Bemutatjuk azokat a jeleket, amelyek arra utalhatnak, hogy gyermekként túl sok felelősséget vállaltál magadra, és ezek most is formálják a felnőtt lényedet.
Egy apró kézmozdulat vagy bólintás többet elárulhat a személyiségünkről, mint elsőre gondolnánk. Pszichológusok szerint az, ahogyan reagálunk egy hétköznapi közlekedési helyzetben, sokat elmondhat az empátiáról, a neveltetésről és az emberi kapcsolatainkról is.
Idén különösen pezsgő energiák érkeznek, amelyek arra ösztönöznek, hogy újult erővel vessük bele magunkat a társasági életbe. Ez az évszak mindenki számára tartogat valamilyen sorsfordító pillanatot!
Az Orient Express Corinthian névadó ceremóniáját nemrég tartották a franciaországi Saint-Nazaire-ben. Másfél évvel azt követően, hogy megkezdték az építését, tavaly decemberben indult első, szigorúan tesztjellegű útjára 220 méteres hosszával és három, egyenként hetven méteres árbócával a világ legnagyobb vitorlás hajója, az Orient Express Corinthia
Miért lakik a komoly kapcsolatban, esetleg házasságban élő párok hat százaléka inkább külön, saját otthonában? Miért nem akarnak összeköltözni? Vagy a körülmények választják el egymástól őket? Újraolvasó
A megfelelő táplálkozás nem csupán a fizikai egészségünkre van jótékony hatással, hanem a mentális és érzelmi jólétünket is jelentősen befolyásolja. Számos kutatás mutatott rá arra, hogy bizonyos ételek közvetlenül is képesek javítani a hangulatunkat, csökkenteni a stresszt és növelni a boldogságérzetünket.
"Pontosan egy hete ágyhoz kötve" – Tóth Flóra a térdzúzódásról, kényszerfekvésről, longevityről és főleg a kéretlen tanácsokról. Amikből neki is van pár.
A száj körüli ráncok gyakran az öregedés egyik első jelei, amelyek sokak számára okoznak esztétikai aggodalmat. Ezek a finom vonalak az évek múlásával egyre hangsúlyosabbá válnak, ám szerencsére számos módszer létezik, amelyekkel csökkenthetők vagy akár el is tüntethetők, visszaadva ezzel az arc fiatalos ragyogását.
A ’90-es évek hajtrendjei újra meghódították a szépségvilágot: a platinaszőke árnyalatoktól kezdve a vastag melírcsíkokon át egészen a tüzes vörös tincsekig ismét minden a merész, karakteres hajszínekről szól. Nem véletlen, hogy a sztárok és influenszerek sorra nyúlnak vissza a korszak ikonikus frizuráihoz, hiszen ezek a trendek egyszerre nosztalgi
A Bikák a legromantikusabb állatövi jegyek közé tartoznak: gyakorlatilag bármire képesek a szeretetért, feltéve, hogy az nem kerül túl nagy erőfeszítésükbe, ugyanis kellően kényelmesek.
Gondolkodtunk már azon, miért nem léteznek a természetben élénkkék emlősök? A popkultúrában az Avatar Na’vijaitól kezdve számos kék emlősszerű lényt látunk, a való világban azonban sem kék medve, sem kék róka, sem kék szarvas nincs.
A nagyszülőktől kapott ajándékok idővel elhalványulnak az emlékezetben, de bizonyos érzések egész életünkben velünk maradhatnak. A pszichológusok szerint az unokák nem az ajándékokat, hanem valami egészen mást őriznek meg.
Nem minden könyv a cselekmény miatt emlékezetes: van, amelyik a nyelvével, hangulatával és mondataival ragad meg igazán – ezek a szépen megírt regények pontosan ilyen élményt adnak.
Az esküvői csokor megőrzése sok menyasszony számára különleges jelentéssel bír. A gyönyörű virágok nem csak az esküvő napjának emlékét örökítik meg, hanem a szerelem és az öröm jelképeként szolgálnak. Bár a virágok maguktól múlandóak, számos módszer létezik arra, hogy tartósan megtarthassuk eredeti szépségüket.
A következő napok folyamatában elhelyezve a vasárnapot, ez lesz a legkedvezőbb nap abban a rendkívül erős változásban, ami a hét első felében vár ránk.
A nyári hőség közeledtével egyre több háztartásban kapcsolják be újra a klímát, amely ma már sokak számára szinte nélkülözhetetlen eszköznek számít. Rengetegen azonban még mindig nincsenek tisztában azzal, hogy a légkondicionáló helytelen használata nemcsak bosszúságot, hanem akár komoly bírságot is eredményezhet.
A legtöbben automatikusan a brokkolira vagy a spenótra gondolnak, ha egészséges, méregtelenítő zöldségekről van szó, pedig létezik egy sokkal kevésbé ismert növény is, amelyet egyre többen emlegetnek a belek természetes tisztítójaként. Ráadásul nemcsak az emésztésnek tehet jót, hanem a bélflóra egyensúlyát is támogathatja.
A „mentes” az új trend? Úgy tűnik, a nagy népszerűségnek örvendő ún. mentes diéták is beléptek a divatdiéták sorába. Hogy milyen problémákat okozhat az étrend indokolatlan megszorítása, és mire érdemes figyelni, mielőtt diétázni kezdenénk
A Nature Communications folyóiratban közzétett kutatás szerint a légköri felmelegedés már túlharsogja a természetes folyamatokat, így Grönland jegének olvadása 1990 óta a hatszorosára gyorsult.
Az agyunk állapota a genetika mellett javarészt azon múlik, mit eszünk nap mint nap. A kutatások szerint a rossz táplálkozás hosszú távon az agy térfogatának csökkenéséhez is hozzájárulhat, ami hatással van a memóriára és a tanulási képességekre. A jó hír viszont az, hogy néhány egyszerű, könnyen beépíthető élelmiszer segíthet megőrizni a szellemi
A rostban gazdag étrend kulcsfontosságú az emésztés, a szív- és bélrendszer egészsége szempontjából, mégis, a legtöbben nem fogyasztanak belőle eleget. Bár a zabkása sokak számára a tápanyag első számú forrása, valójában egy tál mindössze 4 gramm rostot tartalmaz. Szerencsére számos olyan élelmiszer létezik, amelyet könnyű beépíteni az egyes étkezé
Magyarországon 1,2 millió vagy annál is több ember szenved migrénes fejfájástól. A migrén kétszer annyi nőt érint, mint férfit. És sokan nem is tudják, hogy épp migrénes rohamuk van. Neurológus szakértő segít eloszlatni a félreértéseket és tévhiteket. Újraolvasó
Időjárás ma, 2026. május 10., vasárnap – igazi májusi meleg, sok napsütéssel, helyenként fátyolfelhőkkel. Ma igazán érdemes a szabadban tölteni a napot.
A magyar utazókat is érzékenyen érinthetik a változások. A horvát kormány megelégelte az adózatlan, szürkezónában működő turizmust. Tonči Glavina turisztikai miniszter bejelentése alapján drasztikus lépésekre szánta el magát a kabinet.
A döntők csapatok sorsát változtathatják meg, legendás korszakok érhetnek véget vagy új dominanciák születhetnek. Hozunk öt olyan sztorit, amikor a Bajnokok Ligája döntőjében sokkoló végeredmény született.
A nyár közeledtével egyre több és változatosabb szezonális zöldség és gyümölcs kerül a boltokba, piacokra. A szezonalitás mellett érdemes odafigyelni az élelmiszerbiztonsági szempontokra és a termények alapos tisztítására is. A
Az Apple éveken át úgy tudta eladni az új iPhone-okat, hogy a fél világ azonnal sorban állt értük, most viszont pont a legnagyobb dobásukból lett kínos ügy.
Air fryer vásárlásakor a legtöbben a teljesítmény és a méret alapján választanak. Van azonban egy részlet a belső térben, amit gyakran figyelmen kívül hagynak, pedig politikai szempontból is egyre fontosabb
Névnapok ma, május 10-én – köszöntsd fel az Árminokat és Pálmákat! Egy kedves üzenet, egy telefonhívás vagy egy kávémeghívás jól eshet az ünnepelteknek.
A "glove shoe" a szezon egyik legkényelmesebb és legletisztultabb cipőtrendje lett, amely a kifinomult minimalizmust ötvözi a lábat követő, puha sziluettel, és a divatházak szerint a ballet- és jazzcipők modern újragondolásaként hódít.
A nyár közeledtével nemcsak a ruhatárunk frissül fel, hanem a pedikűrtrendek is új lendületet kapnak. Idén a klasszikus francia körmöktől a vibráló szivárványszínekig minden hódít, ami egy kis extra stílust ad a nyári szandálos megjelenésnek. A legjobb pedig az, hogy a szezon legdivatosabb árnyalatai egyszerre látványosak és meglepően sokoldalúak.