2010. december 16. csütörtök

dec. 16
12:36
Hülkenberg hibázott a legkevesebbet 2010-ben (F1világ)
Bár egyelőre még nincs versenyzői ülése a következő idényre, Nico Hülkenberg volt az, aki a legkevesebb hibát vétette az idei évben a Forma-1-ben, derül ki az Auto Motor und Sport elemzéséből.
dec. 16
13:09
A Ferrari nem támogatja a Római Nagydíjat (F1világ)
A Ferrari vezetése úgy gondolja, hogy nincs hely a versenynaptárban két olasz futamnak, jóllehet az elmúlt hónapokban egyre több helyen hallani, hogy Roma készen áll egy utcai verseny megrendezésére a jövőben.
dec. 16
13:42
Riválisa szerint nem hibázott Schumacher (F1világ)
Annak ellenére, hogy nem úgy teljesített az idei évben, ahogy azt sokan várták tőle, Michael Schumacher nem hibázott azzal, hogy visszatért a Forma-1-be, állítja egykori nagy riválisa, Jacques Villeneuve.
dec. 16
13:42
Álmomban már láttalak - menetpróbán a Ferrari 599 GTO (Auto Pult)
Gran Turismo Omologato – a kifejezés már önmagában jól cseng, s a betűhármas az autókért rajongók elméjének legmélyebb bugyraiba égett bele. Felsőbbrendűség, csúcstechnika és a sebesség zabolázatlan élvezete társult ehhez a rövidítéshez, mely Maranellóban eddig mindössze két autóra került rá.
dec. 16
15:21
India ad otthont az FIA díjátadó gálának 2011-ben (F1világ)
Az FIA hivatalosan is megerősítette, hogy szakítva a hagyományokkal, a következő évben minden fontosabb ülését illetve rendezvényét, beleértve a díjátadó ceremóniát is Indiában, méghozzá Új Delhiben rendezi meg.
dec. 16
15:23
A Lotus megpróbált megegyezni Fernandesszel (F1világ)
A Group Lotus ügyvezetője, Dany Bahar elárulta, hogy cége első körben Tony Fernandes csapatával próbált megegyezni, de mivel a feltételek koránt sem voltak kecsegtetőek, a Renault-t választotta, mint leendő partnert.
dec. 16
17:18
A jövő taxija a Volkswagentől érkezik (Auto Pult)
A taxizás kemény műfaj, az egész napot autójukban töltő sofőrök választása ezért kardinális kérdés lehet, ráadásul elkövetkező éveik bevételét is nagyrészt ez a döntés határozza meg. A Volkswagen most kifejezetten őket, vagyis a taxisofőröket célozta meg taxizásra szánt modelljével.
dec. 16
19:12
A Ferrari nem fog kivételezni a szezon elején (F1világ)
A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo kijelentette, hogy Fernando Alonso és Felipe Massa egyenlő feltételekkel vághat neki a következő szezonnak, de már most jelezte, hogy a későbbiekben felállíthatnak egy csapaton belüli sorrendet.
dec. 16
19:45
Fernandes: A Lotus soha nem tett ajánlatot (F1világ)
A Lotus Racing vezére, Tony Fernandes cáfolta azokat a híreszteléseket, melyek szerint a Group Lotus megpróbált egyezségre lépni velük, ami végül azért nem jött össze, mert túl sokat kért az együttműködésért.

2010. december 17. péntek

dec. 17
9:18
Racionális élvezet – BMW 320d és Renault Laguna Coupé összehasonlító teszt (Auto Pult)
A Renault mostanában elég sok autógyártónak bökheti a szemét. Ott van egyrészt a Ferrari, aki részben az F1-es világbajnoki cím elvesztését köszönheti a márka létezésének, de ott vannak a konkurens autógyártók is, akik a válságból piaci részesedést növelő taktikával kifelé igyekvő francia gyártó térnyerésére pikkelhetnek. Lehet, hogy a BMW-nek is van félnivalója? Megvizsgáltuk!
dec. 17
10:12
16 milliót kóstál a csoda-BMW minden egyes hengere (Auto Pult)
A leginnovatívabb márka valóra váltotta saját álmát, egészen a sorozatgyártásig vitte a perfekcionista német mérnöki munka csodálatos szobrát, a modern technika remekét, a Vision EfficientDynamics névre keresztelt hipertakarékos bajor „időgépet”.
dec. 17
11:24
Mi még a bicikli kölcsönzésnél se, a párizsiak meg már a villanyautónál tartanak (Auto Pult)
Ez bizony nem csalás és nem ámítás; míg itthon szinte egyhelyben tötymörgünk és próbáljuk életben tartani a városi kerékpárkölcsönzői rendszer ábrándjait, addig Nyugat-Európában ezen a szakaszon rég túlhaladva már ugyanezen koncepció elektromos autóval való létrehozása van napirenden.
dec. 17
12:33
A Toro Rosso is kijelölte bemutatója dátumát (F1világ)
A Scuderia Toro Rosso a második alakulat, amely megnevezte, mikor rántja le a leplet jövő évi versenygépéről.
dec. 17
13:06
Petrov jövő héten tesz bejelentést jövőjéről (F1világ)
Bár a Renault vezetése egyelőre hallgat Robert Kubica csapattársának kilétéről, Vitaly Petrov pénteken közleményben tudatta a nagyközönséggel, hogy jövő szerdán sajtótájékoztatót tart hazájában, ahol fel fogja vázolni jövő évi terveit.
dec. 17
13:48
2013-ban érkezik a Porsche új szuperautója (Auto Pult)
Az már jó ideje nem titok, hogy az idei Genfi Autószalonon bemutatkozott 918 Spyder zöld utat kapott a szériagyártásba kerüléshez, most viszont a fejlesztés részleteibe is betekintést engedett a Porsche.
dec. 17
14:24
Vadonatúj Caterham érkezik – az élményautók megszállottjainak (Auto Pult)
Már számtalanszor megénekeltük, illetve énekelte meg az autós szakma világszerte a legendás Lotus 7 alapkoncepcióján nyugvó Caterham élményautókat, amelyek alig féltonnás üres tömegüknek köszönhetően még viszonylag kisméretű négyhengeres erőforrásaikkal is hihetetlen menetteljesítményekkel bírnak.
dec. 17
14:45
Szent a béke a Red Bull versenyzői között (F1világ)
Mark Webber elmondta, hogy csapattársával, Sebastian Vettellel megbeszélték a nézeteltéréseket, így békésen és tiszta lappal vágnak neki a következő idénynek.
dec. 17
18:36
Briatore üzletet kötött Ecclestone-nal (F1világ)
A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone az angol másodosztálybeli Queens Park Rangers többségi tulajdonosa lett, miután felvásárolta a Renault egykori csapatfőnöke, Flavio Briatore részvényeit.
dec. 17
20:48
Ecclestone nem tart a rivális széria megalakulásától (F1világ)
A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone egy cseppet sem tart attól, hogy a csapatok a jobb anyagi feltételek reményében ismét elgondolkodnának egy saját bajnokság felállításának lehetőségén.

2010. december 18. szombat

dec. 18
17:09
A Group Lotus nem aggódik a Renault név miatt (F1világ)
A Group Lotus ügyvezetője, Dany Bahar egy cseppet sem aggódik amiatt, hogy a legtöbben a jövőben is Renault névvel fogják illetni csapatukat, és elégedett azzal, hogy egyelőre csak névadó szponzorként és részvényesként vannak jelen a Forma-1-ben.
dec. 18
17:42
700 lett, maradhat? – kiszivárgott az új csúcs-Lambo minden adata (Auto Pult)
Tekintve, hogy a Lamborghini nagyon ügyesen csepegeti már hónapok óta a hamarosan érkező szuperautójának adatait, sőt legutoljára már a hajtásláncot is részben leleplezte, nem csodálkoznánk, ha kiderülne, hogy nem is olyan kalandos úton kerültek napvilágra a modell féltve őrzött adatai. Jobb híján beérhetjük azzal is, hogy valamelyik kereskedőtől érkezett az információ.
dec. 18
18:48
Alonso: Jövőre minden megváltozik a Forma-1-ben (F1világ)
Fernando Alonso szerint az új szabályok megoldást jelentenek majd a kevés előzésre, és az állítható hátsó szárny, illetve a hibrid rendszer érkezése látványosabb versenyeket fog eredményezni jövőre a Forma-1-ben.

2010. december 19. vasárnap

dec. 19
12:00
Az első vázlatok a jövő évi Ferrariról - fotókkal (F1világ)
Bár a hivatalos bemutatóra január közepéig, végéig még biztosan várni kell, az általában jól értesült spanyol Marca c. sportújság egyik szakértője arra vállalkozott, hogy papírra veti a Ferrari vadonatúj versenygépének skicceit.
dec. 19
12:19
A GT3-ban vesz elégtételt a McLaren a Mercedesen - versenypályára lép az MP4 (Auto Pult)
Az MP4-12C fejlesztésével a McLaren igen nehéz fába vágta fejszéjét, hiszen a mezőnyben sokáig uralkodó F1-es óta nem kezdtek önálló típus fejlesztésébe, és a Mercedes-McLaren kooperációval készült SLR-rel lezárult a két cég közös munkájának szakasza.

2010. december 20. hétfő

dec. 20
8:06
MINI turmix – hivatalosan bemutatkozik a Paceman (Auto Pult)
A jövő évben nem lesz unalom a MINI háza táján sem, melyről a már jól ismert formai elemek kupésítása gondoskodik. Az első fecske a Paceman névre hallgató tanulmány, amely rokonságban a Countryman-hez áll közel, viszont annál jóval dinamikusabb megjelenéssel rendelkezik.
dec. 20
9:18
A szomszédnak nem – Subaru Legacy 2.5i CVT teszt (Auto Pult)
Sokan mondják, hogy a Subaru a legkülöncebb autógyártó, legalábbis azon nagyszériákat produkáló cégek között, amelyek az európai piacon képviseltetik magukat. Nos, ezt nekem is alá kell írnom – legalábbis a japánok csúcsszedánjának talán legérdekesebb, nemrégiben tesztelt tagja révén erre a következtetésre jutottam.
dec. 20
11:42
Kalapács alatt az első igazi Ferrari, a 166 Mille Miglia (Auto Pult)
Már többször volt alkalmunk olyan ritkaságokról beszámolni, melyek valami különös véletlen folytán éppen a mi időnkben kerülnek kalapács alá, de amit most kínálnak eladásra, az talán minden várakozást felülmúl.
dec. 20
12:42
Di Grassi nyerte meg Massa gokartversenyét (F1világ)
Bár az IndyCar szériában versenyző Ana Beatriz nyerte meg a vasárnapi szakaszt, a végső győzelem a Virgin Racing pilótájáé, Lucas di Grassié lett Felipe Massa saját szervezésű jótékonysági gokartversenyén.
dec. 20
13:12
Különkiadással ünnepli a Mugen a 10 éves Ariel Atomot (Auto Pult)
A világ egyik leggyorsabb autójának címével büszkélkedő Ariel Atom épp 10 éve született meg, és érkezésével gyakorlatilag kategóriát teremtett. A végletekig könnyített és csupaszított vázszerkezet a Honda motor egyesítésével megtette a hatását, és világhírűvé tette az Atomot - melynek jogosságáról az együtt töltött idő alatt magunk is meggyőződhettünk.
dec. 20
13:15
Elismerték Williams úr munkásságát a BBC gálán (F1világ)
A Williams istálló névadó csapatfőnöke, Sir Frank Williams lenyűgöző bátorságáért és kitartásáért illetve a sportban elért sikereiért vehette át a Helen Rollason Díjat a BBC vasárnap esti gáláján, ahol az év sportszemélyiségeit jutalmazták.
dec. 20
13:48
Whitmarsh maradhat a FOTA elnöke (F1világ)
Brit lapértesülések szerint a McLaren csapatfőnöke, Martin Whitmarsh marad a Forma-1-es Csapatok Szövetségének (FOTA) elnöke, amit január elején hivatalosan is megerősítenek a felek.
dec. 20
14:06
Radikális Radical sportgép készül közúti mészárlásra (Auto Pult)
A Radical idegen területre merészkedik, hiszen utcán is legálisan használható sportautót gurítanak ki az új SR3 SL személyében, mely a pályanapok gyakori vendége – és akár győztese is – lehet.
dec. 20
18:42
Schumacher: Nem én vagyok a legjobb! (F1világ)
A Forma-1 hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher egy határozott nemmel felelt arra a kérdésre, ami sokakat foglalkoztatott az elmúlt évtizedben, hogy minden idők legjobb versenyzőjének tartja-e magát.
dec. 20
20:54
Nem kell elhalasztani az Orosz Nagydíjat (F1világ)
Az Orosz Nagydíj szervezői egy cseppet sem aggódnak amiatt, hogy nem készül el időben új versenypályájuk, habár az elmúlt hetekben olyan hírek kaptak szárnyra, melyek szerint a téli olimpia miatt veszélybe kerülhet a 2014-es bemutatkozás.

2010. december 21. kedd

dec. 21
9:18
Elektromos autókat tölt a McDonald’s (Auto Pult)
Bár a tölthető elektromos autótulajdonosok és a McDonald’s rajongók halmazának keresztmetszete egyelőre minden valószínűség szerint nagyon alacsony, a jövő Nissan Leaf és Chevrolet Volt tulajdonosainak jó hír, hogy autóikat az amerikai gyorsétterem-lánc egyik tagjánál már tölthetik.
dec. 21
9:24
Az utcai McLaren is kiáll a Ferrarikkal (F1világ)
Már nem csak az eladásokban, hanem a versenypályán is igyekszik túlszárnyalni a McLaren a nagy rivális Ferrarit, ugyanis a múlt héten hivatalosan is bejelentette, hogy MP4-12C modelljét csatába küldi a Ferrari 458-assal szemben a GT3 bajnokságban.
dec. 21
10:30
Hiánypótlás a Nissantól - jó áron érkezik a puttonyos Micra (Auto Pult)
Bár a formás Juke és a kissé koros, ám jó árban mért Qashqai tovább lendíthetik a japánok szekerét, ráadásul az elődjénél olcsóbb Micra is a piacon van már, de egy igazi, mindenütt eladható, konvencionális szedán már nagyon hiányzik a márka repertoárjából. Ezt az űrt hivatott pótolni a gyártó a 8. Kínai Autókiállításon debütált kiskategóriás szedánjával, melyet a régi idők szellemiségét hordozó…
dec. 21
11:06
A szabadság illúziója – Peugeot 308 CC 1.6 THP teszt (Auto Pult)
Ha valamire bátran kijelenthetjük, hogy hazai pálya a Peugeot számára, az nem más, mint az elérhetőbb árú kupé-kabriók kategóriája, ahol a 206 CC 2001-es úttörő piaci bevezetése óta folyamatosan jelen van a márka. Mára azonban a konkurensek is alaposan felkötötték a nadrágot és a nemrégiben második generációjába lépő Renault Mégane CC, illetve a nemrégiben felfrissült VW Eos is szorongatja a…
dec. 21
11:36
D’Ambrosio lesz Glock csapattársa a Virginnél (F1világ)
Jerome D’Ambrosio szerezte meg a Virgin Racing eddig még üresen álló versenyzői ülését a következő idényre, így a belga pilóta lesz Timo Glock csapattársa 2011-ben, jelentette be a csapat keddi közleményében.
dec. 21
12:00
Karácsonyi benzinár-csökkenés a töltőállomásokon (Auto Pult)
Két forinttal csökken a benzin ára a hazai töltőállomásokon szerdától, a gázolaj ára nem változik - erősítették meg piaci forrásokból az MTI értesülését. Így a benzin országos átlagos ára 356 forint lesz, a gázolajé 345 forint marad.
dec. 21
12:39
Dennis: Ecclestone ellopta tőlünk a Forma-1-et (F1világ)
Miközben a Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo a múlt héten elhintette a rivális széria megalakulásának lehetőségét, a McLaren egykori vezére, Ron Dennis azzal vádolta meg a sportág kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone-t, hogy ellopta a csapatoktól az F1-et.
dec. 21
13:12
A Nordschleife haldoklik, de még van remény! (Auto Pult)
Nehéz idők járnak, a hétvégi örömködések helyszínéül szolgáló aszfaltcsíkok manapság inkább a bezárás felé tendálnak, újak pedig alig nyílnak. Ez persze a gazdasági helyzet okán valamennyire érthető is, hiszen egy veszteséges üzletet fenntartani nyilván nem érdeke senkinek.
dec. 21
17:03
A Team Lotus átnevezte főhadiszállását (F1világ)
A Team Lotus kitart eredeti terve mellett, miszerint visszahozza a legendás nevet a Forma-1-be, aminek első jelei már láthatóak is, ugyanis a főhadiszállás, illetve a csapat weboldala is átnevezésre került.
dec. 21
18:42
Visszatérhet a szívóhatás a Forma-1-be (F1világ)
Több mint három évtized után, 2013-ban visszatérhet a nagyobb leszorítóerőt generáló formázott kialakítású fenéklemez a királykategóriába, hogy még látványosabb és izgalmasabb versenyeket láthassunk.

2010. december 22. szerda

dec. 22
7:54
Moss rossz híre Schumachernek (F1világ)
Az FIA döntése, miszerint a jövőben szigorúbban fogja büntetni a sportszerűtlen és túlságosan agresszív manővereket, nagyban rontják Michael Schumacher esélyeit, állítja Sir Stirling Moss.
dec. 22
9:00
Rosberg szerint erős lesz a Mercedes 2011-ben (F1világ)
Nico Rosberg magabiztosan várja a jövő évet, mert úgy gondolja, hogy csapatának mindene megvan ahhoz, hogy sikerre vigye a Forma-1-ben, miután nem úgy sikerült első éve, ahogy azt tervezte.
dec. 22
9:18
Hivatalos: jön a Toyota Yaris következő generációja (Auto Pult)
A Toyota a japán kiadással nem csak komoly leleplezést, hanem komolytalan szójátékot is kreált. Igen, ez nem vicc, hanem Vitz: a Yaris új generációjáról megjelentek az első hivatalos képek. A Japánban a hazai fül számára humoros néven forgalmazott kisautó szinte összes eleme megegyezik majd az európai kiadással, amely a nyár közepén érkezik hazánkba.
dec. 22
10:12
Legyőzhetetlenül terepen is - a Land Rover bemutatta a páncélozott Discoveryt (Auto Pult)
Rendszeres Olvasóink korábban már megismerkedhettek Vlagyimir Putyin páncélozott Mercedesével, és Dmitrij Medvegyev készülő hintójával , ám, hogy figyelmen kívül hagyjuk az orosz felsővezetés golyóálló csodáit, még a Jaguar kulisszái mögé is bepillantottunk.
dec. 22
11:06
Újabb legenda lép színre: feltámad a Cuda (Auto Pult)
Nem sok olyan név van, amely nagyobb vágyat keltene az amerikai izomautók rajongóinak szívében, mint a Cuda. A Plymouth Barracuda izmos kiadása, melyhez 7-7,2 literes V8-asokat kínált a márka, mára fajtájának legdrágább tagjává vált: a hét legyártott 1971-es HemiCuda kabrió (425 lóerő) egy darabja piaci áron 400 millió forintnyi összegért cserélhet gazdát.
dec. 22
11:42
Elfeledett autók - utód nélkül, méltatlanul eltűnt csodák erdejébe merészkedünk (Auto Pult)
Az autós történelem a sikermodellek és a bukott szériák mellett olyan gépcsodákat is tudhat lapjain, melyek különlegesek, érdekesek voltak, valamiféle unikumként kerültek felszínre, ám ennek ellenére méltatlanul, egyenes ágú utód nélkül a feledés homályába merültek. Jelen cikkünk most épp ilyen, nagyrészt alacsony példányszámban készült típusokkal foglalkozik, melyek koruk – és napjaink –…

Keresés