Nem megerősített, de megbízható forrásunktól kaptuk a hírt, miszerint forradalmian új technológiát fejleszt az egyik legnagyobb, blokkolásgátlók tervezésével foglalkozó cég, mellyel egy igen bosszantó problémát fognak kiküszöbölni, és szinte átírják majd a kutya-ember eddig megszokott kapcsolatát. Köztudott tény, hogy a blokkoló futófelülettel drámaian lecsökken az irányíthatóság, és erre nyújt…

A BMW i8 bizony már nem újdonság: már több mint egy éve videón is láthattuk, és a bajorok új márkájának zászlóshajóját azóta is erőteljesen fejlesztik az illetékesek. Az igyekezet következő lépcsőjeként érkezett meg most a továbbra is tanulmány státuszú Spyder, amely viszont már kidolgozottabb beltérrel és szériaközelibb megoldásokkal rendelkezik.
Csak semmi cirkusz. Vagy mégis? A családi igényeknek megfelelően az új Infiniti JX bemutatóját a világhírű Cirque du Soleil tette izgalmasabbá és látványosabbá, és bár a hétszemélyes prémium modell hozzánk nem érkezik, a közel 11 perces videón az autós „bohóckodás” egy különlegesebb aspektusához kerülhetünk közelebb.
A kiterjesztett hatótávú különlegesség, a Fisker Karma már jól ismert Olvasóink számára, ahogy az a tény is, hogy az amerikai illetőségű gyártó a paletta bővítésén dolgozik manapság. Ezúttal a Fisker Atlanticról készült fotók érkeztek szerkesztőségünkbe, amelyeken büszkén pózol a Karma kisöccse.

Megint nem telik el hét anélkül, hogy ne változnának az üzemanyagok árai. Újabb keserű hír a benzinmotoros autók tulajdonosainak, hogy szerdától 5 forinttal emeli a MOL a 95-ös árát, míg a gázolaj egyelőre szinten marad. Ezzel a lépéssel a benzin és a gázolaj közötti különbség nő, így immáron 7 forinttal lesz drágább a benzin.
Vastagon benne vagyunk a tavaszban és az időjárás is egyre hívogatóbb, a természet pedig zöldellő szépségével és a tavaszi virágok üdeségével vonzza az embert a betondzsungelből a szabadba. Ehhez igazodó ajánlattal kedveskedik a MINI, melynek kiegészítőivel akár több napon át élvezhetjük a kempingezés örömeit.
A franciák épphogy bemutatták a Genfi Autószalonon vadonatúj, csúcsmodern 1,2 literes Energy TCe turbós benzinmotorjukat a frissített Mégane-nal egyetemben, a két újdonság máris elérhető hazánkban. Természetesen a ráncfelvarrott Mégane-hoz egyéb erőforrásokat is társíthatunk, ám az 1.2 TCe egyelőre kizárólag a kompakt típushoz érhető el – a Scénic-ekhez és a többi modellhez később érkezik.
Mindenekelőtt engedjék meg, hogy utaljak az elektromos autókkal kapcsolatos negatív benyomásra, ami szubjektív ugyan, de azért félelemmel töltheti el a felhasználót: amikor egy nagy hatótávolságú, hagyományos hajtóanyagokkal üzemelő autó hatótávolság-kijelzőjén megjelenik a 100-120 km-es érték, általában már remegünk, nehogy úton maradjunk, és gyorsan keresünk egy benzinkutat. Sajnos napjainkban…

Szerkesztőségünkben gyakorta folyik vita arról, hogy vajon egy magánembernek van-e joga akkora térpazarlásra, és az infrastruktúra olyan fokozott kihasználására, amit egy-egy hatalmas terepjáró birtoklása von magával, illetve, hogy egyáltalán van-e értelme 2-3 tonnás járművekkel közlekedni a hétköznapokban. Nos, külső szemlélődőként azt hiszem, mindannyian elítélendőnek tartanánk a Toyota Land…
Szinte egész Európa tűkön ülhet, hogy a kínai ipar remekművei végre belépjenek az öreg kontinensre, hiszen a nálunk közkedvelt járművek másolatai végre az eredetiek töredékárán megvásárolhatóak lehetnek. Mindez persze csak a kezdeti időszakra lesz elmondható, hiszen a keletiek nagyjából 10 év alatt dolgozták le 100 esztendő járműgyártásban elszenvedett lemaradását, ezek után pedig már nem lehet…
Mióta a motorizált mobilizmus megtette első lépéseit az elkényelmesedés felé, a zene és az autók szoros egységet képeznek. Elvégre az emberek nagy többsége autózás közben rádiót, zenét hallgat, sőt, rengetegen túlnyomó részt csak itt teszik ezt. De mi van a másik oldallal? Bizony a zenei oldalt is rengetegszer megihlették a négykerekűek. Most sorba veszünk néhány fontos mérföldkövet és pár érdekes…
A Genfi Autószalonon már alapos mustrának vetettük alá a Volvo új prémium alsó-közepkategóriás típusát, ezúttal pedig már itthon kerültünk közelebbi kapcsolatba a V40-nel. Az első benyomások alapján mindenképp egy igen impresszív és ígéretes modellel állunk szemben, amely az Audi A3, a BMW 1-es, illetve a Mercedes-Benz A-osztály legfrissebb kihívója lehet.
Alig telt el három év, hogy a BMW bemutatta kompakt terepjáróját, a 3-as sorozat előző (E90-kódjelú) generációjának technikáján alapuló, 4,5 méternél is rövidebb X1-et, a legkisebb X-es BMW-t máris "kés alá" fektették a tervezők, a ráncfelvarrott példány pedig még ezen a héten, a New York-i Autószalonon mutatja meg magát első ízben a nagyközönségnek.
Még soha sem csalódtunk a Cavallino Rampante logóval ellátott vörösök dallamaiban, s mindig élvezettel hallgatjuk meg az újabb és újabb Ferrarik harsonáját. A négyhengeresekhez szokott füleknek már egy V8 produkciója is ínyencségnek számít, de ezúttal nem adjuk alább, ugyanis az F12 pályán mutatta meg, mire képes a motorházában rejtőző V12-es.

A recesszió végének szelét és a gazdaság javulását már számos európai országból hallhatjuk, azonban úgy tűnik, hogy a válság a francia autógyártóknál sem ér véget. Példának okáért a PSA, azaz a Peugeot-Citroën háza táján is a spórolás az úr, aminek a francia konszern párizsban lévő főirodája esett áldozatául, hiszen a vezetőség úgy döntött, hogy eladja az épületet.
Mióta a Tata döntéshozói teljes erejükből ostorozzák a tehetséges fejlesztőket, a Land Rover háza táján nincs lustálkodás, így aztán alig egy hónappal a Genfi Autószalon után még New Yorknak is maradt némi meglepetés a tarsolyban.
Tavaly mérsékelt teljesítménnyel, ám a versenypályák talán leginkább impresszív megjelenésével állt a rajtrácsra a McLaren MP4-12C GT3-as versenyváltozata, mely ezúttal olyan felvételeken hívja magára a figyelmet, melyeken kibontakozhat nyers hangolásának éles harsonája is.
Április 4-én, azaz a mai napon mutatkozott be a Fisker második autója. A kiterjesztett hatótávú különlegesség, a Fisker Karma már jól ismert Olvasóink számára, ahogy az a tény is, hogy az amerikai illetőségű gyártó a paletta bővítésén dolgozik. Ezúttal az Atlantic hivatalos fotói és videója érkezett meg szerkesztőségünkbe, amelyeken büszkén pózol a Karma kisöccse.

Nyilván a Toyotánál is régóta tudják, hogy az emberek és a média a legkonzervatívabb, legvisszafogottabb márkák között tartja számon őket, lényegében az egyik legvérszegényebb gyártóként. Noha a Subaruval közösen kifejlesztett hátsókerekes élményautó, a GT-86 100 %-ban örömszerzés céljából született, sokakhoz még nem jutott el a hír: már (pontosabban újra) igenis létezik izgalmas Toyota. A gyártó…

Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. - ez a becsületes neve a vadonatúj, Kecskeméten felépített Mercedes gyárnak, ahol jelenleg a második generációs B-osztály összeszerelése folyik. A modell hazai sorozatgyártása március 29-én indult be, az ünnepélyes gyármegnyitón pedig mi is ott voltunk.

A Dodge Viper filmszerepei mellett két tulajdonságáról vált híressé. Egyrészt tudva való, hogy brutális teljesítménye, és hegyomlásnyi nyomatéka miatt meglehetősen sokat kell áldozni a gumik cseréjére, másrészt ismeretes, hogy kiszámíthatatlansága miatt még egyenes útszakaszon is hatalmasakat lehet esni vele, s erre lehet példa az az eset is, amikor a Gumball rallyn egy példányból egyedül egy…

A tavaly szeptemberi frankfurti kiállításon a Jaguar C-X16 elnevezésű tanulmány nagy feltűnést keltett, hiszen mind külső megjelenésében, mind belső kialakításban azonnal elragadta a képzeletet, s még a hajtáslánc tekintetében is a szokásosnál optimistábban nyilatkozhattunk.

Igaz, a hibrid technológia már nem áll távol a prémium kategóriában helyt álló Infinititől, az M35h csupán a kezdetet jelentette, megalapozta a gyártó tapasztalatait a benzin-elektromos hajtásban. Ezt kamatoztatva a tisztán elektromos LE koncepció jött a világra, amely a New Yorki Autószalonon mutatta meg magát a közönségnek.
A New York-i Autószalon számos fontos meglepetéssel szolgál, ráadásul jó részük az európai piacot is érinti. Így a Hyundai Santa Fe debütálásáról számolhatunk be ezúttal, amely ugyan stílusából következően valóban a tengerentúlon lesz vélhetően különösen népszerű, ám a pletykák szerint rövidesen az öreg kontinensen is megveti lábát.