. A prospektus ugyanis nem viccel, és a harmadik sor lábtere olyannyira veri a konkurenciát, hogy oda még a luxusautók vezetőhelyén is gyakorta szűkölködő, majd’ két méter magas kollégánk…