Napjainkban az emberek számára szinte természetesnek tűnik, hogy bárhol, bármikor információk tömkelegéhez juthatnak. Az internet korának beköszöntével a szabadság szele ugyan megcsapott minket, de vajon elgondolkodtunk valaha azon, hogy mindezek mögött évszázados fejlesztési munka, sok generációs szellemi tudás felhalmozódása és még világszintű nagyhatalmak számára is óriási befektetett tőke áll?
A McLaren magabiztosan várja a hétvégi Szingapúri Nagydíjat, ugyanis meg van győződve arról, hogy sikerült javítania azokon a területeken, amik miatt igencsak szenvedtek a nagy leszorítóerőt megkövetelő versenyhelyszíneken.
Ahogy arról a hét elején már hírt adtunk, a Ferrari áll a legrosszabbul a motorhasználat terén a mezőnyben, ugyanis egyetlen új erőforrása sem maradt a szezon utolsó öt versenyére, ami hátrányt jelenthet az olaszok számára a vb-címért folytatott küzdelemben.
Nemrég számoltunk be arról, hogy a MINI és a Smart is egyszerre tervezi stílusos villanyrobogójának bemutatását a hamarosan startoló Párizsi Autószalonon.
Érdekes kimutatás látott nemrég napvilágot, melyet az amerikai Nemzeti Biztosítási Bűncselekményi Iroda (NICB) tett közzé. A dokumentum a 2009-es év során az Egyesült Államokban eltűnt négykerekűeket mutatja, mégpedig lopási népszerűségük szerinti sorrendben.
A Mercedes GP vezetése ismét megerősítette, hogy versenyzőjére bízza, mivel tölti szabadidejét, miután Michael Schumacher újabb motoros kalandba keveredett a Szingapúri Nagydíj előtt.
A Párizsi Autószalon előtt alig egy héttel a Volvo úgy döntött, hogy képeken mutatja meg, milyen is lesz az R-csomagba öltöztetett S60 és V60, ha piacra kerülnek.
Vitaly Petrov elmondta, hogy higgadtan tekint a jövőbe, mert úgy érzi, hogy meg fogja tudni tartani versenyzői ülését a Renault-nál a következő idényre, jóllehet az utóbbi időben több versenyzőt, köztük Kimi Raikkönent is szóba hozták a csapattal.
Párizsra a BMW komoly újdonságdömpingre készül, melynek egyik támpillérét a nemrég bemutatott X3 új generációja adja. Bár a neves autószalon csak a jövő héten nyitja meg kapuit, időközben a modell gyártása, így pedig hazai forgalmazása
Bernie Ecclestone nem mondott le korábbi tervéről, és újabb lépéseket tett annak érdekében, hogy pontok helyett medálokat osszanak a versenyeken, mert úgy érzi, az új pontrendszer nem hozta meg a várt sikert.
A versenyzők többsége aggodalmának adott hangot, ugyanis a meteorológusok előrejelzései szerint minden esély megvan arra, hogy esős körülmények között kerüljön megrendezésre a hétvégi Szingapúri Nagydíj.
Fernando Alonso úgy gondolja, hogy az a versenyző lesz az idei évad világbajnoka, aki mind az öt hátralévő futamon a dobogóra tud állni, még akkor is, ha egyszer sem végez a harmadik helynél előrébb.
Michael Schumacher határozottan cáfolta azokat a híreszteléseket, melyek szerint szerződése lejárta előtt, már az idei év végén elhagyná a Forma-1-et, miután nem úgy sikerült visszatérése, ahogy azt tervezte.