A mesterséges intelligencia térnyerése nem egy távoli sci-fi-forgatókönyv, hanem a jelen valósága, ezért mindenki számára alapvető kérdés, hogy milyen szakmákat vesz át a mesterséges intelligencia (Mi) a közeljövőben.
Tudtam, hogy kivonatos lesz, hiszen a forgatókönyv karcsúságáról már évek óta lehetett olvasni a sajtóban, mégis saját szememmel akartam látni. Gondoltam, hogy kissé idealizált lesz, mivel a Jackson család számos tagja volt a producere, de bíztam abban, hogy nem hagynak ki egy ekkora lehetőséget. Sejtettem, hogy a nagy varázslatot nem lehet lemásol
A köles gluténmentes, ezerféleképpen felhasználható, és nemcsak azért érdekes, mert jó alternatíva a néha megunt rizs leváltására, hanem mert az egyik legrégebbi alapanyagunk.
Nem akar segíteni. Nem kóstolja meg. Inkább a képernyőt választja. Sok családban ezek a mondatok naponta elhangzanak. Pedig a potenciális megoldás igazából nem bonyolult — ott kezdődik, ahol a vacsora készül. Kutatások bizonyítják: a konyha az egyik legtermészetesebb terepe annak, hogy a gyerek megtanuljon együttműködni, döntéseket hozni, felelőss
"Nincs népművészet, az csak városi duma" . Sebő Ferencnek sok jó és fontos meglátása volt – ez az egyik. S ez a mondat azt is megmutatta, ő maga milyen volt. Két lábbal a földön járó ember, aki a hagyományra nem múzeumi tárgyként, hanem eleven valóságként tekintett.
Az elmúlt fél évszázad legnagyobb április végi havazása ideiglenes áramkimaradásokat okozott a moszkvai régió déli és keleti részén, valamint Oroszország középső régióiban.
"Hogy mi adta neki a belső erőt, hogy soha ne adja fel? Ez a kérdés foglalkoztatott talán a legjobban a találkozásunk során. És a választ gondolkodás nélkül vágta rá" – emlékszik vissza Al Ghaoui Hesna újságíró, aki szerint Edith Eva Eger tanításainál aligha létezik aktuálisabb üzenet ezekben a hetekben, hónapokban Magyarországon.
Gépek hangja, inkubátorok, 5-600 grammos babák, és szülők, akik egyik napról a másikra egy teljesen új valóságban találják magukat. Ebbe a pszichésen is nehezen elhordozható, kiélezett térbe érkezett meg Hazay Tímea egy gitárral, hogy szülő és kisbabája kapcsolódását a zene révén segítse.
Az AI-cégek agresszív vezetői toborzással és a vállalati piac meghódításával alapjaiban rendezik át a technológiai iparág erőviszonyait és üzleti modelljeit.
A Xylem és a Müncheni Műszaki Egyetem közös projektje bebizonyította, hogy a legmodernebb tisztítási eljárásokkal a szennyvíz maradéktalanul visszaforgatható az élelmiszerláncba, akár a szigorú bajor tisztasági törvénynek megfelelő sör alapanyagaként is.
Az anyajegy levételének döntő oka a rosszindulatúság gyanúja, de akár esztétikai szempontok vagy a kellemetlen elhelyezkedés is indokolhatja a kimetszést. Miért érdemes erre még az erősen napsütéses hónapok előtt rászánni magunkat? Nyárra egyáltalán nem szabad időzíteni az anyajegy levételt? Hogyan segíthetjük elő a megfelelő sebgyógyulást?
A méheket általában a virágokkal és a nektárral azonosítjuk, ám létezik három olyan faj, amely teljesen eltérő irányba fejlődött. A Costa Rica környékén élő keselyűméhek rothadó húsból is képesek táplálékot előállítani, miközben különleges alkalmazkodásuk révén gond nélkül megbirkóznak a bomló anyagokkal járó kockázatokkal.
Meryl Streep neve egyet jelent a filmes kiválósággal, de a legendás színésznő öröksége nemcsak a vásznon él tovább: négy gyermeke közül hárman szintén a színészet felé vették az irányt, és már most komoly karriert építenek.
Ma több jegynél is tisztábban látszanak a részletek: munkahelyi apróságok, pénzügyi egyeztetések és a kimondatlan mondatok. A hangulat összességében nyitott és gyakorlati, így a kedves, egyenes kommunikáció most különösen sokat segít.
Akik szembesülnek a szívelégtelenség diagnózisával, jellemzően az a tévhit fogalmazódik meg bennük, hogy ezentúl tilos nekik a mozgás. Holott nemhogy nem tilos, hanem általában kifejezetten ajánlott a mozgás szívelégtelenség esetén, csak megfelelően megválasztva és ellenőrzötten.
Donald Trump elutasította Irán szakaszos béketervezetét, mivel Washington továbbra is a nukleáris program azonnali korlátozásához köti a tengeri blokád feloldását és a hadműveletek végleges lezárását.
Vajon valóban múlandó a szépség – vagy csak a róla alkotott képünk változik folyamatosan? Hogyan lehet méltósággal kezelni az idő múlását egy olyan világban, ahol a fiatalság szinte kötelező elvárássá vált? Hol húzódnak azok a láthatatlan határok, amelyeket egy művész – vagy bárki – nem hajlandó átlépni a siker vagy az elfogadás érdekében? És egyál
Így alakul a 2026. április 29-i időjárásod: növekszik a felhőzet és megélénkül a szél. Gyenge hidegfronti hatás van érvényben, a csúcsok 19°C környékén mozognak.
A verseny idei tematikája a magyar népmese volt, a győztes alkotás hamarosan elérhető lesz. A Mövenpick BalaLand Resort Lake Balaton főcukrásza, Kiss Tibor nyerte a Szamos Tányérdesszert Versenyt, így alkotása
A Nemzeti Gyermek és Koraszülött Mentő Alapítvány már 10 éve segíti a legkisebb, mégis legnagyobb küzdőket. A koraszülött babák már életük első pillanatától hatalmas harcot vívnak – minden lélegzetvételért, minden apró fejlődési lépésért. Ebben a küzdelemben az idő, a szakértelem és a megfelelő orvosi eszközök szó szerint életet mentenek.
Egy friss kutatás arra jutott, hogy a koronavírus-járvány hosszú távon okozhatott rendszerszintű változásokat. A járvány elején hamar kiderült, hogy a Covid egyik jellegzetes tünete az íz- és szaglásvesztés. Kezdetben átmeneti
Egyre többen kérdőjelezik meg a tejipari mítoszokat, és nem véletlen – tudományos bizonyítékokon alapuló érvek buzdítanak a tehéntej elhagyására. Amellett, hogy számos szempontból egészségtelen, és betegségek kockázata növekedhet a fogyasztásával, a tejipar még a környezetet is rombolja, ráadásul etikai szempontból is problémás. A tejfogyasztásra t
Az ősz haj ma már nem eltakarni való "probléma", hanem tudatos stílusválasztás, és egyre több nő dönt úgy, hogy inkább kiemeli, mint elfedi. Ebben segít az egyik legújabb, természetes hatású hajszínezési technika, a francia melírozás.
Ma a hivatalos magyar naptár szerint Péter névnapját ünnepeljük. Ehhez a névhez adunk most hátteret, érdekességeket és egy kis személyiség-elemzést is.
Az olasz konyha egyik legikonikusabb fogásának, a lassan főtt, selymesen gazdag bolognai ragúnak az elkészítése sok türelmet igényel, ám ha szánunk rá kellő időt, illetve bevetünk egy elsőre szokatlannak tűnő alapanyagot, akkor garantált, hogy az egész család repetát kér majd a végeredményből.
Nem minden arany, ami fénylik! Az internetnek hála elképesztő mennyiségű információhoz juthatunk pillanatok alatt gyakorlatilag bármivel kapcsolatban. Millió számra találunk a vércukorszinttel kapcsolatos szakmai és kevésbé szakmai cikkeket is. Jó,
A modern tisztítószerek világában hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a nagyszüleink idejében nem volt tele a szekrény vegyszerekkel – mégis makulátlan volt minden. Lehet, hogy ideje visszanyúlni a régi praktikákhoz?
Egy friss tanulmány a diabétesz kognitív képességekre gyakorolt hatását vizsgálta középkorú és idősebb felnőttek körében, emellett feltárta a háttér mechanizmusokat, beleértve a hétköznapi tevékenységek, az alvás, a depresszió és a testmozgás állapotbefolyásoló szerepét.
A háziállatokra jellemző a lógó fül, a kunkori farok és a szelíd viselkedés, melyek vadon élő rokonaiknál szinte sosem fordulnak elő. A háziasítás szindróma magyarázatot ad ezekre a különös vonásokra, feltárva a genetikai és sejtszintű változásokat, amelyek a megszelídítés folyamatának során alakulnak ki.
Kisebb méretben is megjelent a Tissot egyik legnépszerűbb órája. A Tissot eladási listákat egyértelműen a PRX vezeti, de van egy mit sem sejtető, belépő kategóriás órájuk, ami évek óta szerepel