2010. november 12. péntek

nov. 12
9:24
Ha Audi lesz a Volkswagenből, akkor mi lesz az Audiból? (Auto Pult)
Miután Martin Winterkorn átvette a Volkswagen konszern irányítását egyre inkább kezdenek elmosódni az egyes típusok közötti határok. Azt már korábban is megszoktuk, hogy a modellfrissítések méretbeli növekedést hoznak magukkal, ám ez mára olyan méreteket öltött, hogy a Polo átveszi a Golf szerepét, a Golf a Passatét, és így tovább.
nov. 12
10:18
Aki mer, az nyer – zöld utat kapott a BMW Vision EfficientDynamics (Auto Pult)
A bajorok bizony élen járnak a legfejlettebb technológiák terén, sőt, egyesek a leginnovatívabb autógyártóként tekintenek rá, nem véletlenül. Ráadásul a BMW-nél a teljesítmény és a különleges eszközök fejlesztése mellett az utóbbi időben rendkívül nagy hangsúlyt fektettek környezetbarát, takarékos üzemű modellek megalkotására.
nov. 12
11:12
Leleplezték London új csúcstechnológiás elektromos buszát (Auto Pult)
A napokban bemutatták London teljesen új kétemeletes buszát, melyről maga Boris Johnson, a város polgármestere rántotta le a képzeletbeli leplet.
nov. 12
12:24
Nagyfiú akarok lenni! – Maseratit ajándékoz Adam Sandler (Auto Pult)
Él ezen a bolygón egy pár olyan ember, aki akár még azt is megteheti, hogy ebéd előtt besétáljon egy Maserati kereskedésbe, majd egy rövidebb diskurzus, és jó pár millió forintnak megfelelő deviza elköltése után elinduljon a nap második legfontosabb étkezésére.
nov. 12
14:33
Odafent az ég kék – Renault Clio R.S. Gordini teszt (Auto Pult)
A Clio a Renault legjobb modellje. E tényként kezelhető megállapítás viszont egy újabb kérdést szül: vajon a típus csúcsverziója is két vállra fekteti a sportverziókról méltán híres gyártó termékeit? Olvassanak tovább, és ígérjük, kiderül!

2010. november 13. szombat

nov. 13
10:21
Ford Mustang Boss 302: nagyon vigyázz melyik kulccsal indítod! (Auto Pult)
Az eddig sem volt újdonság, hogy ha autót vásárolunk, ahhoz több kulcsot kapunk. Viszont a jó hír a Ford Mustang Boss 302 vásárlóinak, hogy autójukhoz kapott egyik kulcs "varázslatra" képes: az opciós lista TracKey sorát kipipálva kihozhatjuk vele négykerekűnkből a fenevadat.

2010. november 14. vasárnap

nov. 14
18:45
Netes malőr miatt bukott le a friss Opel Corsa (Auto Pult)
Valószínűleg a túlbuzgó munkaerőnek köszönhetően – ha rövid időre is – megmutatta magát az erőteljesebben frissített Opel Corsa. Az új modell a gyártó német konfigurátorában bukkant fel, hogy rövid időt követően ismét átadja helyét a jelenlegi verziónak.

2010. november 15. hétfő

nov. 15
9:09
4,4 millió forinttól kapható hazánkban a frissített Toyota Corolla (Auto Pult)
Néhány lépéssel közelebb a konszolidált elegancia felé érkezik hazánkba a Corolla frissített változata – a Toyota szedánja emellett jobb minőségű beltartalmat, takarékos motorokat, és három ingyenes szervizt is kap.
nov. 15
10:21
Immár hivatalos: megszabadul a tetejétől a Nissan Murano (Auto Pult)
Korábban már írtunk róla, de akkor még igazán mi sem hittük el. Most viszont befutott az első gyári kép, és egyben a hivatalos megerősítés is: kabrió változatot fog kapni a Nissan Murano.
nov. 15
11:15
Lehet még egyedibb? Igen! - bővíti Series 51 kínálatát a Bentley (Auto Pult)
A Series 51 csomag már nem idegen számunkra, de most a Bentley a Continental GT és GTC után további modellekhez is elérhetővé teszi. Ezentúl a Flying Spur és Speed típusokhoz is kérhető lesz a még exkluzívabb megjelenéssel kecsegtető Series 51 szint.
nov. 15
12:27
Fabia különkiadással ünnepli IRC világbajnoki címét a Škoda (Auto Pult)
A Škodának igenis van oka az ünneplésre, ugyanis az IRC (International Rally Championship) ezévi bajnokságának aranyát a csehek Fabia S2000-es versenygépe érdemelte ki. Ennek örömére a gyártó a raliautó színeibe öltöztetett Fabia RS modellel emlékeznek meg a 2010-es diadalról.
nov. 15
13:21
Elkészült a Tesla és a Toyota első közös gyermeke (Auto Pult)
Korábban már beszámoltunk arról, hogy bár az amerikai Tesla veszteséggel működik, azért sikere már előre elkönyvelhető, hiszen a nagy gyártók az átlagos széndioxid-kibocsát csökkentésének súlyos terhét cipelik magukkal, s szorult helyzetükben alig van más, akihez elektromos autó ügyben fordulhatnának.
nov. 15
13:39
Ismét durva áremelkedés a benzinkutakon! (Auto Pult)
Hat-hat forinttal emelkedik mind a benzin, mind pedig a gázolaj ára a hazai töltőállomásokon. Így a benzin országos átlagos ára 342 forintra nő, míg a gázolajé 329 forint lesz.
nov. 15
17:15
Variációk egy témára – Hyundai ix20 menetpróbán voltunk (Auto Pult)
A hivatalos keretek között alig másfél hónapja, Párizsban bemutatott Hyundai-újdonságot, az ix20 névre keresztelt kompakt egyterűt szinte mindenki egyből a KIA februárban debütáló Vengájával azonosítja. Félig-meddig persze abszolút jogos lehet a megállapítás, hiszen a két típus személyében egy testvérpárról beszélhetünk (akiknek gyártása is egyazon üzemben történik); ám a Venga és az ix20 között…

2010. november 16. kedd

nov. 16
9:09
A Fiat visszavásárolná a Ferrari részvényeit Abu Dhabiból (Auto Pult)
Az elmúlt öt évben úgy tűnt, hogy a Ferrari kapcsolata egyre gyümölcsözőbbé válik az Abu Dhabi emirátusának tulajdonában lévő Mubadala Fejlesztési Vállalattal.
nov. 16
10:21
Sötét lovag, paripája tüzet okád – gyártásban a Lambo Sesto Elemento (Auto Pult)
Bármilyen hihetetlenül is hangzik, a hírek szerint a patinás olasz gyártó a vad formákkal operáló, csupa karbon Sesto Elemento (hatodik elem) néhány példányának elkészítése mellett tette le voksát. Habár ez esetben sorozatgyártásról aligha beszélhetünk, maximum egy tucat, de inkább 8-10 darab Sesto Elemnto gördül majd ki a Sant’ Agata Bolognese-i gyártósorról.
nov. 16
11:15
A jövő macskaszemmel – kilométerek a turbinás Jaguar C-X75 volánjánál (Auto Pult)
C-X75 – nem hibáztatok senkit, ha semmitmondónak tűnik a négykarakteres kombináció. Elvégre a tanulmányautók jönnek, aztán még gyorsabban mennek, és bár a fejlődés nagy részét nekik köszönhetjük, végül mindig egy sötét garázs - vagy jobb esetben egy múzeum - sarkában kötnek ki.
nov. 16
12:45
Új 1,6 literes turbómotort kap a Ford Mondeo (Auto Pult)
A ráncfelvarrott Mondeo Egyesült Királyságbeli piaci bevezetésének apropóján mutatta be a Ford új 1,6 literes, benzines EcoBoost erőforrását. A most debütáló turbófeltöltéses, négyhengeres motor a maga 160 lóerős teljesítményével 10%-kal felülmúlja a nyugdíjba küldött kétliteres szívó egységet
nov. 16
12:47
A jövő macskaszemmel – kilométerek a turbinás Jaguar C-X75 volánjánál (Auto Pult)
C-X75 – nem hibáztatok senkit, ha semmitmondónak tűnik a négykarakteres kombináció. Elvégre a tanulmányautók jönnek, aztán még gyorsabban mennek, és bár a fejlődés nagy részét nekik köszönhetjük, végül mindig egy sötét garázs - vagy jobb esetben egy múzeum - sarkában kötnek ki.
nov. 16
14:15
Végre lépett a Subaru - négyajtós, hibrid Impreza érkezik 2011-ben (Auto Pult)
A Subaru már a Los Angeles-i autószalonra hangol, ráadásul a hírek szerint nagy durranásra készülnek a japánok, melyet az általuk elhintett kedvcsináló fotó is alátámaszt. Bár a képen csak az autó sziluettje vehető ki, tudva levő, hogy a következő generációs Impreza előfutárának vonalait láthatjuk.
nov. 16
16:03
Így készül 700 lóerő – videón a Lamboghini új motorja (Auto Pult)
Gyermekkorom hőse, a Robotzsaru után ismét megirigyeltem egy gép munkáját: a Lamborghini vadonatúj motorja ugyanis igazi műalkotás, melynek előállításában öröm részt venni. Néhány perc erejéig mi is beleélhetjük magunkat a futószalag melletti robotok vagy éppen az olasz sportautó-gyártó munkásainak életébe.

2010. november 17. szerda

nov. 17
9:09
A Ferrari hullámvasútja még Alonsót és Massát is megizzasztotta (Auto Pult)
Az Autó Pulton már olvashattak a Ferrari vadonatúj, Abu Dhabiban (Egyesült Arab Emirátusok) található élményparkjáról: a szupermodern, 200 ezer négyzetméteres komplexum, amelyben több mint 20 egészen komoly „játék” található, alig két hete, október 28-án nyitotta meg kapuit.
nov. 17
10:39
Porsche radikálisan: bemutatkozik a Cayman R (videóval) (Auto Pult)
Talán nem túlzás azt állítani, hogy a Cayman a piac egyik legjobb kétüléses sportautója, főleg, hogy összehasonlító tesztünkben a nála 10 millióval olcsóbb 370Z-nél is képes volt jobban teljesíteni. A Porsche most megmutatja, hogy hogyan lehet ezt tovább fokozni.
nov. 17
11:33
Nincs pénze (szuper)autóra? Sebaj, készítsen egyet fényből! (Auto Pult)
Mindehhez gyakorlatilag nem szükségeltetik más, csak egy jobbfajta, manuális programmal ellátott fényképezőgép, és néhány fényforrás – lehet az akár zseblámpa, akár egy LED-es lámpácska, biciklilámpa, vagy bármilyen világító eszköz.
nov. 17
13:21
Játékautó… őszintén – Suzuki Alto 1,0 GLX AC teszt (Auto Pult)
A megújult Suzuki Swift nemrég járt szerkesztőségünknél, és sajnos le kellett vonnunk a következtetést, miszerint a Swift immáron nem lesz a kispénzűek autója. Az ár megduzzadása egyrészt a jobb minőségnek tudható be, másrészt az alapfelszereltség tartalma is megnövekedett. A Suzukinál az így keletkezett űr betömését pedig a megújult Altóra bízták, mely az egyik legolcsóbb autó a magyarországi…
nov. 17
14:15
Tehetős zenészek kötelező választása a BMW új, limitált 7-ese (Auto Pult)
Egyszer egy bölcs ember azt mondta nekem, hogy figyeljek a zenére, mert abból sokat lehet tanulni. Nos, a ma közkedvelt popszakma dalszövegeitől aligha válunk bölcsebbé, ám ezúttal mégis érdemes némi muzikalitást a magunkévá tenni, ugyanis a BMW minden kívánságot kielégíteni képes „Individual” részlege a hamburgi illetékességű „Steinway & Sons” zongorákat gyártó manufaktúrával karöltve egy 100…
nov. 17
18:45
Megérkezett a Mercedes CLS63 AMG - gyári videóval frissítve (Auto Pult)
Mi mással is zárhatta volna a tavalyi évet a Mercedes-Benz stílusosabban, mint egy igazán ütős AMG-modell bemutatásával? A CLS63 AMG-t a németek egészen pontosan két hónapja, a Los Angeles-i Autószalonon gördítették a nagyközönség elé, mi pedig természetesen már akkor beszámoltunk az új csillagosról.

2010. november 18. csütörtök

nov. 18
9:09
Túrázás öltönyben – bemutatkozik a Nissan Murano CrossCabriolet (Auto Pult)
Még csak néhány napja vált hivatalossá, de máris lerántották hivatalosan is a leplet: a világ első szériagyártású összkerékhajtású SUV-kabrióját a Nissan gyártja.
nov. 18
10:03
Lehull a lepel: megérkezett az új BMW 6-os Cabriolet (Auto Pult)
A premierekben gazdag Los Angeles-i autószalon egyik legfontosabb újdonsága, az új 6-os BMW is bemutatkozott hivatalosan. A rendhagyó módon először nyitott verzióban bemutatkozó modell nagy meglepetést nem okozott, viszont remekül beleillik a bajor gyártó jelenlegi modellpalettájába.
nov. 18
11:15
A legélvezetesebb Lamborghini? Itt a Gallardo Spyder LP570-4 (Auto Pult)
A szellős autózás szerelmesei igazán otthon érezhetik magukat Los Angeles-ben. Az autószalonon ugyanis a Nissan Murano és a 6-os BMW kabrió verziója mellett a sportos vonal kedvelői is elismerően bólogathatnak: bemutatkozott ugyanis minden idők talán legélvezetesebb Lamborghini-je.
nov. 18
13:03
Mindent tudunk a Saab új SUV-járól - bemutatkozott a 9-4X (Auto Pult)
Tegnap óta már javában folyik a Los Angeles-i Autószalon, melyről a Saab sem maradhatott le újdonság nélkül, ezért elvitték Amerikába a 9-4X-et, mely egy kellemes árcédulával ígéretes versenyzőként indulhat majd a SUV-ok piacán. Habár a 9-4X a Cadillac SRX alapjaira épül, a bázist szépen elmaszkírozták a svédek; az autót alaposabban végigvizslatva a tesztparkunkba hamarosan beálló 9-5 szedán és a…
nov. 18
14:15
Így konzerválja télre hobbiautóját! (Auto Pult)
Ismeretségi körünkben (mi több, szerkesztőségünknél is) többen vannak, akik nem a közlekedési igényeik kielégítésére tartanak autót, hanem egyetlen, vagy második járművük kizárólag örömszerzési, vagy hobbicélokat szolgál. Éppen a velük folytatott beszélgetések kapcsán merült fel a probléma, hogy többen közülük tanácstalanok azzal kapcsolatban, hogy szívük csücske hogyan is fogja átvészelni a…

2010. november 19. péntek

nov. 19
9:09
Elkészült Schwarzenegger elektromos terepese, a RAV4 EV (Auto Pult)
A környezetvédelmi előírások a világ minden pontján szigorodnak, ám azt néhány évvel ezelőtt mégsem gondoltuk volna, hogy egy osztrák sportoló és színész egy az Egyesült Állomokban meghozott rendeletével átcsoportosításra kényszeríti még a legnagyobb autógyártókat is.
nov. 19
10:21
Reszkess fantom, jön a szellem! - Megnyúlik a Rolls Royce Ghost (Auto Pult)
Azt hiszem az átlagember első találkozása egy Rolls Royce-szal mindig megdöbbentő élmény. A kultikus márka tervezői kiváló mesterei ugyanis a hatalmas méretekkel rendelkező limuzinok harmonikus formákkal való felruházásának, ezért aztán a fotók alapján sosem gondolnánk, hogy micsoda lenyűgöző autó valójában egy Phantom, vagy az alig néhány hónapos Ghost.
nov. 19
11:15
Már a Kia is hibridben utazik – takarékos Optima Amerikának (Auto Pult)
A Los Angeles-i Autószalon a vártnál nagyobb izgalmakkal kecsegtet, számos meglepetés mellett számtalan különleges, tetejétől megfosztott modellt mutattak be a nagyérdeműnek, melyek mellett persze a zöld autók térnyerése is jellemző.
nov. 19
12:27
Hibrid a fa alá – Toyota Auris HSD teszt (Auto Pult)
A Priusnak lőttek. Szerettük, és kétségtelenül a pozitív változás irányába indította a világot, de hogy hazánkban ezentúl olyan népszerű lesz, mint mondjuk a baseball, az biztos. Merthogy az Auris hibrid verzióját sokkal inkább érdemes megvásárolni – és nem csak a Prius ellenében.
nov. 19
12:45
Hibridet a fa alá! – Toyota Auris HSD teszt (Auto Pult)
A Priusnak lőttek. Szerettük, és kétségtelenül a pozitív változás irányába indította a világot, de hogy hazánkban ezentúl olyan népszerű lesz, mint mondjuk a baseball, az biztos. Merthogy az Auris hibrid verzióját sokkal inkább érdemes megvásárolni – és nem csak a Prius ellenében.
nov. 19
14:15
Ismét régi fényében tündökölhet a Subaru Impreza (Auto Pult)
A Subaru az Impreza legutóbbi kiadásával a várakozásokkal ellentétben rengeteg rajongó elköszönését váltotta ki, ugyanis a japánok az eddig meglehetősen konvencionális forma helyett radikálisan hozzányúlva az autóhoz a kommersz kompakt modellek vonalait próbálták az Imprezára szabni… és épp ebbe buktak bele.

2010. november 20. szombat

nov. 20
10:39
Plusz 5 millióért mínusz 4 másodperc – megújult Nissan GT-R bemutató (Auto Pult)
2009-ben alaposan felkavarta a Nissan a sportautók világának amúgy sem nyugodt vízét a GT-R-rel, olyan autót kínálva, amely a Porsche 911 Turbót is képes helybenhagyni, miközben a használhatósága sem szenved csorbát – és éppenséggel szinte feleannyiba kerül.
nov. 20
19:21
Lebukott a ráncfelvarrott Suzuki SX4 (Auto Pult)
Ki nem találják, hogy (többek között) hol teszteli a Suzuki a jó öreg SX4 lépcsőshátú változatának frissített változatát, amely mindenféle álcázás nélkül rója kilométereit: a mérnökök távol-keleten elemezgetik az autó viselkedését, egy szemfüles autókedvelő pedig kapott az alkalmon és Kínában telefonjával „lelőtte” még a bemutató előtt az újdonságot.

2010. november 21. vasárnap

nov. 21
10:21
Rosszul fogy a kínai: jó időre kivonul Európából a Brilliance (Auto Pult)
A hírek szerint a kínai Brilliance autógyártó egyelőre félretette azon terveit, melyek az Európai Unió piacára való sikeres betörést célozták volna. Néhány évvel ezelőtt az ADAC -, mely Németország és Európa legnagyobb autós klubja is egyben - töréstesztet végzett egy Brilliance járművel, ami a jelentések szerint egyetlen egy csillagot sem kapott volna a hivatalos Euro NCAP próbán.
nov. 21
15:45
Tengerentúli premieráradat – óriásgaléria Los Angelesből (Auto Pult)
Bár az idén csak a sajtóanyagokon keresztül tudtunk Önökhöz közelebb hozni a Los Angeles-i Autószalon forgatagát, most helyszíni képeken keresztül is bepillanthatnak a rengeteg premier körüli amerikai felhajtásba.

2010. november 22. hétfő

nov. 22
9:09
A Mercedes megmutatja, hogy mit nézünk meg a női testen (Auto Pult)
A korábbi évtizedekben talán nem fért volna bele a Mercedesről kialakított képbe, hogy az egyik termékvideóját izgalmasan mozgó női csípővel és popsival kezdje, azonban az új, könnyedebb irányvonal – melynek legfrissebb képviselője az új CLS – berkeibe ez belefér.
nov. 22
10:21
Még kérdéses a legsportosabb Infinitik jövője (Auto Pult)
Az Európába a Párizsi Autószalon keretein belül bevezetett Infiniti Performance Line (IPL) jövője még erősen kétséges, ám ha döntés születik, különösen izgalmas kivitelben érkezhet hozzánk az M56.
nov. 22
11:33
Kinek a menny, kinek a pokol - a Nordschleife múltja, jelene és jövője (Auto Pult)
Talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy ez a benzingőzt lélegző fanatikusok Mekkája, a reggel szépen duruzsoló V6-V16-osok hangjára ébredő megszállottak zarándokhelye. Egy olyan csodálatos, misztikus, történelemmel átitatott helyszín ez, mely egyszerre vált emberfeletti küzdelemmel kiizzadott győzelmek földöntúli paradicsomává és halálos kimenetelű, tragikus balesetek fortyogó poklává. A hely, ahol…
nov. 22
12:09
Hibridet a fa alá! – Toyota Auris HSD teszt (Auto Pult)
A Priusnak lőttek. Szerettük, és kétségtelenül a pozitív változás irányába indította a világot, de hogy hazánkban ezentúl olyan népszerű lesz, mint mondjuk a baseball, az biztos. Merthogy az Auris hibrid verzióját sokkal inkább érdemes megvásárolni – és nem csak a Prius ellenében.
nov. 22
13:21
Két feketével erősít az AMG (Auto Pult)
Bár a Mercedes gyári sportrészlegének Los Angeles-i Autószalonon nyújtott teljesítménye akkor is teljesen kielégítő lenne, ha csak a CLS63 AMG-ről húzták volna le a leplet, de Ola Kallenius, az AMG vezére további két új modellt mutatott be – egyelőre csak szóban.
nov. 22
13:57
Szerdától csökken a benzin ára (Auto Pult)
Két forinttal csökken a benzin ára a hazai töltőállomásokon szerdától, a gázolaj ára nem változik - erősítették meg piaci forrásokból a holtankoljak.hu értesülését. Így a benzin országos átlagos ára 341 forint lesz, a gázolajé 330 forint marad. A múlt héten a benzin és a dízel ára is 6-6 forinttal növekedett, ám mivel a múlt héten csökkent a késztermékek tőzsdei jegyzésára, ez okozhatja az e heti…
nov. 22
15:09
Kaliforniai a lányok Los Angeles-i Autószalonról - galériával (Auto Pult)
Nem csak Európában (Frankfurtban, Genfben, Párizsban, vagy esetleg Lipcsében) kerülnek ám neves autós események megrendezésre: a kapuit múlt héten megnyitó Los Angeles-i Autószalon az egyik legrangosabb kiállítás, és hiába beszélünk a tengerentúlról, mégis sok-sok gyártó tart Amerikában fontos bemutatókat – ráadásul nem csak a „kintiek”. Idén sem volt másképp: Los Angelesben több mint 20 modell…
nov. 22
16:03
Kaliforniai lányok a Los Angeles-i Autószalonról - galériával (Auto Pult)
Nem csak Európában (Frankfurtban, Genfben, Párizsban, vagy esetleg Lipcsében) kerülnek ám neves autós események megrendezésre: a kapuit múlt héten megnyitó Los Angeles-i Autószalon az egyik legrangosabb kiállítás, és hiába beszélünk a tengerentúlról, mégis sok-sok gyártó tart Amerikában fontos bemutatókat – ráadásul nem csak a „kintiek”. Idén sem volt másképp: Los Angelesben több mint 20 modell…

Keresés