Tavasszal Dániában lép ismét szorítóba Evander Holyfield, világbajnok profi nehézsúlyú ökölvívó. A 48 éves amerikai sztár március 5-én a hazai közönségkedvenc Brian Nielsennel csap össze, aki három esztendővel fiatalabb nála.
Csütörtökön derül ki, hogy hol rendezik a 2018-as és a 2022-es labdarúgó-világbajnokságot. Az első tornának biztosan Európa ad otthont, mivel Anglia, Oroszország, közösen Belgium és Hollandia, valamint Portugália és Spanyolország pályázik. A kandidálást botrányok árnyékolták be. Összeállításunk első részében a 2018-as jelölteket mutatjuk be.
A kormány elrendelte, hogy a debreceni Nagyerdei Stadion rekonstrukciójának megvalósítása projektcég alapítása útján történjen úgy, hogy arra az állam nevében a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. jogosult.
Tavasszal Dániában lép ismét szorítóba Evander Holyfield, világbajnok profi nehézsúlyú ökölvívó. A 48 éves amerikai sztár március 5-én a hazai közönségkedvenc Brian Nielsennel csap össze.
A téli szünetig nem szerződtet játékost az osztrák labdarúgó-bajnokságban címvédő Red Bull Salzburg a súlyos sérülést szenvedett Christian Schwegler helyére, így a korábbi magyar válogatott Bodnár Lászlónak is várnia kell a lehetőségre.
Helyi idő szerint csütörtök este LeBron James a Miami Heat játékosaként visszatér Clevelandbe. A Cavaliers tulajdonosa abban bízik, hogy nem fullad botrányba a találkozó, míg James köszönetet mondott a szurkolóknak és érzelmileg készül az összecsapásra.
A Barcelona - Real Madrid mérkőzés közben Jose Mourinho tekintélye alaposan megkérdőjeleződött. Íme egy videofelvétel, melyen Mourinho vitatkozik a Real Madrid középpályásával.
A Real Madrid portugál sztárja, Cristiano Ronaldo sérülése miatt nem lehet jelen csütörtök délelőtt Zürichben, a 2018-as labdarúgó-világbajnokságra beadott spanyol-portugál közös pályázat prezentációján.
A legtöbb brit fogadóirodánál Oroszország a favorit a 2018-as labdarúgó-világbajnokság megrendezésére, a 2022-es eseményre pedig Katar pályázatát tartják esélyesnek.
Szerda este ötödik Európa Liga-mérkőzését játssza a magyar bajnok Debrecen labdarúgócsapata, az ukrán Metaliszt Harkiv otthonában. Herczeg András klubmenedzser az InfoRádiónak arról beszélt, hogy a vártnál jobb időjárás fogadta a csapatot. Hozzátette: szoros meccset játszanának Ukrajnában.
Visszalépett gyorsaságimotoros-világbajnokságtól a Talmácsi Gábort novemberben szerződtető Jack & Jones istálló, így a magyar motorosnak új csapat után kell néznie.
A brazil Rubens Barrichello mellett az idei GP2-es sorozat venezuelai győztese, Pastor Maldonado lesz a Williams Forma-1-es istálló másik pilótája a 2011-es szezonban.
A spanyol labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága egy mérkőzésre tiltotta el az El Clásico utolsó perceiben brutálisan szabálytalankodó Sergio Ramost. A Real Madrid világbajnoka megúszta Lionel Messi brutális elgázolását: ugyanakkora büntetést kapott, mint az Ajax elleni "vicces" időhúzása miatt.
A ZTE FC levélben fordult az NB I-es sportszervezetekhez, valamint a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) versenybizottságához, és javasolja, hogy támogassák a hétvégére kiírt 17. forduló elhalasztását.
Visszalépett a jövő évi Moto2-es világbajnoki sorozattól a Talmácsi Gábort novemberben szerződtető Jack and Jones istálló. A magyar motorosnak így ismét új csapat után kell néznie, ha szerepelni akar a gyorsaságimotoros-vb 2011-es idény versenyein.
A ZTE FC levélben fordult az NB I-es sportszervezetekhez, valamint a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) versenybizottságához, és javasolja, hogy támogassák a hétvégére kiírt 17. forduló elhalasztását. Hivatalos döntés csütörtökön várható.
A ZTE FC levélben fordult az NB I-es sportszervezetekhez, valamint a MLSZ versenybizottságához, és javasolja, hogy támogassák a hétvégére kiírt 17. forduló elhalasztását.
Szerdán délután a Farkasréti temetőben méltóságteljes ünnepség keretében felavatta a 2008-ban elhunyt legendás kenus síremlékét a Kolonics György Alapítvány.
A szakértők szerint Madár számára Bernard Hopkins lenne a megfelelő ellenfél, ha be akar törni az amerikai piacra. Erdei Zsolt eredményeiről sokat olvashattunk mostanában, nézzük most hogy áll Hopkins...
Szerdán délután a Farkasréti temetőben méltóságteljes ünnepség keretében felavatta a 2008-ban elhunyt legendás kenus síremlékét a Kolonics György Alapítvány.
A magyar bajnok az ukrán Metaliszt Harkiv otthonában vendégeskedett. Hiába szereztek vezetést a Debreceniek Cvitkovics révén, végül ismét vesztesen kellett elhagyniuk a pályát.
A Debrecen labdarúgócsapata szerdán nagy csatában, 2-1-es vereséget szenvedett az ukrán Metaliszt Harkiv otthonában az Európa Liga csoportküzdelmeinek 5. fordulójában.
A Debrecen labdarúgócsapata, nagy csatában, 2-1-es vereséget szenvedett az ukrán Metaliszt Harkiv otthonában az Európa Liga csoportküzdelmeinek 5. fordulójában. Herczeg András csapata december 16-án, utolsó mérkőzésén a Sampdoriát fogadja a sorozatban.
A magyar bajnok az ukrán Metaliszt Harkiv otthonában vendégeskedett. Hiába szereztek vezetést a Debreceniek Cvitkovics révén, végül ismét vesztesen kellett elhagyniuk a pályát.
A Poznanban elért 1-1-es döntetlennel elbúcsúzott az EL küzdelmektől a Juventus, mígg a csoport másik mérkőzésén a Manchester City 3-0-ra nyert. A címvédő még harcolhat a továbbjutásért.
Hamarosan újra a Real Madriddal edz Kaká, a brazil futballcsillag. A focista augusztusban térműtéten esett át, emiatt több hónap kényszerpihenőre ítélték az orvosok.
Elano öt évnyi Galatasaray után úgy döntött, ismét hazai színekben szeretne focizni. A brazil középpályás azonnali hatállyal bontott szerződést a török csapattal.
A venezuelai Pastor Maldonado szerződtetésével a Williams lett a hetedik csapat a Formula-1-ben, amelynek teljes a versenyzői névsora a 2011-es szezonra.
Maria Sharapova, a szőke bombázó az orosz InStlye magazinban mutataja meg elegáns, érzéki oldalát. Az orosz teniszezőt nemrég jegyezte el párja, Sasha Vujacsics kosárlabdázó.
Bejutott a Szeviép-Szeged a női kosárlabda Európa Kupa legjobb 32 csapata közé, miután szerda este a csoport másik két csapatának mérkőzése számára kedvező eredménnyel zárult.