Igaz, tudtuk, hogy a Bentley SUV-val készül, mégsem nevezhetjük a végeredményt megszokottnak, hiszen egy olyan márkáról van szó, amely első ízben merészkedik be arra a területre, ami manapság már szinte minden prémiummárka számára elkerülhetetlennek tűnik. Az EXP 9 F tanulmány mindent visz.
A várakozások szerint a Genfi Autószalonon lekerült a magyar szívnek talán legfontosabb lepel: bemutatkozott az új, jóval sportosabb A-osztály, amely a kecskeméti gyárban készül majd az egész világ számára.
Aki rendszeres olvasója az Autó Pultnak, bizonyára még álmából felriasztva is gondolkodás nélkül tudja, hogy március 6-án, azaz holnap nyitja meg kapuit a sajtó előtt a világ egyik legnevesebb és egyben legnemesebb autós rendezvénye, az évente megrendezésre kerülő Genfi Autószalon (a nagyközönség különben március 8-18 között látogathatja a kiállítást).
A Genfi Autószalonon terítékre kerülő új Audi A3 sziluettjét annak ellenére is sokáig homály fedte, hogy az elektronikai termékek bemutatóján, a Consumer Electronis Show alkalmával kaptunk némi előzetest a következő generáció tekintetében. Ezúttal végképp lehull a lepel, hiszen a háromajtós változatot már hivatalos képeken is szemügyre vehetjük.
Nem véletlen, hogy a Rolls-Royce és a luxus szó szinonimája egymásnak. A luxus az, amikor olyan dolgokat engedhetünk meg magunknak, amiket más nem. Ha kedvünk tartja, megihatunk egy pohár hetvenezer forintos pezsgőt a reggeli napfényt üdvözölve, vagy napi programunkat felrúgva átrepülhetünk egy kis napfényes szigetre, menekülve a borús égbolt alól. Vagy vehetünk százmilliókért egy olyan autót,…

A Lamborghini standja idén is hangos lesz, ez már bizonyos, ugyanis az Aventador J személyében nem egy szimpla roadster mutatkozik be, hanem egy igazi vadász. Vadászik a kanyarokra, az élményre, az önfeledt pillanatokra. Csak egy darab készül belőle, úgyhogy a levadászása sem lesz hétköznapi feladat.

A Renault költséghatékony megoldásokat kínáló márkája a Genf Autószalonon a Lodgy személyében praktikus és korszerű családi öszvérrel, míg a Duster és a Sandero esetében különkiadásokkal bővül. Érdemes szemezgetni a Dacia kínálatában, ugyanis a Renault turbómotorjával tarkított kínálat ütős lehet.

Tegnap kinyitotta kapuit az év talán legfontosabb autószalonja. Genfre kivétel nélkül az összes gyártó készült valami újdonsággal, mi pedig a helyszínen próbáljuk magunkba szívni az új tapasztalatokat. A premierdömping bizony nem enged egy percnyi szabadidőt sem, pedig egy-egy újdonságnál könnyen el lehetne akár órákat is időzni.
F12 Berlinetta – az új név, amely minden autókedvelő agyába sziklaszilárdan bevésődik. Erről a Ferrari minden igyekezete gondoskodik, amire – valljuk be – szükség is volt, ugyanis az Aventadorral meglehetősen magasra tette a lécet a Lamborghini. Hiába; úgy tűnik, hogy a „szomszéd” megugrotta - Genfben pedig hüledező tömeg álta körbe a modellt.
A Jaguar felélesztette új keletű hagyományait és a kevésbé sikeres X-Type után ismét kombit dobott piacra – ám ezúttal jóval nagyobb népszerűségi potenciállal. Az XF puttonyos verziója szedán testvéréhez hasonlóan remek adottságokkal rendelkezik.

A 82. Genfi Autószalonon rántotta le a leplet a Mitsubishi az Outlander új, harmadik generációjáról, amely stílusban és kialakításban nagyon sokat örökölt az elődtől. Talán túlzottan is.
Már nem újdonság, hogy bővült a Chevrolet Cruze kínálata: a szedán után a praktikus ötajtós érkezett meg, nemsokára pedig a családok számára alkalmasabb kombi kerül a szalonokba. A kombi karosszéria mellett a külsőt is érintő ráncfelvarrás, illetve a motorkínálat bővülése is jó hír, hiszen utóbbi volt a Cruze kínálatának talán egyik leggyengébb pontja.
A Fiat egyik fő attrakciója a Genfi Autószalonon az 500-as modellcsalád bővítése, amelyet az Abarth, illetve a nyitott C-verziók után egy hosszabb és praktikusabb, ötajtós kivitellel tesznek teljessé a torinóiak. Így már nem csupán divatautót, hanem praktikusabb, a kisebb családok számára is alternatívaként említhető modellt nyújt a Fiat.
A Range Rover Evoque sikerében nagy szerepe van annak a sokszor merésznek tűnő útkeresésének, ami az indiai Tata irányítása alatt a márka sajátjává vált. Akinek nem elegendő az Evoque extravaganciája, a Genfi Autószalonon a tetejétől megfosztott változattal olthatja szomját.

Hogyan tegyünk még lehengerlőbbé egy bődületes, sőt, rekordtartóan gyors szuperautót? A válasz egyszerű: ügyes csiszolással és még több lóerővel. A svéd Koenigsegg is ezt a filozófiát követte.
Igaz, a Tokiói Autószalonon debütált a Nissan Juke legvadabb változata, a Nismo, azonban az európai közönség első ízben a Genfi Autószalonon szembesülhetett a bestiával. A Nissan semmit nem bízott a véletlenre és tényleg durva jószágot faragott a divatos crossoverből.

Habár korábban már napvilágot láttak a Volvo V40 sajtófotói, a genfi találkozást mégis nagy várakozás előzte meg, hiszen élőben szembesülhettünk azzal a kompakttal, amelyik az előzetes információk és képek alapján meglehetősen ígéretes versenyzőnek bizonyult az alsó-középkategória mezőnyében. A genfi mustra után sem változtatjuk meg véleményünket.
A Genfi Autószalonon két dologból biztosan nincsen hiány. Az autókról folyamatosan tudósítunk, azonban most örömmel Önök elé tárjuk a show legszebb oldalát: nézegessenek bátran hostess hölgyeket!
Mivel meglehetősen közel állnak egymáshoz, egy csomagban hozzuk a Toyota és a Lexus legizgalmasabb újdonságait a Genfi Autószalonról. A hibrid vonal erősítéseként egyik oldalon a legkisebb modell, a Yaris benzin-elektromos változata érkezik, míg a prémiummárka standjának díszeként az új, morcosabb tekintetű RX SUV szolgál.
A Renault ezúttal nem modelloffenzívával, mindinkább a lemezek alatt való tevékenykedéssel és frissítéssel, illetve az elektromos irányvonal erősítésével foglalkozott Gefnben. A hagyományos palettán felvarrták a Mégane ráncait, elektromos fronton a Zoe áll őrt, míg a 100 lóerős 0,9 literes TCe motor szépen lassan beköltözik a franciák modelljeibe.

Bár néhol még zimankós idővel, de megérkezett a tavasz. A legszebb évszak és a romantikus kivirágzás pedig nem is lehetne jobb aláfestés ahhoz, hogy megemlékezzünk a női nem érdemeiről és szívünket ezúttal nyíltan, leplezetlenül a neki oly’ kedves karcsú kezekbe adjuk.

A Peugeot 3008 névre hallgató oroszlános crossovert rendszeres olvasóinknak biztosan nem kell bemutatni: tesztjeinkben már benzines és dízel verzióban is megfordult, korrekt, ha nem is kiemelkedő teljesítményt nyújtva. Most azonban a világ első sorozatgyártású dízel-elektromos hibridjeként új erőre kaphat a típus, mivel a lemezek alatt jóval több változott, mint csupán a hajtáslánc.

Kisméretű divatautót vásárolni talán semmiként sem racionális választás, s főleg nem logikus döntés, ha a hátsó üléssorról lemondva méginkább áldozunk a megjelenés oltárán. Márpedig a MINI Coupé után immáron a kultikus típus Roadster átirata is hazánk kapuit döngeti.

Az utóbbi egy-két évben talán nem volt olyan modell, aminek érkezését az autós média és sajtó részéről olyan várakozás előzte meg, mint a Hyundai új alsó-középkategóriásának, az i30-nak eljövetelét. Az autószalonokon már mindenki megdicsérte az i30-at, viszont a teszt során behatóbb vizsgálatot végeztünk. Kiderül, érdemes volt-e előre inni a medve bőrére.

A tavaly szeptemberben Frankfurtban debütált, frissített Renault Twingo ugyan már 3 hónapja kapható hazánkban, ám a várva-várt RS kivitel, vagyis a Renault Sport által kezelésbe vett méregzsák csak a napokban érkezett meg a magyarországi Renault márkakereskedésekbe.

A Pagani egyike azon szuperautó gyáraknak, akik évszázados tradíció nélkül is sikeresen megvetették a lábukat a szegmensben. Most legújabb modelljük fejlesztéséről készült egy rövid dokumentumfilm.
Szinte már csak hetek vannak a Chevrolet Malibu európai forgalmazásának megkezdéséig, így a lehet legjobb pillanatban érkezett meg a szedánba a csúcsmotor. Így már erőben sem lesz hiány.