A két űrszonda több tudományos berendezését is lekapcsolták már az évek alatt az energiával való takarékoskodás céljából, most pedig a küldetés megmentése érdekében egy újabb műszert kapcsoltak le a Voyager–1 űrszondán.
A babérlevélből készült italok most újra felkapták az internetet. Egyre több videó állítja, hogy a "babérvíz" éhgyomorra csodát tesz, javítja az emésztést, zsírt éget, sőt még méregtelenít is. A valóság ennél józanabb, de így is érdekes: a babérlevélnek lehet enyhe, valós emésztést támogató hatása, csak nem csodaszerként érdemes rá nézni. Ez szépen
A 19. században bevett gyakorlat volt a post mortem fotózás, mely során a család még egyszer utoljára együtt fotózkodott a halott hozzátartozóval, akit az alkalom kedvéért felöltöztettek, kicsinosítottak és élőként kezeltek. Mexikóban a halált egy más állapotba való átlépésnek tekintik, így például halottak napján nem az elvesztett életeket gyászol
Folytatódik a Mégis podcast: idén is nyolc új epizóddal jelentkezik a sorozat, amelyben olyan emberek történetei kerülnek közelebb hozzánk, akik nehézségeikből erőt merítettek, és ott is találtak folytatást, ahol mások talán pontot tettek volna.
Mit kezdünk a tisztasággal egy zajos, túlingerelt világban? A Nemzeti Táncszínház által szervezett 26. Budapest Táncfesztiválon debütál a F_EvER című előadás, amelyet A kis herceg ihletett, és az emberi kapcsolódásról szól. A darab koreográfusával, Frenák Pállal beszélgettünk.
"Transzcendens erő nélkül a színészet sem működik" címmel Blaskó Péter színművésszel olvashatunk címlapinterjút a legfrissebb Képmásban. A májusi számból többek között megtudhatjuk, hogy miként zárjuk le rosszul működő kapcsolatainkat, hogyan segíthetünk az autizmussal élőknek, vagy mennyire terheli környezetünket a UV-sugárzás elleni védekezés. Ne
A szakértők szerint a minőségi, hagyományos módon készült sajtok értékes fehérje- és kalciumforrások, az érlelt változatok pedig a bélflórát támogató probiotikumokat is tartalmazhatnak.
A méhek értelmi képességeivel kapcsolatban az elmúlt években több meglepő kutatás is született, de a tudósok között továbbra sem volt teljes egyetértés abban, hogy ezek az apró rovarok valóban képesek-e számokat felismerni. Egy új elemzés most ezt a vitát árnyalja: az eredmények szerint a méhek nem egyszerűen látványos mintákra reagálnak, hanem a m
Május 1. lazább, mégis tartalmas nap lehet. A hangulat oldott, a kapcsolatokban sok a mosoly, közben pénzügyekben és apró hétköznapi döntésekben is jöhetnek jó meglátások. Nézd meg, te mivel hozhatod ki a legtöbbet a mai napból.
A hal rendszeres fogyasztása a testünk több területére is pozitív hatást gyakorolhat, hiszen több fontos tápanyag forrása. Ide tartozik az agy is: a tudósok szerint akár heti egy-két adag halas étellel is sokat tehetünk egészségének megőrzéséért. Íme, hogyan hat a hal a memóriára, a hangulatra és az agy hosszú távú működésére.
Időjárás, 2026. május 1., péntek : a majális az elmúlt napokhoz képest melegebb hőérzettel kecsegtet, de a szél továbbra is kitart. A csúcsok 17-19 °C között mozognak.
Mindenütt találhatunk csodálatos, felfedezésre váró értékeket, csak tudni kell, hol keressük őket. Lehet, hogy az „olcsó” szitokszónak számít, de mindannyian szeretünk spórolni egy kicsit, amikor járjuk a világot. Költségvetési korlátok
Nem kell drasztikus életmódváltás ahhoz, hogy a hosszú és egészséges élet irányába tegyél lépéseket. Kutatások szerint az apró, rendszeresen ismételt szokások is támogathatják az agy működését, a stresszkezelést és a hosszabb, kiegyensúlyozottabb életet. Sokan a hosszú élet titkát radikális életmódváltásban, szigorú étrendben vagy nehezen fenntarth
Az egyre gyakoribb gyermekkori magas vérnyomás korai felismerését és pontos diagnosztikáját segítő, adatvezérelt applikációt fejleszt ki Szegedi Tudományegyetem.
A Balaton-felvidék tavasszal és nyáron pillanatok alatt megtelik kirándulókkal, mégis akadnak olyan helyek, amelyek szinte teljesen lemaradnak az utazók radarjáról. Ilyen a Salföld és Badacsonyörs között megbújó kolostorrom is, amely kiváló végállomása lehet egy kirándulásnak. Történetének és mesebeli környezetének ismeretében pedig szinte vétek le
A növényvédőszer-maradékokkal leginkább szennyezett termények listáját 2026-ban is kiadta a Környezetvédelmi Munkacsoport. Az amerikai Környezetvédelmi Munkacsoport (Ewg) minden évben megjelenteti vásárlói útmutatóját a „Piszkos Tizenkettő” listával, amely a legtöbb növényvédőszer-maradékot tartalmazó gyümölcsöket
Ma Fülöp és Jakab napja van. Ha van a családban vagy a baráti körödben ilyen nevű, ma jóleső lehet egy kedves üzenetet, egy telefonhívás vagy kávé meghívás.
Nem a tiltásoktól lesz könnyebb elviselni a változókorral járó tüneteket, hanem attól, ha odafigyelünk, mit érdemes inkább beemelni a mindennapi étrendbe. Egy szakértő olyan egyszerű, hétköznapi alapanyagokat sorolt fel, amelyek sokszor pont hiányoznak ilyenkor az étrendből, pedig sokat tehetnek az energiaszintért és a közérzetért.
Ha magas rosttartalmú ételeket keresünk, ne csak az ebben közismerten jó gyümölcsök között keresgéljünk! Reggeli zabkásájukat nagyon sokan aszalt gyümölcsökkel egészítik ki, ezzel biztosítandó a szervezet egészségéhez szükséges rostokat. Az
Sokáig lehet húzni a felújítást, de van az a pont, amikor már nem megspórolsz vele, hanem konkrétan pénzt veszítesz. Ezek a jelek azt mutatják: ideje lépni.
A Certina DS Action kollekció egyre csak bővül, és szerencsére nem csak árban felfelé. Most egy új, kvarc szerkezetes, titán, stopperes búvárórát mutattak be. Furcsa kategória a stopperes búváróra, mert